Midász Phrygia (Frügia) mitikus királya volt, Gordias és Kübelé istennő fia. A legenda szerint Midas volt korának leggazdagabb embere, aki képes volt érintéssel mindent arannyá változtatni. Pausanias szerint megalapította Angora-t (Ankara), a mai Törökország fővárosát.  Néhány feljegyzésben utaltak arra, hogy öngyilkosságot követett el egy ökör vérének megivásával, de Arisztotelész azt írja, hogy éhen halt éppen amiatt, mert az étele is arannyá változott.  A legenda Midász királyát nem szabad összetéveszteni  Mida-val , aki a VIII. században élt és szintén Phrygia-ban uralkodott. Ennek ellenére nem lehetetlen, hogy a mitológiai király történetének köze legyen a  történelmi Midászhoz. 

Midász  titkos vágya mindig is az volt, hogy minden arannyá változzon, amit megérint. Mindezt annak ellenére kívánta, hogy ő volt országának leggazdagabb embere, mint király.  De nem volt elég okos, így nem gondolt bele abba sem, hogy a gazdagság lehet egyben átok is, nemcsak áldás. Kapzsisága felhívja a történet  hallgatóit és olvasóit arra, hogy előbb gondoljuk át azokat  a következményeket, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy saját vágyaink rabszolgáivá váljunk. Egy nap Dionüszosz, a bor és a mulatságok istene áthaladt Midász királyságán. Egyik társa a Silenus nevű szatír volt, aki útközben elfáradt, ezért úgy döntött, hogy lepihen a  király palotáját körülvevő híres rózsakertekben. Ott talált rá a király, aki azonnal felismerte őt.  Arra kérte töltsön néhány napot a palotájában. Ezt követően Midász  Dionüszoszt is a palotájába invitálta. Az ünneplés istene nagyon hálás lett neki emiatt, ezért megígérte a királynak, hogy kielégíti minden kívánságát. Midász sokat nem gondolkodott, még több aranyat szeretett volna. Arra kérte Dionüszoszt, hogy amit ő megérint az változzon át arannyá. Az isten figyelmeztette a királyt, hogy gondolja át jól a kívánságát, de tanácsai nem sokat értek. Dionüszosz így nem tehetett mást,  mint teljesítette ígéretét. Másnap reggel a király arra ébredt, hogy miután megérintett egy asztalt, az nyomban arannyá változott. Ugyanúgy a szobájában lévő összes bútor és tárgy is. Viszont amikor reggelizni kezdett és az ételek, gyümölcsök mind arannyá váltak, elkezdett félni. Meghallotta kiáltozásait lánya is, aki nyomban besietett hozzá, hogy megtudja mi a gond és megvigasztalja őt. De amint  a király átölelte,  lányából aranyszobor lett. Mivel nem talált más kiutat, elkezdett imádkozni Dionüszosz istenhez, hogy semmisítse meg áldását vagy inkább átkát. Az isten meg is hallgatta őt ezúttal is, majd azt mondta neki, hogy menjen a Pactolus folyóhoz, ott pedig fürödjön meg. Midász király a folyónál meglepődve tapasztalta, hogy amint megérintette a vizet, az aranyszínűvé változott. Ettől a naptól kezdve sokan jártak erre aranyat bányászni messzi földekről is. A király hazatérve azt tapasztalta, hogy már minden  a korábbi normális módon működik, amit megérintett az is maradt, ami volt. Lánya is visszaváltozott, a király pedig többé már nem lett kapzsi és vagyonának egy részét szétosztotta népe embereinek. Ezért amikor öregkorában a király meghalt, mindenki gyászolta őt.

Egy másik történetben Midász király elhagyta királyságát, miután már nem változott arannyá minden dolog érintése miatt. Pán isten követőjévé akart válni. Rá is talált  a kecskelábú faunra, majd együtt vándoroltak egészen addig, amíg el nem érik  Tmolus hegyét. Pán ott az erdő nimfáinak játszott szórakoztató muzsikát, amely állítása szerint szebb Apolló isten zenéjénél is.  Azonban a hírek eljutottak Apollóhoz, aki kihívta Pán-t egy zenei versenyre, amelynek bírója Tmolus lett. Pán a sípjával, Apolló pedig a lantjával játszott szokásos módon. Tmolus számára egyértelmű volt, hogy Apolló hangja és zenéje jobb, de az összegyűlt  tömeg is így vélte. Egyvalaki viszont nem így gondolta, aki nem volt más, mint Midász király.  Ezért nyíltan megkérdőjelezte Tmolus ítéletét. Apolló megbotránkozott ezen az elfogult véleményen, ezért  segített Midásznak abban, hogy ezentúl jobban hallhasson. A királynak hamarosan szamárfülei nőttek. Midász később szégyellte ezt,  ezért elrejtette füleit egy lila turbán alatt. Vigyázott arra, hogy senki se tudja meg a titkát, de volt egy ember, aki már tudta. A fodrászát ezért  a király titoktartásra kötelezte eskü formájában. Viszont ő nem tudta magában tartani a titkot, úgy gondolta el kell mondania valakinek azt. Elment az erdőbe, ahol ásott egy lyukat  a fölbe és abba suttogta titkát:  Midásznak szamárfüle van . Ezután betemette a lyukat, majd elment. A lyukból egy bokor nőtt ki, amely elmondta a titkot a déli szélnek, az pedig a szavakat egy közeli városba vitte. Innentől kezdve már mindenki tudta, hogy a királynak szamárfülei vannak.

Létezik egy hasonló történet is messzebb Közép-Ázsiában. Itt az iszlám előtti legendákban Ossounes királynak voltak szamárfülei, aki a Jenyiszej-folyó körüli területeken uralkodott. Elrejtette füleit fejfedővel és mindegyik fodrászát meggyilkoltatta, hogy ne derüljön ki titka. Az egyik fodrász azonban egy kúthoz ment, abba pedig belesuttogta titkát. Mivel nem fedte le a kút fedelét, a víz kiáramlott belőle, elárasztotta a vidéket és létrehozta az Iszik-köl nevű tavat. Egy ír legendában is volt olyan király, aki szamárfülekkel rendelkezett. Itt egy fűzfának mondják el a titkot, de az ebben a történetben is már nem marad többé titok.