A Menehune nevű törpék körülbelül 90 centiméter magasak voltak. Nagyon jól megmunkálták a köveket, amelyekből sokszor szobrokat is faragtak, így egyesek összefüggésbe hozzák őket a Húsvét-szigeten keletkezett óriásszobrokkal, amelynek eredetét nem sikerült megfejteni. Alkonyat után merészkedtek elő, hogy kenukat, utakat, tavakat és falakat építsenek vagy énekeljenek és hangszereken játsszanak. Kerülték a napfényt, így attól függetlenül be tudták fejezni munkájukat vagy sem, hajnalban visszavonultak. A kérdés az, hogy ezek a természetfeletti lények kizárólag a folklórhoz tartoznak vagy az ősi emberek egy csoportját képezik, akik a Csendes-óceán szigeten laktak, mielőtt a mitológiai történetekbe bekerültek volna. A Hawaii-szigeteken élők szerint a Menehune Kamaina nép a föld gyermekei. T. Tram ausztrál régiségkereskedő, aki 1853-ban emigrált Hawaii-ra, az 1907-ben megjelent itteni népmesék szerzője volt. Úgy vélte, hogy a Menehune a modern Hawaii lakosságának ősei, de kultúrájuk megelőzte az összes többi polinéz kultúrát.  Történeteket jegyzett le főleg Kauai és Oahu sziget lakóinak elbeszélései által, akik többek között leírták a Menehune jellemzőit. Azt mondták, hogy izmosak, alacsony és kiálló homlokuk, valamint nagy szemük van vastag szemöldökkel elrejtve. Néha megfogadták őket arra, hogy építsenek nekik különböző dolgokat, a fizetség pedig egy-egy garnélarák volt fejenként. Az építési projektek általában  utak vagy templomok megépítését foglalták magukban,  bazalttömböket hagytak egy kijelölt helyen számukra, hogy legyen miből építkezniük. Ez addig folytatódott, amíg a XIX- század közepén a sajtó is kiszimatolta a furcsa szokásokat, ezért cikkeket írtak a jelenségről. Ekkor világossá vált az is, hogy a Menehue, mint legendás alak nem fordult elő a korábban Hawaii-on kutatást végző tudósok és felfedezők munkáiban, azonban ezt több okkal is magyarázták. Meglehet alakja csupán ezután keletkezett vagy pedig az őslakosok vonakodtak elmondani mindent  a keresztény hitterjesztőknek.  William DeWitt nyelvész és pedagógus volt az első európai, aki mágikus képességeket és jellemzőket tulajdonított a Menehune-nak, az embertől különálló osztályként vagy fajként határozta meg őket. Az 1891-ben megjelent  Hawaii nép rövid története című könyvében  beszámolt a szigetek figyelemre méltó épületeiről és leírta azt, hogy ezek létrejöttét Menehune keményen dolgozó manóinak köszönhetjük.  Egy történet Laka-ról, a Hawaii-hoz tartozó Kauai szigeten élő harcosról szól. Laka apja egy nap elment, hogy meglátogassa a szomszédos szigetet, de valamilyen okból fogva soha nem tért vissza, ezért fia elindult felkutatni őt. Anyja azt mondta neki, hogy menjen fel a hegyekbe, ott talál egy magas és egyenes koa fát, amely alkalmas kenu számára.   A hegyekben végül megtalálta a megfelelő fát, de estéig nem tudta befejezni a kenu megépítését. Amikor másnap reggel visszatért, a fa azon a helyen volt, ahol korábban, mintha soha nem vágták volna ki.  Miután újból kivágta, egy lyukat is vágott bele, amelyben aztán elrejtőzött éjjel. Azonban álom jött  a szemére, így elaludt. Zümmögő zajra ébredt nemsokára, amely az egész erdőben visszhangzott. Amint a zaj egyre hangosabbá vált, Laka látta őket:  Menehune férfiak csoportját, amelyet egy főnök vezetett. Amikor közel kerültek hozzá, Laka megragadta a főnök karját, majd túszul ejtette őt. Azzal fenyegetőzött, hogy megöli őt, ha a többiek nem készítenek egy kenut a fából. Ők beleegyeztek ebbe három feltétellel: építenie kell egy házat a kenu tartására, ételt kell hozzon a Menehune munkások számára, valamint nem szabad pislognia. Mindannyian betartva egyezségüket a kenu hamarosan sikeresen elkészült.

 

 A Menehune-árok vagy Kikiaola néven ismertté vált képződmény egy hatvan méter hosszú öntözőcsatorna, amelynek megépítését ezeknek a törpéknek tulajdonítják, létrejötte korban  megelőzi a tahiti nép Hawaii-ra történő migrációját 1000 körül.  Az európaiak először az 1700-as években szereztek róla tudomást George Vancouver révén. Mérnöki csodának tekintik a 120 szépen vágott, megmunkált bazalttömbből kivájt csatornát, amelynek  megmunkálásához precíz eszközökre és technikákra volt szükség. Az Alekoko halastó vagy más néven Menehune-tó Kauai szigetén terül el a Huleya folyó kanyarulata mentén, amelyet egy fal vesz körül.  Kikiaola-hoz hasonlóan a fal egyedülálló sár- és kőszerkezet, amely eltér más itteni tavak természetes bazaltsziklából álló kőfalaitól. A fal egyes részeinek felállításához a munkásoknak víz alatt kellett dolgozniuk. Az egyik újság cikke a halastó éjszakai megépítését a  Menehuna népnek tulajdonította.