A martenica egy fehér és vörös fonalakból készített díszítés, amit március 1-jétől nagyjából március végéig hordanak a bolgárok vagy addig, míg az illető meg nem lát egy gólyát, fecskét vagy  rügyező fát. Az ünnep neve Baba Marta, amely a közelgő tavaszt jelképezi, így március első napját általában a tél elűzésével fűzik össze. Legendák szólnak a hagyomány létrejöttéről, ezek közül kettő vált leginkább népszerűvé. 

Amikor Kuvrat kán, a protobolgárok uralkodója megöregedett magához hívatta öt fiát, majd arra kérte őket, hogy ne váljanak el egymástól, legyenek mindig együtt. Ekkor a bolgárok a Kaukázustól északra lévő területeket lakták. A bölcs apa tudta, hogy csak így tudják legyőzni ellenségeiket. Halála után egy napon fiai a Duna mellett vadászat során megláttak egy ezüst szarvast. Mivel elvarázsolt volt és rendelkezett a mágia képességével, megbabonázta a férfiakat, akik nem tudták lenyilazni. Átkelt a folyó másik oldalára, ahol megmutatott nekik egy gázlót. A kazárok nem sokkal ezután megtámadták a bolgárokat, ezalatt pedig sikerült elfogniuk a király lányát, Hubba-t. Az ellenség vezetője, Ashina kán azt javasolta Kubrat fiainak, hogy ismerjék el uralkodójukként, cserébe pedig szabadon engedi nővérüket. Bajan, a legidősebb fiú beleegyezett ebbe, így Hubba mellett maradt. A többi azonban nem engedelmeskedett a kazárok követeléseinek és egyúttal apjuk akaratának, ezért új földet kerestek népüknek. Az egyik északra ment egészen a Volgáig, Asparukh, Kuber és Alcek pedig délre.  Amikor találtak egy helyet, ahol letelepedhettek, Asparuh egy madarat küldött indított útnak, amelynek lábára aranyszálat kötött.  Ezáltal tudatták Bajan-nal és Hubba-val, hogy ideje megszökniük.  Ez sikerült is nekik, de a kazárok hamarosan felfedezték eltűnésüket és üldözőbe vették őket. A Duna partján Hubba elengedte a madarat, de előbb egy fehér fonalat kötött a lábára. Az ellenség nyilai éppen ekkor megsebesítették Bajan-t, akinek vére vörös foltot hagyott ezen a fonalon. Asparukh a madár révén megkapta a baljós hírt, a cérnán felismerte testvére vérét.A segítségükre sietett, de már nem tudta megmenteni őket. Szétszakította a fehér és vértől vörös zsinórt, majd ezekkel katonáinak ruháit díszítette fel ezentúl, akik a mai Bulgária területét védték. Elrendelte, hogy a két színt soha ne válasszák el egymástól, mert ezek a bolgár egység szimbólumai lesznek. Bajan meghalt, mivel megszegte apjuk fogadalmát, de a többiek megalapították az új bolgár földet. Az észak felé letelepedő Kotrag  és népe, akiket volgai bolgárokként ismerünk, nem tudtak létrehozni tartós államot. Előbb a kazárok vazallusai lettek, majd Rettegett Iván az orosz földekhez csatolta. A martenica így az egység jelképe maradt továbbra is.

