Hogyan voltak képesek a skandináv istenek ránctalanok és örökké fiatalok maradni? Ez a történet elmagyarázza és azt is elmondja nekünk, hogyan veszítették el majdnem az örök ifjúság titkát.

Bárki aki elég szerencsés, hogy Asgard-ba menjen, ahol a skandináv istenek élnek, azonnal látná, hogy Odin kivételével mindannyian fiatalok, szépek és jóképűek. Odinnak ugyanis hosszú szakálla van,  de sokkal fiatalabbnak tűnne, ha leborotválná. Asgard-ban azonban senki sem borotválkozik, mert a többi férfi isten túl fiatal ahhoz, hogy szakállat növesszen. Egy nap Odin és Loki elhagyták Asgard-ot, hogy megnézzék, mi történik Midgard-ban, az emberek földjén. Amikor megláttak néhány tehenet legelni, levágtak egyet, majd megették a húsát. Odin elkészítette a marhahúst, míg Loki meggyújtotta a a tüzet. Ez egy pillanatnyi munka volt számára, mivel ő volt a tűz istene, még úgy is, ha a fa nedves. Hamarosan a hús a tűz fölött sült. De akadt egy kis probléma: a tűz forró volt ugyan, de a hús  valamilyen oknál fogva nem sült meg. Próbálkoztak mindennel, ám a vacsorájuk nyers maradt. A tűz fényében egy madár árnyékát látták. Felnéztek, majd egy ágon ülő sast láttak, amely az éjszakai égbolt felé fordult. - Ez nem sas - mondta Odin. A madár ezt hallva felnevetett: - Valóban nem vagyok sas, a húsod pedig nem fog megfőni, hacsak bele nem egyezel, hogy bármit megadsz nekem, amit akarok!  Az istenek fáradtak és éhesek voltak, ezért beleegyeztek az alkuba anélkül, hogy megkérdezték volna a furcsa lény igényeit.

Egyszerre a hús sisteregni kezdett. De éppen amikor enni akartak belőle, a sas alakú lény lecsapott,  és csőrével megragadta a legnagyobb darabot, majd lenyelte. - Nem, nem - kiáltotta Loki, aztán egy nagy farönköt dobott a madárra. A sas viszont elkapta karmaival a rönköt,  de Lokinak is sikerült megfognia a másik végét.  Vesztére cselekedett így, mert a sas felrepült vele az égbe. Nagy küzdelem kezdődött, csak úgy repültek a sziklák és ágak szerte-széjjel, miközben a föld felett repültek. Végül a sas leterítette Lokit. - Én vagyok az óriás, Thjasse - mondta -, és nem te vagy az egyetlen, aki képes megváltoztatni az alakját. Soha nem leszel szabad, hacsak bele nem egyezel, hogy megkapom Idun aranyalmáit ! Loki habozott. Thjasse valójában nem akármilyen almát kért, hanem azt, amit Asgard mindennél többre értékelt: az örök fiatalságot. Loki végül beleegyezett a kérésbe. Thjasse ezután  sikoltozva repült el, de előtte még figyelmeztette ellenfelét: -Tartsd meg a szavadat ! Loki igennel válaszolt, de csak színlelésből.

A küzdelem után loki és Odin visszatért Asgard-ba. Loki kezdetben meg akarta tartani a szavát, ezért azzal kezdte, hogy összebarátkozott Idun-nal, az aranyalmák őrzőjével. Ez nem volt nehéz, mivel Idun éppen annyira édes és jóindulatú volt, mint a szép almái. Loki  mesélt neki az utazásairól: rengeteg vicces és érdekes történetet mondott el. Minden alkalommal, amikor elment a saját almájáért - mert az istenek hetente egyszer ettek egy-egy aranyalmát – megragadta az alkalmat, hogy mondjon valami újat Idun-nak és ezzel megnevettesse őt. Egy nap ezzel állt elő: -Tudod Idun, ezek varázslatos almák, de láttam már jobbat ! Idun természetesen feldühödött ezen szavak hallatán, ezért elment az aranyalmákért, hogy megcáfolja Loki igaztalan kijelentéseit. Olyan kosárban tartotta a gyümölcsöket, amilyet azok megérdemeltek: a legtisztább aranyból készült, éppen hozzájuk megfelelő méretben, a fogantyújapedig  rubinokkal volt szegélyezve.

Éppen amikor  két isten Asgard kapuihoz ért, az ég elsötétült fölöttük. Idun hirtelen félni kezdett. - Nem vagyok benne biztos, hogy menni akarok – mondta. -Egy séta a szabadban jót tesz neked ! – mondta erre Loki, majd megfogta a karját és kivezette őt a kapun. A sas, Thjasse rögtön  lecsapott a neki ígért jutalomért, Idun-ért és almáiért.  Idun a levegőben repült, miközben Thjasse karmai szorosan fogták a derekát anélkül, hogy megkarcolták volna.  Az lett a szomorú sorsa, hogy Thjasse hideg és komor kastélyában kellett raboskodnia. Asgard-ban  eleinte senki sem vette, hogy eltűnt. De amikor az istennők panaszkodni kezdtek egymásnak újonnan kinőtt ősz hajszálukról, mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Idunt elszökött vagy elrabolták. Senki nem örültek ennek, mert mint isteneknek halhatatlanoknak kellett lenniük. Hamarosan gyűlést hívtak össze a hiányzó almák ügyében. Az első számú gyanúsított Loki lett, mert a gyanú mindig rá esett, ha baj adódott. Azt követelték tőle, hogy mondja el az igazat.

- Rendben, én csináltam – ismerte el végül Loki. - Kényszerítettek rá!

Aztán Thor, az istenek legerősebbje, megragadta Loki-t,majd rettenetesen megrázta, hogy féljen az életéért.

- Állj meg - kiáltotta Loki -, visszahozom az almákat. Ha megölsz, soha többé nem eszed meg azokat az almákat és mindannyian szenvedhettek az öregség fájdalmaitól!

Miután mindenki megnyugodott, az istenek segítettek Loki-nak sólyommá átváltozni. Ebben a formában repült a tűz istene egészen addig,  amíg el nem érte Thjasse kastélyát. Éppen akkor ért oda, amikor Idun a várfokon sétált kosarával. Loki amint meglátta őt, szorosan megragadta a karmaival, majd magasan Asgard felé szárnyalt.  Thjasse amint felfedezte az istennő eltűnését, dühében nagyot üvöltött. Sejtette mi történhetett, ezért azonnal sassá változott. Loki olyan gyorsan repült, ahogy csak tudott, mert a sólymok ugyebár nagyon gyorsan repülnek, de a sas uralja az eget, így apránként Thjasse utolérte őt. Az istenek  közben nagy tüzeket raktak Asgard falai mentén.  A sólyomnak sikerült berepülnie, még mielőtt a  lángok egy pillanat alatt az égbe csaptak volna.  Thjasse már nem volt ilyen szerencsés, teste a tűzben égett porrá.  Idun és aranyalmái végül biztonságban hazaérkeztek, így a fiatalság és a szépség is örökre visszatért Asgard-ba.