Kenya  a világ egyik legnagyobb megfejtetlen rejtélyének ad otthont az Envaitenet-sziget kapcsán. Ennek hivatalos neve Enwoiti, így is fordul elő a szakirodalomban. Maga a szó a helyi molo törzs nyelvén azt jelenti ahonnan nincs visszatérés. Ez a sziget azonban nem valamelyik tengerben vagy óceánban terül el, hanem egy nagy tó, a Rudolf vagy Turkana része. Teleki Sámuel magyar felfedező dokumentálta először ezt a tavat, amelyet a trónörökösről nevezett el. A tó nagy területű déli szigete mellett helyezkedik el ez a kisebb földdarab, ahonnan nincs visszatérés, ha  bárki ott tölti az éjszakát.

A sziget mindössze néhány kilométer hosszú vulkanikus képződmény. Annak ellenére, hogy sok törzs él a környéken, senki nem él ezen a szigeten, mivel a közhiedelem szerint elátkozott. Azok, akik mégis megpróbáltak letelepedni a szigeten, mind eltűntek vagy meghaltak. A helyiek szerint régen több ember élt itt, akik horgásztak a tóban, vadásztak és a közelben élő rokonaikkal kereskedtek. Egy nap azonban egyikük sem hagyta el a szigetet, ezért a tóparti falu lakói elmentek, hogy megnézzék mi történt velük. Nagyon meglepődtek attól a látványtól, ami ott fogadta őket. Elhagyatott falura bukkantak, ahonnan semmit nem vittek el, minden értéktárgy, ruha és egyebek a helyén volt, még a megsütött halak a parázson is arra utaltak, hogy nem járhattak erre vadállatok. Itt ugyanis a madarakon kívül semmilyen más élőlény nem volt. Önmagában természetesen ezt lehetne azzal magyarázni, hogy a törzs tagjai elhagyták a területet, mivel új szálláshelyet kerestek maguknak máshol és adott körülmények között nem szóltak erről senkinek, de történtek más eltűnések is később. Vivina Fusch angol felfedező 1935-ben két társával a Rudolf-tó környékét tanulmányozták. Abban állapodtak meg, hogy Vivina a szárazföldön marad, a két férfi pedig átmegy a szigetre kutatások céljából, este pedig jelzőlámpák segítségével tudatják egymásnak, hogy minden rendben van velük. Egyik este abbamaradtak a fények, majd az azt követő napon is. Vivina segítséget hívott, ezután pedig átkeltek a szigetre, ahol sehol nem találták  társaikat. Különös módon itt tartózkodásuk nyomait sem fedezték fel. A molo törzs emberei is segítettek a keresésben, minden követ a szó szoros értelmében felforgattak a szigeten, mégsem találtak semmit. Az egyik figyelemre méltó pont a sziget kifejezetten kaldera-szerű megjelenése, ami arra utal, hogy valószínűleg egy ősi vulkán maradványa. Tekintettel arra, hogy a Turkana-tóban fekszik, amely számos más inert vulkáni szigetnek ad otthont, meglehet az Enwoiti krátere láthatatlan.  Sőt egyesek azt  is feltételezték, hogy a föld szó szerint megnyílik itt a magma működése következtében , majd azokat, akik éppen ott vannak elnyeli. Ez az elmélet nem valószínű, mert vadkecskék élnek erre a mai napig háborítatlanul.

Az első eltűnések az 1600-as években kezdődtek el ismereteink alapján. Ekkor a sziget nem úgy nézett ki, mint most. A kopár táj helyet nagyon sűrű növényzet borította, ahol semmi nem tudott megélni, még az állatok és a madarak sem. Amit a túloldalon láttak, az másnapra más formában nyilvánult meg. Minden újhold idején furcsa hangok hallatszottak innen, ezek eltarthattak akár egy óráig is. Akik megpróbáltak átmenni a szigetre, nem sok sikerrel jártak, mivel a fák ágai összefonódtak előttük meggátolva az átjutást. Ha igazak ezek a híresztelések, akkor kétségtelenül valami nem kívánta azt, hogy felfedezzék a sziget titkait. A legijesztőbbek azok a látomások voltak, amelyek éjszaka gyötörték a tóparti faluk lakóit. Olyan élőlényeket láttak, akik hasonlítottak az emberekre, de mégsem azok voltak.  Akik átélték ezt  a látomást, kómában feküdtek a földön órákon át, mintha megfagytak volna. Ha valaki ebben az állapotukban hozzájuk ért, fájdalmat érzett a testén. A kóma után minden felébredt bennszülött nyomorékká vált, a legkisebb betegség is leterítette őket, jelentéktelen vágások után vérmérgezést kaptak, a  friss hal elfogyasztásától pedig rögtön meghaltak. Ellenben azokat, akiket nem élték át a kómát, semmi bajuk nem történt, így nem lehet azzal magyarázni a dolgot, hogy a tó halainak húsa mérgező. Voltak kiváló úszók is, akik elsüllyedtek a vízben, ugyanis senki nem tudott átúszni a szigetre sikeresen, csak hajóval lehetett megközelíteni. Erre azonban egyértelműen létezik indok is, mert a tóban nagy számban élnek krokodilok.

A molo törzs tagjai körében később már meg is mutatták magukat állítólag azok, akik a szigeten tartózkodtak. A helyiek kannibáloknak nevezték a sziget feltételezett lakóit, akik nem hasonlítottak egyik állatra vagy emberre sem. A legváratlanabb pillanatokban megjelentek az emberek előtt a  semmiben, majd üldözőbe vették őket, ekkor mindig az döntött, hogy melyikük volt a gyorsabb. Ha az ember bizonyult lassúbbnak, üldözője átkarolta őt, majd feloldódtak a semmiben. A legtöbb eltűnt személy nem került elő, de voltak olyanok is, akiket megtaláltak darabokban különböző helyeken vagy éppen agy nélkül, amelyet valamilyen célból kivágtak a fejükből. A XX. században két magánexpedíció tagjai próbálták felderíteni az Envaitenet-szigetet Hollandiából és Németországból elindulva. Mindkét társaság tagjai nyomtalanul eltűntek. Újabb felderítőutakat nem indítottak azóta. A sambur törzs azt állítja, hogy a szigeten lévő kígyók a halott ősök szellemei, amelyek még mindig vadásznak a molo törzsre. A helyi legendáikban megemlítik a tüzet is, amelyet a sziget meredek hegye okoz. (ezen a szigeten nincs vulkán, csupán annak megmaradt kalderája, a közeli nagyobb szigeten azonban több vulkán is előfordul).  A ködből és a füstből egy város emelkedik ki, körülötte virágokkal borított rétek, az éjszakát pedig szivárvány világítja meg.  A főtorony képe a városban egyre inkább láthatóbbá válik, melyet a szivárvány fényei fényesebbé és fényesebbé tesznek. A város és annak épületei az idő múlásával romokká válnak végül, a szivárvány is eltűnik fokozatosan. A képet hang váltja fel, amely pulzáló formában nyilvánul meg. Mindenki ugyanezt a víziót látja és hallja, amely megtapasztalása után kezdetben fejfájás gyötri őket, majd ez a fájdalom szétterjed egész testük izmaiban. A kísérő tünetek között szerepel az étvágytalanság és a látóidegek gyengülése. Senki nem tudja mi a neve ennek az ismeretlen betegségnek, amelyet a tó körül látható víziók okoznak. A terhes nőkre is negatívan hat mindez, mert az ekkor született gyerekeik a trópusi éghajlat ellenére azonnal mumifikálódnak.