A vírus is élő szervezet, amely mutálódhat. Egyre inkább alkalmazkodni tud az új életkörülményekhez. Erről következzen egy városi legenda Mongóliából.

Egy meztelen ember fekszik a faasztalon arccal lefelé, már nem él. A karjai ki vannak csavarodva,  ezért tenyere szorosan az asztalhoz nyomódik. Egy élő férfi is van a helyiségben, akinek szinte mindegyik foga hiányzik, a meglévők is helyrehozhatatlan csonkok, ő maga nagyon elhanyagolt állapotban van. Körmeivel megpróbálja csillapítani a viszketést, amelyet derekán érez szüntelen. Mindez nem sokat segít, mert csak  a bőrt tépi fel ezáltal magáról sebhelyeket okozva testén. Amikor kitör egy járvány, kevesen veszik azt komolyan eleinte. Sokszor más formában jelentkeztek a tünetek, amikor még nem  eléggé erős egy vírus, nincsenek megfelelő körülmények számára. Légzési nehézségek, hasmenés, rossz közérzet -ezek voltak  a pandémia, az ebola és más fertőzések általános tünetei. Néha meghaltak a betegek, ha nem kezelték őket időben. Léteztek olyan cégek is, amelyek csodaszereket gyártottak, hasznot húzva ebből. Mivel versenytársak akadtak, mindent megtettek azért, hogy igazi gyógyszereknek mutassák be találmányukat ellenjavallatok feltüntetésével vagy anélkül. De a vírus nagyon is valóságos volt, már a kezdetektől fogva megbújt egy jéghegy védelmében, amely a nyári hónapokban elolvadt. Néhány napon át az ember izzadva ébred fel,  rosszul érzi magát. A fertőzött test szokatlanul érzékennyé válik, minden seb súlyos fertőzést okoz és olyan szomjúságot, amelyet nem lehet enyhíteni. A beteg általában magányt keres, mint egy sebesült vadállat, amely a bokrokba mászik, hogy egyszer és mindenkorra meghaljon.  Van aki legyőzi a súlyosbodó szociofóbiát a korai szakaszban, majd orvoshoz fordul, ezt így nevezhetjük akár karanténnak is.  Az utolsó szakasz az ízérzés elvesztése és a nyálkahártyák érzékenységének súlyosbodása. De a kérdés az, hogy valóban ez az utolsó szakasz? Tételezzük fel, hogy a vírus pontosan számára ideális körülmények között fejlődik,  emberi beavatkozás révén vagy anélkül replikáció és géncsere következtében mutálódik.

Tugruk orvos Mongólia egyik kisebb falvában élt  az Altáj körzetben. Az egyre furcsább időjárási jelenségeknek köszönhetően az egyik gleccser jege megolvadt, amely már talán évezredek óta fagyott állapotban volt. Tugruk felfigyelt az egyik betegre, akinek bőre kezdett lehámlani az arcáról, légzési nehézségei és hányingere volt. Megvizsgálta mindazt, amit aznap evett és ivott. Hamarosan mások is kezdtek megbetegedni ugyanilyen tünetekkel. Mindegyiküket egy elhagyatott erdei házba vitték elkülönítve őket az emberektől. Tugruk vizsgálatai sikerrel jártak. Mint kiderült, az ivóvíz volt a felelős. Egy nap védőruhában elment a betegekhez. Már csak egyikük maradt életben, egy Arban nevű férfi, aki nem is akart védekezni, mivel már fertőzött volt. A  pad mögött több hulla volt, amelyek valamilyen módon meg voltak csonkítva. Az egyik férfi testét közvetlenül a bordák alatt vágták el, megőrizve a bal kezét, a könyökét és a fejét, viszont hiányzott az egyik szeme.  Egy másik női test pontosan kétfelé lett vágva,  csak a bordái tartották egyben a két részt, mint egyfajta csáp. A legtöbb holttestnek hiányoztak a belső szervei. A doktor, habár láncra verte Arban-t nem akarta megölni őt egyelőre, mivel szüksége volt valakire, aki segít neki a kísérletek elvégzése közben. Feltett célja állítólag az volt, hogy létrehoz egy pusztító vírust, amely ellenáll mindennek és később azt majd értékesíti a feketepiacon vagy a bűnszerveknél. Reggel Tugruk-ot egy beteghez hívták, aki talán tüdőbajos volt. Mivel a helyiek nem voltak jártasok az orvostudományokban, azt hazudta nekik, hogy megfertőzte  a vírus, ezért el kell különíteni őt, az erdei lakba kell vinni. A kunyhó korábbi lakói is hasonló módon kerültek a helyszínre. Arban abban a hitben élt, hogy azért van láncra verve, mert nem fertőzhet meg másokat. Furcsállta mindazt, amikor az orvos élve kínoz és öl meg embereket, hogy a vírust tesztelje erős és gyenge szervezeten is egyaránt, valamint különböző testrészeken akár élettelen állapotukban is. Arban azt is hitte, hogy meg fog gyógyulni attól a főzettől, amit kapott. De mint később kiderült, ez a főzet egy sima tea volt. Viszont ez a tea furcsa módon hatott is. 

