2023. sze 27.

A Bolygó Hollandi

írta: Darius1
A Bolygó Hollandi

A Bolygó Hollandi története egy európai hajóról szól, amely arra van ítélve, hogy az örökkévalóságig vitorlázzon a tengeren. A hajót rossz előjelnek tekintik, ha a tengeren látják, ugyanis jelzi a közelgő végzetet más hajóknak és azok tengerészeinek. A hajó kapitánya egy Hendrick Van der Decken nevű holland volt, aki megpróbált elhajózni  a Jóreménység foka körül, Afrika legdélebbi pontján. 

A legendában a Bolygó Hollandi néven ismertté vált hajó a Holland Kelet-indiai Társaság tulajdonában lévő flotta része volt. Ezek a hajók Hollandia és Indonézia között utaztak, egzotikus árukat hoztak a messzi földekről Európába, köztük selymet, fűszereket és festékek alapanyagait a holland kikötőkbe. A hajó utolsó útja 1641-ben történt.  Decken alig várta, hogy a lehető leggyorsabban visszaérjenek Amszterdamba. Ezért úgy döntött, hogy a  legrövidebb utat választja a Jóreménység foka körül. Amint azonban a hajó megközelítette a sziklákat,  nagy vihar tört ki a semmiből. A rémült legénység kérte a kapitányt, hogy forduljanak vissza. A történet legkorábbi változatában a kapitány beismerve hibáját beleegyezett ebbe, de már túl késő volt megfordítani a hajót és visszatérni a kikötőbe. A későbbi verziókban azonban Decken elutasította a tengerészek kérését. Egyesek azt állítják, hogy ez azért volt, mert a kapitány részeg volt, mások szerint megszállta az ördög. Bármi is volt az ok, a későbbi változatok szerint a kapitány figyelmen kívül hagyta a legénység tanácsait, egyenesen a viharba vezette a Bolygó Hollandit. A legénység ekkor fellázadt annak érdekében, hogy időben vissza tudják fordítani a hajót. Decken azonban megölte a lázadók vezérét, majd testét a fedélzetre dobta. Miközben ezt tette, kijelentette befejezi a Fokföld körüli utat, még akkor is, ha az a végítélet napjáig tart. Alighogy kimondta ezeket a végzetes szavakat, egy angyal jelent meg, aki megkérdőjelezte a kapitány szavait, viszont ő megismételte azokat, megpecsételve saját maga, legénysége és hajója sorsát. Más verziókban az ördög jelenik meg, aki arra ítéli őket, hogy az örökkévalóságig járják a tengereket ezentúl. Viszont ha talál egy olyan nőt, aki beleszeret és rá áldozza életét, akkor az átok elszáll. Hétévente a kapitány ennek értelmében kimehet a szárazföldre, hogy találjon magának egy hitvest, aki viszont szereti őt.

Az első nyomtatott utalás a Bolygó  Hollandi történetére az Utazások Európa, Ázsia és Afrika különböző részein harminc év alatt című könyv, amelyet John MacDonald írt 1790-ben. Eszerint a tengerészek látták a Bolygó Hollandit egy viharos napon Fokföld partjai mentén, amely a kikötő felé tartott. A következő észlelés George Barrington angol hajóskapitánytól származik 1804-ben: Gyakran hallottam tengerészek babonáiról, amelyek között szerepeltek fantomhajók, de soha nem tulajdonítottam hitelt mindezeknek. Néhány évvel azután, hogy egy holland hadihajó elveszett a Jóreménység fokánál, majd annak  fedélzetén mindenki elpusztult, kivéve a hajó kapitányának feleségét, aki átvészelte a vihart és partot ért Fokföldön. Vissza kellett térnie Európába a családjához, ezért felkészült az utazásra egy arra tartó hajón. De heves vihar tört ki ismét ugyanazon a szélességi körön.  Ekkor az őrök  láttak egy hajót a tengeren, amely éppen feléjük tartott, nem tartva be a kellő távolságot. Éppen olyan volt, mint a nemrég talán ugyanott elsüllyedt másik hajó, amelynek egyik túlélője most a fedélzeten van. Vastag felhő vette körül, majd eltűnt a semmiben. Később állítólag V. György angol király is látta a szellemhajót Ausztrália partjainál világkörüli utazása során. Az egyik tengerész, aki szintén látta a hajót és éppen az árbócon volt, mint megfigyelő lezuhant ijedtében és meghalt. 1939-ben  strandolók lettek figyelmesek egy furcsa hajóra, amely áttetsző volt, majd eltűnt a semmiben.

Van még egy valós tengerészkapitány, aki kapcsolódik a Bolygó Hollandi történetéhez. Bernard Fokke-nak hívták,  a maga idejében legenda volt. Valóban dolgozott a Holland Kelet-indiai Társaságnak, de hírhedt volt arról is, hogy utazásait mindenki másnál gyorsabban tette meg.  Sokan azt hitték, hogy az ördög segítette őt ebben, hajóján pedig addig sosem látott modern vasból készült tárgyak voltak. A kapitány testét nem találták meg, a hajó is elveszett egyik útja során. Ez  a hajó a tengeren azóta vadászik, konkrétan más hajókra és azok utasaira, jövetelét vihar és villámlás kíséri. Mindenki, aki a nyílt tengeren találkozik a Bolygó Hollandival, az sohasem tér vissza onnan többé. A skandinávoknak is volt egy hasonló története egy Stote nevű vikingről, aki ellopja az istenek gyűrűjét, ám azok elkapják őt, majd a hajó árbócához kötik. Csontvázként jelenik meg  a későbbiekben egy szellemhajón, amelyet tűz vesz körül.

 

 

 

 

Szólj hozzá

Afrika és Óceánia