A kezdetektől fogva keresi az emberiség arra a választ, hogy mi lesz a halál után. Állítólag voltak olyan személyek, akik megtapasztalhatták a túlvilág eseményeit. Akik meghaltak és visszatértek, egészen más életet gyakoroltak a későbbiekben. Életszemléletük pozitívabb lett, közelebb kerültek valamelyik valláshoz és empatikusabbak lettek, önértékelési problémáik megszűntek. Élvezik az életet és nem félnek többé a haláltól.

A tudományos nézeteket vallók gyakran hangoztatják azt, hogy valaki csak akkor beszéljen erről, ha tényleg meghalt. Klinikai értelemben az ember akkor halott, ha leáll a szíve, nem lélegzik. Mindezek ellenére az agy még működhet, mert oxigénhiányos állapotban egy fehérje termelődik és megakadályozza az agy károsodását. A keresztények igazolást találhatnak a halálközeli élményekben, hiszen a vallás tanítja a tovább élést  a földi test megszűnése után. Gyakori elem, hogy egy világos lényt vagy többet látnak, akit Istennel azonosítottak, mivel tanácsokkal látta el az egyént a túlvilágon. Az életfilm bemutatása alatt nem szitkokat közvetít, hanem hagyja az embert, hogy maga jöjjön rá a tanulságokra. Olyan beszámolók is fennmardtak, amelyek során a fénylény azt mondta, hogy létezik élet magasabb szinteken, mert sokkal többek vagyunk annál, amit képességeink és lehetőségeink szerint tudunk. A földihez nem mérhető boldogság érzése lepi el a túlvilágra tévedt embert gondolati úton. Többek szerint az átélt élmények hallucinációk, viszont ezek az emberek hosszú idő után is emlékeznek mindenre, nincs káosz az események láncolatai között, ahogyan az álmokban. Egy első világháború idején hadi szolgálatot teljesítő személy szerint, miután egy testét ért lövés után elveszítette eszméletét, elmondása szerint bevitték őt egy ismeretlen kórházba, ahol egy fehér ruhás asszony intett a kezével, hogy kövesse őt. Ezután kilépett testéből, majd úgy tett, ahogyan kérték. Végigmentek egy hegyen, aztán felrepültek a tetejére. Amikor lenézett, mély szakadékra lett figyelmes, amely rémületet váltott ki belőle és felordított. Ezután a hadisérült magához tért, az orvos előtte állt és megkérdezte mi okozta félelmét. A különös az egészben az volt, hogy a hely, ahol valóban volt, ugyanaz a kórház, a szakadékot leszámítva minden megegyezett. A halál után az elmúlt élet fontos pillanatai filmkockaként jelennek meg. Nagyon sok beszámolóban utaltak erre a halálközeli élményekben részesültek. Az egyik ilyen beszámoló: Visszafelé elindult az egész életem. Nemcsak kívülről láttam, hanem benne is voltam. Akkor tudtam miért döntöttem úgy, nagyon sokszor szégyelltem magam döntéseim miatt. A tibeti Halottaskönyv is ír erről, ennek értelmében a szellem eleinte nem tudja azt, hogy meghalt, próbál beszélni a rokonaival, akik azonban nem észlelik őt. Később lepereg előtte az életfilm, azonban az ősfénnyel való összeolvadásra nem mindenki vágyik, hiszen ez egyenlő a tudat végével. Arról is léteznek beszámolók, hogy milyenek a körülmények a másik dimenzióban:  Gyerekkoromban, körülbelül 15 éves koromban nagyon beteg lettem. A diagnózis hibás volt, fulladozni kezdtem a kórházban. Oxigénhiányt éreztem, amikor úgy 17-18 óra körül lefeküdtem anyámat várva. Nehezen tudtam elaludni, közben elkezdődött az, amit eleinte álomnak hittem. Aztán rájöttem, hogy a valóság és az álmok nem lehetnek ennyire azonosak. Mintha felkeltem volna otthon az ágyamból, majd sétáltam sokáig, óvatosan mozgatva a lábaimat a falakba kapaszkodva. Aztán a fény elvakított, hideget éreztem. Csak sétáltam ott, de egyre nehezebb lett a járásom. Eleinte rossz volt, de később egyre inkább megértettem. Végül nem tudtam tovább menni, kezdett halványodni a fény és fokozatosan visszatértem a világba az élők közé. 

Az elhunyt emberek nemcsak átültetésre szánt szervek donorai lehetnek, hanem őssejtjeiket is felhasználhatják a regeneratív gyógyászatban. Az őssejtek a test bármely sejtjévé képesek válni, az emberben pedig több mint kétszáz típusuk van . Ám a teljes értékű őssejtterápiához jelentős mennyiségre van szükség, amit élő donortól nehéz beszerezni. Kutatások szerint a csontvelői őssejtek az emberi halál után öt napig életképesek maradtak, a vázizom sejtek pedig tizenhét napig. Duncan McDougall orvos kísérleteivel a XX. század elején haldokló emberek súlyának mérésével próbálta bizonyítani a lélek létezését. Feltételezte, hogy a léleknek fizikai súlya van, ezért megpróbálta megmérni azt a tömeget, amelyet az ember elveszít akkor, amikor a lélek elhagyja a testet, ez pedig 21 gramm. Ez viszont hat személyből csak egyre volt érvényes átlagban. Viszont amikor egy ember meghal, a hőmérséklet azonnal hirtelen leesik körülötte. Ez azt jelzi, hogy a lélek elhagyja a testet, amelynek hőmérséklete hozzávetőlegesen 5-7 Celsius-fok, amint azt a mérések mutatják. A paranormális jelenségek során a hőmérséklet is változik, így a tudósok bebizonyították, hogy ez nem csak az azonnali halál során történik meg, hanem azt követően is. Sokan megerősítik, hogy amikor egy szellem vagy valamilyen entitás mozgását érezték a közelükben, nagyon hideg volt.
A reinkarnációban hívők szerint  az újjászületések sorozata különböző testekben annyiszor történik meg, ahányszor a léleknek szüksége van ahhoz, hogy megtisztuljon az önző gondolatoktól. Minél idősebb a lélek, annál tisztább. Pontosan ezért történik az emlékek törlése, hogy a lélek ne kötődjön ezekhez. Lehet, hogy a lélek nem jut el a túlvilágra, ha az emberek a Földön nem engedik el. Ha valaki nagyon szomorkodik és nem tudja elengedni azt az embert, aki befejezte az útját a Földön, világok között fog vándorolni. Ezért tanácsolják azt, hogy engedjük el azt az embert, aki már nincs köztünk azért, hogy lelke felszabadulhasson.