Az Ayers-szikla néven is ismert Uluru Ausztrália egyik legismertebb nevezetessége. Az ország középső területén található, ez a világ legnagyobb monolitja, vagyis egymagában álló sziklája. Neve nagy kavicsot jelent,  spirituális és kulturális jelentőséggel bír a régió bennszülött törzsei számára.  Vörös színe miatt is különleges.

A bennszülött legendák szerint Uluru a Közép-Ausztrálián áthaladó, ivara néven ismert szent ösvények kereszteződésében található. Az ösvények félistenek és vízi lények emlékeit őrzik. Mivel a szikla a sivatagban fekszik, nehéz elhinni, hogy valaha víz alatt volt. Egyik legérdekesebb tulajdonsága az, ahogyan színe megváltozik a napfény visszaverődése révén. A barlangokkal, szurdokokkal, víznyelőkkel és egyéb természeti képződményekkel, valamint régi sziklafestményekkel és faragványokkal teli szikla és a környező nemzeti park  felkerült  a Világörökség listájára. A helyi legendák szerint ősi lények vagy istenek beavatkozásának eredményeként jött létre, amikor az istenek kiemelkedtek az ürességből és megteremtették a földi életet. Az őslakosok ezt az időszakot Álomidő néven ismerik  . Azt mondják, hogy az őslények két törzse  csatát vívott ezen a területen egy  nőnemű gyík miatt. A csata eredményeként a föld felemelkedett  gyászolva a sok halottat,  így jött létre az Uluru. Úgy vélték, hogy Uluru minden régióját más-más ősi szellem alkotta. A déli rész a mérges é és földkígyók közötti háború miatt alakult ki, az északnyugati oldalt Mala, a nyúl wallaby  (ausztrál kengurufaj) népe alkotta meg, egy másik területet Kuniya Tjukurpa, a sivatagi piton teremtette, aki átsiklott a sziklán. Az anangu őslakosokat a Tjukurpa (törvény) vezérli, ami soha nem változott. 

Az anangu aboriginek soha nem másztak fel a sziklára, mivel ezt szentségtörésnek tartják és azt hiszik, hogy mindenkit szerencsétlenség ér, aki felmászik rá. Bár konkrétan semmit sem lehet bizonyítani, sok hegymászó belehalt a szívelégtelenségbe, miután elérte a csúcsot és történtek más megmagyarázhatatlan események is.  Egy másik anangu legenda szerint gonosz dingó üldözte el Mala ősi lakosságát büntetésből, amiért nem voltak hajlandók sastollal ellátni nyugatra tartó családjukat. Az Uluru északi tetején egy sor barlang található, amelyeket a köznyelvben Koponyának hívnak. Az őslakosok, mint az említett  Mala és enungu népek úgy gondolják, hogy ők azt a tábort képviselik, amelyet őseik alkottak az álomidőben. Az álomidő az a korszak, amelyben ezek az elődök megalkották a „Földet” a sivatagon áthaladó ösvényeken tett kalandjaik során. A Koponyától jobbra lévő barlangok a beavatottak atyáinak és nagybátyjainak táborait jelzik. Az  atyák táborában élt a sasfióka, aki tollal szolgált  a fontos szertartások alkalmakor. Más barlangokban a szertartásban részt nem vevő  vének laktak,  aztán egy sor lapos szikla keleten a nők táborát alkotta. Valahányszor a környék törzsei összegyűlnek a sziklánál a szertartásokon, még mindig pontosan ugyanígy táboroznak le. Az északnyugati sarokban egy magas oszlop található, amelyet a helyiek Kenguru farkának hívnak. Az őslakosok számára ez az a szertartásos oszlop (naldawata), amelyet a malai tábor közepéből lopott el a gonosz dingó. Ez a dingó menekülésre késztette Mala népét és más délnyugatról érkezőket, a földkígyó népét.  Luunpa, a jégmadár próbálta figyelmeztetni a malaiakat a veszélyre, de ők nem hallgattak rá. Luunpa ma egy nagy szikla, amely őrködik és megfékezi a gonoszt.