A birkózás az egyik legősibb sport, az ember megjelenése óta létezik. Ezt több mítosz is bizonyítja.

Sumér

Gilgames az ókori mezopotámiai mitológia hőse, amely az időszámításunk előtti II. évezred végére nyúlik vissza. Eredetileg részben ember, részben Isten volt, aki elnyomta népét. Az emberek a  többi istenhez fordultak megoldásért, ezért elküldték Enkidut, egy bikaembert, aki Gilgames egyenrangú embere lesz. A mítosz szerint: "Enkidu lábával tolta a kaput, nem engedte be Gilgamest. Birkóztak egymással bezárva, mint a bikák. Összetörték az ajtófélfát, a fal megrázkódott. Gilgames behajlította a térdét, majd egy mozdulattal eldobta Enkidut." .Az eredmény kétséges, mert egyesek szerint döntetlen lett, míg a legtöbben úgy vélik, hogy Gilgames győzött. Enkidu elfogadta a vereséget és Gilgames erejét. A birkózók közötti tisztelet kifejezése olyan, mint egy becsületkódex, ennek legkorábbi fennmaradt említése a Gilgames és Enkidu között kialakult barátság. 

Izrael

Amint azt a Teremtés Könyve leírja, Jákób találkozik egy angyallal ember formájában a Kánaánba visszavezető úton, akivel hajnalig birkózik. Jákób egyedül maradt. Egy angyal birkózott vele a nap hajnaláig. Amikor  látta, hogy nem győzedelmeskedik Jákób felett, megérintette a csípőjét, mert Jákób csípője kilógott az ízületéből, miközben birkózott vele. Aztán azt mondta: -Engedj el, mert leszállt a nap! Jákób azonban nem így tett: -Nem engedlek el, hacsak meg nem áldasz engem. Az angyal ekkor megkérdezte tőle: -Mi a neved?  Miután Jákób válaszolt, az angyal folytatta: -A te nevedet többé nem Jákóbnak, hanem Izráelnek fogják hívni, mert küzdöttél Istennel és emberekkel,  győzedelmeskedtél ! Ekkor Jákób megkérdezte tőle: -Kérlek, mondd meg a nevedet. De ő nem válaszolt, csak megáldotta őt.  Ezért Izráel népe mind a mai napig nem eszi meg a comb inát, amely a csípőüregen van.

Görögország

Egy másik birkózótörténet a görög mitológiából származik, ahol Odüsszeusz és Ajax (más néven Aias) megmérkőztek egymással Patroclus temetése után.  Achilles jelentette be a mérkőzés kezdetét. Miután mindketten felkészültek, megragadták a másikat  egymás karjaiba kapaszkodva. Hátuk recsegett erős kezük nyomása alatt,  a verejték pedig patakokban folyt le a testükről, miközben sok vérvörös folt jelent meg a vállukon és a bordáikon, mert a díszes állványra és a dicsőségre törekedtek. Harc közben Ajax halkan így szólt Odüsszeuszhoz: -Jobban tennéd, ha megpróbálnál felemelni engem  vagy én téged. Hagyjuk, hogy Zeusz döntsön a kérdésben. Így szólván megpróbált egy emelést, de Odüsszeusz is tudott egy-két trükköt. Keményen megrúgta Ajax-ot a térdén, aki hátraesett. Mivel Odüsszeusz nem tudta teljesen  felemelni Ajax testét, egymás mellé estek a földre. Folytatni akarták, de Achilles megállította őket, majd ezt mondta: -Mindketten győztetek, ne fárasszátok tovább egymást! Ajax és Odüsszeusz harca ekkor befejeződött, viszont később újból megmérkőztek egymással, amikor éppen a már meghalt Achilles páncéljáért folyt a csata. Ajax később szó szerint halála után is bánkódott azon, hogy nem tudta legyőzni Odüsszeuszt soha.

A görögöknél a birkózásnak saját istennője vagy szelleme (Daimon) is volt  Palaestra néven. Felfedezte ezt  a művészetet, a föld pedig örült ennek a felfedezésnek, mivel a vasat, mint háborús eszközt a férfiak ekkor félretették  fegyverszünet alatt,  a stadionban való küzdelmek így fegyverek nélkül  kevesebb veszteséget okoztak.  Palaestra a legendákban Choricus árkádiai király lánya volt. Amikor két bátyja birkózott egymással, apjuk esztétikai értékűnek találta küzdelmük látványát, így sportjátékot generált belőle. Palaestra erről mesélt szeretőjének, Hermész istennek, akinek megtetszett az új játék, ezért kevés kiigazítás  után bemutatta minden embernek azt. De Plexippus és Enetus megtudták Palaestra-tól, hogy találmányukat nyilvánosságra hozták, ezért jelentették az ügyet Choricus-nak.  A király  megparancsolta fiainak, hogy büntessék meg a tolvajt. Hermészt egy hegyen aludva találták, ahol feldarabolták. A körülmény alapján a hegyet Cyllene-nek nevezték el. Hermész viszont újjáéledt, mivel isten volt. Elpanaszolta mindezt Zeusznak, aki végül kizsigerelte Choricus-t,  maradványait egy zsákba gyűjtötte. 

