2023. nov 29.

A lapos Föld elmélete

írta: Darius1
A lapos Föld elmélete

A lapos Föld fogalma jelen volt az antikvitás sok népe körében, különösen az ókori egyiptomi, a babiloni, indiai és a skandináv mitológia elemeiben. A görögben nem igazán, mert Püthagorasz görög filozófus azonban már Kr. e. 600 körül kijelentette, hogy a Föld gömb alakú. Később az ókori világ sok más tudósa egyetértett szavaival, így nem Kopernikusz lengyel felfedező volt az, aki először ebben hitt. A Föld alakja a tudomány álláspontja szerint geoid, vagyis kör, de a sarkoknál lapított. De mi van akkor, ha az űrben a tér máshogyan nyilvánul meg ?

Jděte nahoru a dolů Zničení Nastavení flat earth map Účetní hlavně ...

A korai középkorban sok tudományos ismeret elfeledése vagy nem figyelembe vétele okán újra kifejlesztették a sík Föld ötletét. Azonban már a késő középkorban, az ókori görög csillagászati és földrajzi ismeretek Nyugat-Európában történő elterjedésének köszönhetően, a Föld gömbölyűségének gondolatát már nem kérdőjelezték meg képzett emberek,  a vallásos ellenállás nem sokat segített. A Föld horizontjának görbülete csak magas helyeken figyelhető meg, például 4000 méter feletti hegyek esetén, ahol panoráma nyílik a lenti világra, ez mindenki számára felemelő élmény lehet, így érdemes kipróbálni.

Az indiai mitológia a Földet egy nagy korongnak írja le, amelyet sós óceán vesz körül. Ennek középpontja a  himalájai Meru hegy, amelynek teteje körül a Nap, a Hold és a csillagok vannak. A buddhizmus átvette innen az elfogadott tanokat, többek között azt is, hogy a víz nem folyik a semmibe, hanem hegyek gyűrűi akadályozzák meg annak eltűnését. Számos különféle sík alakú Föld modellje közül lehet választani.  Egyes modellek szerint a Föld széleit az óceánokban lévő jégfal veszi körül. Mások azt mondják, hogy lapos bolygónk és légköre egy nagy félgömb alakú hógömbbe van burkolva, ahonnan semmi sem eshet le a szélekről. A legtöbb lapos Földet támogató úgy gondolja, hogy a Nap körben mozog az Északi-sark körül. A legfrissebb az amerikai modell, amely azt állítja, hogy a Nap és a Hold átmérője 50 kilométer, körbeveszik a tárcsa alakú Földet 5500 kilométer magasságban a  csillagokkal együtt egy forgó kupolán. Legtöbbjük elutasítja a gravitáció elméletét.  Például az egyik cég riasztó szavazási adatai azt mutatják, hogy a brazil lakosság 7% -a , vagyis  11 millió ember úgy gondolja, hogy a Föld lapos. A 2000-es évek elejéig követői hírleveleket és szórólapokat terjesztettek, valamint aktívan reklámoztak könyveket arról, hogy Neil Armstrong és Buzz Aldrin leszállása a Holdon nem más, mint fikció. Ezenkívül a társadalom tagjai abban voltak biztosak, hogy a holdi űrhajósok videóját Hollywood-ban készítették Stanley Kubrick és Arthur Clark egyértelmű irányítása alatt, akik valójában a híres Kozmikus Odüsszeia 2001 című filmet készítették. A két elmélet hamissága természetesen nem zárja ki a másikat, így meglehet a holdraszállás valóban nem történt meg, amelynek fotóján látható a kerek Föld. A lapos Földben hívők ezekkel a példákkal is előállnak igazukat bizonyítva:  A repülőgépeken nem állítják be a magasságot hosszú távú repülések során, így az űrbe kellene kirepülnie, viszont ez nem történik meg, mivel a Föld lapos. A folyók bármelyik irányba folyhatnak. Az ENSZ zászlaján sík Föld van ábrázolva. Azt állítják, hogy a Nap valójában mindössze 4800 kilométerre fekszik a bolygótól,  mérete pedig nagyjából 51 kilométer. Ez egy olyan dimenziók közötti izzó, amely körbe megy a Föld korongján, majd megvilágítja annak részeit, mint egy jeladó.  Sokan inkább azt hiszik, hogy csak írástudatlan és tudományokban nem jártas emberek tudnak hinni a Föld lapos alakjában. Ennek ellenére sok híres személy hasonló nézetet képviselt vagy teszi azt ma is. Például Mohammed Yusuf nigériai terrorista, a Boko Haram szervezet alapítója hevesen utálja a nyugati oktatási rendszert perverz világnézete miatt. Mások szerint a lapos korong közepén  az Északi-sark található, a kör külső peremén pedig folyamatos jégfal  az Antarktisz által. Az elmélet támogatói szerint erre a jégfalra azért van szükség, hogy az óceánok megmaradjanak a helyükön. Senki sem tudja mi van a fal másik oldalán. Egyesek szerint véget nem érő jég, amelynek végét még távcsövekkel sem lehet látni vagy ez a jég  egy sziklával lezárul, majd ezek után a semmi létezik. A Hold valójában egy hologram, amellyel az embereket akarják megtéveszteni, ők pedig nem mások, mint a földönkívüliek.  Véleményük szerint a GPS-jelek, vagyis magyarul a helymeghatározó rendszer jelei toronyra vagy ballonra szerelt adók hálózatából származnak. Mások azt sugallják, hogy ez egyszerűen hamis, a navigátorok valójában a LORAN-ra támaszkodnak.

