2023. aug 18.

Óriásférgek

írta: Darius1
Óriásférgek

Minden féregben a keringési rendszer úgy működik, hogy oxigént szív fel a bőrén keresztül. A levegő átjárja testét, így lehetősége van nagy méretűre nőnie.

Skolex

Az Indus folyó mélyén férgek élnek, amelyek hasonlítanak a fügében vagy a korhadt fában élőkre, de  több mint három méter hosszúak. A nevük Indus féreg vagy Skolex. Két négyzet alakú foguk van, egy felül és egy alul, bőrük két ujj vastag.  Amit megragad ezekkel a fogakkal, azt mind felfalja. Nappal a folyó iszapjában marad, de éjszaka előjön. Az ökröket, tevéket és embereket a folyóba vonszolja,  majd a belek kivételével mindenüket felfalja.  Ha azonban nappal is éhség gyötri őket, ha éppen például egy ökör iszik a parton, felúsznak a víz felszínére, majd erősen megragadják annak nyakát, magukkal rántják a víz alá, ahol lakmároznak belőle. Egy nagy horoggal fogják ki az emberek a vízből, amelyen a csali  egy bárány vagy egy gyermek  vasláncokkal rögzítve. Ha kifogták a férget,  felakasztják azt egy emelvényre. Alája edényeket raknak, amelyekbe belecsöpög annak értékes tartalma, az olaj. A harmincadik nap végén a férget eldobják, az olajedényeket  lezárják és ajándékba viszik India királyának. Ez az olaj mindent felgyújt, amire ráöntik. A lángot csak úgy lehet eloltani, ha nagy mennyiségű sarat dobnak rá.

 

Haftvad férge

A Shahnameh-ben, a perzsa Királyok Könyvében elmesélt számos történet között szerepel Haftvad története. Haftvadnak hét fia volt, ahogy a neve is mutatja. Egy városban élt a Perzsa-öböl mentén Ardashir sah uralkodása alatt.  Haftvad lánya, aki éppen gyapotfonással volt elfoglalva, félbeszakította munkáját, hogy almát egyen. Az alma belsejében volt egy féreg. Ahelyett, hogy undorodva félredobta volna, jó előjelnek tekintette. -Ennek a szerencsés féregnek köszönhetően - mondta barátainak - meg fogtok lepődni, mit fogok tenni! A többi lány nevetett csak. Így Haftvad lánya tovább font,  minden nap megetette a férget egy darab almával. A pamut finom fonállá változott. A férget tovább etette, amely egyre nagyobb és nagyobb lett. A bőre olyan volt, mint a fekete pézsma sáfrányszínű mintával. A féreg szerencsét hozott Haftvadnak és az egész városnak. Addigra Haftvad hatalma megnőtt, de a féreg is. Átvitték Haftvad hegyi erődjébe, ahol egy speciálisan számára épített kőtartályban kapott helyet. Ott Haftvad lánya rizzsel, tejjel és mézzel táplálta, amíg akkorára nem nőtt, mint egy elefánt. Haftvad szerencséje napról napra nőtt . A földön egyetlen hatalom sem tudott ellenállni neki. Híre végül elérte Ardasír sah-t, aki két hadsereget küldött Haftvad elpusztítására, de seregei odavesztek mind. Ekkor Ardasír-t tájékoztatták a féreg valódi természetéről. Nem közönséges féreg volt, hanem egy álruhás ördög, Ahrimán teremtménye. Csak a halála tenné lehetővé Haftvad vereségét. Ardasír és egy válogatott csapat kereskedőnek álcázva bejutott az erődbe. Aranyat, ékszereket, bort, két láda ólmot és egy bronzüstöt vittek magukkal. A jóhiszeműség további jeleként borral kínálta mindazokat, akiknek a féreg parancsolt, hamarosan az őrök részegek lettek. Az ólmot megolvasztották az üstben, majd átvitték a féreg tartályába. De étel helyett most forró ólom ment le a torkán. Halála véget vetett Haftvad szerencséjének. Erődjét gyorsan elfoglalták,  őt és legidősebb fiát lenyilazták.

Zulal

A Zulal vagy hóféreg  emberi ujj hosszúságú, amely hóban szaporodik. Sárga foltokkal rendelkezik. A zulal belsejében lévő víz hideg, tiszta és frissítő, ezért az egyiptomi emberek gyakran elkapják, hogy megigyák a benne lévő vizet. A zulal  kifejezést önmagában hideg vízre is használják férgek nélkül. A benne lévő víz kivételes tisztaságú és semmilyen káros hatása nincs.

