A Hanuka  néven ismert nyolc napos zsidó ünnepség a második századtól kezdve létezik, amikor az újjáépített  jeruzsálemi templomban a legenda szerint a nép fellázadt görög-szíriai elnyomóik ellen a Makkabeus- lázadásban. Maga a név felszentelést jelent, a héber naptárban pedig Kislev 25-én kezdődik, az ünnep változó időpontokhoz köthető minden évben, leginkább decemberben. Gyakran fényfesztiválnak is hívják, amely alatt a menóra gyertyatartók meggyújtása, ajándékok osztása és különböző ünnepi programok foglalnak helyet.

Hanuka története nem jelenik meg a Tórában egyszerűen azért, mert azt korábban írták. Ugyanakkor megemlítik az Újszövetségben, amelyben Jézus részt vesz a szentelés ünnepén. Mattathias zsidó pap és öt fia vezetésével nagyszabású lázadás tört ki Antiochus és a Szeleukida elnyomás ellen. Miután Matthathias meghalt, fia Júdás Makkabeus néven  átvette a kormányzást és két éven belül a zsidók sikeresen kiszorították a szíriaiakat Jeruzsálemből, nagyrészt a gerillaharc taktikájára támaszkodva. Júdás felszólította követőit, hogy tisztítsák meg a második templomot, építsék újjá annak oltárát és világítsanak  menóra arany gyertyatartókat a győzelem ünnepére, amelynek hét ága a tudást és a teremtést képviselte. A Talmud egyik  szövege szerint Júdás Makkabeus és a többi zsidó, akik részt vettek a második templom újbóli felszentelésében, tanúi voltak annak, amit ma is csodának tartanak. Annak ellenére, hogy csak annyi olívaolaj volt, hogy a menóra gyertyái egyetlen napig égjenek, a lángok nyolc éjszakán  át tovább égtek, így időt hagytak számukra új készlet megtalálására. Ez a csodás esemény arra ösztönözte a zsidó bölcseket, hogy évente nyolc napos fesztivált hirdessenek meg.  A kilencedik és egyben utolsó gyertyát Shamash-nak nevezik, amely a többi meggyújtására szolgál, a menórát pedig az ablakba teszik, hogy másokat is emlékeztessenek a csodára. 

A  Yerachmiel Tilles rabbi által feljegyzett egyik legenda éppen az ünnep fényéről szól, amely megmentett egy igaz hitű embert. Hanuka első éjszakáján hóvihar tombolt kint, de minden otthonban ennek ellenére az öröm játszotta a főszerepet. Mezhibuz Baruch rabbi nagy odafigyeléssel szavalta az áldásokat, majd meggyújtotta az egyetlen gyertyát és végül a kijelölt helyre helyezte, aztán elkezdte énekelni a HaNairot Halalu-t. Arca sugárzott az örömtől, miközben Chassidim figyelmesen bámult rá. Hirtelen  a gyertya lángja villogni kezdett, vadul dőlt jobbra-balra annak ellenére, hogy a házban nem volt semmilyen szellő. Végül kialudt a láng, még füstöt sem hagyott maga után, mintha valahová máshová repült volna. Már majdnem éjfél volt, amikor a hóban és a jégben kint csikorgó kocsikerekek durva hangja felborította a nyugalmas hangulatot. Az ajtó kinyílt, majd bejött egy Chassid-felekezethez tartozó rabbi, aki egy távoli faluból származott. Megjelenése sokkoló volt. Ruhái rongyosak és mocskosak voltak, arca sápadt volt és vérzett. Rossz fizikai állapotával éles ellentétben a szeme csillogott,  arcvonásain jól megfigyelhetőek voltak az öröm jelei. Miután leült az asztalhoz, így szólt: -Nem ez az első alkalom, hogy erdei úton érkeztem Mezhibuz-ba, már nagyon jól ismerem az utat. De ezen a héten szörnyű hóvihar volt, ami jelentősen lelassította az előrehaladást. Aggódni kezdtem, hogy nem érkezem ide időben, hogy Hanuka első éjszakáján a Rebbe-vel, vagyis Baruch-al lehessek. Úgy döntöttem, hogy nem várom meg a vihar végét, hanem inkább elindulok  és éjjel-nappal utazom abban a reményben, hogy időben elérhetem a rendeltetési helyem! -Ez ostoba ötlet volt, be kell vallanom, de ezt csak későn vettem észre. Tegnap este banditák támadtak meg, akik nagyon örültek, hogy találkoztak velem. Arra gondoltak, hogy én gazdag kereskedő vagyok, aki útnak indult éjszaka, mert az üzlet nem tűr halasztást. Azt követelték, hogy adjam át nekik az összes pénzem, habár az nekem nem volt. Ezután  megragadták a lovaim gyeplőjét és felugrottak a kocsimra.  Miközben várták a főnökük megérkezését, nagyon részletesen kihallgattak és átkutattak engem, aztán megvertek, hogy áruljam el annak titkát,  hol rejtettem el a pénzem. Egy pincébe dobtak ezután, ahol meg kellett várnom a főnök érkezését. De amit ő mondott ezután, nagyon meglepett engem : -Úgy érzem, hogy Istenbe vetett hited erős és a vágyad, hogy megünnepelhesd barátaiddal a Hanukát  valódi és intenzív. Elengedlek, de tudnod kell, hogy az út rendkívül veszélyes. Még a legkeményebb emberek sem merészkednek az erdő szívébe egyedül, csak csoportokban, főleg nem viharban és éjszaka.  Ha valóban eléred a város szélét, akkor dobd  zsebkendődet az út melletti árokba, az ott található jelzőtábla mögé. Az egyik emberem várni fogja,  így tudni fogom azt, hogy sikerrel jártál vagy nem! A  rablók vezére ezután visszaadta nekem lovaimat és kocsimat, majd elindultam a viharban az erdő felé. Teljes sötétség vett körül, csak a vadállatok kiáltásait lehetett hallani. Féltem attól is, hogy meg fog támadni egy csapat farkas. A lovam nem tudott előre haladni, mert megrémült tőlük.  Az egyik farkas már megtépázta a lábát, amikor támadásba lendült. Ebben a pillanatban egy fény csillogott előttem, pontosan olyan volt, mintha egy gyertya lángja lenne. Fény keletkezett a sötétségben, amelytől a farkasok megmagyarázhatatlan ok miatt nagyon megijedtek, majd visszarohantak az erdőbe. A lovam ezt a fényt követve áthaladt a sűrű erdőn egészen idáig, de közben még a kijelölt helyen hátra hagytam a zsebkendőmet. Közben arra gondoltam, hogy lehet ezek a banditák majd egyszer megváltoznak az ünnep varázsa által. Chassidim ekkor észrevette, hogy a korábban kialudt menóra fénye visszatért, habár senki nem gyújtotta meg.