Következzen egy szép történet a baszk nép mondáiból

Az Urnieta völgyéből  Arricarte-hegyhez vezető kanyargós köves út mentén sétált Juan de Azcue, akit robusztus vadászok követtek vállukon íjakkal. A szoros ellentétes oldalán egy másik vadászcsoport haladt előre Roman Alzate vezetésével. Amikor a hegy tetejére értek, fehér zászlókat bontottak ki jelezvén a békét, majd a két főnök sapkájukat levéve üdvözölte egymást. - Itt van a kezem - mondta Juan, miközben kinyújtotta a karját -Annak a szeretetnek és barátságnak a bizonyítékaként, amelyet irántad érzek. Isten segítsen abban, hogy a béke és a jó megértés soha többé ne szakadjon meg köztünk! Miután Roman helyeselt ebben, a békét egymást között érvényesítették.  Miközben ez a jelenet zajlott, három ember, akik elrejtőztek a környező törött sziklák hasadékaiban, dühösen harapták az ajkaikat és  átkokat szórtak rájuk  amiatt, mert kibékült egymással a két család hosszú idő után. Pagollaga felé indultak a legfélelmetesebb utat követve. Ez az út vagy ösvény akkoriban nem volt olyan, mint most, csak nehézségek árán juthatott át valaki a sűrű növényzeten és tüskés bokrokon, akkoriban híd sem volt, amelyen át lehetett volna kelni a folyón. A folyón felfelé, Arano városának irányában a Pireneusok sziklái durva akadályokat képeztek, egy elszigetelt szikla egyfajta hegyfokot alkotott a folyó mentén.  Ezen a sziklán állt egy furcsa épület, amely hasonlított egy kastély romos tornyára, itt élt Pagollaga boszorkánya. Éppen gyökereket vagdalt, amikor meglátta a szikla felé haladó három embert. Éles sípszó hallatszott a levegőben, majd a boszorkány abbahagyta munkáját és csatlakozott az érkezőkhöz. -Már vártalak titeket! -mondta nekik a boszorkány. -Jöttetek a filterért ? -Igen, de azon kívül még új termékekre is szükségünk van. Adj nekünk olyan szert, amely szerelmi vágyat ébreszt egy nőben! -Az már készen van. Viszont tudom azt, hogy ti mindhárman szeretitek őt. De mi lesz közületek azzal a kettővel, akit majd el fog utasítani ? -Ez már a mi dolgunk! -válaszolták a férfiak, miközben komoran egymásra néztek. -Rendben, de kértetek tőlem egy másik általam készített csodaszert is, mit akartok azzal elérni? A válasz erre az volt, hogy meg akarnak őrjíteni valakit általa. -Nagyon jó, mert ezt is tudtam és éppen azt készítettem, amikor megérkeztetek most! Elővett közben egy fiolát. -Ami ebben van, az elég ahhoz is, hogy San Sebastian összes lakóját megőrjítsétek vele megfelelő adagolással. Nagyszerű ötlet ez tőletek, több száz embert látok magam előtt, akik vergődnek kínjukban, mint  a kígyók és kiáltoznak, ahogyan egy farkasfalka! A három testvér nem értette pontosan a boszorkány szavait, ezért rákérdeztek: -Azt akarod mondani, hogy mi a gonosz gyermekei vagyunk, ahogyan előző alkalommal is erre céloztál? -Igen, mert ő maga mondta nekem.  Három gyermeket vitt az Oria mögött lévő zúgók szikláira és magukra hagyta őket ott. Nevet is adott nekik: Büszkeség, irigység és harag. Annyira hasonlóvá tett titeket egymással, hogy senki sem tudna különbséget tenni köztetek! A három férfi viszont sürgette a boszorkányt, mert kezdett lemenni a Nap a láthatáron,  a hegyek már el is takarták annak korongját. Így aztán elindultak visszafelé a köves úton a vörös italt tartalmazó fiolával és a másik bájitallal. A boszorkány pedig őket bámulva  leült az egyik szikla tetejére, majd miután vendégei eltűntek a szeme elől, hangos nevetésben tört ki. Tudta, hogy mindannyian a vesztükbe rohannak, mert az egyik üvegben a gonosz szeme volt elrejtve.

