Román monda

Minden Florean Radu halálával kezdődött. Becsületes ember volt, efelől semmi kétség. Öregkorában a faluért dolgozott, téli estéken elmondta a gyerekeknek a régi meséket a kandalló mellett. A falu kicsinyei tátott szájjal és csodálkozással az arcukon ültek körülötte, miközben csillogó szemmel mesélt Baba Yaga-ról, a feneketlen föld elvarázsolt népeiről, a koboldokról és a szellemekről. Florean ismert több történetet, bizalomkeltő hangjával sikerült életre keltenie szereplőit. Az ember szinte azt várta, hogy a szorgalmas Bartosch koboldseprűjével előjöjjön a kandalló mögül, amikor az öreg Radu úr elkezdte mesélni a történeteit. Vagy mintha hallanánk Baba Yaga vándorkunyhójának lépteit a távolban. 

Egy nap Florean megbetegedett. De rajta kívül többen is a télen. A háború nemrég ért véget,  az országban sokan éheztek. Lesoványodott, rongyos alakok kúsztak az országban. Bekopogtak az ablakokon és az ajtókon élelemért. Betörtek az istállóba, ellopták a szarvasmarhákat,  a szénában aludtak. Persze, ami megmaradt, azt nekik adták. De kinek maradt fölösleg abban az időben. Mindenkinek nehéz volt, az emberek a jobb idők reményével vigasztalták magukat. Amikor Florean Radu megtartotta meseóráit, a világ egy kicsit kevésbé volt komor. 

A  láz befészkelte magát a faluba. Először  a kis Máriát emésztette fel. Alig volt hat éves, mégis bátran küzdött a betegség ellen.  A falu asszonyai összegyűltek, hogy imádkozzanak érte, de hiába. Amikor meghalt, szülei őszek lettek a gyásztól. Az egész falu összegyűlt a temetésére, együtt imádkoztak remélve azt, hogy jó helyet kap az Úr asztalánál. De a láz nem szűnt meg. Házról házra vándorolt,  mindenütt betegek voltak. Az ágyukon feküdtek, izzadtak, hánykolódtak és forgolódtak, ezalatt lázálmok gyötörték őket. Semmilyen főzet vagy bájital nem segített rajtuk. Olyan volt, mintha a halál jött volna el vagy a pestis.  A láz, szó szerint, végigmegy a falun- pletykálták az emberek.

Reggel Emil megtalálta  nyomait a hóban: -Csukjátok be a redőnyöket, mert éjszaka benéz az ablakon, akit pedig meglát, lázzal és halállal sújt! Radu úr róla is mesélt : - Szegény öregasszony volt. Boszorkánynak kiáltották ki és elüldözték, régóta élt a falu mellett az erdő szélén. Amikor belázasodott és megbetegedett,  eljött a faluba, hogy segítséget kérjen, de bezárták előtte az ajtót vagy elkergették. Egy ember segített csupán rajta, de nem tudjuk ki. Így a lázas öregasszony meghalt magányosan és elhagyatottan. Halálra fagyott a folyónál, miután összeesett a kunyhójába visszavezető úton. De a  szelleme nem talált nyugalmat. Télen a vidéket járja, éjszaka a házak körül barangol, ajtókon kopogtat. Ha nem nyitják ki, benéz az ablakon, bárkit is meglát, odabenn  lázzal sújta. Ezért télen apró ajándékokat helyeznek az ajtók és ablakok elé, hogy a szellem békét találjon és tovább lépjen. 

 Florean Radu haldoklott. Mindenki depressziós volt, mindenki azt kívánta, bárcsak gyorsan túljutna rajta. De titokban féltek a legrosszabbtól is, mert már öreg volt. Az egész teste belülről égett, szörnyű köhögés gyötörte.  Öreg felesége és lánya, Dorina gondoskodtak róla éjjel-nappal. Ecetes borogatást készítettek neki, lehűtötték forró homlokát, néha olajjal dörzsölték. Radu nem állt készen arra, hogy eltávozzon. Az általában szelíd öregember küzdött az életéért, átkozva a lázat és a halált. Beesett szemmel és sápadt arccal furcsa alakokkal beszélt, sikoltozott és kiáltott az ismeretlenbe. Nemsokára meghalt. Halála után a láz is elmúlt, már senki sem betegedett meg.  Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, eljött a gyász és az imádkozás ideje. Temetése nagy esemény volt, az egész falu összegyűlt. Zenekar játszott,  a polgármester vezette a temetési menetet. Florean halálával mindannyian elvesztettek egy darabot a szívükből.

