2023. okt 16.

Atlantisz feltételezett helyszínei

írta: Darius1
Atlantisz feltételezett helyszínei

Az emberek évezredek óta keresik az elveszett Atlantisz várost. Ezt az ősi várost, amely a bölcs és igazságos filozófusok lakhelyének adott otthont, a feltételezések szerint az Atlanti-óceánon belül helyezkedett el azelőtt, hogy egyetlen nap és éjszaka elpusztult az istenek büntetése értelmében. Legalábbis ezt állította  Platón Párbeszédek és  Kritikusok című munkáiban. De hol van pontosan ez a  tenger alatti város, ha létezett? Erre több lehetséges helyszín is van, meglehet egyikük magában rejti az igazságot.  Platón kétszázhatvan évvel azután írt Atlantiszról, hogy Szolón az egyiptomi Sais-ba utazott és megismerte itt a legendát. Azt mondják, hogy Szolón verset készített  Atlantiszról, de ez nem maradt fenn sok más régi szöveghez hasonlóan. Ehelyett Platón megerősíti, hogy Atlantisz történetét, amelyet a sais-i egyiptomi papok közöltek Szolónnal, szóbeli úton továbbították a Dropides családon keresztül.

 

Szantorini-sziget, Görögország

Platón szerint Poszeidón, a tenger istene halandó feleségével, Cleito-val együtt uralta a szigetet. A  királyság tíz városból és két szigetből állt. Az emberek sok éven át boldogságban és  gazdagságban éltek, de egy idő után  kapzsivá váltak, így elvesztették isteni hatalmukat.  Végül az athéniak legyőzték őket, aztán Zeusz büntetésből elsüllyesztette a területet.  Szantorini sziget régi neve Thíra volt, amelyet az Ókorban katasztrófa sújtotta. Az azonos nevű vulkán kitörése egy kalderát eredményezett, a keletkezett lyuk végül összekapcsolódott a tengerrel, így létrejött egy félhold alakú sziget. A közelben elterülő Thirasia sziget ennek a vulkánkitörésnek a másik fennmaradt végterméke. Vörös, fehér és fekete homokos strandjai megfelelhetnek a háromszínű kőnek, amelyről Platón filozófus Atlantisz eredeti történetében ismertet amellett, hogy a sziget nagy része valóban elsüllyedt.

Cádiz, Spanyolország

2011-ben egy amerikai vezetésű kutatócsoport bejelentette, hogy egy ősi várost határozott meg, amelyről úgy gondolják Atlantisz. A dél-spanyolországi Cadiz közelében elmerült hely műholdas képét használva a kutatók radar és adatleképezés segítségével vizsgálták meg a területet, amely véleményük szerint évezredekkel ezelőtt elsüllyedt szökőár miatt. Szerintük megtalálták a helyszínen Atlantisz Platón összes leírt tulajdonságát és bizonyítékát arra, hogy miként pusztult el. A műholdas kép két téglalap alakú alakzatot mutat a Doñana-mocsárban  lévő domb tetején, amelyek a feltételezések szerint Poszeidón és Cleito temploma. Ezenkívül több gyűrű részei felismerhetőek. A Spanyolországban elvégzett laboratóriumi elemzések  bizonyítékot mutattak egy korábban nem látott cementfajtáról és fejlett kohászatról. 

Málta

Platón leírásaiban Atlantisz egy rejtélyes szigeten létező civilizáció, amelyen sok templomot építettek. Málta amellett, hogy talán a világ leginkább titokzatos szigete, otthont ad a Földközi-tenger legrégebbi önálló kőszerkezeteinek is. A máltai templomokat, mint például Hagar Qim és Mnajdra, több évszázaddal azelőtt állították fel, hogy megépítették volna a gízai piramisokat. Atlantiszhoz hasonlóan úgy tűnik, hogy Málta lakosságát legalább egyszer megsemmisítette az ókorban egy szökőár.

 Azori-szigetek

Az  előbb bemutatott elméletek alapján sok a hasonlóság Atlantisz leírása kapcsán, viszont  a helyszín nem stimmel. Platón is úgy írta, hogy Atlantisz Héraklész oszlopain, vagyis a Gibraltári-szoroson túl feküdt. Az Azori- szigetcsoport Portugáliához tartozik, ebben az esetben  a helyszín is megfelel, ugyanis valóban az Atlanti-óceán területén vannak. Sokak szerint a szigetek hegycsúcsai Atlantisz hegyei voltak régen, számos legenda is kapcsolódik ehhez, így jelenleg ez a legelfogadottabb elmélet. 2013-ban egy halász furcsa felefedezésre bukkant az egyik sziget körüli vizekben. Értesítette a hatóságokat, akik kiküldték a helyszínre  a haditengerészet embereit. A portugál hírek egy nagy víz alatti piramis felfedezéséről szóltak, amely tökéletes négyzet alakú. A GPS digitális technológiával kapott jelenlegi becslések szerint a magasság 60 méter, 8000 négyzetméter alappal. Természetesen titkosították a feltárt víz alatti építményeket talán amiatt, amit bennük találtak. A becslések szerint 20 000 évvel ezelőtt épültek. Anabela J. portugál régészekkel együtt több hasonló piramisszerkezetet azonosított a Pico-sziget Madalena területén, habár ezek kisebbek. A helyszínen tárgyakat is találtak, amelyek megelőzhetik a szigeten található portugál települést. Úgy vélik továbbá, hogy a Madalena piramis szerkezetek hasonlóak a Szicíliában, Észak-Afrikában és a Kanári-szigeteken található hasonló őskori struktúrákhoz, amelyekről ismert, hogy rituális célokat szolgáltakBazaltból készültek ezek a leggyakrabban tíz méteres emberi alkotások, egyelőre még építésüknek célja nem világos.