Gabriela felkelt a kanapéról. A virágok meghajlították hajlékony száraikat, amint  a szép leány elhaladt mellettük, mintha ő lenne a királynőjük. Gabriela sokáig várta szeretője érkezését, végül szomorúan lehajtotta fejét, majd kihajolt az ablakon, hogy hallhassa az éjszaka zajait. Aznap csendes és sötét volt az éjszaka. Az Oria, amelynek zavaros vize Lazarte, Usurbil és Zubieta vidékeit mossa, időnként nyögéseket hallatott amikor hullámai megtörtek a híd pillérein. Ez a sáros folyó haragja, amely különbözik az óceánétól, amely eleinte ugyanúgy morajlik, de később üvöltések kíséretében mutatja meg haragját és alapjaiban megtépázza a környéket. Az Urnieta völgyét beborító tölgyerdők zaja is hallható volt, amely távoli patakok vizének zúgásához hasonlított. Gabriela figyelmesen hallgatta ezeket a  zajokat és panaszokat. De Antonio Azcue kapcsán, aki az ő szerelme volt, semmit nem tudott meg. Miután a  Nap is lement és leereszkedett a fehér köd, Gabriela megborzongott. Arca elsápadt és eltűnt róla a szeretetteljes várakozás mosolya, nyugtalanság kerítette hatalmába. Éles és hangos kiáltást hallott, amely hasonlított Antonio hangjához. A férfi mindezek előtt otthon élvezte öreg apja és nővérei társaságát az esti szokásos munkafeladatok elvégzése közben. Ám hirtelen ötlettől vezérelve  fogta sapkáját és teljes sebességgel átrohant  a mezőkön. Goiburu emelkedői nem jelentettek számára akadályt és a sötétség sem tudta megállítani őt. Ezután gyorsan felmászott  az Arricarte-hegy felé vezető sziklákon, mert tudta, hogy Gabriela ezalatt éppen rá vár. Ő  volt az a nő, akit a családjuk közötti viszály miatt sokáig nem láthatott, de ez mostanra szerencsére már a múlté és jó viszony áll fenn közöttük. Megállt egy rövid időre, hogy elmondjon egy imát és hálát adjon a pozitív változásoknak. Viszont az erdőbe érve már teljesen besötétedett, tapogatóznia kellett a fák törzseiben. AÍgy haladva előre a sötétben kékesfehér színű fényt vett észre, amely körkörösen mozgott a levegőben. Olyan fény volt ez, amelyet csak a halottak leheletei tudnak felgyújtani vagy kioltani. Amikor megjelenik az Arguiduna, a sírokból előbújnak a hústalan arcú halottak testei és egymás között próbálják megfogni az éjszakai lepkéket. Ugyanis ez a halottak sportja november másodikának estéjén, az ő napjukon. Azon a helyen, ahol Antonio Azcue állt, az Ókorban valamikor nagy csatát vívtak. De az erdő és annak környéke továbbra is néma maradt, a föld nem volt hajlandó kilökni magából halottait. Antonio a csendtől felbátorodva folytatta útját egészen addig, amíg az Arguiduna fényei akadályozni kezdték őt ebben, a fény mindaddig követte őt, amíg át nem haladt Goiburu szűk völgyén. Ugyanekkor az erdő másik részén különös dolog történt. Az ágak imbolyogtak, habár semmilyen szél nem hajlította meg azokat. Valójában szárnyak csapkodása okozta a levegő mozgását, miközben a sötétben hallani lehetett egy titokzatos párbeszédet. A három férfi lelke volt az, akiknek neve irigység, büszkeség és harag. Mindannyian gyűlölték Antonio Azcue-t féltékenység okán. A filter tartalmát korábban a szökőkútba öntötték azt remélve, hogy Antonio  is  iszik majd belőle szokásához híven. Az Arguiduna ezalatt teljesítette küldetésének felét, mint egy kék vonal a láthatáron vezette őt  a sötétben, közben néha eltűnt a gesztenye- és a tölgyfák sűrűjében.  Amikor egy pillanatra az egyik gesztenyefa széles koronája fölött repült,  megvilágított egy  emberi arcot. Ebben a pillanatban minden nagyon gyorsan történt. Egy hosszú nyíl áttört a lombkoronán, majd hangos puffanás és kiáltás hallatszott, mintha valami lezuhant volna a földre. Egy állatot fúrt át a nyíl, mert a fény miatt Antonio odébb tudott ugrani, megmenekülve a haláltól.