Nem sokkal később azonban kísértetet láttak. Rajtaütött az öreg Emil-en, amikor a szomszéd faluból jött haza. Úgy nézett ki, mint egy normális ember. Azt mondta, hogy el akarja kísérni a faluba, ahol répát akar vásárolni. Az öreg Emil átsétált vele a szakadékon, de a társa kezdett furcsa lenni. Szemei mohón és lángolóan néztek le rá, teste átalakult árnyékká. Emil  futni kezdett, de az árnyék ráugrott, majd ördögi dolgokat suttogott a fülébe. Emil annyira pánikba esett, hogy futott tovább, miközben a kísértet a hátába kapaszkodott. Végül összeesett az út szélén. Ott feküdt addig, amíg leszállt az éj és a fiai meg nem találták. A kimerült embert a faluba vonszolták, ahol utolsó erejével mesélt a kísértetről, mielőtt meghalt. Ezért onnantól kezdve az emberek csak párban mentek, amikor el kellett hagyniuk a falut.

Dorina, az öreg Radu úr lánya egyre fáradtabbnak tűnt, erőtlenné vált. Mély barázdák voltak a szeme alatt. Arról beszélt mindenkinek,  hogy egy szellem kísérti őt, amely befészkelte magát a házába, mint egy árnyék. Aki bámulja őt folyton és ezalatt elszívja az életerejét. 

- Kísért engem - mondta. - Minden este. A szobák árnyékában ólálkodik, a mellkasomra kuporodik, kiszívja az életemet!

- De ki, gyermekem? - kérdezte az öreg Petru. - Mondd el nekünk, ki kísért téged? Ki jár körbe a házadban?

De Dorina csak a fejét rázta, mert nem látta.

A falu férfiai ezután a kocsmában találkoztak, hogy tanácskozzanak egymással. Túl sok minden történt. Valaki biztosan megátkozta a falut, így ideje cselekedniük Sót szórtak a küszöbökre, fokhagymákat tettek az ösvényekre, hogy soha többé ne léphesse át a falu határát egyetlen gonosz szellem vagy ember sem. Az asszonyok fagyöngyöket akasztottak  az ajtók fölé. Amikor eljött az éjszaka, a férfiak őrt álltak Dorina háza előtt. A félhold sápadtan ragyogott az égen. Semmi sem történt. Senki sem lopakodott a házak körül, ugyanis nem ott volt, hanem bent. Az éjszaka közepén, a farkas órában rémült  kiáltás hallatszott Dorina házából. A férfiak berohantak a házba, ahol megtalálták Dorina Radu-t az ágyon tágra nyílt szemmel. Vér folyt az orrából, közben levegő után kapkodott. Idős anyja sírva hajolt fölé. Dorina vad pillantással mutatott az ajtóra, mielőtt elvesztette az eszméletét és mély álomba merült. 

Egy bosszúállónak kellett lennie, amely a haláleseteket okozta, mondták a nők. A falu egyik halottja, akinek lelke nem talált nyugalmat. Aki lesben áll, felugrik az emberek hátára,  majd felfalja Dorina Radu-t. Talán az öreg Florean lehet? Annyira küzdött a halál ellen, hogy a lelke nem talált nyugalmat ?

Másnap éjjel Ionel, Dorina szeretője ment  őrködni egyedül  A farkasórában feszülten figyelt éberen. Látta, hogy ekkor Dorina házának ajtaja nyitva van. Csendesen,  borzongással telve belépett a házba. Semmit sem hallott. A lépcső nyikorgott, ahogy felment rajta a hálószobába. Az egész ház aludt. Ionel óvatosan kinyitotta az ajtót, aztán megdermedt. Borzongás futott át testén, mert egy árnyék lebegett a kimerülten alvó Dorina Radu felett. Az árnyék ránézett Ionel-re, majd ujját az ajkára tette. Ebben a pillanatban Dorina kinyitotta a szemét és felsikoltott. Ionel rögtön kirohant a szobából erősen lélegezve. 

Egy Strigoi kísért. Másnap nem volt más téma a faluban, mindenki arról a szellemről beszélt, amely Dorina-t kínozza és katasztrófákat hozott a faluba. Florean Radu nem talált nyugalmat a halálban. Nyilvánvalóan túl keserűen ragaszkodott az életéhez. Mindannyian emlékeztek kiáltásaira, amikor meghalt. Neki kellett kiszívnia Dorina életerejét, mert a strigoi rokonaihoz tér vissza. A falusiak depressziósak lettek és féltek, mert mindenki tisztában volt azzal, hogy ez mit jelent. Úgy döntöttek, hogy véget vetnek valamilyen módon a borzalmaknak. A falu férfiai elmentek a temetőbe, ahol kiásták Florean Radu sírját. Egy megszentelt követ helyeztek a fogai közé, kivették a szívét, majd arccal lefelé visszatették a koporsóba.

A katasztrófákat sikerül ezáltal elhárítani, a félelem időszakának vége, gondolták ők. De nem így történt, ugyanis nem Florean volt a strigoi mort. 

