Japán történet

Sendai városában, ahol a legképzettebb katonák voltak, élt egy Hasunuma nevű szamuráj. Hasunuma gazdag és vendégszerető volt, következésképpen népszerű lett és sokan kedvelték. Körülbelül harmincöt éves korában a felesége megszülte neki lányát, akit Ko -nak neveztek el, ami azt jelenti, hogy kicsi. Ez persze nem igazi név, hanem csak egy jelző vagy becézés, teljes neve Hasu-ko lett, vagyis kis liliom.  Pontosan ugyanezen a napon Saito-nak, Hasunuma egyik barátjának, aki szintén szamuráj volt, fia született. Mindezt égi jelnek vélték, ezért már most eldöntötték, hogy az ugyanaznap született gyerekek később házasságban egybekelnek. Ennek igazolása érdekében Saito átadott Hasunuma-nak egy arany hajtűt, amely már régóta a családja tulajdonában volt és ereklyének számított, majd ezt mondta: -Ez legyen gyermekeink eljegyzésének jele, Ko és az én fiam, Konojo között. Éljenek majd hosszú és boldog életet! Hasunuma elvette a hajtűt, majd átadta a feleségének, hogy tegye biztonságos helyre.

Néhány hónappal később azonban Saito összetűzésbe került feudális urával szemben, ezért elbocsátották őt a szolgálataiból, családjával együtt el kellett hagynia Sendai-t. Hasuko-t sok férfi akarta magáénak mire az tizenhét éves lett, azonban ő kitartott amellett, amit apja egykor elhatározott és előbb tudnia akarta, hogy ki is valójában az illető, aki most messze földön él valószínűleg. Sem ő, sem családja nem hallott azóta Saito családjáról. A sors viszont furcsa fordulatot vett ismét, mert Hasuko meghalt. Amikor a holttestét a koporsóba helyezték, anyja beledöfte a hajtűt lánya hajába, közben ezt mondta: -Legyen ez egyfajta zálog, mely a halálban is egybeköti lelketeket. Ha az életben nem sikerült, talán a halál után másképpen lesz! Miközben ezt mondta, arra gondolt, hogy Konojo is hallja mindezt és a lelkük valóban találkozni fog. De nem így történt, mert Konojo életben volt, mint nemsokára kiderült. Sendai-ban tett látogatása alatt először Hasunuma-t kereste fel, aki rögtön elmondott neki mindent: -Nemrég, két hónapja meghalt  a lányom. Ha egy kicsit korábban jössz, akkor láthattad volna még. Feleségem viszont szült  egy másik lányt, aki így egy évvel  fiatalabb Hasuko-nál és pontosan úgy néz ki, mint ő. Viszont te még üzenetet sem küldtél, mi pedig nem tudtuk hol éltek! Éppen ezért arra kérlek, hogy számolj be mindenről! Konojo ezeket hallva nagyon elszomorodott, mert ő is meg akarta ismerni a sors által kiválasztott párját. -Amikor apám elhagyta velem és anyámmal ezt a várost, elvitt minket Edo-ba. Aztán észak felé mentünk a Yezo-szigetre, ahol apám elveszítette minden pénzét, mi pedig elszegényedtünk. Annyira bánatos volt emiatt, hogy belehalt ebbe és nemsokára anyám is követte őt. Sokat kellett dolgoznom, hogy amellett, hogy eltartsam magam elég vagyont gyűjtsek ahhoz, hogy feleségként tudjam fogadni lányotokat! Az öreg szamurájt nagyon meghatotta ez a történet. Látta, hogy mindegyikük közül a legszerencsétlenebb Konojo volt.- Ha igaz minden, amit elmondtál, valóban hűséges voltál és betartottad a fogadalmat, de írnod kellett volna! Mivel nem így tettél, a feleségemmel azt gondoltuk biztosan meghaltál, viszont ezt soha nem mondtuk lányunknak!-Menj a Butsudan-hoz! (buddhista oltár) -Nyisd ki annak ajtaját, majd égess egy füstölőt lányom halotti tablettjén, hogy megnyugodjon  a lelke. Mi úgy gondoljuk, hogy az irántad érzett szeretete miatt halt meg! Vágyakozott utánad hasztalan, szelleme viszont örülni fog, ha téged meglát! Konojo úgy tett, ahogyan kérték. Háromszor meghajolt Hasu-ko oltára előtt, aztán elmondott néhány mantrát, végül meggyújtotta a füstölőt és a tábla elé tette. Ezután Hasunuma úgy döntött, hogy Konojo-t, mivel árva volt amúgy is, örökbefogadott fiaként tekinti és ezentúl velük kell élnie. Mindez nagyon nagylelkű ajánlat volt, méltó egy szamurájhoz.

