A szarvas  mitológiai alakja szorosan kapcsolódik az életfához, mivel agancsai nagyon hasonlítanak a fa ágaihoz. Ebből kiindulva maga az agancs a napsugarakat és a termékenységet is jelenti, így a felnőtt bakszarvas a gazdagság és bőség jelképe.  Az ősi  animista ábrázolásoknál minden fa lélekkel van felruházva, ennek összessége, az erdő pedig általában az istenség egyetlen képében testesült meg.  A szarvaskultusz jelen volt Eurázsia különböző népcsoportjainak művészetében a kőkorszaktól kezdve egészen a középkorig és fennmaradt a mai napig is.  A szarvas is közvetítő ég és föld között, mint az istenek hírnöke. 

A magyar mondákban

 Többek között Kézai Simon írja le a csodaszarvas történetét a hunok és magyarok történetéről szóló munkáiban. A nyelvek összezavarodása utáni időkben Ménrót vagy más néven Nimród óriás Havila földjén telepedett le, amelyet ma Perzsiának hívnak. Ott két fia született, Hunor és Magor Eneth nevű feleségétől. Nimród királynak a fiai és lányai mind  Perzsia földjén maradtak, akik termetben és küllemben egyaránt  nagyon hasonlítanak a hunokhoz, csupán nyelvileg különböznek egymástól. A két elsőszülött fiú  nem maradt apjánál, észak felé indultak. Átkeltek a  Kaukázus-hegységen, számtalan új földet derítettek fel itt,  majd Meótisz mocsarainál vadásztak  (ma Azovi-tenger, itt régen mocsár volt). Ott találkoztak a csodaszarvassal, amely egy új és termékeny földre csalogatta őket, de mielőtt  utolérték volna, eltűnt a szemük elől. A terület vízben, fűben, fában és vadban is gazdag volt, ezért a maradás mellett döntöttek. A családalapításhoz azonban feleségeket kellett találniuk. Régi  szokásokhoz híven ezt leányrablással próbálták elérni. Az útjuk során Belár népét találták meg, ahol az egyik fejedelem két lányát vették el feleségül. A történet szerint a két házasságból 108 utód született, akik a hunok ugyanennyi nemzetségét alkották. Innentől kezdve Hunor leszármazottjai a hunok, Magoré pedig a magyarok lettek.  A mondák valamivel tovább mennek, mivel az agancsok közé Napot, Holdat és csillagokat tesznek, amely által a szarvas égi szimbólummá változik.

A finnugorok mondáiban

A számik (lappok) számára a szarvas  egy teremtő állat. Az egyik régi mítosz mesél a Murmanszk körül élő  számik származásáról  Myandash kapcsán, aki  a Szűz fia. A Szűz egy fontos szereplő ebben mitológiában, aki ugyanúgy képes emberré változni, de szarvas is lehet. A házat ( fákból épült lakóhely, itteni neve vezha) Myandash szarvascsontokból és -bőrökből építette meg: tetején ágak, ennek támasztékai szarvaslábak, még a kandalló körüli kövek is a szarvas májára emlékeztetnek. A házon belül Myandash emberré, azon kívül pedig szarvassá változott. Myandash nemcsak a számik őse volt, hanem kulturális hős is egyben: megtanította az embereket vadászni és összeterelni a rénszarvasokat, de  megtiltotta azt, hogy az őszi csordában egynél több nőstényt leöljenek. Az északon élő oroszok, valamint a komik és az udmurtok legendáiban létezik egy szarvas, amely minden Illés napján egyszer maga jött ki az erdőből a templomba, hogy feláldozzák. Megölték, majd a húst megfőzték és szétosztották a szegényeknek. Egy napon, amikor a szarvas késett, az öregek megöltek egy tehenet. Azóta a szarvas eltűnt.

