2023. okt 03.

A sors fonala

írta: Darius1
A sors fonala

Minden kultúra elgondolkodott azon, hogy mi irányítja az emberek egyéni útját, vagyis a  sorsot. Rengeteg istent vagy természetfeletti lényt kötnek a sorshoz, itt most csak azokat tárgyaljuk, amelyeknél az élet fonala vagy sors fonala is jelen van.  Gondoljunk a görög mitológia alakjaira, a párkákra vagy Moira. Ők fonják minden ember sorsát egy cérnaszál formájában. Amikor egy ember anyja méhében van, Klotho kötelessége az, hogy szője életének szálát. Ez a szál minden ember életét meghatározza és végig kíséri, beleértve a jövőbeli döntéseiket és cselekedeteiket is. Lachesis, a második a Moira meghatározza mennyi ideig él egy ember, valamint azt is, hogy élete mennyire lesz szerencsés és milyen sors vár rá ezalatt. Atropé végül elvágja az élet fonalát, ami egy ember halálát is jelenti egyben. Annak lelke viszont az Alvilágba jut, ahol eldöntik további sorsát, vagyis azt hová kerül. Meleagrosz mítoszában a Moirák  jelentős szerepet kapnak.  Amikor megszületett, a Moirák a baba mellett álltak, akinek bölcsője mellett tüzet gyújtottak. Az első két nővér, Lachesis és Klotho abban állapodtak meg, hogy a csecsemőnek dicsőséges jövővel kell rendelkeznie. Atropé azonban a tűz égő fatörzsére mutatott, majd azt mondta, hogy a gyermek meghal, amint a fatörzs hamuvá válik. Meleagrosz anyja, Althaea  az ajtó mellett kihallgatta hallotta a Moirák beszélgetését. Bement a szobába, kivette és a fatörzset a lángokból, hogy az ne éghessen tovább és elrejtette azt egy biztonságos helyen.  Meleagrosz bátor hőssé vált, sok szörnyet legyőzött, felvirágoztatta Árkádia királyságát is.  Az egyik leghíresebb csatáját Atalanta-val, egy híres női vadásszal együtt oldották meg. Kettőjüknek sikerült  megölnie a kalüdóniai vadkant, amely évek óta terrorizálta a várost. De egy nap Meleagrosz vitába került nagybátyjaival, végzett mindkettőjükkel. Anyja, Althaea ezt látva tűzbe dobta az elvarázsolt rönköt, így Atropé jóslata beteljesült.

A vörös szál története népszerű Ázsiában, különösen Kínában és Japánban. Különböző verziók léteznek, de  mindegyikben a téma és a végkifejlet szinte azonos. Egy nő és egy férfi történetéről szól, akiknek kapcsolatát családjuk nem helyesli. Viszont van remény arra, hogy együtt legyenek, ez pedig  a vörös cérna. A  történet  a kínai mitológiából származik, megmagyarázza miért társas lény az ember.  Yue Lao volt az,  aki eldöntötte valaki sorsát annak értelmében, hogy ki lesz lelkitársa.   A vörös szál mindenki születésénél jelen van, miután az anya méhéből előbújt, vagyis ez nem más, mint  a köldökzsinór. A piros szín a szerencsét jelképezi.  Mások szerint a vörös szál nem a köldökzsinór, hanem egy emberi szem elől láthatatlan valami. Viszont mindig jelen van, közben arra készteti a szerelmeseket, hogy egész életük folyamán újból találkozzanak egymással. Noha a körülmények nehezítőek lehetnek, akadályok nehezíthetik két szerelmes egymásra találását, a vörös szál mindig segít ezek leküzdésében. A kínai változatban mindkét fél bokája köré van kötve, a japánban azonban a férfiak a hüvelykujjra, a nők pedig  a kisujjra kötik, a koreaiak szerint pedig az utóbbi mindkét esetben. Ez  a zsinór kinyúlhat vagy összegabalyodhat, de soha nem szakad el. A szerelem sokféle formában létezik,  ezeknek  egyike a lelki társ, vagyis aki feltétel nélkül szereti a másikat.

