Rashid új feleségével, Deborah-val megvett egy jó állapotban álló, de eléggé régi házat. Mindent rendben találtak az épületben, ezért gyorsan meg is kötötték az üzletet, mert az ára is furcsán alacsony volt. Rashid ezentúl ingázás nélkül bejárhatott munkahelyére, a sportközpontba. Most már kilátásba került a gyerekvállalás kérdése is.

-Néha a megoldás közelebb van, mint hinnénk ! -mondta egy napon Deborah.  -Adnunk kell szüleidnek egy kulcsot, hogy miután megszületik a kisbabánk át tudjanak jönni hozzánk bármikor ! Rashid egyetértett ebben vele, így szülei hamarosan megkapták a kulcsokat. Deborah tudta jól azt is, hogy sokat köszönhetett férjének, mert segített egykor kimászni őt egy bántalmazó kapcsolatból. Régi férje ugyanis szinte minden nap verte őt és megfenyegette, hogy hallgatnia kell mindenről. Rashid-dal akkor ismerkedett meg, amikor a férfi meghallotta kiáltásait az utcán éppen akkor, amikor férje verni kezdte őt. Rashid berohant  a házba, majd leütötte a bántalmazót. Ezután tették meg a feljelentést, ami azt eredményezte, hogy lecsukták Deborah férjét. Amíg zajlott a per, a nő Rashid-nál húzta meg magát. De mivel volt férje bosszúra szomjazott, egy napon betört hozzájuk és felfordulást rendezett késsel a kezében.  Ennek végül az lett az eredménye, hogy a szomszédok segítségével rendőrök vitték el őt, de ugyanakkor a pert is előre hozták.

-Sajnos mindig megtalál a balsors ! -mondta gyakrabban Deborah. -Követ engem. De örülök annak, hogy te szebbé teszed  a napjaimat és az érkező gyermekünk majd ugyanígy fog tenni!

Az erdőben gyakran elidőztek, mert Deborah itt tudott igazán felejteni és kikapcsolódni. Leginkább a csordogáló patakok nyugtatták meg őt,  valamiért nyugtató érzést keltettek benne. De ezenkívül ismerte minden madár hangját is, amely az erdőben énekelt. A fülemüléről, vagyis a csalogányról azt mondta, hogy előre figyelmeztet a veszélyre, ha megszólal. Otthon szinte minden nap hallotta, hogy köszöntötte a hajnalt, mert erre a hangra ébredt  fel legtöbbször. Mégsem volt dühös, mert valamiért mindig reménnyel töltötte el érzéseit, amikor meghallotta hangját.

-Azt mondják, hogy  a magas sziklák dísze, a havasi gyopár is vonzza a szerencsét. Majd egyszer hozok neked egyet, amikor  a barátaimmal elmegyek ismét sziklát mászni! -Ott fent még mindig a természet az úr ! -mondta Rashid, majd az eget bámulva elmerengett.

-Valóban. A természet megvéd minket, csupán ki kell nyitnunk a fülünket és meg kell halljuk azt, amit üzenni akar nekünk! -Vagy éppen amit egymásnak akarunk üzenni, én ugyanis nagyon boldog vagyok melletted!

- Köszönöm, én is hasonlóképpen érzek. Azt hiszem nem tudnék élni nélküled. De ha jobban belegondolok, igazad lehet. Mindig van valami figyelmeztető jel. Most például úgy látom gyülekeznek a felhők, ideje hazafelé tartanunk!

Így elindultak gyorsabb iramban a kunyhó felé, amely egyik ismerősük tulajdonát képezte. Sikeresen hazatértek még mielőtt esni kezdett volna. Begyújtottak a kandallóba, majd elkezdték elkészíteni a vacsorát.  Rashid nem igazán tudott főzni, ezért inkább a terítéket rendezte.  Miközben így munka közben gyorsan röpült az idő, kopogás zavarta meg nyugalmukat. Valaki éppen menedéket keresett az eső elől.

