Murad új életet kezdett. Nem tudta elfelejteni mindazt, ami vele történt korábban: barátja halálát, a tükörben látott lényt, a látó szavait és az ezekből fakadó traumákat.  Ganja-ba költözött, itt ismerkedett meg feleségével, Fatima-val is. Kezdetben az együtt töltött éveik nagyon boldogan teltek. Két gyerekük is született: Farid és Aisha. Murad-nak munkát is sikerült találnia egy építkezési cégnél.

Aisha, a kislány viszont nem várt furcsa képzetekkel született, látni vagy hallani vélt nem létező dolgokat. Murad kezdetben nagyon megijedt, mivel az orvosok nem tudtak magyarázatot adni lánya  betegségére és azt állították, hogy teljesen egészséges.  Murad azonban kiűzte fejéből azt a gondolatot, hogy mindennek köze lehet a tükörben látott furcsa lányhoz.

- Nem lehet, hiszen elköltöztem. Otthagytam mindenem, már távol vagyok attól a helytől!

Fatima nagyon boldogan élt új férjével. Korábban már volt házas, de előző párja rosszul bánt vele, gyakran verte és erőszakolta meg. Végre sikerült túljutnia a múlt borzalmain, a bírósági végzés pedig távol tartotta tőle egykori bántalmazóját. Fatima annak is nagyon örült, hogy sikerült annyi pénzt összegyűjteniük, amiből megvehtték a környéken már előzőleg kiszemelt nagy kertes házat. Furcsa módon kevesen érdeklődtek a ház iránt, pedig már egy éve kínálták a  tulajdonosai a megszokottnál jóval alacsonyabb áron. Fatima mindezt a  szerencsének és a ház félreeső elhelyezkedésének tulajdonította. Minden megváltozott akkor, amikor az  új szomszédokkal megesett az első szóváltása.

- Állítólag szellemek élnek a házban ! -mondta a szomszéd.

Fatima-t láthatóan nem igazán foglalkoztatta a dolog, férje viszont nem tudta leplezni nyugalmát. De már megvették a házat, nem volt mit tenniük.

- Miért veszed le a tükröt a  falról, kedvesem ? - kérdezte Fatima egy nap, amikor Murad éppen az új házat rendezte be.

- Hiszen tudod, már meséltem !

- A barátod őrült volt. Láthattál valamit a tükörben, de biztos van rá magyarázat. De ha zavar, legyen. -mondta Fatima, majd bedugta a tükröt a szekrény alá. - Néha elő kell majd vennem, azért még ne dobjuk ki ! - tette hozzá, miközben vidáman szemlélte új házukat. A konyha tetszett számára leginkább, amelynek falai között  a jövőben már el is képzelte magában itteni sütkérezéseit.

Aisha és Farid a közeli iskolában tanult, miután Fatima és Murad beiratták őket. Apjuk egy faházat épített nekik a kertben, két fa törzse közé, biztonságos távolságban a földtől. Ide vitte be Aisha játékait, itt rejtőzött el számtalanszor, amikor egy kis magányra vágyott. Egy nap Murad kiment a kertbe, hogy behívja gyerekeit vacsorázni.

- Kész a vacsora, gyertek enni.

Aisha lemászott a kuckóból.

- Farid, gyere te is ! - hívta a fiát Murad, mert nem látta őt a lány mellett.

- Ő már bent van ! -válaszolta Aisha.

- De hiszen hallottam, hogy beszéltél valakivel.

- Ő csak a barátom volt, Eryn.

Murad benézett a kuckóba, azonban nem volt benne senki.

- Apa, őt csak én látom. Nagyon félénk, ezért csak akkor jön elő, amikor egyedül vagyok !

Murad rögtön elmondta lánya furcsa állításait Fatima-nak, aztán kettesben úgy döntöttek, hogy kifaggatják a Aisha-t. Megtudták, hogy Eryn egy kislány, aki csak barátkozni szeretne és szintén rendelkezik azzal a különleges képességgel, amellyel Aisha is. Távol él innen, más országban, de képességük révén legyőzhetik ezt az akadályt.

- Szóval ő lenne az a szellem, akiről beszéltek a szomszédok. - tette hozzá végül Fatima, habár maga sem gondolta komolyan. - Nem állhatsz vele szóba a felügyeletünk nélkül, meg kell ígérned.

Ezalatt a kerti hinta himbálózott előre és hátra egymás után többször is, egyre nagyobbakat hasítva a levegőbe.

- Eryn minket figyel, ott ül a hintán, nézzétek.

- Az csak a szél. Ne képzelj be dolgokat, kérlek. Holnap elmegyünk a pszichológushoz ! - felete Fatima.

