A Paladru-tóról szóló legendák nagy része Ars elsüllyedt településéről szólnak, amely egykor  éppen a tó helyén létezett a Német-Római Birodalmon belül. A helyszín Szavoja, a francia Alpok által körülvett térség, azon belül is az Isére-völgy. Kiderült ugyanis, hogy valóban volt egy település itt nemcsak a fennmaradt dokumentumok és legendák nyomán, hanem régészeti felfedezések révén is bizonyossá vált. Mivel az ars szó a francia nyelvben égetést jelent, sokan vulkánkitörésre gyanakszanak és ezzel magyarázzák a város pusztulását. Azt tudjuk, hogy a XI. század elején a Paladru-tó vízszintje alacsonyabb volt, mint ma.  Valószínűleg 1008-ban körülbelül hatvan házat építettek  a partján a földműveléssel és kézművességgel foglalkozó lakosok.  Azonban ahogyan a víz szintje fokozatosan emelkedni kezdett, ennek értelmében el kellett hagyniuk a területet, ha egyáltalán sikerült ez nekik és nem haltak meg egy természeti katasztrófa következtében.

Barbarossa Frigyes 1155-től 1190-ig volt a  Német-Római Birodalom uralkodója. A legenda szerint Ars városának lakói kiváltságokat és szabadságot akartak és ezt úgy tudták volna elérni, ha nem függenek a császártól. Ennek érdekében elküldték maguk közül a grófnőt, hogy győzze meg a királyt. A grófnő el is ment a német földekre, ahol Frigyes miután meghallgatta őt, feltételt szabott neki. Annak értelmében, ha hozzámegy unokaöccséhez, Ars városát szabaddá fogja nyilvánítani. A grófnő nem volt szerelmes Frigyes rokonába, de mégis beleegyezett a házasságba. Azonban miután visszatért városába, annak helyén egy tavat talált. Szeretőjével együtt csónakba szálltak, hogy feltérképezzék az újonnan kialakult víztömeget, amely korábban nem volt ott. Egyikük sem tért vissza a partra, minden bizonnyal belefulladtak a tóba.  A Paladru-tó partján azóta gyakran lehet látni a Fehér asszony kísértetét, aki sokak szerint nem más, mint  a grófnő lelke. Aki a tavon hajózik, magával ragadhatja a mélybe és ott a tó alján lévő eldugott sziklabarlangban felfalja. Vannak olyan verziók is, miszerint a  Fehér asszony boszorkány volt, aki bosszút állt városán amiatt, mert őt választották ki az úgymond áldozatkész küldetésre, melynek értelmében Ars szabad várossá válhatott. Miután egy földrengés által elpusztította egykori otthonát, kijelölt férjét a csónakba csalta, majd magával rántotta a tó fenekére, ahogyan később az oda merészkedő bátor hajósokat is. Egy másik legenda a városba érkező remete történetét meséli el, aki látogatást tett Ars-ban. Abban az időben a város polgárai gazdagok, önteltek és kapzsik voltak, nem segítettek senkinek, aki hozzájuk tévedt. A remete éhes és kimerült volt a hosszú út miatt, de senki nem fogadta be őt, két nőt kivéve, akik szállást és ételt adtak neki. A remete ezután megátkozta Ars városát, az aranytemplom harangja megkondult és erre a hangra megnyílt a föld alja, egy szakadékba zuhant alá az egész város és minden lakója, a két segítőkész asszonyt kivéve. A gödör később feltöltődött vízzel, de templomának harangja még  a napig is hangot ad ki a tó mélyén, amit néha hallani is lehet. Egy harmadik történet Ars lovagjáról és Beatrice-ről szól, akik szerették egymást. Maurienne ura viszont ugyanúgy szerelmes volt a nőbe, ezért féltékeny volt a kapcsolatukra. De hiába próbált meg mindent, Beatrice mindig elutasította őt és öngyilkossággal fenyegetőzött abban az esetben, ha elrabolnák. A földesúr nem talált más megoldást, az ördöggel kötött szerződést. Ennek értelmében a város átkozott lett, földrengés pusztította, majd végül elárasztotta a pokolból feltörő víz.

A francia Alpok hegyein található gyűrűkről nagyon sokan írtak, de soha nem tudták megfejteni eredetüket. Korábban az Alpok Écrins hegycsoportjában , ahol a Paladru-tó is van és még sok más helyen, például keletebbre a svájci Valais-i Alpokban a vízszint sokkal sokkal magasabb volt. A hullámok a legmagasabb hegyek csúcsait mosták, az alpesi völgyeket is elérték, amelyek ma mély tavak alját képezik. A teljes vidék korábban egy nagy tó volt. A Chédéon tetején még mindig láthatók a vasgyűrűk, ahol őseik régen kikötötték hajóikat, a Paladru és más tavak pedig az árvíz maradványai. Többen ezt a jelenséget a  vízözön korára vezetik vissza. A leírások szerint ezek a gyűrűk hajók kikötésére szolgáltak, amelyeket sziklákba rögzítettek.  A szakadékok sarkain lógnak, ember nem lakta havas területeken.  Valais-ban állítólag  egy nagy földcsuszamlás megakadályozta a Rhone folyó útját Saint-Maurice és Martigny között. Amikor a  Tauredunum hegye összeomlott, sziklái a Rhone-völgyben felhalmozódtak és gátat, valamint egy ideiglenes tót képeztek. Amikor ez a gát áttört, árvíz sújtotta Genf városát. A középkor legelején egy természeti katasztrófa érte a régiót 563-ban, ezt a  kortárs krónikaírók, például Tours-i Gergely vagy az Avenches  püspöke is tanúsítják. Arnold  Gennep, az alpesi folklór legismertebb szakembere az 1950-es években a francia Alpokban felsorolta azokat a helyszíneket, ahol személyesen is beszélt szemtanúkkal, akik megmutatták neki a sziklákba erősített gyűrűket. Bellevaux, Bonneville, Vougy, Magland vagy Meillerie hegyeiben a gyűrűk még a  XX. század elején is léteztek. A Salève-hegységben ezek közül kettő  1905-ig volt látható a  Chavardon nevű helyen, de néhányat még ma is lehet látni a Vogézekben, amely az Alpoktól északra terül el. Feltételezik azt is, hogy régen a varázslók és egyéb mágusok miután megtalálták a vasgyűrűket  a magas sziklák és gleccserek megközelíthetetlen helyein, megismerték azok titkait, ezáltal pedig földöntúli tudás birtokába jutottak, amit nem árultak el senkinek.