Minhocao

Úgy írták le, mint egy föld alatti lényt kemény fekete pikkelyekkel és szarvakkal. A XIX. század óta nem jegyeztek fel észleléseket, így egyesek kihaltnak tartják (ha létezett), bár C. Arment szerint más oka is lehet az észlelések hirtelen megszűnésének. Viszont a század során rengetegen látták ezt a lényt.  A brazil Parana államban egy férfi  fenyőfát látott  kidőlni  ok nélkül. A fához sietve észrevette, hogy a föld mozog, ott pedig  egy nagy fekete féregszerű állat volt két mozgó szarvval  a fején. A nevet  a modern időkben óriás vízisiklókra is használják.  Hasonlít a földigilisztákra azzal a különbséggel, hogy szája van. Fűszálakként dönti ki a fákat, eltéríti a folyók eredeti irányát, a szárazföldet  mocsarakká változtatja alagútjain keresztül. Leginkább esős idő után aktív, ekkor felborítja a hajókat és megeszi az állatokat.   Saint Hilaire számos beszámolót írt arról, hogy szarvasmarhákat, lovakat és más haszonállatokat húzott a víz alá, amikor ők átkeltek a Piloes folyón, valamint a Padre Aranda és Feia tavakon Brazíliában. 

Olgoi

Bár soha nem tudták lefényképezni, az emberek folyamatosan beszámolnak a Góbi-sivatagban élő másfél méter hosszú féregről.  Az észlelések szerint hosszú, kolbászszerű homokféreg, sötétvörös színű, formátlan testének mindkét végéből tüskék nőnek ki.  A mongol halálféreg elég erős ahhoz, hogy kimarja a fémet vagy olyan erős áramütéseket használjon, amely  végez az emberrel is. Mongólia nomád törzseinek tagjai olgoi khorkhoi-nak hívják, ami nagyjából bélférget jelent, mivel állítólag hasonlít egy tehén vérrel töltött belére színében is, mivel vörös. Idejének nagy részét a Góbi-sivatag  dűnéi alatt rejtőzve tölti, de gyakran a nedvesebb júniusi és júliusi hónapokban előbukkan. 

A luhanszki olgoi

1988-ban az ukrajnai  luhansk-i újságok furcsa eseményekről számoltak be a városban. Májusban az egyik munkás megsérült egy ásatás során, eszméletlen állapotban kórházba vitték, bal karján égésnyomokkal.  Később a munkás azt mondta, hogy áramütést szenvedett, bár a közelben nem voltak elektromos kábelek. Két hónappal később egy hatéves fiú halt meg ugyanazon a helyen áramütésben, bár a közelben nem voltak feszültségforrások. 1990-ben az ásatás során egy munkásnak sikerült elkapnia valamilyen furcsa teremtményt, amely éles hangot bocsátott ki. Szerencsére a munkás vastag kesztyűt és téli ruhát viselt, így nem sérült meg. A biológiai laboratóriumban egy  lila színű, körülbelül 50 centi hosszú férget azonosítottak a tudomány számára, amely egy mutáns volt. Talán ez a titokzatos féreg az Olgoi távoli rokona  lehetett.

