2023. dec 27.

Salamon király alakja a mítoszokban

írta: Darius1
Salamon király alakja a mítoszokban

Salamon királyról sok legenda és hivatkozás van a történelemben és a mitológiában. Néhányan mitológiai és bibliai alaknak tekintik őt, de a legtöbben valós létezésében hisznek. A bibliai kronológia szerint  uralkodása Kr. e. 970 és 931 között volt.  Dávid másodszülött fiaként került trónra,  aki birodalmát nagymértékben kibővítette uralma alatt.  Az Ószövetségben olyan embernek nevezik, akinek Isten bölcsességet és hatalmat adott. Az iszlám vallási szentírása, a Korán megemlíti őt a 48 próféta egyikeként,  arabul Soleiman-nak nevezik, mint Dawud fia. 

A bölcs király

Azt mondják, hogy Salamon bölcsessége meghaladta a keleti népek és Egyiptom minden bölcsességét egyaránt. Hírneve eljutott a legtávolabbi területekre is,  köztük Sába királynőjének földjére, amely valahol Afrikában vagy Jemenben lehetett, végül a királynő Jeruzsálembe utazott, hogy agyafúrt kérdésekkel tesztelje őt. Ebben nem csalódott, mert a király bölcsessége az ő várakozásait is felülmúlta. A legendás Ofír azóta is vitákat vált ki a történészek között abban, hol is található ez a terület. A szövegek szerint Hiram  aranyat hozott az Ofírból , mert egy flotta visszatért, amely aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hozott.  Sokan ezt a területet Afrika messzi tájaira helyezik, a  Zambézi  és Limpopo folyók közé.  De van egy ilyen nevű hegy a  Maláj-félszigeten is. Salamon király híres közmondásokban fejezte ki, bölcsességét, miközben helyes döntést hozott peres ügyekben. Két dühös nőt bíróság elé állítottak, mert mindkettő azt állította, hogy  a náluk lévő gyermek az övé. Salamon erre azt mondta katonáinak:-Vágjátok ketté a gyermeket, mert nem tudnak megosztozni ! Ezt hallva az egyik  nő kiabálni kezdett, hogy ő inkább meghal helyette és mindent bevall.  A király látva áldozatát, átadta neki a babát teljes egészében, a másik hazug nőt pedig megbüntették.

Ezoterikus tudás

A Rehoboam levele( tartalmaz egy halottidézés feliratú bekezdést, amelyben Salamon megtanítja fiát, akit Rehoboam-nak hívtak,  hogyan kell használni a jóslást és az asztrológiát az egészség, a hatalom biztosítása és a gazdagság érdekében. Salamon varázslatának alapja az asztrológia és a kozmológia pontos megértése. Elmondja fiának, hogy melyik bolygó uralkodik a hét minden napján, valamint ezekhez pontosan melyik jó vagy gonosz szellemeket társítják.  Egy másik kézirat, amely jelenleg a John Rylands könyvtárban található, a ‘ Salamon és Thabor legendája címen ismert. Az írások körülbelül a X. századból származnak, de a legenda szerint ez az időszak elmagyarázza, hogy Salamon miként kényszerítette a démonokat kövek megmunkálására és a templom felépítésére. Egy napon a pogányok egyik vezére, Thabor király meg akarta támadni Izraelt. Miután rájött, hogy Salamon démonoknak parancsol, felhagyott tervével.

Salamon bányái

Legtöbben azt feltételezik, hogy Salamon gazdagsága az ő tulajdonában lévő bányából származott, így rendelkezett mindenféle drágakővel:  arany, ezüst, réz,  utóbbi ötvözetei cinkkel és ónnal ( sárgaréz, bronz ), vas, türkiz, jade, márvány és mészkő.  Salamon nagyon jól megoldotta az ókori Izrael politikai érdekeit. Az egyiptomi fáraó lányát vette feleségül, így országának déli határa Egyiptom lett. Meghosszabbította Dávid király szövetségét Hiram-mal, Türosz királyával, ezáltal pedig biztosította a biztonságos kikötőket a Földközi-tengeren. Hajózási flottáin Hiram föníciai navigátorait alkalmazta. A déli Akaba-öböl menti kikötő birtokba vétele délkeleti határának területi ellenőrzését és Arábiával való kapcsolattartását vonta maga után.   Izrael ezáltal élvezte a  kereskedelem előnyeit, így Jeruzsálem gazdag várossá alakult.  A  királynak olyan trónja volt, amely előtt tizenkét arany oroszlán és ugyanennyi arany sas került elhelyezésre szoborként. Egy speciális mechanizmus felemelte a lábát, amikor ő a lépcsőkön kellett volna menjen.

