2023. feb 21.

A fehér ló

írta: Darius1
A fehér ló

A magyarok Árpád vezetésével, hosszú keserves hónapokig tartó út után végre átkeltek a Kárpátokon.  Hátuk mögött hagyták a zord erdőrengetegeket, a jószágnak, szekérnek veszedelmet jelentő úttalan utakat.  A nyugati lejtőkön sikerült újra síkságot találniuk. Lovaik már megízlelték az Ung, majd a Tisza vizét is ,barmaik, juhaik az itteni legelők füvét. És lassan megnyugodott a besenyőktől ütött nép. Árpád fejedelem, aki akkor az Ung folyó torkolatánál szállásolt, egy napon magához hívatta a Tas nembéli Küsidet, majd így szólt hozzá:  - Fiam, Küsid ! Eredj, járd be a szőke Tisza mentét, és vedd szemügyre ezt a földet. Tudni akarom, vajon csakugyan olyan szép és olyan gazdag-e, mint amilyennek az öregektől hallottuk. Vidd magaddal ezt a fehér lovat, rajta aranyos nyereggel, fején ezüstös kötőfékkel. És ha utad közben rátalálsz ennek az országnak a fejedelmére, add át neki és mondd, hogy Árpád, a magyarok fejedelme küldi ajándékul. Nem kér érte mást, csak földet, füvet és vizet.Tas fia Küsid el is indult a Tisza folyása mentén délnek. Szemügyre vett mindent alaposan, s látta, hogy igazat mondtak az öregek: ez az ország valóban olyan gazdag, sőt talán még gazdagabb, mint ahogy a híre tartotta. Harmadnapra elérkezett egy fényes városba, amelyben ennek a földnek az ura, Svatopluk, a morvák királya lakott. Küsid előadta, amivel megbízták, s elővezette a hó-fehér lovat az arany nyereggel és az  ezüsttel kivert kötőfékkel . A Svatopluk körüI álló morva urak összenéztek. Gondolták magukban: bolond ez az ember, hogy egy ilyen gyönyörű paripáért csak  semmiséget kér. De hát persze, hogy adtak neki. Az ö dolga.   Három napot tartott Küsid útja visszafelé is, Árpád fejedelem Ung vize menti táboráig. Tarsolyában hozott magával egy zacskó földet, egy öl füvet, s kulacsában egy mentésnyi vizet. Amikor megérkezett, Árpád és vezérei épp együtt voltak. Megvizsgálták, ujjaik között morzsolgatták a földet, és látták, hogy igen jó terrmöföld az. Megnézték a füvet - kövér fű volt az, még hervadtában is. Aztán kézről kézre adva a kulacsot, megízlelték a vizet, és azt is jónak találták.
- Most pedig - szólt Árpád fejedelem Küsidhez -,nyergelj és indulj vissza a morvák királyához. És mondd meg neki: ez a föld mától fogva az én országom. Az enyém Attila jussán, s az enyém azért is, mert megváltottam tőle a fehér lóval, az aranyos nyereggel és az ezüstös kötőfékkel. Most megyek és birtokba veszem, őt pedig nem akarom ott találni. Svatopluk  haragra lobbant, mikor Küsid átadta neki Árpád üzenetét .
- Hol az a ló, hogy agyonüttessem, s tetemét a kutyáknak vettessem! Hol az a nyereg meg a kötőfék, hogy a fűbe a folyóba dobassam! Nem szorulok én a te urad ajándékára! 
- Bizony későn gondolkoztál, uram! - válaszolta Küsid. Mert a fehér ló húsán a mi kutyáink fognak meghízni. A nyerget majd megtalálják a mi legeltető pásztoraink. A kötőféket pedig a mi halászaink fogják ki a folyóból. Mert ez az ország mostantól fogva a miénk!
   Azzal nyeregbe pattant, sarkantyúba kapta a lovát, s mire Svatopluk vitézei észbe kaphattak volna, túl volt árkon-bokron. Svatopluk persze tüstént hadba szólította fegyverforgató népét, de hiába: Árpád lovas serege, mint a förgeteg csapott le rá, és mire a hold ismét megújult, Svatopluk népéből hírmondó sem maradt a Duna-Tisza közén. Ö maga menekülés közben a Dunához ért. Belevetette magát a vízbe, mert az üldöző
magyarok már a nyomában voltak. Oda is veszett, lovastól együtt elnyelte az örvénylő folyamba. Árpád pedig, miután az egész országot elfoglalta, összehívta a hét vezér tanácsát Pusztaszerre, ahol akkor
az ö szálláshelye volt. És ott a hét vezér megerősítette a vérszerződést. Aztán felosztották egymás között
Attila örökségét. Békességes évek következtek. Háborítatlanul gyarapodott, szaporodott a magyarok népe Atilla örökségének földjén. Azon a földön, amelyet kardjuk erejével szereztek meg maguknak.
 Az öreg Tas ott ül a sátor elött, ahonnan a kanyargó Tiszáig nyúló pusztára lehet látni. A távolban - épp
csak sejti a szeme - jószágai legelnek. A háta mögül, a sátorból asszonyi csivitelés, gyermekszó hallszik.
   Háromszor öltözött fehérbe a végtelen puszta, s háromszor borult virágba a rét azóta, hogy Küsid Árpád
szavával kétszer is megjárta Svatopluk udvarát. Pusztaszer után a fejedelem itt jelölt ki neki szálláshelyet
 és ő, bejárva a kövér legelőket, megszemlélve a folyón a legalkalmatosabb halászhelyeket, úgy döntött: itt üti fel sátrát. A sátorba aztán asszony is került, az elevenszemű Cseperke. Egy évre  rá megjött a fiúcska is, Szolta, aki ma még ott zsivajog az asszonyházban, de akinek számára holnap-holnapután már ő készít kis íjat, tegezt, nyílvesszőt . Mert Küsid tudja: a harcra béke, a bekére harc következik, s eljön az idő amikor a kis Szoltának szüksége lesz a fegyverforgatás apjától tanult mesterségére.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Kelet-Európa