Lambton féreg

A történet szerint John Lambton egy vasárnap nem a templomba, hanem horgászni ment az angliai Wear folyóhoz. Miközben felszerelte horgászbotját, figyelmeztetést kapott  egy boszorkánytól, hogy semmi jó nem származhat abból, ha hiányzik a templomból. John Lambton nem fog ki semmilyen halat egészen addig, amíg az istentisztelet véget nem ér. Végül egy szalamandra-szerű állat akad a horogra, amelynek fején kilenc lyuk van. Mindenki előtt kijelenti, hogy elkapta az ördögöt és azt egy kútba fogja dobni. John ezután megfeledkezik teremtményről. Lázadó korai éveinek vezekléseként csatlakozik a keresztesek csoportjához, akik Jeruzsálemben harcolnak a muzulmánok ellen.  A féreg ezalatt rendkívül nagyra nő,  a kút mérgezővé válik. A falusiak észreveszik, hogy az állatok eltűnnek. Kimászott a kútból, majd egy domb köré tekeredett. Azóta ezt  a dombot a féreg dombjának hívják. Számos bátor falusi megpróbálja megölni a fenevadat, de az védekezni tud ellenük. Amikor egy darabot levágtak a féregről,  az egyszerűen visszahelyezte magára a hiányzó darabot. A  lovagok is megpróbálják megtámadni a fenevadat, de egyikük sem éli túl.  Hét év után John Lambton visszatér a keresztes hadjáratokból, apja birtokait szinte csupaszon találja a féreg pusztításai miatt. John úgy dönt, hogy harcolni fog ellene, de először kikéri a boszorkány tanácsát. Ő azt mondja neki, hogy fedje be páncélját lándzsahegyekkel, majd harcoljon a féreggel a Wear folyón, ahol most is van egy nagy szikla köré tekeredve. A boszorkány azt is elmondja John-nak, hogy ha sikerül  megölnie a férget, végeznie kell az első  vele szembejövő élőlénnyel is, különben családja kilenc generáción át átkozott lesz. John Lambton ezután megküzd a féreggel a folyó mellett. Darabjai a folyóba esnek,  a víz elmossa azokat, mielőtt újra egyesülhetnének.  Az első személy viszont, akivel találkozott apja volt. John nem tudta megölni őt, ezért az átok innentől kezdve érvénybe lépett.

Hársféreg

A svéd folklórban a hársférgek hagyományosan végtagok nélküli erdei férgekként jelennek meg, amelyek az erdő mélyén lévő sziklák között élnek. Azt mondják, hogy sötét színűek, világosabb alsó részekkel.  Védekezés és támadás közben rossz tejszerű anyagot köpnek ki, amellyel  elvakítják az ellenséget. Tojásait a hársfa kérge alá rakják. Miután kikeltek elcsúsznak,  majd otthont teremtenek maguknak  sziklás helyeken. Amire teljesen felnőnek, rendkívül hosszúak lesznek. Ennek ellensúlyozására vadászat közben lenyelik a saját farkukat, hogy kerek formájúvá váljanak.

Galandférgek a testben

A galandféreg-fertőzések brutálisak lehetnek. Különösen amikor elhagyják az emésztőrendszert és megfertőznek más szerveket.  Egy szingapúri férfi testében három méter hosszú galandférget találtak. Egy másik férfi 2018-ban azt hitte, hogy saját beleit húzza ki magából, de valójában az egy galandféreg volt  Azt tapasztalta ugyanis, hogy a testét éppen elhagyó dolog életben van és két méter hosszú. Viszont voltak, akik rosszabbul jártak. Szintén a Taenia Solium, közismertebb nevén sertés galandféreg telepedett le egy floridai férfi szemében. A parazita, amely nyers vagy rosszul főtt sertéshús fogyasztásával vagy ürülékkel való érintkezés során jut az ember szervezetébe, először a bélben köt ki, de onnan behatolhat a véráramba, így  akár a  szembe is. A műtét kockázatos volt, mivel  ha a féreg meghal a beteg szemgolyójában, utána gyulladást okozhat, ez pedig vaksághoz vezet. De ha életben marad és több lárvát bocsát ki magából, akkor azok eljuthatnak az agyba. A szemében lévő parazita az üvegtesti kamrában élt egy folyadékkal töltött területen a lencse és a szaruhártya mögött. Saját bevallása szerint: Látok egy kis fekete pontot, de csak a bal szememmel érzékelem, ez pedig balról jobbra mozog. Amikor kisüt a nap nagyon zavaró. A  műtét végül sikerült, mert időben cselekedtek. A féreg ekkor még csak három milliméter hosszú  volt, azonban már megtermékenyített  állapotban lévén néhány óra múlva bejuttathatta volna lárváit az agyba. Egy nő vajúdása még megdöbbentőbb volt, ha igazak a beszámolók,  mivel egynél több élőlényt húztak ki a testéből. A sikeres császármetszés után az anya kellemetlen égő érzést érzett a torkában. Hányt, a torkába nyúlt, majd kihúzott egy hosszú galandférget a saját szájából. Körülbelül öt perccel később a nő előhúzott egy második, kisebb példányt. Ő és a baba is jól voltak, de a nő gyanította, hogy a féreg valami disznóhúsból származhatott, amit megevett.

Szólj hozzá

Természet