A régi időkben Örményország területén élt egy uralkodó, akinek királyságát mindenfelől hegyek vették körül, a Kaukázus északon, az Örmény-magasföld nyugaton és a Zagrosz délen. Így palotája is magasra épült, feljebb mint bármilyen más település. A király több száz évig uralkodott ősz hajjal, már úgy tűnt  a halál nem akar eljönni érte. Három felesége is volt, amire egyikük szült egy lányt, a királynak már egyetlen fekete hajszála sem volt. A hercegnő a palotában nőtt fel, soha nem tagadtak meg tőle semmit. Apja teljesítette minden kívánságát, így mások sem mertek ennek ellenszegülni. A hercegnő kedvelt szórakozásai közé tartozott a lovaglás és a szép ruhák, de mindennél jobban szerette nézni furcsa okból kifolyólag a kandallóban égő tüzet. Elmondása szerint ezt azért tette, mert ekkor látott valamit a lángokban. Amikor kiskorában megpróbálta megfogni a lángokban lévő valamit,  megégette az ujját. Kitartóan sírt, de nem a fájdalom miatt, hanem csalódottsága okán. A tűz ezután az élmény után méginkább vonzotta, emiatt szinte mindig piros ruhában járt, ékszereit rubin díszítette. A király napról-napra komorabb lett, mert érezte annak a napnak a közeledtét, amikor lánya átlépi egy másik ház kapujának küszöbét. Csupán egy dolog vigasztalta őt: az a tény, hogy a lehető legjobb férjet kell kiválasztania neki. Mivel bölcs volt már, megértette azt is, hogy a legméltóbb nem feltétlen  a leggazdagabb kell legyen. Kijelölt egy napot, amikor  a palotában összegyűltek a kérők. Aznap egy almát tett tálcára, amelyet annak a férfinak kell megkapnia a lányától, akit jegyesének választ. A hercegnő így válaszolt: -Készen állok arra, hogy átadjam az almát valakinek. Viszont lenne egy kérdésem hozzád. Igaz az, hogy a csatában mindig a legjobb marad fölényben? Sokszor megtörténik az, hogy a gonoszok megölik az igazakat! A király elgondolkodott ezen és igazat adott lányának. -De akkor hogyan jöjjünk rá arra, hogy ki érdemes férjednek? -Örökké szeretni fogom azt, aki elhozza nekem az olthatatlan tüzet! Viszont senki sem tudta rajta kívül, hogy mi az. -Mi lenne az, hiszen egyértelmű. Azért olthatatlan, mert nem nem lehet vízzel eltüntetni! -Nem tudom kié, talán a gonosz vishapa-k őrzik. Vagy a sokfejű deva-k útját állják majd annak a bátor embernek a küldetését, aki el akarná nekem hozni. De az is lehet, hogy az aranyszarvú kígyónál lesz. Induljatok útnak, így semmi tudással!

Egy év telt el azóta, hogy többen elindultak megkeresni a tüzet. Ezalatt a király és lánya palotája ablakából figyelte a hegyi utakat. A lány mindig kérdezgette apját, nem lát-e valamilyen lovast közeledni. Ha jött is, nem azzal a céllal érkezett. A király szeme sem volt már a régi, így mindig azt válaszolta lányának, hogy neki kell kémlelnie az utakat vagy bízza meg ezzel egyik szolgáját. Még kettő év el telt el úgy, hogy senkiről nem hallottak még hírt sem azokról, akik útnak indultak. Egy baljóslatú napon aztán kővé változott a király, a palota pedig lesüllyedt a tóba. A tóból bárki láthatta ezután a palota tornyainak tetejét, amelyek kibukkantak a víz alól. Azok, akik az örökkön égő tüzet mentek megtalálni, mind molylepkékké változtak már több éve, amelyek öngyilkos módon belerepülnek az este meggyújtott tábortüzekbe.