Perzsia

Iránban a birkózás nemzeti sport. A hagyományos iráni birkózás (koshti) az ókori Perzsiába nyúlik vissza. A mítoszok szerint Rustam, a Shahnameh eposz mitológiai hőse is gyakorolta szinte mindig. Az első birkózásban Sohrab legyőzi Rostam-ot, de Rostam becsapja őt, mert azt mondja: -Nem tudod, hogy a háború törvénye az, hogy akkor ölhetsz meg, miután kétszer is  legyőztél!  A második harc során egy nagyon hosszú és nehéz birkózás után Rostam eltöri Sohrab hátát és leszúrja. A birkózás tanításának eredeti célja az volt, hogy harcosokká képezzék az embereket, nemzeti büszkeséggel töltsék el őket az elkövetkező csaták megnyerése érdekében.  A zourkhaneh képzési rendszer az, amit ma varzesh bastani néven ismerünk. A birkózás sajátos formáját koshti pahlevani-nak hívták, a pártus pahlevan szó után, ami hőst jelent.  Az ókori zoroasztriánusok úgy vélték, hogy a fizikai és szellemi erő fejlesztése egyúttal az értelem fejlődését is eredményezi. Így nemcsak azt, hogy  felkészíti a harcosokat egy csatára, hanem állítólag elősegíti a kedvesség és az alázat elsajátítását is.  A birkózásban résztvevőktől elvárják, hogy tiszták, őszinték, jóindulatúak legyenek, majd csak ezek elsajátítása után  legyenek erősek a testükben. A későbbi eposzok többsége a Szisztán-ciklusból származik, amely elmeséli Rostam őseinek és leszármazottainak kalandjait. Kok Kuzhad egy banditafőnök volt, akinek hegyi erődje Zabol közelében volt. Fosztogatásai által félelemben tartotta a környék lakóit, híre eljutott Rostam apjához is, Zál királyhoz.  A bandita megkérdezi Rostam-tól, aki önszántából indult el a harcba, hogy fegyverrel vagy anélkül szeretne megküzdeni vele. Rostam mindkettőre készen állt. Kok Kuzhad észreveszi, hogy ellenfele magasabb, viszont ő szélesebb nála. Így nagyobb esélyt adott magának, ha birkóznak, mert megragadhatja a fiatalabb férfi derekát és földre csaphatja. Rostam viszont felemelte ellenfelét úgy, hogy először annak lábai egy szinten legyenek az ő térdével, melynek segítségével vállára helyezte  Kuzhad-ot, majd végül a földre csapja.  Egy későbbi eposzban Shahryar, mint az indiai hadsereg vezetője Rostam fiával, Faramarz-al néz szembe. Eldobják kardjukat, megragadják egymás derekát, hogy birkózzanak, ahogyan az szokás volt. Viszont harc közben kiderül, hogy rokonok, ezért abbahagyják a küzdelmet.

Skandinávia

Egy nap Thor isten így szólt: - Bárhogy hívtok is engem, jöjjön fel most valaki és birkózzon velem, mert most dühös vagyok. Ekkor Útgarda, aki Loki isten volt valójában más alakban, válaszolt :-Nem látok itt köztünk olyan embert, aki ne tartaná szégyennek azt, ha veled birkózik. Hívjátok az öregasszonyt, a dajkámat. Őt Elli-nek hívják, hadd birkózzon vele Thor, ha akarja. Olyan férfiakat dobott messzire, akik számomra nem tűntek kevésbé erősnek, mint Thor! Nyomban bejött a terembe egy öregasszony. Aztán Útgarda-Loki azt mondta, hogy meg kell birkóznia Thor-ral. Nem kell hosszasan foglalkozni a csata kimenetelével: minél keményebben igyekezett Thor megragadni, annál gyorsabb volt nála Elli. Aztán az öregasszony is megpróbált fogást találni Thor-on, ekkor Thor lába megrándult és térdre esett, fél lábon. Útgarda-Loki ezután felszólította őket, hogy hagyják abba a birkózást,  mert Thor-nak nem kellene több testőrét kihívnia  birkózásra. A történet tanulsága az, ha egy öregasszony le tud győzni valakit, aki olyan erős, mint Thor, akkor miért ítéljük meg egy birkózó képességeit a kinézete alapján? A modern időkben láthattuk, hogy a kisebb birkózók bizonyították rátermettségüket a ringben, de évtizedekig csak a legnagyobbak és a legerősebbek tudtak  boldogulni. Ez a történet azt mondja nekünk, hogy ne ítéljünk meg egy könyvet a borítója alapján.

Kazahsztán

A kazah birkózás alapelvei és jellemzői (kazah kuresi) körülbelül a Kr. e. 2. évezred közepére vezethetők vissza.
Számos sziklafestmény Közép-Kazahsztánban, a Karatau-hegységben és Zhetysu területén tanúskodik egy különleges harc létezéséről a bronzkorban (Kr. E. 2. évezred közepén). Hasonló képek találhatók Mongóliában, Kirgizisztánban és Dél-Szibériában is. A küzdőtér négyzet vagy kör alakú lehet. A négyzet ebben az esetben szimbolizálja az anyaföldet és a kört - az ég apját. Az ősi időkben a harcot mindig az isteneknek és a jó szellemeknek ajánlották fel, így a birkózók minden cselekedetét egy speciálisan megtisztított területen kellett végrehajtani és védeni a gonosz erőktől. A kazah kuresi esetében valószínűleg kör alakú területet használtak. Az ősi szentélyekben a harci jelenet mellett napjelek is vannak, amelyek egy kereket formáztak, ez az életciklust szimbolizálta, egyben a  világ sajátos modellje volt.  A második szabály, hogy az ellenfelet ki kell tolni a határvonalon, vagyis a körön kívülre, harmadszor pedig: egyenlő feltételek szükségesek (felszerelés, ruha, stb.), a negyedik és utolsó szabály az volt,  hogy a küzdelem célja megtudni melyik versenyző erősebb anélkül, hogy testi sérülést okozna a másiknak.