A faluban élt egy Shiri nevű asszony, aki korán megözvegyült. Rossz viszonyban volt a doktorral kezdetektől fogva, mert állítása szerinte gy alkalommal fekete mágia gyakorlása közben rajtakapta őt házában. Shiri gyanakodni kezdett, ezért úgy döntött egy nap megnézi mi történik az erdei kunyhóban. Magával vitte fiát is, akit Etan-nak hívtak. Az út  a tajgán át vezetett egy elhagyatott ösvényen, amelyet némely helyen már benőttek a fák. Miközben haladtak előre, az egyik fa mögül, ahol sűrű volt a bozótos is valaki elsütött egy pisztolyt. A golyó viszont célt tévesztett. Shiri és Etan lebuktak a földre ösztönösen az egyik kidőlt fenyő védelmében, amelyből errefelé, az igazi vadonban nagyon sok volt. Mint mindig, náluk is volt fegyver. A környéken szinte mindenkinek volt fegyvere, mivel gyakoriak voltak errefelé a medve-és farkastámadások, ezenkívül vadászat alkalmával is szüksége volt erre mindenkinek, enélkül senki nem indult útnak messzire. Mongólia elhagyatott vidékein több ember él vadászatból saját magát eltartva, néha a fakitermelők ott tartózkodása idején is szereztek némi pénzt, amelyet felhasználtak ritka alkalmak esetén, amikor a városba mentek. Shiri felszerelte a fegyvert, majd lőtt egyet vele abba az irányba, ahonnan a golyó jött. Támadójuk viszont jól elrejtőzött vagy pedig már nem is volt ott. Úgy döntöttek, hogy biztonságuk érdekében letérnek az ösvényről és a közeli barlangban fognak aludni a folyó mellett. Fél óra várakozás után elhagyták rejtekhelyüket, döntésük értelmében majd hajnalban azonnal útra kelnek. Shiri azonban nem akart a barlangba menni, mivel rossz híre járta. A faluban arról beszéltek, hogy az a Chötgor nevű démon lakhelye, aki megjelenhet bármilyen alakban, de leggyakrabban csak egyik testrésze látható csupán. Etan nem vette komolyan ezeket a beszámolókat, ostobaságnak tartotta ezeket, de Shiri sem hitte el őket igazából, aznap inkább a félelem befolyásolta meggyőződését. Amire megérkeztek a barlanghoz, már szinte beesteledett. Útközben fát is gyűjtöttek, hogy legyen amivel tüzet gyújtsanak. A barlang bejáratát ágakkal elrejtették annak érdekében, hogy a tűz fénye ne látszódjon túlságosan, de ugyanakkor a füst is ki tudjon menni. Vacsora közben, amikor éppen húst sütöttek a tűzön, kopogás hallatszott valahonnan. A korábban elejtett nyúl teste felemelkedett a levegőbe, azt megvilágította kintről a holdfény. Shiri  kiáltozni  kezdett, de Etan is megrémült  leginkább a következő nem mindennapi ijesztő jelenség után, amikor látták azt is, hogy a barlang falán minden bizonnyal a nyúl vérével kirajzolódott egy írás. -Azt akarja távozzunk, a Chötgor van itt! Etan lefagyott a csodálkozástól, mert amit korábban nem hitt el, az most bebizonyosodott. Első reakciója az volt, hogy meneküljenek a barlangból. De eszébe jutott mit mondtak a démon kapcsán a vének. -Nem megyünk innen sehová hajnalig, amíg a Nap fel nem kel! -mondta, majd megragadta anyja karját és visszahúzta őt a tűzhöz.-Igazad van fiam, a Chötgor nem bírja a fényt, különben már halottak lennénk! A démon azonban ennek ellenére nem adta fel. Hogy elriassza őket a tűztől, először fogait mutatta meg, majd a szemét, amely vörösen izzott. Ezalatt szünet nélkül hallották kopogásait és sikolyait, azok megtörték az éjszaka csendjét. Shiri amiatt aggódott, hogy mielőtt felkelne a Nap, elfogy a tűzifájuk. Aggodalma nem volt alaptalan. Etan-nak ekkor eszébe jutott, hogy nem is kellene feltétlen itt maradniuk és mivel nem volt más megoldás, bekentek két hosszú faágat zsírral, amelyben a húst megsütötték. Egy ideig elég lesz, legalábbis addig, amíg kijutunk a barlangból és kinn tudunk majd rőzsét és fát szerezni a tűz táplálásához. Ezen módon sikerült megmenekülniük. De Etan  azóta is a derekán hordoz egy sebet, amelyet állítólag a Chötgor ejtett rajta, mivel hátát nem világította meg a tűz fénye.

Hajnalban útra keltek, ezúttal egy másik utat választottak, amelyről Shiri még lánykorában hallott. Ha nehezebben is, de eljutottak az erdei kunyhóhoz. Arban még mindig bent volt megkötözve. Etan elvágta a láncokat baltájával, amellyel a fát aprította mindig, közben vigyázott arra, hogy ne érintsen meg semmit. Néhány nap múlva a rendőrök átkutatták a  környéket, majd értesítették a járványügyi hatóságokat, akik átvizsgálták a helyiséget is, aztán Tugruk rendelőjét. Az itt talált üvegbe zárt mintákat elvitték, senki nem hallott többé azokról semmit.  Arról a mintáról sem lehetett többé hallani, amelyben állítólag a húsevő vírust tartotta. Sokak szerint ezt elrejtette valahol a tajga mélyén egy helyen, amelyet csak ő ismert.  Ezenkívül fény derült feljegyzései között több szervkereskedő kilétére is. Minden más titokban maradt.  Arban kórházba került végül, egy addig nem ismert betegséget állapítottak meg nála, amely megegyezett a későbbi pandémia tüneteivel. Arcán a torzulásokat sav okozta, amelyet az orvos kent betegeire, ez utóbbit biztosan meg tudták állapítani. Tugruk-ot  holtan körülbelül egy hónap múlva találták meg a démon barlangjában, feltehetően menekülés közben húzta meg magát itt. Testét már kikezdték a vadak, de ruhája alapján tudni lehetett azt, hogy ő a halott.