Azcue házának kandallójában vastag bükk tömbjei táplálták a tüzet és mivel nyitva volt a kurra, vagyis a teheneknek szánt istálló ajtaja, az állatok sem fáztak. A kurra-t egy fal választotta el a konyhától, amely felett keskeny  rácsok voltak a mennyezet alatti részeken végig, hogy ezeken át figyelhessék a szarvasmarhákat éjszaka. Juan Azcue elmondta az ünnepi imákat, lányai kórusban ismétlik meg azokat  és időnként  gyengéd pillantásokat vetettek testvérükre, Antonio-ra, aki szomorú és töprengő volt mindvégig. Ehhez a nyugodt jelenethez  szomorúságot kölcsönzött a nyíllal átszúrt  galamb halála, amelynek teste  az asztalon feküdt. Amint az idős ember elhagyta a helyiséget, a fiatal nők felálltak és körülvették testvérüket, aki szomorúan simogatta a kihűlt galambot. A szertartáson elhunyt anyjukra emlékeztek, aki még most halála után is vigyázott rájuk. -Miért vagy szomorú, kedves testvérünk? -kérdezték a lányok Antonio-t, miközben átölelték őt és fejüket  a testére támasztva együtt szomorkodtak vele. -Tegnap este láttam anyánkat Arricarte gesztenyeültetvényén. Próbált megállítani engem, hogy ne menjek oda, ahová a szerelem hívott engem! Nővérei mind hitetlenkedve és elképedve néztek rá, magyarázatot várva, amit Antonio hamarosan meg is adott nekik. -Egy anya halála után is vigyáz gyermekeire, megvédi őket a bajtól. Azt is tudom, hogy a mi anyánk volt mind közül a legjobb. Most is vigyázott rám, mert ő volt Arguidna, aki fényt hozott a sötétségbe és az én életembe mindvégig ! 

Antonio ezután még hajnal előtt ismét útra kelt, hogy meglátogassa Gabriela-t. Az Arguidna ezúttal is követte őt kékesfehér fényével, mintha közeledni szeretett volna hozzá. - Jó éjszakát, anyám !- mondta Antonio. -Ma este hosszabb ideig imádkoztunk a lelked örök pihenéséért és tudnod kell, hogy nagyon szeretünk téged, emlékeinkben pedig örökre jelen leszel! A fény ezt hallva élénkebben kezdett pislákolni, majd körül vette a férfit, de a búcsú ellenére nem hagyta el őt ezután sem. Miközben haladt előre, Antonio a fényben három durva fejet látott meg vad üveges szemekkel az egyik fa tövében, amelyek háromszöget alkottak. Egyikük homlokára piros betűkkel a büszkeség szó volt ráírva, a másikra a düh, a harmadikra pedig az irigység.  A homlokuk ketté volt hasítva,  tekintetükön látszott a fájdalom és a harag félelmetes kifejezése. Vérrel írták rá fejükre a bűn szavait. Az Arguidna harcba szállt velük és fényével próbálta legyőzni őket. Miközben harcoltak egymással, a gonosz árnyak megfeledkeztek az idő múlásáról, valamint arról, hogy hamarosan hajnal lesz. Arguidna és  a felkelő Nap erős fényei megsemmisítették őket, ettől kezdve pedig a baszkok földjén ismeretlenné váltak azok a fogalmak, hogy harag, büszkeség és irigység. Másnap reggel Gabriela és Antonio együtt hagyták el az Alzate házat, majd a szökőkút felé indultak, amely felett egy diófa tornyosult. A két szerelmes amikor megközelítette a vizet, furcsa dolgot észlelt. A forrás tiszta átlátszó vize piros színű árnyalatúra váltott át, ettől megijedve nem mertek belőle inni.  A Pagollaga-i boszorkány főzetével megfertőzött forrásból aki ezentúl mégis ivott, az meghalt.

Antonio esténként gyakran járt a gesztenyésben, hogy anyjával találkozzon. Arguidna pedig, mint egy fürge méh virágról virágra repült és elkísérte őt bármerre is tartott.