Jakutföld mítoszaiban

 A türk nyelvű jakutok  egyik mítoszában a jávorszarvasok egymás elleni harca jelenik meg, akik a kozmosz három zónájának jelképei. Az első jávorszarvas a felhőkben volt, vagyis a felső világban, a második a vízben,  amely az alsó világnak felel meg. A harmadik egy dombon vagy hegyen állt, tehát a középső világban, ahol az emberek is élnek. Ez utóbbi lett végül a győztes, de harc közben agancsával letört egy faágat, így megtörte az egyensúlyt a felső zóna és az alsó világ között.  A dél-szibériai török ​​nyelveknél egy Naphoz kapcsolódó, vagyis szoláris mítoszban az Orion csillagképet három szarvasnak tekintik, akiket egy vadász üldöz. Talán mitológiai szinten a rénszarvas és a jávorszarvas egyaránt megszemélyesíthetik a hegyeket és az erdőt vagy erdővel borított hegyeket. A jakutoknál az égi szarvas neve tangara tabalara. Mivel a fa, az ág és a szarvas egy őstípus, az indoiráni nyelvekben a szarvasra és az ágra vonatkozó szavak hasonlóan hangzanak vagy megegyeznek: kha (szanszkrit), szaka (perzsa) sagas (oszét).  Az ilyen hasonlóságok azzal magyarázhatók, hogy ezeknek a népeknek meglehetősen korai időszakában a szarvas neve tabu volt. A szaka a szkíták között a hím szarvasra utal, mivel sok iráni nyelvben a szarvas kifejezés a gav gyökérben létezik, ami szó szerint tehént jelent. Jakutföld mai neve is Sakha Köztársaság. Talán a jakutok ősei az ókorban a szarvast hívták Sakha-nak, ugyanis ez lehetett az egyik fő totemjük, de idővel ez a szó feledésbe merült. Feltételezik, hogy a jakutok nem őrizték meg a szarvas ősi nevét. Ez valószínűleg a totemállatokra vonatkozó tabuk miatt alakult így. Fontos megemlíteni, hogy az egyik jakut isten egyben a vadászok védelmezője is, akit Bayanay-nak hívnak. Kabátja egy szarvas bőréből van varrva, feladata az erdő megóvása.

A héber mítoszokban

A Tóra szerint az evésre engedélyezett állatok (kóser) listája két részre oszlik: először háziakra, majd vadon élőkre. A kóser vadon élő állatok között első helyen szerepel a szarvas, a Salamon királynak készített ételek sorában is megemlítik ennek húsát. Az a szarvas, amely nem tud legelőt találni (valószínűleg a szárazság miatt), Jeremiás könyvében fordul elő. Eszerint amikor a szarvas megszomjazott, lyukat ásott a földbe, majd agancsát beledöfte, a mélyből pedig víz tört fel. A rabbik is gyakran mondogatták mindig, hogy a szarvas az egyik legjámborabb állat. A szerelmi történeteket feldolgozó Énekek Éneke is kétszer említi meg ezt az állatot, amely sokak szerint Istent képviseli, mivel a szeretett néven van megszólítva.  Így az ókori zsidók nagyra becsülték ezt az állatot, amely akkoriban gyakori vadnak számított Izrael területén. Franciaországban azonban két eléggé furcsa héber legendát jegyeztek fel, amelyek a szarvast a Sátán mesterkedéseivel társítják.  Az első történet egy szarvas szerepéhez kapcsolódik Izsák megtévesztésében, amikor Jákóbot áldotta meg Ézsau helyett. A legenda leírja, hogy Ézsau hogyan vadászott szarvasra. Valahányszor elkapott egyet, biztonságos helyen hagyta, majd elment másikat keresni. Azonban amikor Ézsau elment, a Sátán  szabadon engedte a szarvast. Ézsau a  másik szarvassal visszatérve az első már nem kapa ott. Ez annyira késleltette Ézsaut, hogy Jákob megszerezhette apja áldását. Egy másik legenda szerint miközben a fiatal Dávid király vadászik, a Sátán szarvasnak álcázza magát, így sikerül a filiszteusok területére csábítania Dávidot. Itt elkapja őt az óriás Isbi ( Góliát testvére), aki bedobja egy présbe, ahol a bort készítik. Szerencsére a föld csodával határos módon megnyílik, ez pedig lehetővé teszi Dávidnak a menekülést.

