Az igazságos királyok közül Alba Longa-ban kiemelkedett Numitor. Amulius öccse ellenben mintha nem is a vére lett volna, nem tudott belenyugodni abba sem, hogy a kor szokásainak megfelelően  az idősebb fivér kapja a trónt. Egy napon a trón mellé tett egy díszes széket. A trónra kitette az uralkodó jelvényeit, a másikra viszont azokat az ősi aranyedényeket és egyéb kincseket, amelyeket még Aeneas hozott el az égő Trójából. Odahívta bátyját  akét szék mellé, majd ezt mondta neki: -Nem igazságos az a szokás, hogy aki később született, ne lehessen király! -De ketten sem ülhetünk egy királyi trónon! -mondta erre Numitor. Amulius azonban nem nyugodott bele ebbe: - A trónon ott vannak az uralkodók jelvényei. De itt vannak Aeneas nemzetségének kincsei is. Ha azokat választod, akkor ugyan nem te leszel a király, de befolyásos és gazdag emberré válsz! Mivel kettőnk közül te vagy az idősebb, neked kell választanod! Numitor a királyi jelvényeket választotta, amire Amulius nem számított. Ám a kincsek már nem őt illették meg az egyezség értelmében, ezeket pedig Amulius arra használta, hogy gazdagsága folytán megeszerezze a trónt magának. A kincsek révén egyre több embert szervezett be hívei közé. Így aztán nem telt bele egy év sem, amikor velük együtt egy napon lerohanta a palotát, elkergette onnan bátyját és király lett. Numitor-nak egy lánya is volt, akit Silivia-nak neveztek. Ezért Amulius-nak attól is kellett tartania, hogy Silvia gyermekét a trón igazi örökösének fogják tekinteni. Amulius parancsára ezért Silvia-t a Vesta papnők közé tették, akik soha nem mehettek férjhez, így hát Silvia nem szülhetett utódot. Amulius már biztos volt abban, hogy ez így marad az idők végezetéig és Alba Longa trónját az ő gyereke örökli majd. Ám az istenek másképpen akarták. Különönösen a végzet istene, Fatum szerette volna másképpen látni a jövőt. 

Silvia egy éjjel álmot látott, amelyet az istenek közvetítettek számára. A Vesta-szentély oltára mellett állt, amelynek udvara nincs kövekkel kirakva. Itt a kertben két pálmafa nőtt ki a földből, amelyek egymáshoz teljes mértékben hasonlítottak. Ezután kissé összezavarodott az álom, ugyanis megjelent Amulius. Fejszét tartott a kezében, amellyel ki akarta vágni a két fát. Silvia nem tudott tenni ez ellen semmit, viszont Mars isten küldöttei, a harkály és a farkas együttesen megvédték a fákat. Miközben Silvia álmodott, Mars isten egy földi férfi képében melléje lépett, majd magáévá tette a nőt. Silvia miután felébredt, semmit sem tudott a történtekről, őt csak az álom foglalkoztatta. Hamarosan viszont azt érezte, hogy valami megváltozott a testében, erről majd kilenc hónap múlva bizonyosodott meg teljesen, amikor két ikerfiút szült. Az egyiket Romulus-nak, a másikat Remus-nak nevezte el. A városban nagy felzúdulás támadt Silvia terhességének hírére. Mivel ő Vesta-szűz volt, szégyent hozott  apjára, Vesta istennőre és Alba Longa városára egyaránt. Amulius egy földalatti börtönbe zárta őt, gyermekeit pedig  a Tiberis folyóba akarta dobni. A szolgák azonban megszánták a két kisbabát, ezért nem dobták őket egyből a vízbe. Egy parton álló ferde fűzfa korhadt ágából letörtek egy nagyobb darabot, amelynek kivájták a belsejét. Teknő lett belőle, amit néhány rézpánttal fogtak össze, hogy ne essen szét. Ebbe helyezték el  az ikreket, majd a víz magával sodorta őket. A Tiberis ekkor éppen áradt, szokásos medréből kilépve az alacsonyabb területeken szétfolyt,  a teknő pedig  egy fügefa gyökerében megakadt. Az ikrek elpusztultak volna, ha valaki nem gondoskodik róluk. Egy farkas talált rájuk, amely éppen akkor vesztette el kölykeit.  