Egy este hazafelé menet a fiú meglát egy öregembert  a holdfénynél, aki nem más, mint Yue Lao. Az öreg elmagyarázza a fiúnak, hogy egy vörös szál köti össze a jövőbeli feleségével. Yue Lao megmutatja a fiúnak azt a fiatal lányt, aki a felesége lesz. Viszont a fiú nem akarja őt, ezért egy kővel megdobja a lányt.. Sok évvel később, amikor a fiú már felnőtt emberré vált, szülei esküvőt rendeznek neki. Esküvője éjjelén felesége várja őt a hálószobában a hagyományos fátyolban, amely az arcát eltakarja. A férfi örömmel veszi tudomásul, hogy felesége a falu egyik legszebb nője. Azonban seb van a szemöldökén. Megkérdezi tőle, hogy mi ennek oka. Ő elmagyarázta, hogy kiskorában egy ismeretlen fiú megdobta őt egy kővel, amely a szemöldökét érte. A nő így valójában ugyanaz a fiatal lány, akit  Yue  Lao mutatott neki gyermekkorában.

Albániában a sors neve Ora. Alapvető funkciója az univerzum rendjének fenntartása és törvényeinek végrehajtása. Az egész emberiség aspektusát úgy szervezi meg, hogy minden ember születésével foglalkozik és jövőjét szövi. A háznál gyakran kígyó képében jelenik meg.  A Dukagjini-hegységben élő emberek úgy vélték, hogy háromféle sors létezik:  Bardha ( fehér ) jó szerencsét oszt ,  Verdha ( sárga ) rossz szerencse okozója  és a Zeza ( fekete ), amely nem más, mint a halál. A Muyi történetének mitológiai ciklusa feltárja az Ora azon képességét, hogy kígyó formájában biztosítsa a hősnek szánt természetfeletti erőket és gyógyulást. Prizren város mellett, Koszovóban egy barlang található, amely a legendák szerint hosszan a föld alatt kanyarog. Itt  a mélyben egy földalatti város található, amely az Ora-k lakhelye, akik kígyók képében élnek itt. Senki nem merészkedett a barlangba, aki mégis bement oda, az nem jött ki onnan többé.

A skandináv mítoszokban a sors istennői a Nornák. Nevük itt Wyrd vagy Urdr, Verdandi és Skuld. Feladatuk az Urdarbrunn kút gondozása, amely a világfa alatt fekszik és egyúttal vízzel táplálja azt, valamint lelassítja annak bomlási folyamatát. Számos fennmaradt norvég forrás létezik, amelyek a nornákra vonatkoznak, a legfontosabb  az Eddák.  A Völuspa nevű vers tartalmazza nevüket, a Völsungakvida szerint pedig új gyermek születésekor a Nornák annak születésekor összegyűlnek, hogy eldöntsék mennyi ideig fog élni. Az emberek, hogy a Nornák kedvében járjanak a hagyomány szerint zabkását főztek akkor, amikor egy nő szült.

 Rodjenice vagy rožanice alakja a szlávoknál hasonló a Nornákhoz, mert ők is jelen vannak a szülésnél. De hasonlóságot mutatnak a görög Moirákkal is, mert a három nővér ugyanolyan módon kezeli a sors fonalát. Egy gyermek első hajvágása után a levágott haját nekik ajánlották fel. A szlovénok és a horvátok kenyeret, bort és sót tettek a szobába, ahol egy nő a szülés utáni napokban feküdt, de Bulgáriában vacsorát is készítettek nekik, amelyet egy kijelölt helyen hagytak. Azt mondták róluk, hogy a világ végén élnek, a Nap palotájában.

 

 sors.jpg

Szólj hozzá

Rejtélyek