Többféle fenyőfajta is létezik, de a tűlevelű fákról szóló legendák  szinte mindenhol előfordulnak. Egyedi képességük az, hogy illatos gyantát szabadítanak fel akkor, amikor a törzsük megsérül. De nemcsak ez a szerepe vált varázslatossá, ugyanis a régi időkben azt hitték, hogy a fenyőág enyhítheti a súlyos bűntudatot,  sőt eltávolíthatja a rontást is mindenki fejéről. Az ajtó alatt elrejtett fenyőágak elűzték a gonosz energiákat, a párnába varrtak pedig  segítettek  a betegségek legyőzésében. Úgy gondolták, hogy erős amulett érhető el, ha az arany láncot egy élő fenyőfa ágán több órán át lógatják.

Az első karácsonyfa története

Már jóval a kereszténység előtt  a fenyők, amelyek egész évben zöldek maradtak, különleges jelentéssel bírtak az emberek számára télen. Ahogy az emberek ma az ünnepi időszakban lucfenyővel, ezüstfenyővel vagy egyéb fajtákkal díszítik otthonaikat Karácsony körül, sok ősi nép örökzöld faágakat lógatott az ajtók és ablakok felett. Szinte mindenhol  azt hitték, hogy ezek távol tartják a boszorkányokat, gonosz szellemeket és betegségeket.  A rómaiak tudták azt , hogy a napforduló ideje  azt jelentette, hogy hamarosan véget ér a tél, majd minden kizöldül a természetben, ennek  értelmében örökzöld fákkal díszítették otthonaikat és templomaikat. A legtöbb legenda szerint az első karácsonyfa a XVI.  században jelent meg Németországban a krónikaírók beszámolói alapján, de voltak akik a díszített fa helyett piramisokat készítettek fenyőágakból, majd azok lettek ugyanúgy feldíszítve. Széles körben az vált elismertté, hogy Luther Márton protestáns reformátor tette az első gyertyát egy ilyen fára. Mindez azután történt, hogy Luther egy napon éjszaka ért csak haza az erdőn át, amikor annak fáit megvilágították a csillagok. Ez a látvány annyira megtetszett neki, hogy egy fenyőfát állított fel a szobájában. Egy másik XV. századi legenda arról mesél, hogy egyszer Szent Bonifác meghiúsított egy pogány emberáldozatot, amelyet tölgyfa alatt akartak bemutatni. Bonifác kivágta a tölgyet, majd helyére egy fenyő nőtt, amely Krisztus igazságosságát jelképezik. A harmadik változat is Németországhoz kötődik, amikor 1419-ben a Freibourg nevű városban élő céhmester almával, lisztből készült ostyákkal, valamint  mézeskalács utánzatokkal díszített fát állított fel. Az első karácsonyfavásár nem messze innen Strasbourg városban volt, viszont itt annyira keresetté vált a karácsonyfa, hogy törvényeket kellett hozzanak ebből a  célból a fenyőket engedély nélkül kivágók ellen.

A hunokhoz is kötődik az egyik karácsonyfáról szóló legenda Yerlu isten kapcsán, aki mindig az év legelső napján jött le  a Földre egy hátizsákkal, amely tele volt ajándékokkal. Ezen a napon karácsonyfát kellett volna állítania mindenkinek, mivel a hunoknál szent fának számított a lucfenyő, aki pedig elmulasztotta ezt, nem kapott ajándékot. Állítólag ötezer éves hagyomány ez  a hunoknál,  akiknek szétszóródott tagjai letelepedtek Bajorországban és  a környéken.

Fenyők a  görög mítoszokban

A pásztorok és vadon élő állatok védelmezője, Pán megkedvelte Pitis nimfát, aki szintén nagyon szerette hallgatni az ő zenéjét. Viszont nemcsak Pán iránt keltett vonzalmat a nimfa, mert Boreász szélisten is felfigyelt rá. Pitis visszautasította őt, ezért Boreász dühében lefújta őt egy szikláról, a nimfa csontjai pedig összetörtek. Az istenek megsajnálták őt, majd fenyőfává változtatták. Boreász ezentúl bármikor megsimogathatta, ha éppen arra járt. De  van egy másik híresebb görög legenda a fenyő eredetéről. Dionüszosz egy napon megvendégelte barátait, ezalatt Ikariusznak adott egy pohár bort is, amely akkor még ismeretlen volt az emberek között. Mivel megosztotta italát társaival is, azok mind lerészegedtek. Miután kijózanodtak, azt hitték valaki megmérgezte őket, ekkor jutott eszükbe az új ital és annak felkínálója. Nagyon feldühödtek, majd meggyilkolták Ikarioszt, testét pedig egy fenyőfa alá rejtették. Erigoné nem tudta elviselni a gyászt, elment ehhez a fenyőhöz és felakasztotta magát egyik ágára. Azonban előbb átkot szórt Athén embereire, ennek értelmében egészen addig minden lánynak meg kell halnia ugyanilyen módon, amíg apjuk meg nem bosszulja Ikariosz gyilkosait. Attika fiatal lányai egymás után mentek a fenyőhöz, hogy felakasszák magukat rá. Az emberek értesültek Erigoné átkáról az orákulomon keresztül, ezért elindultak megkeresni a pásztorokat, akiket végül szintén felakasztottak. Végül emlékünnepet rendeztek Erigoné és Ikariusz nevében a mező terméseit felajánlva, a lányok az ünnepség alatt egy fenyőfa köré kihúzott kötél felhasználásával hintáztak. Később egy keresztlécet kötöttek az alsó részre, ami a hinta mai formája lett. Dionüszosz isten koszorúja, a thyrsus egyébként borostyánnal és szőlőlevéllel volt összefonva, tetejére pedig fenyőtoboz került. Sinis alakja is a fenyőkhöz társítható, hiszen ez az útonálló minden arra járót két fenyő közé kötött, majd elengedte azokat. Ennek eredménye az lett, hogy szétszakadt a testük. Mindezt addig művelte Árkádia környékének erdeiben, amíg Thészeusz ugyanilyen módon végez vele. A Duna-delta egyik szigete, amelyen sok fenyő nőtt,  Pevka nimfa ( Peuts )  nevéből ered.

Más népek legendáiban

A nyenyecek szerint  a gömbölyded ágú fenyőket nem szabad bottal megütni. Ennek oka az, hogy a benne élő szellem, aki a szeleket is irányítja egyben, messzire fújná az illetőt, konkrétan a  semmibe, ahogy ők mondják. A kelták is használtak fenyőágakat díszítések céljából éppen  a napforduló idején. Talán ennek az volt az oka, hogy az örökzöld fenyőfák télen is az életet mutatták be  a kietlen tájakon. Sziléziában régen Karácsony és Újév között az emberek fenyőgyantát égettek, hogy annak füstje  elűzze a gonoszt.  De ahogyan napjainkban a fenyőfát jelenleg a Karácsonyhoz és a téli napfordulóhoz társítják, Európában léteztek ennek kapcsán más időszakokhoz kötött szokások is. Svédországban az emberek fenyőcsemetéket helyeztek a bejárati ajtó elé Szent János napján, de  Németországban a fenyőt májusfaként is használták gyakran.