2023. sze 29.

A Fenian-mondakör

írta: Darius1
A Fenian-mondakör

Fionn mac Cumhaill   vagy egyszerűen Finn az ír mitológia jelentős alakja, a Fenian-mondakör központi alakja. A fionn szó ír nyelven szőkét jelent. Egy druida lánya és Liath Luacra harcosnő nevelik fel, mivel születése törvényen kívüli volt. Felnőve több helyi tartományúr szolgálatába állt a harcokban, de költészetet is tanult.  Így jutott el a Boyne folyó partjára, ahol  Finnegas élt, aki már régóta  figyelte a folyó vizének lazacait, mivel megjósolták neki, hogy ott talál majd rá a Tudás Lazacára. Aki ezt a lazacot megeszi bölcsebbé válik a legbölcsebbeknél is. Amikor végül a költő kifogta ezt a lazacot, azt odaadta Finn-nek, hogy süsse meg, viszont ne egyen belőle. Azonban ő sütés közben megégette az ujját, majd reflexszerűen a szájába tette azt, így lenyelte a lazac egyik darabját is.  Finnegan ezután elárulta, hogy a jóslat szerint valójában Finn a lazac jogos tulajdonosa, így neki adta az egész halat. Finn ezáltal magáénak mondhatta a bölcsesség kilenc fokozatát, amely a tenger alatti forrás mellett növő mogyorófa terméseiben rejlik. Ha Finn-nek  szüksége volt  bölcsességére (például a jövendölés képességére), akkor csak a szájába kellett vennie hüvelykujját.Finn egy másik kalandjában ezen felül megtanulta a versírás mindhárom útját is, amikor ivott a Hold Forrásából.

Finn leghíresebb feleségét Sadbh-nak hívták. Sadbh-ot azonban egy druida szarvassá változtatja. Ezt a szarvasünőt vette üldözőbe a vadászatról éppen hazafelé tartó Finn és kísérete. Napokig üldözték, míg az üldözők közül már csak Finn és két elvarázsolt kutyája (akik korábban emberek voltak), Bran és Sceolan jártak a nyomában. A szarvas ezután hagyta, hogy utolérjék, ám a két kutya nem bántotta a védtelen állatot, hiszen mindhárman emberek voltak valójában. Finn ezt látva igencsak elcsodálkozott, de hazaindult Almhuin-ba. Az úton végig követte őt a szarvasünő, majd mikor Finn egyedül maradt előlépett egy fiatal és jól öltözött nő. Elmondta, hogy ő volt az a szarvas, akit egész nap üldözött, de az átok közben megtört, mivel valaki felismerte őt, ez esetben a kutyák. Finn feleségül vette Sadbh-ot, kettejük házasságukból pedig egy gyermek fogant, aki azonban nem születhetett meg Finn házában, mivel a vezér távollétében egyszer visszatért Fear Doirch druida, akinek neve lefordítva sötét embert jelent és visszaváltoztatta szarvassá egykori szerelmét. Finn ezután hét teljes évig kereste feleségét mindenhol Írországban.  Rátalált egy meztelen fiúra az egyik barlangban, akin  felismerte Sadbh vonásait. Ezt a fiút nevezte el a Fianna Oisin-nak, vagyis Ossian-nak, amely kis szarvast jelent.

