Hol volt az Édenkert, ha létezett?  A válasz az, hogy nem tudjuk. Ahogyan Victor Hurowitz, a Biblia és az ősi közel-keleti tanulmányok tudósa a Ben-Gurion Egyetemen egyszer mondta: Kétlem, hogy valaha is megtaláljuk az Édent a Biblia oldalain kívül. Ennek ellenére nagyon sok feltételezés született, mindenki máshová teszi. Mégis a Bibliai egyik szövege alapforrásként szolgál. A Biblia szerint az Édenkert a Közel-Keleten volt, valahol a Tigris és az Eufrátesz folyók közelében:  Isten kertet ültetett kelet felé Édenbe, amelyből egy folyó lépett ki a kert öntözésére, ott négyfelé vált: Pishon, Gihon,  Hiddekel (Tigris) és Eufrátesz. Utóbbi kettőt senki sem vitatja. Kálvin János protestáns teológus szerint sokan azt gondolják, hogy Pison és Gihon a Gangesz és a Nílus, viszont ezek nagyon távol vannak, így nem túl hihető.  Inkább az történhetett, hogy az özönvíz után eltűnt ez a két folyó.

A Talmud és a Kabbala tanításai alapján a tudósok egyetértenek abban, hogy kétféle spirituális hely létezik.  Az első egy földi hely bőséges termékennyel és növényzettel,  amely az alsó Éden-gan (kert). A második  az égi birodalom, a halhatatlan lelkek lakhelye. Ezt a  magasabb gan-nak vagy Igazságkertnek hívják. A világ kezdete óta létezik, majd az idők végén a Földön is megnyilvánul. Az ott élő igazak élvezhetik  az örömöket  Chayot isten trónját hordozva. Zsidók és nem zsidók az örök életet élvezik  és az élet fáját eszik.  Háromszáz -tíz világot tartalmaz, hét területre oszlik, amelyek neveit nem írják le, viszont azt igen, hogy kiknek a számára tartják fenn. Az első  zsidó mártírok számára készült, a harmadikban Zakkai rabbi és tanítványai élnek,  de van fenntartott terület a bűnbánók és a bűntelenek számára is.  Az alsó gan-ban, vagyis az Édenkertben nő az élet fája, itt a tudás fája egy sövény az élet fája körül, amely olyan nagy, hogy ötszáz évbe telik megkerülni azt. A fák alól folyik a világ összes vize négy folyó formájában: Tigris, Nílus, Eufrátesz és Gangesz. Az ember bukása után ez a víz már nem öntözte a világot. Míg a kertben Ádámot és Évát angyalok szolgálták ki, az állatok megértették az emberi nyelvet, tiszteletben tartották azt, hogy  az ember Isten képmása, féltek Ádámtól és Évától. Ha meghal valaki, lelkének át kell mennie az Édenkerten annak érdekében, hogy elérje a magasabbat édent. A kertbe vezető út a Machpelah-barlang, amelyet Ádám őriz. A barlang a kert kapujához vezet, amelyet lángoló karddal felfegyverzett kerub őrzött. Ha egy lélek nem érdemes arra, hogy oda belépjen, a kerub megsemmisíti azt. A kertben tűz- és füstoszlop található, amely a magasabb éden felé vezet, ezen a léleknek fel kell másznia.