A görög és római mítoszokban

 Artemisz istennő kísérő állata egy szarvas, amely így szorosan a személyéhez kötődött. Amikor egy napon éppen fürdött, ruháit levetve, Akteón véletlenül tanúja lett ennek. Artemisz is észrevette őt, majd szarvassá változtatta, akit aztán a saját kutyái téptek szét.  De nemcsak őt, hanem két másik embert is szarvassá változtatott Artemisz. Egyikük Taygetes nimfa volt, aki Zeusz elől menekült, a főisten ugyanis meg akarta erőszakolni őt. A Titanis nevű lány viszont azért változott át, mert megsértette az istennőt. Héraklésznek  élve kellett elfognia a küréniai szarvast, amelyet Artemisz védelmezett, ami végül sikerült neki úgy, hogy megsebesítette a lábán. Egy Argé nevű asszony azzal dicsekedett, hogy akkor is utolér egy szarvasbikát, ha az olyan gyorsan fut, mint a Nap. De a Nap, vagyis Héliosz meghallotta ezt, büntetésként pedig átváltoztatta őt, egy őz lett belőle. Az ókorban úgy tartották, hogy a szarvas ellenszer a mérgező kígyókkal szemben, a szarvasbőr  megbízható talizmánnak bizonyult kígyómarás ellen, a szarvasagancs pora pedig védelmet nyújtott  +boszorkányság ellen. A szarvas szarva állítólag  gyógyszer, húsa lázat gyógyít, ez ellen a szarvas csontvelő-kenőcs is megbízható szer. Marcus  Lucanus római költő verse egy hadsereg tragikus hadjáratát mutatja be a líbiai sivatagban. A katonák mérgező kígyómarásban haltak meg. A helyi Psils törzs, vagyis kígyóbűvölők a rómaiak segítségére jönnek, aztán tűzzel veszik körül a tábort, mivel a kígyók nem bírják a füstöt. Közben pedig szarvas agancsának pora füstölög.

Kínában a szarvas (lu) ugyancsak fontos mitológiai szereplő, mert általában a gazdagsággal és a hosszú élettel hozzák összefüggésbe,  a bőség kínai szó is erre enged következtetni, mivel megegyezik a szarvas szó jelentésével. A fehér hím szarvas Shou-Xin-t, a halhatatlanság istenét szimbolizálja. A sárkányt  égi hím szarvasnak hívják néha. Ezenkívül Kínában a szarvas a gyermeki jámborság megszemélyesítője (egy példabeszéd szerint egy fiú szarvasbőrbe öltözött, hogy az állat tejét így meg tudja szerezni. Ez azért kellett neki, mert szülei vakok voltak, ha pedig a csodaszarvas tejével bekenik szemeiket, újra látni tudnak majd. 

Oszétia történeteiben

Mexikó őslakóinál

Az olyan állatok, mint a sas, a jaguár, a kígyó és a szarvas nagy jelentőséggel bírnak a mexikói őslakos kultúrákban. Minden csoport számára azonban egy-egy ilyen állat különleges jelentőséggel bír, annak bizonyos tulajdonságait átruházza a törzsre. A Huichol nép számára ezt a szerepet a szarvas tölti be, így a huichol alakja könnyed, rugalmas és vidám. Kerülték a nyílt háborút, nem harcoltak sem a spanyol, sem a mexikói kormány ellen, eközben végig ragaszkodtak saját hagyományaikhoz.  A kukorica-szarvas gondozza és védi terményeiket, a peyote-szarvas pedig spirituális útmutatást ad nekik mindenben. Guatemala-ban a ma élő maják gyakran tartják meg a Szarvastánc nevű ünnepet. Ennek a hagyománya Kolumbusz előtti időkre vezethető vissza, amikor  a szarvas a hatalom jelképe volt a maja nép körében. Feltételezhetően a táncot eredetileg vadászati ​​rituálé céljából gyakorolták.