Tigran a tábortűznél befejezte történetét. Mindenki érdeklődéssel hallgatta, de maga sem tudta azt, hol lehet az örök tűz hazája. Jóval éjfél után mindenki hazatért aludni. A hercegnek igaza volt abban, hogy  háború közben  a lakoma bátorsággal tölti meg  a szíveket. Mindenki mély álomba zuhant az ünneplés után,  az asszonyok is  fáradtan lepihentek a lakoma előkészítése és a mulatozás után. Csak Bdeshkha felesége maradt ébren. Alakját megvilágította a telihold, amint ő nyughatatlanul vándorolt a folyosókon. Többször is bement férjéhez és leste őt álmában. Rémálmok gyötörték őt, jobbra-balra hánykolódott ágyában. Vékony aranytűt húzott ki a hajából. Bdeshkha megmozdult álmában, miután felesége megszúrta őt. - A kígyó  megharap! -suttogta rekedten, de nem ébredt fel. Mosoly jelent meg a nő arcán ezt hallva, majd betakarta férjét és kiment a szobából. A felhőktől mentes hold megvilágította az utat előtte, a hideg szél ruháit redőkbe gyűrte, de a hercegnő nem törődött ezzel. Az egyik házban ezalatt Manushak szintén nem tudott aludni. Férje ugyanis megsérült, ezért  a varázslónő azt tanácsolta neki, hogy ápolja őt éjszaka is és amikor felébred adjon neki inni láz ellen. A lány lekapcsolta a lámpát, hogy ne zavarja a sebesültet, majd csendben leült  az egyik padra. Úgy döntött az öregasszonnyal sem hagyja el a házat, ha az eljön megnézni a sebesültet. Tartott attól is, hogy nem ő lesz látogatója, hanem egy Kaji álarcban, akik elcsalják majd megölik az embereket. A sebesült fájdalmában felnyögött, homloka úgy izzott, mint a kandalló kövei. A lány végül elhatározta magát, hogy átmegy a közeli házba, ahol Mariam, az öreg varázslónő élt és áthívja, hogy olvasson férjére néhány varázsigét. Viszont amikor átment oda, annak szobája üres volt. Manushak ezután rémülten elrohant abba a házba, ahol  Tigran élt. -Ébredj! -rázta fel a fiút álmából. -Mi az, miért akarsz felébreszteni engem ?-kérdezte Tigran. -Nem találom a nagynénédet! Tigran erre dühösen így felelt: -Tudhatnád, hogy az északi fal mellett alszik az egyik újszülött mellett, aki megbetegedett! -Valóban, ezt el is felejtettem. De szükségem van rá, mert férjem nagyon beteg. De félek a Kaji-tól ! Tigran végül elkísérte Manushak-ot az északi falhoz, ahol nagynénje vigyázott egy gyermekre. Miközben haladtak, lépések hangjaira lettek figyelmesek. De ezek nem egy őr magabiztos lépései voltak, mert egy női cipő kopogásai hallatszottak. Egy hosszú árnyék rajzolódott ki a fehér köveken, annak ruhája szárnyakat formázott. Manushak ezt látva felkiáltott : -Ez az éjszaka anyja, kígyók vannak a kezében! Az alak ekkor megijedt, majd megfordult. Észrevették, hogy ő nem más, mint  a hercegnő. Ő viszont látszólag nem is törődött velük. Manushak oda akart rohanni hozzá, de Tigran valamilyen előérzet folytán visszarántotta őt. A hercegnő arca vértelen volt, mint egy halott emberé. A lány elmenekült, de Tigran ahelyett, hogy hazament volna, követte a hercegnőt. Felfedezte az őröket, akik mély álomba zuhantak. Bdeshkha szobájába rohant, hogy figyelmeztesse őt a történtekről. Őt viszont  holtan találta, álmában végzett vele a halál. Hirtelen kintről kiáltozások hallatszottak, tüzek lángjai csaptak fel és a hangos harci dobok csattanásai  felébresztettek mindenkit. A perzsák betörtek a várba, ugyanis valaki beengedte őket. Az ellenség katonái kint már elárasztották az utcákat, megölték álmukban a katonákat. Tigran amennyire bírta, megküzdött a szembejövő perzsákkal a szűk folyosókon. Egyikük azonban nagyon furcsán nézett ki, lassan sétált és kardját két kézzel tartotta, mintha az túl nehéz lenne számára. Tigran azonnal felismerte benne David-ot. David ugyanis tudta, hogy Manushak-ot elkapta az egyik perzsa, láncra verte őt, hogy a többi nővel együtt rabszolgává tegye királyságukban.  David kardja a perzsa vállába fúródott, de mivel az  nem halt meg azonnal, sikerült annyira megütnie ellenfelét, hogy az elterült a földön. Manushak meglátva Tigran-t elmenekült a helyszínről. Tigran hirtelen nem tudta mit tegyen, végül úgy döntött előbb Manushak-on segít és elviszi őt a földalatti rejtekhelyre. Amikor lementek a pincékbe, sokan már előttük ott voltak. -Most jöjjön velem mindenki !-szólt Tigran a gyerekekhez. -Végigmegyünk az alagutakon, hogy megtaláljuk a kijáratot a hegyekbe! Két fáklyát gyújtott, a másikat átadta Manushak-nak. Sok órányi menetelés után a sötétben végül megcsapta orrukat a friss tavasz illata, a napsugarak beszűrődtek az egyik résen. Tigran odébb lökte a korhadt fatörzset, majd mindannyian kijutottak a szabadba. Addig, amíg haladtak előre az alagútban Manushak elmesélte, hogy egy perzsa megölte sebesült férjét, majd őt magával vitte láncra kötözve. Fenn a hegytetőn látták a füstölgő várat, a perzsák győztes kiáltásai messzire hallatszottak. -Szegény nagybátyám, Bdeshkha. Öklével meg tudott fojtani egy bikát, most pedig arra a sorsra jutott, hogy álmában megölték, a fekete áruló pedig életben van!