Konojo  a kert végében lévő kisebb házban rendezkedett be. Egy napon a Daimjo, vagyis a földesúr parancsára Hasunuma feleségével és még élő lányával együtt elment a Higan nevű ünnepre, amely márciusban volt mindig, a síroknál imádkoztak. Konojo a kapuban állt addig, amíg elmentek szokás szerint. Amikor a lány elhaladt mellette, Konojo hallott valamit leesni a földre. Egy arany hajtű volt az, viszont azt nem tudta, hogy a halott lányé volt, nem pedig Keisan-é. Miután visszatért házába, kopogást hallott az ajtón. Amikor megkérdezte ki jár nála, nem kapott választ, ezért azt hitte valami állat volt. Lefeküdt az ágyába, de újabb kopogást hallott, amely erősebb volt az elsőnél. Konojo ekkor kiugrott az ágyából, majd meggyújtotta a füstölőt. Megijedt, mert tudta azt, ha nem valamilyen róka vagy borz okozza a zajt, amelyre nincs válasz, akkor egy gonosz Yurei, vagyis szellem  jár arra. Legyőzte félelmét, majd kinyitotta az ajtót. Egy nő állt előtte, aki nem volt más, mint Keisan. -Ma felvetted az aranytűmet, amelyet én ejtettem el azért, hogy okot adjak látogatásomra. Szeretned kell engem, különben én is el fogok veszni! Ez a vallomás nagyon megbotránkoztatta Konojo-t. Igazságtalanság lenne Hasunuma-val szemben is, ha az éjszaka ilyen késői órájában fogadná otthonában lányát és szeretkezne vele. Keisan viszont megfenyegette őt azzal, hogy hazudni fog apjának és azt mondja neki, hogy megerőszakolta. Konojo-nak nem volt más választása, mint beleegyeznie abba, hogy  a lány minden éjjel meglátogassa őt és szeretkezzenek. A hónapok elteltével Konojo is kezdte megkedvelni nevelőapja lányát. Egy nap Konojo jól átgondolt mindent, végül azt mondta: -Legjobb lenne szakítanunk, mivel apád nem egyezne bele házasságunkba, ugyanis én a nővéredé voltam! Keisan erre ezt válaszolta: -Nem egyezne bele, én is tudom. Ezért még ma éjjel menjünk Ishinomaki-ba, ahol elhunyt apád szolgája él, akinek neve ahogyan mondtad korábban, Kinzo! Néhány ruhát és fontosabb dolgokat becsomagoltak táskájukba, majd elutaztak Kinzo házához, aki örömmel fogadta őket. Egy hónap múlva Keisan előállt azzal, hogy vissza kellene térniük szüleihez, akik már biztosan nagyon aggódtak értük. Konojo félt a találkozástól, de ezúttal is bátor volt és előállt a szamuráj ajtajához, majd elmondott mindent. Hasunuma értetlenkedve hallgatta. -Ne viccelj velem, Keisan már egy éve beteg és az ágyat nyomja!

Konojo is meglepődött ezt hallva nagyon, de tudta neki van igaza. A kapunál, ahol Keisan-t hagyta a lány már nem volt ott. Az aranytű volt csak nála, amelyet a ruhájában tartott. Amikor ezt meglátta a szamuráj felesége, felkiáltott: -Hogyan került ez hozzád, hiszen én magam tettem a Hasuko koporsójába! A szamuráj és  Konojo egymásra bámultak, az anya pedig mindkettőre. Egyikük sem tudta mit gondoljon, mit mondjon vagy tegyen.  Méginkább meglepődtek akkor, amikor a kísértet ott állt előttük. -Csak úgy kapok megnyugvást, ha nővérem lesz Konojo férje! -Az én lelkem benne él tovább, de mivel a szerelmemmel akartam lenni, a testemet nyugvó állapotba kellett tennem! Végül kinyújtotta  a kezét és utoljára  megérintette Konojo-t, majd elbúcsúzott tőle ebben a formájában. Egy héttel később az igazi Keisan, akiben nővére lelke reinkarnálódott és Konojo már házasok voltak, az arany hajtűt pedig  egy Shiogama szentélynek adták, amelyet azóta is tömegek látogatnak.