-Beengedtek? -kérdezte egy hang kívülről. Miután ajtót nyitottak,  ősz hajú öregember lépett be  a kunyhóba.

- A közelben lakom, de  amint látjátok a felhők gyorsabban mozognak, mint  a fájós  lábaim! -Bevallom máskor is meghúztam hasonló esetben magam itt, kint az előtérben. De most láttam belülről a mozgást, ezért bekopogtam!

-Bármeddig maradhat, szívesen látjuk! -mondta Rashid, majd kihúzott neki egy széket. Miután megtudták egymás nevét, kiderült az öreget úgy ismerik errefelé, mint Muzaffar. Együtt vacsoráztak és beszélgettek egészen addig, amíg az eső elállt. Rashid azt vette észre a vendégen, hogy valami nyugtalanítja őt, amiről nem akart beszélni. Azt is érezte, hogy ez miatta van, nem pedig Deborah -t érinti.  Az öreg azonban sietett, hogy hazaérjen még sötétedés előtt. De még mielőtt elment volna, így szólt: -Fontos lenne, hogy átjöjjetek hozzám holnap, ugyanis adnom kell nektek valamit hálából! -A tűket pedig dobjátok ki, balszerencsét hoz! Miután kiment, Deborah értetlenkedve kérdezte férjétől, miért kellene ezt tenniük. - Azt hiszem ismerte a húgomat!-mondta Rashid szomorúan. -De kérlek most ne kérdezz erről. Nem most van itt az ideje annak, hogy erről beszéljek. Nagyon fájdalmasan érint ez engem még mindig. Ráadásul mindez a szüleim öngyilkosságát is eredményezte. -Bármit elmondhatsz nekem, nem fogok szemrehányást tenni. - vigasztalta őt Deborah, de Rashid otthagyta és elvonult a szoba magányába. Másnap nem mentek át az öreghez, mert restelltek bármit is elfogadni tőle. Bepakoltak az autóba, majd egyenesen hazafelé indultak.

Hosszú évekig éltek kettesben boldogan. Legjobban Deborah tudta azt, hogy a boldog párkapcsolat kulcsa az egymás iránti tisztelet és szeretet, amely náluk megvolt teljes mértékben. A növekvő magzat Debora hasában pedig újabb adag boldogsággal és reménnyel töltötte meg szívüket. Deborah úgy érezte, megkapott már mindent az élettől, amiről korábban még reménykedni sem mert. Az árvaház és a bántalmazó kapcsolat után az élet kárpótolta mindenben. A várandósság hetei alatt otthon töltötte ideje nagy részét, mert igyekezett előkészíteni mindent a baba érkezésére. De egy napon hirtelen a nőnek nyoma veszett. Rashid és a rendőrség sehol sem találták őt. Hónapok teltek el anélkül, hogy hírt kaptak volna felőle bármilyen formában. Rashid nem értette, hogy miért történik ez vele. Legbelül tudta azt, hogy felesége nem hagyhatta el őt önként. A napok nagyon nehezen és szomorúan teltek el nélküle, mert amit ekkor átélt, az a gyász megrendítő élménye volt ismét, mert már korábban is elvesztett valakit, aki fontos volt számára. Húga még fiatalon az orvosok szerint ismeretlen lelki betegségben szenvedett, ezért zárt osztályra került végül dührohamai miatt. Itt viszont  a magány még inkább kikészítette őt, a segítség helyett inkább kárt tett benne az egyedüllét. Szobájában a puha burkolatú falakon kívül semmi más nem volt. Egyik nap, miután nyugtatók beadása után kiengedték a kertbe sétálni, Narid talált egy tűt a földön. Ezt elrejtette ruhái között, majd magával vitte a cellájába. Itt szétvagdosta vele a falat, majd bebújt annak résébe. Végül annyira megőrült, hogy megvakította egyik szemét a szerszámmal, a vérzést pedig a burkolat cernáival próbálta elállítani. Rashid ezt soha nem bocsátotta meg magának, de a lány nem őt, hanem a szüleit hibáztatta. Ugyanúgy, mint felesége nemrég, ő is eltűnt egy napon nyomtalanul, mintha felszívódott volna a semmiben. Sokan azt állították a környéken, hogy látták a szellemét, akinek eljövetelét mindig egy fülemüle előre jelzi. Úgy hívták őt azok, akik nemcsak hallottak róla, hanem látták is, hogy a vágott szemű kísértet.