A pszichológus viszont nem vett észre semmi rendellenességet. Mindezt az átélt zűrzavaros időszakkal és a költözéssel magyarázta. Azt is megemlítette, hogy ebben a korban a gyerekek gyakran találnak ki hasonló képzeletbeli történeteket. Már annyira beleélik magukat az adott szituációba, hogy el is hiszik azt.

- Barátokra van szüksége a lányuknak. Habár ott vannak önök, mint a szülei és a kisöccse is, de mindent pótolhatnak. Egy barát segítené megoldani a fejében keletkezett űrt.

Fatima nem sokat habozott, már másnap átment a szomszédba újonnan megismert barátnőjéhez. Megkérte őt, hogy néha engedje át hozzájuk Lyshva-t, a kislányát játszani. Mivel a két lány  ugyanabba az iskolába járt, már ismerték egymást. Pár hétig nem is volt semmi gond. A lányok vidáman játszottak a kerti faházban a babákkal és egyéb játékokkal, látszólag semilyen gond nélkül. Néha Farid is csatlakozott hozzájuk. Egy délután Lyshva kiáltozni kezdett a faházban, majd berohant a szobába. A karján karmolásnyomok voltak.

- Ő tette !

- De ki ? -kérdezte Fatima

- Eryn. Mindig féltékeny volt arra, hogy közéjük álltam.

Fatima nagyon megijedt, most már kezdte elhinni, hogy a lánya tényleg lát valakit. A fiókban kotorászott, elővett egy tégelyt és bekente Lysva karját a benne levő balzsammal.

- Hazudni bűn, tudtad ?

- Nem hazudok ! -mondta Lysva és elkezdett sírni . - Nem jövök át többé. Félek.

Már indult is kifele az ajtón, de végül megfordult és hozzátette: - Anyának majd azt mondom, hogy megkarmolt egy macska, ne aggódjon emiatt.

Murad miután a munkából hazaérkezett, értesült a történtekről. Lányát rögtön behívta a szobájába.

- Hogy néz ki ?

- Fekete a bőre és a haja is !

- Mikor láttad utoljára ?

Aisha egy ideig nem válaszolt, majd körülnézett. A sarok felé mutatott.

- Itt van velünk most is.

Murad a sarok felé nézett, de nem látott ott senkit. Hirtelen megragadta az asztalon levő hamutartót és a szoba sarka felé hajította.  A tárgy furcsa módon nem a falnak ütközött, mert valami útját állta és csak azután esett le a földre. Úgy tűnt, mintha a levegő visszadobta volna az ellenkező irányba. Nem telt el egy másodperc sem, Murad erős szorítást érzett a nyakán. 

- Ne tedd kérlek, hagyd életben. Cserébe megteszem, amit kértél! -kiáltott fel Aisha.

Murad már nem érezte nyakán az erős szorítást. Lányát azonban a földön fekve találta ájult állapotban. Hiába próbálta feléleszteni, Aisha nem nyitotta ki a szemét. Murad gyorsan hívta a mentőket, akik meg is érkeztek tíz perc múlva. A kislányt hordágyra tették és bevitték a szülőkkel együtt a kórházba.

Az orvos, aki már korábban is megvizsgálta a lányt, továbbra sem értette mi lehetett az igazi diagnózis.

- Sokkhatás érte a lányukat, talán egy feldolgozatlan trauma. Egy ritka betegséggel is lehet akár, amely megmagyarázná a víziókat. Feltéve, ha mindez igaz. Ezért azt javaslom, hogy legjobb lenne elvinni a fővárosba, a legjobb szakértőkhöz, miután kicsit jobban lesz.

Murad nem válaszolt semmit, mivel tudta nem ez a probléma és úgysem hinnének neki. Ehelyett visszament a kórterembe, ahol leült  egy székre. Össze volt törve lelkileg, a lányát próbálta felébreszteni többször is, de minden próbálkozása  sikertelenül végződött. Addig próbálkozott, mígnem a nővérek észrevették és ki kellett vezetniük onnan.

- A kislányának nyugalomra van szüksége. Kérem ne nehezítse meg a dolgunkat ! -válaszolta az egyik nővér. - Most menjen haza pihenni, a felesége addig itt marad, este pedig leválthatja őt.

- Rendben, elnézést!  -felelte Murad. -De meg kell értenie,  nagyon szeretem a lányomat és nem akarom elveszíteni őt !

- Mindent megteszünk, amit tudunk, ne aggódjon ! -Nálunk biztos kezekben van, kiderítjük mi okozta a rosszullétet.

- Ugye nem esett kómába ?

