Hafiz Murad esete:

Óvatosnak kell lennünk a tükörképünkkel. Egyetlen célja, hogy elfoglalja helyünket a való világban - ami azt jelenti, hogy örökre csapdába ejt. Nem tud megölni, ezért megpróbál inkább rábeszélni téged erre. Soha ne beszélj hozzá. Ő úgy néz ki, mint te. Ha egy elsötétített szobában vagy és meglesed  a tükör sarkát, láthatod a villanást. Hogy megbizonyosodj erről, szerezz egy vonalzót, majd kapcsold le a villanyt. A tükör előtt állva gyorsan ragadd meg hajad egyik szálát és mérd meg. Mert az a hajszál, amelyet a  tükörképed fog tartani nem ugyanakkora lesz. Amikor hirtelen mozdulatot teszel, a tükörkép mindig egy másodperccel le fog maradni. Ha ezt észreveszed, ne add jelét annak, hogy hibát követett el. A tükörképednek nincs más választása, mint utánozza cselekedeteid. Ezt újra és újra megteszi minden nap.

Egy reggel, a szokásos módon felébredsz. Amikor  a fürdőszobába mész, előveszel egy ollót. A tükörképed arra fog késztetni, hogy a  szemedbe döfd. Utánozhatja cselekedeteinket, de fájdalmunkat nem érzi. Volt akik fölött átvette az irányítást az alakmás. Felvette testét, mondhatni megszállta. Mindez senkinek nem tűnt fel. Ugyanaz az ember élt, nevetett, mulatott a környezetében élőkkel, mint aki korábban volt.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt költöztem Samsun-ba, hogy  ösztöndíjasként kezdjek dolgozni. Végül egy barátom barátjával éltem egy apró lakásban, amelyet biztosan nem két ember számára terveztek. Nem volt régi vagy lepusztult, mint ahogy filmekben láthatnánk – valószínűleg az 1970-es években épült, nem volt benne semmi ijesztő a falakon lévő ólomfestéken kívül. Azonban nyugtalan lettem, amikor először néztem a fürdőszobai tükörbe. Éppen fogat mostam, amikor azt hittem, hogy  villódzást látok magam mögött. Megfordultam és arra gondoltam, hogy biztosan az új szobatársam érkezett meg. Ő egész délután nem volt a lakásban, amíg a dobozaimat pakoltam, még nem is találkoztam vele. Kidugtam a fejem az ajtón, azonban senkit sem láttam az előtérben, így folytattam a fogmosást. A tükörben egy lány arcát láttam, amely ugyanazon a helyen tükröződött, mint korábban, a jobb felső sarok közelében. Sápadt bőre fakó és pépes volt, haja szálkás és ápolatlan. Úgy nézett ki, mint egy tizenhat vagy tizenhét év körüli fiatal. Csak bámultam sokáig a furcsa villanást és a tükör sarkában néha-néha megjelenő lány kísérteties arcát, amikor hirtelen  egy kéz megérintette a vállamat. Szinte felrobbant a testem a félelemtől és a sokktól. Kissé megnyugodtam akkor, amikor megláttam, hogy  a szobatársam volt az. Talán a megkönnyebüléstől vezérelve azonnal leroskadtam a padlóra, hogy kifújjam magamat. Omar, az új lakótársam nem értette az egészet, ezért folyamatosan vallatni kezdett arról, hogy mi váltotta ki belőlem ezt a nagyon erős rémült állapotot. Egy idő után már nem tudtam tovább hazudni, így be kellett vallanom neki, hogy mi történt. Talán ő is látni fogja.

- Egy lány arca nézett vissza rám a tükörből !  -mondtam, miközben a hangom zavarba ejtően  gyenge lett.

Omar, a lakótársam rám meredt. - Elfelejtetted, mire valók a tükrök? Hadd magyarázzam el neked: a tükör a saját arcodat tükrözi.

 - Ez valaki más, nézd ! Felálltam, megragadtam Omar vállát és a tükör elé vezettem. - A jobb sarokban, látod? Látod az arcát? A szeme mozog! Figyel minket !

- Menj aludni ! Nincs ott semmi.

Biztosan elvesztettem az eszemet, legalábbis ekkor még ezt gondoltam. A zaklatott lelkiállapotom ellenére aznap éjjel sikerült elaludnom. Azonban három nap elteltével megint láttam a lány arcát a tükörben. Fekete szeme belefúródott az enyémbe. Azt hittem hallom halk szavait a hallhatóság szélén. Most már nagyon kíváncsi lettem, arra gondoltam, hogy a lakótársam viccelt meg engem egy manipulációs tükörrel. Anélkül, hogy észrevettem volna, egyre közelebb hajoltam a tükörhöz egészen addig, amíg az orrom bele nem ütközött az üvegbe. Valami nagyon furcsa dolgot éreztem, ezért gyorsan hátravetettem a fejemet,  és a mögöttem lévő falhoz nyomtam magam. De még nem tudtam megszakítani a szemkontaktust.  A lány kétségbeesett arca mágnesként vonzott engem. Ismét azon kaptam magam, hogy akaratom ellenére ismét közelebb lépek a tükörhöz.