Számos párhuzamos koncepció létezik az Éden bibliai kertjével több más vallásban és mitológiában, mivel a túlvilágban ekkor minden nép hitt.  Dilmun a suméroknál feltehetően a mai Bahrein helyén volt, ahol  a betegség és a halál ismeretlen volt. A mítoszok szerint itt teremtette meg az embert Enki isten, aki ígéretet tett Ninhursag-nak, a földanyának arra, hogy termékennyé teszi ezt  a helyet, öntözni fogja folyókkal és csatornákkal. Voltak, aki Dilmunt az Édenkerttel is azonosították. Léteznek hasonló sumér mítoszok a bibliai történetekkel, például az özönvíz leírása szinte azonos, viszont eltérések is vannak.  Ennek oka az, hogy a héberek kezdetben a Biblia szerint is Mezopotámia területén éltek, innen vándorolt  ki Ábrahám és népe. A Kr. e. 2 800 körül írt sumér ékírások  hivatkozásokat tartalmaznak ( legalább 12 ) saját mitológiájuk kapcsán az Édenkertre, amelynek neve itt az említett Dilmun.  Természetesen  a Teremtés könyve a héber mitológia része, így egyedi alkotásként tudható be, amely nem hasonlítható össze mással, de minden mítosz merít a korábbiakból. A túlvilági birodalmat, ahol  boldogságban élnek az emberek haláluk után, minden nép más-más helyen vagy meg nem nevezett helyen vélik. A görögöknél ez az elíziumi mezők, amelyről korábbi cikkben már szó volt vagy lehet akár a Heszperidák kertje is, ahol aranyalmák nőttek.  Ázsiában ennek neve Shambala vagy Sangri-la, Mexikó területén az aztékoknál pedig Tlalocan.

Fontos megjegyezni, hogy a  sumér agyagtáblákból  származó történetek  nem egy Istenről szólnak, hanem többről. Ez az istenek tanácsa vagy közgyűlése több magasabb taggal, köztük Enki és Enlil.  Utóbbit Satam-nak is nevezik ( jelentése adminisztrátor ). Ez az Isten az emberiséget állatoknak és rabszolgáknak tekinti.  Az agyagtáblákon szövegei drasztikusan különböznek a bibliai Teremtés könyvének történetétől abban, hogy egy Istent feláldoztak annak érdekében, hogy véréből megalkossák az embert.  Az ókori sumérok  a Cuneiform néven ismert írás egyik legkorábbi formáját használták: ezek a nyíl vagy ék alakú formák nagyon különböznek a későbbi írott nyelvektől. Kezdetben, amikor az agyagtáblákat felfedezték  nem tudták megfejteni azok jelrendszerét, gyakran napjainkban is rosszul fordítják azokat. Meg kell vizsgálnunk a Bibliai alkotás történetének egyik főszereplőjét, Ádámot. Azt gyaníthatjuk, hogy az Ádám névnek / szónak héber gyökerei vannak, de valójában egy sumér szó is lehet. Az a-dam jelentése állat. Ennek oka nem az, hogy Ádám valójában állat volt, hanem inkább arra utal, hogy az emberi faj alább helyezkedett az isteneknél vagy éppen azokból fejlődött ki, vagyis az állati aspektusokkal is rendelkező istenekből, aki képmásuk alapján teremtették meg az emberi fajt. 

A Biblia valójában nem határozza meg, hogy milyen gyümölcsöt evett Ádám és Éva. Nem tudjuk, mi volt az. Nincs arra utaló jel, hogy alma lenne. Ez az a  jelenetet, amelyet a héber Biblia első könyve ír le röviddel azután, hogy Isten figyelmezteti Ádámot, hogy ne egyen a tudás fájából. A kertben lévő kígyó azonban azt mondja Évának, hogy menjen előre és harapjon bele. Egyes változatokban Éva helyett Lilith szerepel. Viszont nem tudjuk milyen fa és így azt sem, hogy milyen gyümölcs. Az sem világos, milyen összefüggésben lehet az alma a bölcsességgel. Az ebben a versben használt héber szó  a peri,  amely  a gyümölcs általános szava , ugyanis ekkor az almát tapuach-nak hívták. Több rabbi is úgy gondolja, hogy a gyümölcs füge lehetett, mert a héber Bibliában Ádám és Éva rájöttek, hogy meztelenül vannak, miután a tudás fájáról ettek, majd fügeleveleket használtak, hogy elrejtsék testüket. De lehet az etrog citrom is, amelyet a Sukkot zsidó őszi fesztiválján használnak, vagyis a termény betakarításának ünnepén.