A másik legenda, amely a martenica eredetét magyarázza el, Pijo (Pizso) és Penda története. Egyszer volt valahol a Rodope-hegységben élt egy férfi és egy nő. Nagyon szerettek volna gyereket, de valamilyen okból ez nem sikerült nekik. Egy napon nyár vége felé, amikor a férfi a termést takarította be, egy idős asszony ment el a házuk mellett. Belépett a kapun, majd bekopogott a ház ajtaján. A nő kinyitotta az ajtót, eleinte megijedt az öregasszony ronda és koszos látványától, de ennek ellenére behívta őt a házba. Adott neki enni és inni, ezután az öregasszony rekedt és kissé hátborzongató hangon megszólalt:- Egy lányt látok a szemedben. Te boldogtalan vagy, mert nincs családod! -Ezért neked adom ezt a táskát, majd ha telihold lesz, vedd elő és legyél kettesben ekkor a férjeddel, mert ikreket fogsz szülni! Az asszony nem hitt neki eleinte, de már annyira szeretett volna gyereket szülni, hogy megtett ennek érdekében mindent. -Ki vagy te ? -Az én nevem Baba Yaga .Ezen a napon a falutokban tettem látogatást. A közeli szomszédotok a dombon túl nem segített rajtam, ezért mivel éhes voltam, feldaraboltam őőket és megettem! -Hallottuk a híredet, de áruld el nekem, akkor rajtunk miért segítesz? A boszorkány ekkor így válaszolt: -Pijo és Penda legyen az ikrek neve, ezt kérem cserébe. Majd amikor Penda tizenhat éves lesz, el fogom vinni őt innen! Baba Yaga ezután eltűnt, mintha a semmi nyelte volna el. Amikor férje este fáradtan hazatért, az asszony elmondott neki mindent. Úgy cselekedtek, ahogyan az öregasszony mondta. Egy márciusi  reggelen két ikergyermekük született, egy lány és egy  fiú. Pijo-nak piroslott az arca, Penda pedig a szokásosnál fehérebb bőrrel született. Ketten együtt elválaszthatatlanok lettek, Pijo mindig segített a kisebb húgának és fordítva. Így teltek hosszú évek, közben mindenki megfeledkezett arról, hogy tizenhatodik életéve után egyikük el fogja hagyni a házat. Az utolsó évben nagyon hosszú ideig tombolt  a tél, amely nem akart véget érni, már mindenki nagyon várta a tavaszt. Pijo az erdőben fát gyűjtött, közben hazafelé meglátott egy kereskedőt, aki kék gyöngyöket árult. Miután egyet megvett tőle, hogy azt Penda-nak elvigye ajándékba, a kereskedő eltűnt a ködben. Penda másnap reggel nagyon örült az ajándéknak, ezért magán akarta viselni nyaklánc formájában. Baba Yaga ekkor belépett az ajtón. Anyjuk tiltakozott az ellen, hogy elvigye lányát, ezért megütötte őt. Penda és apja rémülten figyelték azt, hogy ezután a ház asszonya egy cseresznyefává változik át. Penda a földre esett, majd rögtön meghalt. Pijo az öregasszony után futott, majd kérte őt legalább a  húgát adja vissza neki. Az viszont rá se hederített, ment tovább a maga útján. Pijo nem adta fel, úgy döntött követi őt bármerre is megy. Egy idő után Baba Yaga megunta ezt, majd megszólalt: -Tizenhat évig élhettetek boldogan együtt, nem mondhatod hálátlan voltam. De ha ennyire szereted  a húgodat élhetsz vele, de nem emberként! -Menj vissza, majd véreddel kend be  a testét! Pijo már nem tudta tovább követni a boszorkányt, mert az eltűnt. Visszatért így a házukhoz, ahol felvágta az ereit. Házuk tetejére ezt követően  egy gólya szállt. Estére az apa visszatért a munkából, a kapun átlépve meglátott egy magas, rügyező cseresznyefát, amelyen egy gólyapár fészkelt. Baba Yaga halhatatlanná tette őket, azóta minden évben visszatérnek ugyanarra a helyre, ahol korábban fészket raktak. A fák ágairól fehér és piros cérnák  lógtak alá, azok közepén pedig egy nagy kék gyöngy. A hagyomány szerint a martenica-t addig kell viselni, míg az ember egy gólyát vagy rügyező fát nem lát.  Általában az emberek szeretteiknek, barátaiknak és azoknak adtak ilyen díszeket, akiket kedveltek. Ruhára tűzve, a nyak vagy a kar köré tekerve szokták hordani.