Egyszer egy messzi földről jövő idegen érkezett Finn-hez és barátaihoz. Keveset beszélt, szinte soha nem szólt a jelenevőkhöz. Egy évig élvezte vendéglátásukat, majd ezután meghívott mindenkit  a kastélyába. Senki nem kérdezte addig, hogy mi volt a neve valójában. Finn most megkérdezte és mint kiderült, az idegen neve Fear Dubh. Amikor elérkezett a kijelölt ünnepség napja, Finn és emberei elindultak a megadott címre, amely Alba területén belül volt. Diarmuid ezúttal nem tartott velük, kutyáival a hegyekbe ment. Mindenki leült a kijelölt helyére egy asztal körül, kivéve Conan Maol-t, akinek nem volt biztosítva hely, mivel Finn kastélyában a padlón feküdt. Amikor mind ültek, a kastély ajtaja bezáródott. Finn aztán megkérte az ajtóhoz legközelebbi embert, hogy álljon fel és nyissa ki. A férfi megpróbált felkelni a székből,  de nem sikerült, hiába próbált meg mindent. Ekkor jöttek rá arra, hogy nemcsak ő, hanem mindenki közülük a székhez volt kötözve varázslat révén. Ahogyan korábban is, mikor bajban voltak, együttesen kiáltottak fel. Finn fia, aki ekkor még három éves volt csak, a bölcsőjében aludt éppen. Meghallotta a kiáltást, majd kiugrott belőle és így szólt nővéréhez: -Hozz nekem egy kardot, mert apám és emberei bajban vannak! Egy régi rozsdás kardpengét látott meg a kandalló mellett. Mivel nem volt más választása, ezzel kellett elmennie. De amikor hozzávágta  az asztalhoz,  a kardról az összes rozsda lepergett. Előtte egy teljesen új ezüstből készült kard fénylett. Amikor a kastélyhoz ért, hallotta apjának és társainak hangját belülről, de nem tudta betörni az ajtót. Ekkor Finn egyik embere arra kérte vezetőjüket rágja meg a hüvelykujját, hogy megtudják mi tartja őket fogva. Finn erősen megrágta hüvelykujját először véresre, majd egészen annak csontjáig és velőjéig. Rájött ekkor, hogy Fear Dubh elvarázsolta a várat és az a célja, hogy levágja mindegyikük fejét. Fear Dubh ezalatt sok katonával a vár felé tartott és észrevették Fialan-t a kapu mellett állva.-Hagyd el a várat, mert nem azért jöttem, hogy ártsak apádnak. Sok időt töltöttem kastélyában élvezve társaságotokat! Fialan azonban nem hitt neki, így a csata elkezdődött. Mindenkit sikerült legyőznie, majd a harc végén levágta Fear Dubh fejét. Aztán Fialan a kastély ajtajához ment, ahol elmondta apjának mit tett. Apja ismét megrágta a hüvelykujját, így megtudta azt, hogy Fear Dubh-nak van egy fiatalabb testvére, akinek sok ember áll a szolgálatában. Fialan-nak viszont őket is sikerül legyőznie. Miközben harcolt, Diarmuid ezalatt megérkezett a kastélyhoz Bran nevű kutyájával. Megtudta Finn-től, hogy Fear Dubh anyja boszorkány, az ő segítségével sikerült elvarázsolnia a várat is fiának.   A fő fegyvere az ujjain lévő körmök, melyek acélból vannak. Tulajdonában van a kŭŕan ( egy edény folyadékkal ),amelynek olyan hatalma van, hogy ha három cseppet hullat belőle fiainak szájába, akkor azok életre kelnek. Diarmuid ezután a csata helyszínére ment, ahol a boszorkány megölte Fialan-t. Megkezdődött az újabb harc. Bármennyire is volt nagy mágus Diarmuid, nehezen boldogult. A boszorkány szinte a csontokig lerántotta róla a bőrt és a húst. Viszont Bran, a kutya segítségére sietett és megtépázta a boszorkányt. A vérveszteségtől és a harc okozta fáradtság miatt Diarmuid elájult. Már éppen fel akarta adni, amikor egy vörösbegy a közeli bokor ágán megszólalt: -Vegyél erőt magadon, különben Finn és társai mind el fognak pusztulni! Diarmuid összeszedte minden erejét, majd felkelt a földről és egy csapással levágta a boszorkány fejét. A kuran segítségével feltámasztotta a fiút, majd elindult vele a kastély felé. Miután a boszorkány vérével bedörzsölte az ajtót, az kinyílt. A székeket is bedörzsölte vérrel, a rájuk vetett varázslat is ezáltal megtört.

Amikor egy óriás, Benandonner fenyegette Írországot, Finn Antrim tengerpartjának  darabjait felszakította és a tengerbe dobta. Az újonnan létrehozott út a legenda szerint a ma is létező Óriások Ösvénye Észak-Írországban útvonalat képezett a tengerben. Ez azonban rossz ötletnek bizonyul, mivel Benandonner  óriás volt. Ezért Finn visszavonul Írországba, ahol őt felesége csecsemőként álcázza.  Benandonner azonban megtudja  ezt és ebből arra következtet, hogyha Finn csecsemő, akkor apjának sokkal nagyobbnak kell lennie, nagyobb az óriásoknál is. Ezt követően  Benandonner visszamegy Skóciába.

Szólj hozzá

Nyugat-Európa