Dorina hamarosan meghalt, nem bírta tovább. Ionel gyakran meglátogatta sírját a temetőben. Egyik alkalommal, amikor kiment hozzá, találkozott egy furcsa emberrel, aki sötét köntöst hordott.

- Készen állsz az indulásra?

Ionel nem értette.

- Nézd ! Rámutatott egy sírkőre a közelben, amelyen ez állt: Ionel Chiriog.

- Mi ez az egész ?  -Azt állítod meghaltam ?

 - Nem!

Ionel a föld alatt halk csattanást és rágást hallott, amitől nagyon megrémült

 - Azért jöttél, hogy magaddal vigyél?

- Nem - mondta  újra a csuklyás alak, majd eltűnt. 

Ionel azt vette észre, hogy a  temető kapuja mellett egy öregasszony állt az esőben. Ő volt az, akit  korábban boszorkánynak tituláltak és elűztek. Gyorsan, mint  a fény újból Ionel mellett állt, de ezúttal az öregasszony képében.

- Elkészítettem neked előre a sírodat hálából. Egyedül tőled kaptam ételt itt nyomorult földi életem során, ezért nem öltelek meg azon az éjszakán, amikor felfedeztél!

Ionel elmondott mindent a faluban és a történtek után hittek is neki. Viszont senki nem tudta, hová temették az öregasszonyt, állítólag a folyóban fagyott meg, így a Strigoi mort továbbra is kísért a környéken.

A néphit a  strigoi-ról azt mondja, hogy kopasz a feje tetején, fél a fokhagymától, kerüli a tömjént, Szent András ünnepe felé pedig kikel a sírjából. A gerince hosszúkás, farokban végződik. Elveszi a tejet a tehenektől, az emberek erejét magába szívja, megállítja az esőt, jégesőt hoz és halált. György napján (április 23.) a fiúk lelocsolják a lányokat, hogy ne szenvedjenek a strigoi-tól, de azért is, hogy ne váljanak ilyen lényekké.  Három típust különböztetnek meg : Strigoaica: boszorkány , Strigoi viu: élő strigoi vagy varázsló, Strigoi mort:  halott strigoi vagy vámpír. Ez utóbbi a legveszélyesebb: kibújnak sírjukból, hogy családjukat addig kínozzák, amíg rokonaik meg nem halnak. A vámpír azonosításának általános módja az volt, hogy délben egy fehérbe öltözött hét éves fiút ugyanilyen színű lóra helyeztek a temető közelében. Úgy vélték, hogy a ló megáll a feltételezett vámpír sírjánál. E. Reclus francia tudós így részletezi a romániai temetéseket: Ha az elhunytnak vörös haja van, nagyon aggódik mindenki, mert kutya, béka, bolha vagy poloska formájában térhet vissza. Éjszaka bemegy a házakba, hogy fiatal lányok vérét szívja. Ezért bölcs dolog erősen beszögezni a koporsót, vagy ami még jobb, beledöfni egy karót a holttestbe. Ha a tisztátalan mégis visszatér, háromszor kell keresztezni a nyelvet  a szájban, majd köpni egyet. Az élőhalottak megfékezésének másik módja egy kígyó lefejezése és három gerezd fokhagyma megevése, szájban tartása.

 Megtörtént eset volt 2004-ben, amikor egy asszony  Marotinu de Sus faluból azt állította, hogy meglátogatta néhai nagybátyja, egy 76 éves román férfi, Petre Toma. Attól tartva, hogy az elhunyt strigoi-já válhat, kiásták Petre Toma koporsóját, metszést ejtettek a mellkasán, majd kitépték a szívét. A szív eltávolítása után a testet elégették és a hamut vízbe keverték. Toma unokahúga megitta abban a hitben, hogy ez végez a kísértettel. A megyei rendőrség később letartóztatta a rituáléban részt vevő hat családtagot, azzal vádolva őket, hogy megzavarják a halottak békéjét. Hat hónap börtönbüntetést kaptak. Azóta a közeli Amarastii de Sus faluban az emberek megelőző intézkedésként tűzálló karót döfnek minden halott szívébe vagy hasába. 

Egy másik hírhedt eset Sarmizegetusa-ban történt, amikor  a helyiek kiástak több sírt. A vámpírgyanús emberek első tíz sírjában maradványaik olyan előrehaladott állapotban voltak, hogy nem volt szükség arra, hogy  megvizsgálják bűnösségüket. A tizenegyedik sír egy húsz éves nőé volt, aki öngyilkos lett, mert megmérgezte magát azután, hogy a szeretője elhagyta őt. Sírja a temető egy másik helyén volt, nem megszentelt földön, mert a papok szerint a fiatal nő őrültség miatt öngyilkosságot követett el.  Arról számoltak be, hogy a lány teste nem mutatta a normális bomlás jeleit. Megesküdtek arra, hogy vért találtak a  száján.