 Marokkó

Atlasz titán büntetésként vállán tartotta az eget a Heszperidák-kertjében, ahol aranyalmák nőttek. Ez a kert a mitológia szerint a mai Marokkóban volt. Atlasz és Atlantisz neve eléggé hasonló és a helyszín is megfelel, ugyanis Marokkó az Atlanti-óceán partján fekszik, legnagyobb része a Gibraltári-szoroson túl. Ezért mindenképp érdemes figyelmet fordítani erre a lehetőségre is. Michael Hübner azonban azt állította, hogy a város maradványai valójában a szárazföldön voltak egy szökőár előtt. A vizek ezután visszahúzódtak, Marokkó partjainál a város maradványai pedig fennmaradtak. Hübner a Platón Atlantiszról szóló leírásában megadott nyomokat használta a helyszín pontos meghatározásához. 51 részletet azonosított. A német számítógépes szakértő a matematika segítségével alkotta meg elméletét, hogy kiszámítsa az elveszett város pontos GPS-koordinátáit. Ezek a nyomok magukban foglalják, hogy Atlantisz közel volt a tengerhez és egy gyűrűszerű szerkezet vette körül a középpontját. Döntő fontosságú az is, hogy Athéntól ötezer kilométerre van.  Hübner megjelölte azokat a területeket, ahol több jellemző vágott egybe, ezek közül a legtöbb a marokkói Sousse- Massa síkságra mutatott Agadir mellett. A területet kör alakú, száraz folyómedrek vették körül, amelyek megegyeztek Platón leírásával. Hübner arra a következtetésre jutott, hogy nagyon valószínűtlen, hogy Atlantisz összes jellemzője pusztán véletlenül volt jelen ezen a területen. Marokkót történelmileg nem igazán vizsgálták a régészek, ami arra utal, hogy sok felfedezetlen maradvány létezhet, amelyek az elveszett város kulcsát rejthetik. Hübner azzal is érvelt, hogy az itt élő endemikus argánfa gyümölcse kis aranyalmának tűnik, valójában a Heszperidák mítoszát jelöli.

A Szahara Szeme, Mauritánia

Marokkó déli szomszédja Mauritánia, ha Nyugat-Szaharát nem tekintjük függetlennek, ahogyan hivatalosan sem az. Sokan abban hisznek, hogy azért nem sikerült megtalálni eddig Atlantisz romjait, mert rossz helyen keresték azt. Meglehet nem is a tengerben kell kutatni, hanem a szárazföldön. Mauritánia nagy részét a Szahara sivatag alkotja, egyik elrejtett lakatlan részén egy spirális kör alakú valószínűleg természeti képződmény fekszik, amelynek neve Richat-szerkezet vagy egyszerűbben a Szahara szeme.  Viszont Mauritánia határos az Atlanti-óceánnal is. Ha Platón leírásaiból indulunk ki, akkor Atlantisz mérete 127 stadion, vagyis 23-24 kilométer kör alakban éppen a Richat-struktúra méretei. Az északi részén leírt hegyek meglehetősen egyértelműen láthatók a műholdas képeken, ugyanígy az ősi folyók által kivájt árkok  is.  Noha a képződmény összetétele és felépítése jól dokumentált, eredete folyamatos viták forrása. Platón azt írja le, hogy Atlantisznak központi szigete van, amelyet csatornák  koncentrikus gyűrűi vesznek körül. Bizonyítékok vannak arra, hogy a Richat-struktúrából az óceánba kifolyik a víz, ami arra utal, hogy egykor víz vette körül és a Szahara területe régen termékeny volt.  De a szkeptikusok joggal kérdezhetik meg,  hogy miért nem történt régészeti felfedezés itt, ha Atlantisz feküdt rajta. Mások földönkívüli járművek által magyarázzák a talajban keletkezett furcsa képződményt és ha ezek az űrhajók valóban léteznek a Földön, a  hipotézis mindenképp hihető. 

Ezeken kívül, mivel Atlantisz  kutatása nagyon népszerűvé vált, számtalan vad elmélet született különböző helyszínekről Görögországtól keletre, sőt messzi területeken is, mint például Kuba, Skandinávia, az Északi-sark és az  Antarktisz. Itt sokkal valószínűbb az, hogy egy másik elsüllyedt területről van szó. Egyesek úgy vélik, hogy a Föld kéregének elmozdulása miatt, vagyis  amikor a bolygó legkülső rétege több ezer kilométerre vándorol, Atlantiszt eredeti helyéről átköltöztette Antarktiszra. Nem valószínű, hogy ezt be lehet bizonyítani vagy megcáfolni, hacsak az Antarktisz vastag jégtakarója meg nem olvad.

 

 

atlantis.jpg

 

Szólj hozzá

Rejtélyek