- A vizsgálataink alapján nem ! -válaszolta  a nővér.

Murad kissé megnyugodott, ezért szót fogadott a nővérnek és hazament. Amikor este visszatért, felesége így szólt hozzá :

- Hiszek neked !

- El fogjuk veszíteni a lányunkat, nem tudom mit tehetnénk. Elhiszed, hogy egy démonnal állunk szemben ? Már elhiszed azt is, amit a látnok mondott nekem és hogy nem vagyok őrült ?

- Igen ! -Sajnálom, hogy kételkedtem benned. Itt volt időm átgondolni mindent jó alaposan. De egyszerűen nem tudom, hogy mit tehetnénk, hogyan menthetnénk meg ? Nem nézhetjük tétlen, hogy meghal, azt nem élném túl.

- Egy megoldás talán lenne.

- Mondd már, mire gondolsz ?

Murad habozott.

- Csak arra, hogy felkeresem ismét  a látót holnap reggel. Remélem nem lesz már késő. Te most menj haza, mert aludnod kell.

Fatima nehezen, de végül beleegyezett férje döntésébe és hazatért. Beágyazott, lefeküdt, de fölöslegesen, mert nem tudott elaludni. Mindig csak a lánya járt az eszében. Hajnal felé végül legyőzte a napokig tartó ébrenlét okozta kimerültsége, így végül elnyomta az álom. Éjszaka rémálmokat látott, amelyekben Murad öngyilkos lett.

Ezalatt Aisha nyugtalanul hánykolodott az ágyán. Továbbra is önkívületi állapotban volt, nem tudta kinyitni a szemét. Néha rángatózások közepette adta jelét annak, hogy életben van.  A pulzusa nem növekedett, de nem is csökkent. Murad aggódva figyelte minden mozdulatát éjszaka, de egy kis időre el nem nyomta az álom. Hajnali három körül lehetett, amikor felébredt  valamilyen zajra.

- Te vagy az ? - Ha itt vagy, mutasd magad.

Nem történt semmi.

- Tudom mit akarsz. De kérlek hagyd őt, helyette vidd az enyémet !

Lassan kirajzolódott a démon alakja a sötétben, amint a sarokban ült és tekintetét immár a férfira szegezte. Felállt és lassan közeledni kezdett Murad-hoz a másik ágy felé. Valóban úgy nézett ki, ahogyan Aisha leírta: fekete volt a  bőre és a haja, az arca nem volt kivehető, de szemei helyén Murad vágásnyomokat látott. Hosszú karmai most mutatkoztak meg, amelyekben egy tükördarabot tartott. A démon női hangon szólalt meg:

- Tedd meg !

Murad nem gondolkodott sokat, elvette tőle a szilánkot. Bement  a fürdőszobába. Gondolataiban visszaidéződött az az este, amikor látta barátja, Omar halálát, amint elvágja a torkát a törött tükör szilánkjával. Most már értette, hogy neki miért kellett megtennie. 

Eryn ott állt mellette és biztatta.

- Tedd meg a lányodért.

- Honnan tudnám, hogy igazat beszélsz ?

- Nincs más választásod.

- Mi lesz velem, miután megkaptad a lelkem ?

A démon nem válaszolt, csak bámult mereven.

-Tudnom kell ! -mondta Murad, majd felállt, mert hangokat hallott kintről.

Fatima érkezett éppen. - Nem tudtam aludni, mert rémálmok gyötörtek. Vissza kellett jönnöm. Hallom bent vagy a fürdőszobában !

Mivel nem érkezett válasz, Fatima belépett a fürdőszobába.

- Mit akarsz azzal a szilánkkal , Murad ?

- Te nem látsz senkit ?

- De igen, téged.

- Most menj ki, kérlek. Ne kérdezz semmit, csak menj ki innen.

Fatima ellenállt.  Kivette férje kezéből a szilánkot. De hamarosan szorítást érzett a nyakán, valamilyen számára láthatatlan dolog megragadta és a falhoz lökte őt. Murad nem gondolkodván ösztönösen rárontott a démonra, hogy megvédje feleségét, de az a földre lökte könnyedén. A dulakodás közben kiesett a férfi zsebéből az amulett, amelyet mindig magánál tartott és Muzaffar adott neki annak idején. A látó nem hiába kérte őt arra, hogy bármilyen körülmények között tartsa magánál. Murad  felkapta a földről az álomfogót, azán rányomta a démon arcára és a tükörhöz lökte őt. Hangos sikoly hallatszott, amint  a démon feje eggyé vált a tükörrel, miközben a tárgy magába szívta a másodperc töredéke alatt. 