Tigran úgy döntött felkeresi régi barátját, a remetét. Ő a közeli Khor Virab kolostorban élt, amely erős falakkal van körülvéve. Még a perzsa sem meri elpusztítani Isten lakóhelyét. A remete estére egy barlangba vezette őket, ahol mindannyian lepihentek. Tigran viszont nem tudott elaludni, folyton az járt az eszében, hogy mi lehet eközben a várban lévőkkel. A remete kihasználta azt, hogy kettesben maradtak, két kaviccsal a kezében leült melléje. Összeütötte azokat szikrát létrehozva, amely lángra lobbant a  száraz ágakon. A tűz fényesebb és fényesebb lett. Tigran megismerte az örökkön égő tűz rejtélyét, de soha nem mondta el senkinek.

Tigran uralkodása alatt  Örményország határai a Földközi-tengertől a Kaszpi-tengerig terjedtek. Legyőzte  a perzsákat, kiűzte őket örmény földről. Bár király volt, alázatosan élt és példamutató módon viselkedett mindenkivel szemben. Különös vonzalmat érzett a vízesések iránt, amely szerinte erőt adott neki és egyúttal megtisztulást is. Egy napon Jangulum hercegnőt elfogták és a király elé vitték. -Ismerem a történeted. Azon az éjjelen, amikor elárultad népünket a perzsáknak, elmeséltem azt az embereknek! -Téged miért nem tett gonosszá  a tűz, nem láttad benne azt, amit én ? -kérdezte tőle Jangulum.

-De igen, viszont másképp döntöttem. Én nem azt az utat választottam, amit te.

-Most pedig válaszolj arra, miért hagytad, hogy elfogjanak katonáim?

A hercegnő válasz helyett közelebb lépett Tigran-hoz. Kővé akarta változtatni őt is, de nem sikerült neki, mivel a király már birtokában volt a tűz hatalmának, amelyet a remete mutatott meg neki egykor. A remete Tigran szerint nem volt más, mint Isten  emberi alakban. A gyerekek, akiket megmentett hadseregének vezetőivé váltak, akik megtanították népüket a fegyverforgatásra és harci taktikák elsajátítására, belőlük származott  a későbbi dicső nemzedék is. Tigran ezután megragadta Jangulum karját, majd a várhoz közeli veremhez vitte őt. Az ősi időktől kezdve elítélt gyilkosokat, elhullott állatokat dobtak ebbe a gödörbe, amelyben sakálok és hiénák éltek.  A magas falak miatt nem tudtak kijutni onnan a dögevők, így széttépték a boszorkányt.