Egyszer régen Novgorodban élt egy Sadko nevű ember. Zenész volt,  ünnepeken szórakoztatta a gazdag embereket hangszereivel és énekeivel. Az egyik ilyen ünnepen azt adta elő, hogy körül fogja hajózni a Földet. Ezt azonban senki nem hitte el, mivel egy ilyen utazáshoz pénz is kell. Sadko elszomorodott emiatt, majd elment az Ilmen-tóhoz és annak partján leült egy sziklára, közben kavicsokat dobált a tóba. Hirtelen a tó vize megmozdult, előbújt onnan a tengerek királya, majd így szólt: -Menj vissza Novgorodba! Segítek rajtad, mivel nekem nagyon tetszenek a dalaid. Köss fogadást azokkal, akik kigúnyolnak és mondd nekik azt, hogy az Ilmen-tóban él egy aranyhal. Miután ezt megtetted, gyere vissza! Sadko úgy tett, ahogy a tenger királya mondta neki. Amikor egy újabb ünnepségen szokás szerint szórakoztatta az embereket, elmondta mit látott a közeli tóban. A kereskedők viszont nem hittek neki, így örömmel fogadtak állítása ellen. De mivel Sadko-nak nem volt semmije, megkérdezték tőle: -Mit tudsz felajánlani nekünk? - A nyakamat rá, hogy igazat beszélek! - De ha mégis nekem lesz igazam, akkor minden az enyém lesz, amit árultok! - hangzott a válasz. Ezt hallva végül csak hárman fogadtak a kereskedők közül, éppen azok, akik a legelszántabban támadták őt. Elindultak így négyen a tóhoz. Sadko selyemhálót dobott bele három alkalommal is, mindig eredménnyel zárult próbálkozása, ugyanis három aranyhalat sikerült kifognia. Nem volt mit tenni ezek után, a kereskedők átadták neki a boltjaikat. Sadko ettől a naptól kezdve kereskedővé vált, egyúttal rossz életkörülményei is javultak. Nagy birtokot vásárolt magának, most már maga rendezett ünnepségeket. Az egyik ilyen alakalommal a novgorodi apátokat hívta meg. Mindenki mulatott, evett és ivott, a részegség következtében eldicsekedtek titkaikról is, volt aki számtalan aranykincséről beszélt, mások  dicső tetteikkel szórakoztatták társaikat. Egyedül Sadko nem szólt semmit, ami a vendégeknek is feltűnt. - Miért nem beszél semmit Sadko? -kérdezték egymástól. Fogadást kötöttek vele abban, hogy szerintük nem tudná megvásárolni a város összes árúját. Másnap Sadko korán reggel felkelt, felébresztette társait és anélkül, hogy megszámolta volna pénzét, átadta azt barátainak, hogy időben tudják megvenni  mindazt, amit a kereskedők árultak aznap. Ez sikerült is, de másnap furcsa módon a boltokba kétszer annyi árú került. Ezek megvásárlásához is elég volt a pénze, de a harmadik napon már Moszkvából érkezett portékák is voltak. Sadko ekkor rádöbbent arra, hogy túlértékelte gazdagságát. - Nem tudom megvenni az összes árút a világ minden részéről. A moszkvai termékeket talán meg tudnám vásárolni, de már külföldről is hoznak be újakat. Úgy látszik, nem én vagyok Novgorod leggazdagabb kereskedője! Ezért meg kellett fizetnie tartozását az apátoknak, de azt is mondta nekik, hogy ami késik, az nem múlik.

Harminc hajót építtetett, amelyet megrakott novgorodi árukkal. Eladta azokat a tengerentúlon, így nagy haszonra tett szert. A visszaút során azonban ismét átélt egy csodát, amely szintén a vízen történt. Viharba kerültek, a hullámok össze-vissza dobálták a hajót és megtépázták annak vitorláit. Sadko rájött a probléma okára: már több éve hajóznak a tengeren, de nem fizettek semmit ezért cserébe a tenger királyának. Ekkor kiadta az utasítást a legénységnek, hogy dobjanak a tengerbe egy hordó ezüstöt. A vihar azonban nem csillapodott még akkor sem, miután egy hordó aranyat is vízbe dobtak. - Úgy tűnik, hogy a tenger királya nem pénzt akar, hanem valami mást. Ezért kisorsoljuk, hogy melyikünket fogjuk a tengerbe dobni! A balszerencsés ő maga lett, habár a sorsolást megismételték, másodszorra is az ő nevét húzták ki. Sadko végrendeletet írt: birtokának egy részét az egyháznak és fiatal feleségének hagyja hátra, a többi részét pedig a hajó legénységének adja. - Dobjatok a tengerbe egy tölgyfa deszkával ! -mondta végül. A hullámokon sokáig hánykolódott, majd elaludt a deszkán. Amikor kinyitotta a szemét, már a tenger legalján volt. Mellette egy emelvényen a tenger királya ült. - Játssz nekem hangszereden, a gusli-n!  Miután eleget tett kérésének, a tenger királya táncolni kezdett. Viszont nem akarta elengedni Sadko-t, mondván minden nap akarja hallani a zenéjét. Egyszer egy öregember odament hozzá és tanácsot adott neki: -Ha a király felajánlja neked valamelyik lányát, válaszd Chernavushka-t!  De vigyázz, ne érintsd meg őt, különben örökre itt fogsz maradni ! Így is lett, hamarosan meg is tartották az esküvőt. A király ezután ennek ellenére el kellett engedje Sadko-t. Amikor reggel felkelt, Sadko már nem a tenger mélyén volt, hanem a Volkhov folyó meredek partján. A folyón meglátta a hajóját és embereit. Azok nagyon meglepődtek, nem tudták hogyan kerülhetett Novgorod területére még azelőtt, hogy ők hazatértek volna. Sadko kirakta a városban a kincseket, majd templomot építtetett Szent Miklós nevében, aki nem volt más, mint az öregember, aki tanácsokat adott neki a tengerfenéken.

A legendákban nagyon gyakoriak azok a történetek, amelyek szerint egy föld alatt vagy víz alatt élő király elrabolja a hőst, majd hozzá akarja adni egyik lányát. Ilyen a kirgiz  Ubbe vizeinek uralkodója című legenda, amely elmondja, hogy egy Amankul nevű személy, aki egyszer fürdés során Ubbe vizeinek királyságában találta magát, ott szolgált több éven át, majd feleségül vette a király lányát.  Végül egy zöld bot segítségével visszatért a földre és ott meggazdagodott.