 

A pecsétgyűrű

Mindenek előtt fontos tudni, hogy Salamon pecsétje a gyűrűn  a héber hagyományokból származik , mert Josephus Flavius történetíró is megemlíti, de a körülötte később kialakult démonokkal összefüggésbe hozott mítoszok arab forrásokból erednek. Előfordul a kabbalában is, majd később az okkultizmus modern elemeiben. A Holt-tengeri tekercsekben nagyon töredezett apokrif zsoltárok vannak, amelyek megemlítik Salamont a démonokkal kapcsolatban. A legenda szerint Salamon királynak volt egy nagyon értékes arany gyűrűje, amellyel állítólag irányítani tudta a szellemeket és a túlvilági lényeket. Úgy jutott hozzá a gyűrűhöz, hogy egyik emberének fián valami furcsaságot vett észre: napról-napra soványabb lett annak ellenére, hogy kétszer annyit evett, mint korábban. Miután kihallgatták, a gyermek elmondta azt, hogy egy démon zaklatja őt minden napnyugta után.  Salamon imádkozott Istenhez, aki végül megajándékozta egy gyűrűvel, amelynek révén hatalma lehet a démonok fölött is. Az ékszer pecsétjén egy pentagramm állt, vagyis ötágú csillag, de egyesek szerint valójában a Dávid-csillag szerepelt ehelyett, amely köztudottan hatágú. Egy napon azonban a Jordán folyó vizében a király elvesztette az ékszert akkor,  amikor a démon elvette tőle, ekkor azt gondolta,  hogy örökre nyoma veszett, de egy halász megtalálta a gyűrűt egy hal testében, majd visszaadta neki.  Néhány mítosz szerint Salamon utasította Asmodeus démont, hogy segítsen neki a templom építésében, de miután az felépült teljesen, a démonokat mind palackokba zárta, majd eltemette a tárgyat velük együtt a templom alá. . Az egyik történetben a démonokat elengedték, amikor Nebukadnezár elfoglalta Jeruzsálemet. Amikor a templomot megsemmisítették, a babilóniaiak Salamon eltemetett palackjait találták meg. Azt hitték arany rejlik bennük, ezért a katonák kinyitották a palackokat,  így  visszaengedték a démonokat a világba. Más mondák szerint a király teste mellett temették el gyűrűjét, de mivel Salamon sírját még nem találták meg, erre bizonyosság nincs. Pedig érdemes kutatni utána, ugyanis a legenda úgy tartja: aki megtalálja a gyűrűt, az lesz a világ uralkodója.

Az aranyasztal

Egy másik, Salamonhoz kötődő mágikus tárgy az aranyasztal, amely megjelenik az Ibéria iszlám hódítását körülvevő történetekben. Eszerint Marokkó kormányzója, Musa Nasyr elküldte a hadjárat vezetésére Tariq  Ziyad-ot, az egyik berberi vazallusát. A mai Gibraltári-szoroson kelt át a tengeren csapataival, azóta pedig az itt kiemelkedő sziklát Tariq-  hegynek nevezik. Legyőzte Roderick-et, a vízigótok királyát, majd elfoglalta a  fővárost, Toledo-t. Tariq állítólag ebben a városban talált egy aranyból készült  asztalt, amely a hírek  szerint Salamon templomából származott. Amikor Ibn Nasyr is megérkezett Toledo-ba, tudomást szerzett az értékes tárgyról,  ezért ő maga akarta ajándékként átadni  azt a damaszkuszi kalifának. Ennek eredményeként az asztalt elvették Tariq-tól. Őt azonban feldühítette Ibn Nasyr cselekedete, majd eltörte az asztal egyik lábát, aztán helyettesítette más anyaggal. Ugyanis tudta azt, hogy felettese nem túl okos,  nem fogja észrevenni a különbséget sem, viszont a kalifa azonnal felismeri az utánzatokat. Ez valóra is vált,  mert amikor Ibn Nasyr bemutatta az asztalt a kalifának, csak azt tudta válaszolni, hogy így találta meg. Tariq szintén jelen volt ekkor,  elővette az asztal valódi lábát annak igazolására, hogy a tárgyat elvették tőle. Tariq-ot megjutalmazták, Ibn Nasyr-t  pedig megbüntették.

Varázsszőnyeg

Még egy varázstárgyat kötnek egyes legendák a királyhoz, ez pedig a varázsszőnyeg.   Zöld selyemből készült arany szegélyekkel, hossza körülbelül százezer méter hosszú és ugyanilyen széles. A zsidó bölcs, Ben Sherira két különféle változatot adott arról, hogy a király miként kapta meg  ezt a kincset. Az első beszámoló azt állítja, hogy  Sába királynője Salamonnak repülő szőnyeget adott bizonyítatlan szeretetének jeléül. A királyt azonban jobban érdekelte a jeruzsálemi templom építése, így a királynő ajándéka sok kincstárának  egyikébe került. Amikor az erről szóló hírek elérték a királynőt, feldühödött és megszüntette annak varázserejét. A másik változat szerint a szőnyeg Isten ajándéka volt. Azonban  Salamon annyira eltelt magától egy ilyen ajándék megkapása után, hogy Isten megbüntette őt. Amikor a szőnyeg éppen a levegőben repült,  hirtelen megszűnt varázsereje és zuhanni kezdett, így a rajta ülő 40 000 ember mind meghalt.

Szólj hozzá

Ázsia