Rashid nem tudott mit tenni, bele kellett nyugodnia ismét abba, hogy elveszítette egyik szeretett hozzátartozóját. Azt hitte egyedül élt, de mégsem így volt.  Mivel elhanyagolta  a házat, penészesek lettek a falak, főleg a nappaliban. Az elmúlt napokban ellenben furcsa dolgokat vett észre, de azt hitte ezek csupán a gyász által keltett illúziók. A tárgyak gyakran máshová kerültek az eredeti helyükhöz képest. De az is igaz, hogy semmi nem tűnt el és  a pénzhez sem nyúltak. Első gondolata az volt, hogy szülei járnak be  a házba, akiknek már régóta kulcsuk van ide. De amikor egy alkalommal elutaztak egy messzi helyre, a házban ugyanúgy furcsa módon máshová kerültek a dolgok, vélhetően mialatt Rashid munkában volt. Történt egyszer, hogy hamarabb hazatért  a munkából, mert éppen szabadságot vett ki. Arra lett figyelmes, hogy lépések zajait hallja bentről, néhány padlódeszka is megreccsent amiatt, hogy valaki rálépett. A szülei nem lehettek, mivel néhány nappal ezelőtt lecserélte  a zárakat, új kulcsokat pedig nem adott nekik, mert ki akarta deríteni ki jár be  a házába.  Hideg futott végig Rashid hátán, mert biztos volt abban, hogy valaki betört  a lakásába. Amikor belesett a kulcslyukon, látott azon át egy elsurranó  fekete valamit, amelynek hosszú karmait vette észre csak. Első gondolatként az jutott eszébe, hogy lerohan a lépcsőn, majd rendőrt hív. De mégis valami arra ösztönözte, hogy a végére kell járnia ennek a titoknak. Erőt vett magán, aztán kinyitotta az ajtót és bement. Dögszag csapta meg az orrát nyomban, mintha valami romlott hús már hetek óta ott rohadna. Ezt most figyelmen kívül hagyva lassan bement  a konyhába, majd elővette  az ottani szekrényben elrejtett fegyvert. Itt az egyik konyhaszekrény fiókját kihúzták, vélhetően elvettek onnan valamit. Valaki egyértelműen itt volt, de úgy tűnt hamar el tudott menekülni. A kérdés az hogyan, ha ő mindvégig az ajtónál állt és az ablakok mind zárva voltak belülről. Rashid a nappali felé vette az irányt fegyverrel a kezében, ahol minden rendben volt, viszont  a bűz sokkal erősebben érződött. Leginkább a szoba egyik sarkában, ahol egy szekrény állt. Miután azt odébb tolta, elborzadt a meglepetéstől. A penészes  fal körül teljesen lebomlott  a vakolat egészen a gipszkartonig, amelyet mintha körbevágtak volna. Valaki ezen át közlekedett, ugyanis egy könnyed ütés után a falból kivágott rész bedőlt. Rashid szinte képtelen volt felfogni azt, hogy házának falai egy folyosót rejtettek maguk között. Eleinte nem látott semmit odabent, mert sötét volt ott.   Ezután elővette  a lámpát, majd azzal bevilágított a sötétségbe. Nem tudta jól kivenni azt, ami éppen bent volt, de valami elsiklott a falak mentén. Rashid annyira megrémült, hogy már a rossz szag sem zavarta, amely egyre fullasztóbbá vált. Visszahúzta a fejét, majd felkiáltott: - Gyere elő, különben szétlövöm a fejed ! Sokáig nem érkezett semmilyen válasz, jó ideig nyomasztó csend vette körül őt. Végül sírás hangjára lett figyelmes. Egy kislány szólalt meg belülről:  -Kérlek ne bánts, nagyon sajnálom amit tettem! -A szörny üldözött engem! Rashid ezt hallva lassan leengedte a fegyvert. -Miféle szörny ? -Aki elrabolt ! -hangzott a válasz nyomban. -Ki vagy te és mi a neved ? Megint jó ideig csend volt, úgy tűnt megzavarta ez a kérdés a kislányt. -Elmondhatod nekem, megígérem nem foglak bántani! -Esma a nevem! Rashid-nak eszébe jutott annak a lánynak az eltűnése nemrég, akit ugyanígy hívtak. A hírekben is bemondták, a környék pedig most is tele van a képével ellátott plakátokkal. -Gyere elő kérlek, látni akarlak ! -kérte Rashid. Nem sokkal azután, hogy ezt kimondta, bentről  a kislány kiáltozni kezdett és folyton azt mondta, hogy segítsenek rajta. Rashid egy golyót eresztett a falba, de hasztalan, mert a kiáltozások nem maradtak abba. Oda akart rohanni, hogy segítsen, de mégsem tette meg, ennek oka pedig nem gyávasága volt. Segíteni akart rajta, de a belső megérzése azt súgta neki, hogy ne tegye meg. Volt valami különös a kislány hangjában, ami természetellenes. -Gyorsan hívok segítséget! 

