A Zengő legendája

A Zengő nevű hegy a Mecsek egyik csúcsa. Ennek aljában, a mai Püspökszentlászló helyén élt valamikor régen egy jólelkű remete. Egy-két öreg még emlékszik rá, hogy maga épített fából egy kisebb kápolnát, melléje pedig egy viskót. Ott állottak ezek a mai iskolaház végében. Rajta kívül alig élt ember ebben az eldugott völgyben. Egy-két pásztor akadt, akik a síkságon lakó gazdagok állatait őrizték a dús fűvű legelőkön. A remete házától nem messze volt egy fiatal pásztor tanyája. Itt élt feleségével és kisfiával. Ha vasárnaponként megszólalt a kápolna harangja, az asszony már indult oda, kisfiát is vitte magával. A férje ilyenkor is kihajtott a hegyoldalba, ott őrizte a nyájat, mert még nappal se lehetett magukra hagyni a legelésző állatokat. Egyszer tavasszal, amikor elolvadt a hó, a völgyben már kipattant a bársonyos barka, közeledett a húsvét is, mert virágvasárnap volt. Ezen a napon szokatlan dolog történt. A remete csodálkozott rajta legjobban, hogy a harang szavára nem az asszony jön a kisfiával a kápolnához, hanem a pásztor. Az asszony pedig kapaszkodik föl a hegy oldalán, megy a nyáj után, karján kisfiával. A pásztor nem kérdezgette feleségét, hogy miért akar mindenáron fölmenni a hegyre,  miért éppen ünnepnapon. Nem is mondta volna meg az senkinek, hogy mire készült. Ugyanis korábban talán már egy éve is, amikor férje helyett ő vigyázott a nyájra, volt ideje gondolkodni. Nagyon szomorkodott, hogy miért is kell nekik itt élni a vadonban, távol az emberektől. Nekik kell őrizni a gazdagok állatait, akik már nem is tudják, hova tegyék  pénzüket. Ők pedig, akik a legtöbbet fáradnak, maradhatnak örökös szegénységben. Amint így töprengett magában egy sziklán ülve, mintha a föld mélyéből bukkant volna föl, megjelent előtte egy tündér.

Olyan volt, mintha ködből lenne, lebegett a levegőben. A következő pillanatban megszólalt.– Én vagyok a hegy szelleme. Ha gazdag akarsz lenni, figyelj a szavamra ! Ez a hegy minden esztendőben egyszer, a virágvasárnapi mise ideje alatt megnyílik. Megmutatja rengeteg kincsét, ha akkor fönn leszel a hegy tetején. De meg ne szólalj, mert a hegy nem nyílik meg, ha pedig már nyitva találod, egyetlen szó után becsukódik és ott rekedsz a hegyben! Mielőtt az asszony megszólalhatott volna, a hegy szelleme eltűnt éppen olyan hirtelen, mint amilyen váratlanul megjelent. Nem is tudta, hogy valóság volt-e a szokatlan látomás, vagy talán álmodott. Nem is szólt róla senkinek, se a remetének, se a férjének.  Várta türelmetlenül a virágvasárnapot. Amikor felért a hegytetőre, ki sem fújhatta még magát, mert lent a völgyben harmadszor szólalt meg a harang, elkezdődött a mise. Ebben a percben a Zengő lassan megnyílik. A hasadékban arany, ezüst,  gyémánt, szikrázó drágakő csillog. A kincsek fölött megjelenik és ott lebeg a tündér, a hegyi szellem és hívja, csalogatja az asszonyt. Az követi is  mindig beljebb és mindig mélyebbre. Leteszi gyermekét, aztán mohón kapkod a kincsek után. De jó volna valamennyit összeszedni ! De hát az úgy is lehetetlen. Válogatni kell a legszebb darabokból !  Megtölti a kötényét, a kezében is kincsek. Szalad kifelé, viszont a gyermeket is fel kellene vinnie. A kincseket a hasadék szélén lerakja,  utána majd visszafutott a gyermekért. De éppen hogy kiért a szakadékból, a völgyben vége lett a misének, a hegy ismét megmozdult. Lassan kezdtek bezáródni a hasadékok, a kisfia eltűnt a szeme elől a föld gyomrában. Gazdag volt, mert a sok kincs ott hevert a lábainál, de észre sem vette, mert sokkal szegényebbnek, nyomorultabbnak érezte magát, mint eddig volt.

Elvesztette a legnagyobb kincsét, egyetlen gyermekét. Őt látja egyre maga előtt most is, folyton emlékszik arra a pillanatra, amikor elnyelte a hegy és hallja, amint sír keservesen. Haza sem megy, járja körös-körül a hegyet, keresi a nyílást, ahol bejuthatna a hegy belsejébe elveszett gyermekéért. Bolyong, csatangol hegyen-völgyön, révedező szeme vérben forog. Ruháját ronggyá tépi a tüske, foszlányai lobognak a szélben. Az emberek messze kitérnek  útjából. Csak akkor csillapul fájdalma, ha megszólal a remetekápolna harangja. Ha a harang szavát elnyeli az erdő csendje, újra kezdi bolyongását. Keresi elveszett gyermekét. Évekig ment ez így, amíg a halál meg nem könyörült rajta. De akkor sem tűnt el nyomtalanul. Az asszony szelleme még most is feltűnik a Zengő tájékán. Néha csendes időben tompa morajlást hallani a Zengő felől a szentlászlói völgyben. Szél sincs, levél se mozdul, mégis úgy hallatszik, mintha forrna a hegy belseje. Titokzatos morajlások feszítik a hegy gyomrát. Mintha a bennrekedt kincskeresők, a hegy belsejébe szorult, örök rabságra kárhoztatott lelkek dörömbölnének. Szabadulni akarnak börtönükből. Az ilyen morajlások után néhány napra pedig megindul a szél. Ítéletidő támad. Azt mondják, a pásztorasszony szelleme kísért ilyenkor. Akit az ítéletidő kint talál munka közben, várja a harang szavát, mert csak ez csillapíthatja le a vihart.