Aisha az ajtóban állva mindent látott. Már nem feküdt az ágyban

- Megöltétek Eryn-t ?

Murad egy ideig nem jutott szóhoz, majd a tükörre mutatott.

- Ha jobban megnéznéd, látnád benne. De nem fogod megtenni, mert most rögtön indulunk haza. Nagyon örülök, hogy végre jobban vagy ! -mondta, majd megölelte lányát.

Immár véget ért a rémálom és boldog napok követték egymást. Farid-nak nem mondtak el semmit.  Murad és Fatima felkeresték Muzaffar-t és köszönetet mondtak neki mindenért, különösen az ajándéktárgyért, amely megmentette őket.  Korábban már eltávolítottak minden tükröt a lakásból.

- Azt hiszem, majd ezek után én fogom leborotválni a szakállad ! -mondta mosolyogva Fatima.

- És én leszek az, aki kisminkeli a szép arcod ! -felelte erre a férje. - Nagyon örülök, hogy itt vagytok nekem.

Aisha felépült teljesen, elmúltak a látomásai és soha többé nem viselkedet furcsán. A képzeletbeli barát eltűnt. Ezzel együtt sápadt arckifejezése is  amúlté lett már és idővel annyira megváltozott, mintha kicserélték volna. A  tanulás sokkal jobban ment, nem vonult vissza azért, hogy egyedül maradhasson a kerti házikóban. Egy hét múlva az egész család kirándulni ment a hegyekbe, ahol a friss levegő és a természet csendje új életre keltette mindannyiukat. Murad látva családja boldogságát, már kezdte azt hinni, hogy vége szakadt a szörnyűségeknek. De nem így történt. Fél évvel később  ismét meglátogatta őket a gonosz egy másik formája.

Egy éjjel, amikor Fatima egyedül aludt a szobájában, mert férje éppen egy búcsúpartin volt, -talán nem véletlen az időzítés- rémálmok gyötörték. Álmában megmerevedett. Nem tudott mozdulni, még kiáltani sem. Érezte, hogy valaki a hasán ül. Látta is azt az áttetsző árnyékot, amely kitartóan bámulta. Fatima erőt vett magán, így végül sikerült megfognia az asztal lábát és a földre esett. Mindent beleadva próbált előrébb kúszni, de nagyon nehéznek bizonyult a mozgás bénult állapotában.  Azután eszmélt csak fel, hogy fejét beleverte az asztal sarkába. Felállt a földről és a villanykapcsoló felé rohant, hogy felgyújtsa a lámpát.

- Ez csak egy alvásparalízis ! -mondta hangosan és kimerülten magának.

- Ez csak alvásparalízis ! -válaszolt egy hang

Fatima megdöbbent. Nem mert hátranézni. Ismét érezte, hogy elárasztja testét a bénultság, de ezúttal ez a félelem által okozott bénultság volt. Lassan megfordult, de nem látott semmit.

- Mi folyik itt ?

- Mi folyik itt ? -válaszolta a hang.

- Ki vagy te és miért utánzol ?

A válasz ismét ugyanez volt.

Fatima visszafordult. Ekkor látta meg újra az árnyékot, amely előtte állt és már követte mozdulatait is.

- Hogy sikerült megszabadulnod a tükörből, ki engedett ki ?

- Hogy sikerült megszabadulnod a tükörből, ki engedett ki ? -érkezett a válasz.

Fatima kifutott a nappaliba, de az árnyék vele együtt haladt. Megragadott egy kést, de erre is ugyanaz lett a reakció. Miután eldobta, az árnyék is ugyanazt csinálta.

Fatima már félt megszólalni, már csak gondolkodni volt mersze. Lassan az ajtó felé indult, hogy kifuthasson a házból.

 -Nem vagy valóság, engem utánzol  csak ! - kiáltotta Fatima végül.

 Azonnal érkezett a válasz is: - Nem vagy valóság, engem utánzol  csak!

- Kérlek, maradj csendben !

Erre a mondatára viszont nem érkezett válasz, az árnyék eltűnt.

Murad, miután végig hallgatta felesége beszámolóját, ismét eszébe jutottak Muzaffar szavai. 

- Senki nem tudja, hogy ő kicsoda. Csak annyit tudunk, hogy sosem beszél. 

Murad és családja nem tapasztalt többé furcsa jelenségeket. Otthonukban boldogan élnek a mai napig. Leírták mindazt, ami velük történt, de nem sokan hittek nekik. Egészen addig volt így, amíg más emberek is megtapasztalták saját bőrükön  a tükör démona és egyesek szerint  a vele azonos vágott szemű kísértet által okozott borzalmakat.