- Engedj ki.  Újra és újra elismételte a mondatot, miközben én tátott szájjal bámultam. A hangja elcsukló volt, de egyben robotikus is, mintha évek óta ezt mondta volna, de senki sem figyelt rá. 

- Ki vagy ?

- Én Te leszek ! -felelte.

Azt akarja, hogy engedjem ki. De mégis hogyan? Amikor megkérdeztem, csak annyit mondott, hogy hamarosan ott leszek, ahol most ő van.  A történtek után úgy döntöttem, hogy nem térek vissza abba  a házba soha többé. Találtam egy olcsó bérelhető apartmant a város szélén. Másnap este azonban vissza kellett mennem, hogy elhozzam a cuccaimat és átadjam  a lakás kulcsait Omar-nak.  Ő azonban többszöri hívásomra sem  válaszolt. Először arra gondoltam, hogy még nem ért haza a munkából vagy valami más  elintézni valója akadt. Éppen amikor már majdnem készen lettem a pakolással, furcsa zajt hallottam a fürdőszobában, ezért bementem oda. A tükör darabjaira hullott a kemény fürdőszobai csempéken.  Omar ott állt előtte, orra pedig centiméterekre volt a törött üvegfelülettől. Egy nagy üvegszilánkot tartott a kezében, amellyel elvágta a torkát. Semmit nem tudtam tenni annak érdekében, hogy megakadályozzam az öngyilkosságot. Minden annyira gyorsan történt, hogy nem tudtam cselekedni. A fürdőben patakokban folyt Omar vére. Ekkor döbbentem rá arra, hogy milyen sok vér van egy ember testében.

Nem gondolkodtam sokáig, gyorsan elhagytam a házat. Ha ugyanis valaki meglát a helyszínen, könnyen megvádolhattak volna szándékosan elkövetett gyilkossággal. Az elkövetkező napokban folyamatosan az újságokat bújtam, hogy azokból tudjam meg az újabb fejleményeket, de Omar-ról a lapok semmit nem közöltek. Furcsának találtam az egészet, mert általában a gyilkosságnak minősített eseteket feltüntetik a helyi lapok. Egy délután, körülbelül egy hét múlva nem várt meglepetés ért  engem. Először azt hittem, hogy rosszul látok. Omar-t láttam teljes valójában, aki a szokásos módon munkahelyi feladatait látta el a lemezgyárnál. Ugyanúgy nézett ki, mint korábban, még  a hangja sem változott. Ekkor kezdtem legelőször azt hinni, hogy én vagyok  a bolond.  Odamentem hozzá és finoman elkezdtem vallatni arról, amit csak mi ketten tudhattunk. Omar minden kérdésemre tudott válaszolni, még  a tükörrel kapcsolatos bizalmas információkról is tudott, amit csak neki mondtam el. Kissé megkönnyebbültem, betudtam az egészet annak, hogy a lány arca a tükörben és  Omar halála bizonyára csak káprázat lehetett, amelyet ismeretlen furcsa betegség okozhatott. De a beszélgetésünk legvégén megláttam Omar szemében láttam a furcsa csillogást, ami a tükörben is ott volt.

Korábban nem hittem a természetfeletti hatalmában, de újabban a rengeteg furcsa élmény megkérdőjelezett ebben a hitemben. Úgy döntöttem, hogy meglátogatom egyik barátomat, aki híres látnok hírében állott a környéken. Muzaffar a közelben lévő Hayalet-erdő szélén élt egy kunyhóban. Az a szóbeszéd járta, hogy házának falai beszélni is tudtak. Tüzifát vittem neki, mert mindenkitől csupán ezt az egy ajándékot fogadta el. Valemilyen furcsa októl vezérelve nagyon félt a fáktól. Azt követően, hogy elmondtam neki mindent, Muzaffar így szólt:

 -A lányt, akit a  tükörben láttál valójában egy démon volt.  A Csend révén került fogságba. A barátod sajnos már  elveszett, mert a démon átvette az irányítást felette. Erőszakos bűncselekményeket fog végrehajtani a jüvőben.

- Tehát Omar már nem önmaga, hanem egy démon. De ez a démon tudja azt, hogy én  tanúja voltam annak, amikor a barátomat megölte ?

 -Mivel azt állítottad, hogy jelen voltál, igen. Mást nem tehetsz, mint elmész messzire, ahol nem találhat. Keresni fog téged, hogy elhallgattasson.

Muzaffar elővett az asztala fiókjából egy furcsa tárgyat, amely kör alakú volt és tollak lógtak le róla. Álomfogónak nevezték, ez védett meg engem később többször is a bajoktól..

.