A vallásos hívők ezzel egyetértő csoportjai azzal magyarázzák a sík Földet, hogy a világűr nem létezik. Az idegenek nagyon is valóságosak, de ők nem olyanok, mint amilyeneket a filmekben mutatnak, hanem démonok és a Föld elpusztítását tervezik. Annak érdekében, hogy fenntartsák az emberekben a  világűrrel, az idegen élettel, az ősrobbanás-elmélettel és az evolúcióval kapcsolatos hitüket, ezek felhasználásával el kell hitetniük velük, hogy Isten nem létezik. A NASA név borzasztóan közel áll a Bibliában előforduló nasha szóhoz, ami azt jelenti, hogy megtéveszteni, hasonlóan a héber kígyó szóhoz is, ami nachash. Ezeket felhasználva választotta nevét a NASA, amelynek célja nem az űrkutatás, hanem az ördög szolgálata, ugyanis négy alapítója között voltak nácik és sátánisták egyaránt (állítólag). A Biblia azt mondja, hogy a Föld áll Isten egész teremtésének középpontjában, és az ember, aki a hatodik napon teremtetett, arra hivatott, hogy uralkodjon a bolygó felett. Egy földgömbön nincs négy sarok, mert ez nem lehetséges, ugyanis annak nincs vége. Jób könyve felfedi, hogy a Föld úgy néz ki, mint a pecsét alatt lévő agyag. 2020-ban szerveztek meg lapos Földben hívők egy hajótúrát, melynek célja bebizonyítani azt, hogy a Föld nem kerek. Céljuk az volt, hogy megtalálják a bolygó szélét képező jégfalat az Antarktiszon. A várt siker azonban sajnos elmaradt, mivel  a zord körülményekhez nem tudott alkalmazkodni járművük.

A legújabb elmélet a fánk alakú Föld, vagyis lyuk van a közepén. A lapos Föld támogatói körében bontakozott ki ez a nézet, miszerint a fénytörés miatt nem tudjuk érzékelni ezt a jelenséget, mivel a lyuk láthatatlanná válik. A tórusz vagy toroid  forma létezése lehetséges, de valószínűtlen, mivel a Föld feltételei ennek a formának a felvételére szélsőségesek lennének, gyakorlatilag nem lenne lakható és több tudományos érv is ellene szól. 

 

Szólj hozzá

Természet