Saját tejével táplálta a gyermekeket ezentúl. Mars odaküldte kedvenc madarát, a harkályt is. A madár édes gyökeret és mézet vitt nekik a csőrében. Később egy pásztor, Faustulus talált rájuk, aki hazavitte az ikreket. Romulus és Remus sokáig abban a hitben éltek, hogy Faustulus és felesége, Larentia az ő szüleik. Ha valaki lopott a nyájukból, követték a tolvaj nyomát és visszaszerezték jogos tulajdonukat. Azokat, akik megtámadták a juhaikat, puszta kézzel bántak el velük. Közben azt sem tudták, hogy legnagyobb ellenségüket, Amulius királyt szolgálják éppen, hiszen Faustulus nyája a király tulajdonában állt. Az öreg pásztor egy idő után azonban kezdte sejteni, kik is lehetnek az ikrek, akikről annak idején beszéltek jócskán Alba Longa városában. Ám a pásztor hallgatott, mert várta a megfelelő alkalmat.

Numitor, az elűzött király nem ment túl messzire. Ő is a közelben élt, neki is voltak nyájai. Ebből a nyájból Romulus és Remus ellopott néhány juhot, mert az ő jószágaikat is megcsorbították Numitor pásztorai Egy ilyen alkalommal a pásztoroknak sikerült elkapniuk Remus-t. Romulus ügyesebbnek bizonyult nála, ezért el tudott menekülni. Remus-t bíróság elé vitték,  Amulius döntése értelmében pedig Numitor tulajdonába került. Eközben zajlottak az események Faustulus házában is. Romulus kinyomozta, hogy mi történt az öccsével és felkészült arra, hogy kiszabadítsa őt. Amikor Faustulus és Larentia meglátták a fegyvert a kezében, eldöntötték azt, hogy nem várnak tovább. El kell neki mondaniuk mindent, mielőtt gyilkosságokra kerülne sor. Faustulus elmondott mindent örökbe fogadott fiának. -Bocsáss meg mindezért, de jobbnak láttam  a hallgatást. Viszont segítségedre leszel bármiben, ha ki akarod szabadítani az öcsédet, én elkísérlek oda is! Azonban Faustulus hamarosan elkövetett egy hibát: magával vitte a teknőt, amelyben egykor az ikrek úsztak a Tiberis folyón. Az őrök észrevették ezt, majd egyenesen Amulius-hoz vitték őt. A király megkínozta , megverette és kivallatta őt. A pásztor csak részben vallotta be az igazságot, mert azt vallotta, hogy Silvia-nak akarta megmutatni  a teknőt, amelyben fiai úsztak a Tiberis folyón. Ők viszont már messzi földön élnek, maga sem tudja mi történt velük később. Ezalatt Romulus kiadta az utasítást embereinek, hogy fegyvereiket rejtsék ruhájuk alá és két-három fős csoportokban menjenek be a kapukon. Szivárogjanak be  avárosba, majd a királyi palota előtt találkoznak mindannyian. Remus is hamarosan odament egy csapat mindenre elszánt emberrel, akiket Numitor-ral közösen szedtek össze. Amulius a trónteremben tartózkodott éppen, amikor betörtek oda Romulus és Remus emberei. Mindegyikük egy-egy csapást mért a trónbitorlóra fegyverével, így feldarabolták őt. Halála után senki sem lázadt, mivel túl sokan gyűlölték már az álnok királyt, így ehelyett örömünnepet tartottak. Silvia-t előhozták a földalatti börtönből, aki  nagyon örült annak, hogy gyermekei életben vannak. Numitor lett ismét  a király, aki sokáig uralkodott békességben, népének pedig semmi oka nem volt  a panaszra.