Immáron kint a háza előtt elővette telefonját, majd kihívta a rendőröket. Mielőtt azok bementek volna a házba, Rashid útközben tájékoztatta őket mindenről. Azonban az egyik rendőr nem várt információt közölt vele: -Az nem lehet, mert Esma holttestét megtalálták már tegnap éjjel! -Az elkövető befalazta őt egy elhagyatott ház kandallójába! Rashid ebben a pillanatban már teljesen össze volt zavarodva, nem tudott hirtelen semmit mondani. A szobába érve az egyik tiszt bólintott társának, hogy bemehetnek. Elővett egy zseblámpát, majd a fal rése felé indult, közben pedig befogta az orrát. Még mindig bűz volt annak ellenére, hogy minden ablakot kinyitottak, így kétségtelenül bent lehetett valami. -El kell bontanunk a falat! Mivel az külsőleg vékonyabb gipszkartonból állt a vakolat alatt, nem volt túl nehéz dolguk. Amint a fal átrepedt, kiesett onnan egy ember lába, majd azt követően több más feldarabolt testrész is. A vér mindent beborított. A lebomló testek bűze Rashid-ot arra késztette, hogy lehányja a kanapét. Amire lebontották az egész falat, több tucat halott ember testrészei borították be a szobát, melyeknek arcai felismerhetetlenek voltak. Rashid mégis rájött arra, hogy az egyik Deborah, mert felismerte a ruháját és haját, csak ezek maradtak meg épen belőle. Valami erőszakos módon széttépte testét, ahogyan a vadállatok szokták.

A kislány, aki hozzá beszélt valaki más volt, ő pedig közelebb állt hozzá, mint hitte nemcsak amiatt, mert pár méterre tőle a falban élt.

Egy nap Rashid meglátogatta Muzaffar-t, akiről  időközben megtudta, hogy jártas a túlvilági  élet titkaiban.  - Engem miért hagyott hagyott életben, hiszen én voltam a legkönnyebb préda, ha már a házam falai között élt ! 

- Mert fontos vagy számára annak ellenére, hogy egykor cserben hagytad, veled akart élni egy házban !

-Ő Narid volt, a húgom ? -Mit tegyek, költözzek el az ügy lezárta után ? -Az alibik igazolják ártatlanságomat, így nem muszáj  belföldön maradnom  !

- Ne, fölösleges. Már máshol van, bárkinél lehet. De fogd ezt az amulettet, amely megvéd téged, ha mégis úgy adódna! -Kezdj új életet és légy boldog, ne ragadj a múltban, mert az magával ránt.