1986-ban történt a csernobili atomerőmű híres tragédiája. Ez volt a történelem legsúlyosabb nukleáris balesete: Pripjaty és Csernobil szellemvárosokká váltak, 172 falut evakuáltak és mintegy százezer embert kellett újratelepíteni Ukrajnában. Ezt követően tilalmi zónát hirdettek ki állandó vagy időszakos ellenőrzéssel a sugárzás által érintett területen belül. De voltak olyan helyek is, amelyeket  a zónán belül nem evakuáltak, például az Ovruch nevű falut.

 Közvetlenül a csernobili tragédia után néhány család Ovruch-ba emigrált új életet keresve. Azt mondják, hogy a kilencvenes évek elején egy ötgyermekes özvegy édesanya érkezett ide, miután kiutasították Pripjatyból, egy másik szellemvárosból, amelyet a szovjet kormány (akkoriban Ukrajna a Szovjetunió része volt) a tiltott zóna részévé nyilvánított. Vagyis a nő és gyermekei Pripjatyban éltek egy ideig anélkül, hogy bárki tudta volna ezt.  Ovruch-ba érkezésekor a nőt és gyermekeit a nagybácsi házába vitték, ahol viszonylag normális életet éltek egészen az 1996 elején történtekig. A furcsaságok ekkor váltak nyilvánvalóvá: az öt gyerek közül a legkisebbet soha nem látták kimenni az utcára, csak a másik négyet, időnként pedig fájdalmas sikolyokat lehetett hallani a házból.  A legkisebb fiú gyűlölte családjának tagjait és azzal vádolta őket, hogy miattuk lett deformált és sebhelyes az arca, amiért nem hagyták el időben Pripjatyot. A szomszédok emlékeztek arra, hogy a fiú ordibált az anyjával és sírt, mígnem egy éjszaka még baljóslatúbb dolog történt. Egy hideg reggelen a környék összes lakója arra ébredt, hogy sikoltozást hallottak egy házban. -Gyűlöllek! – ez volt az egyetlen, amire mindenki emlékszik a robbanás előtt. A fiú kirohant  a házból, majd hirtelen teste meggyulladt, később a járdán találták meg  szétégett testtel.  A helyszínre érkezést követően a rendőrség holtan találta a fiú anyját, nagybátyját és négy testvérét, akiknek elvágták a torkát. A sajtó nem tulajdonított nagy jelentőséget az ügynek. Senki sem tudta biztosan, hogy mi történt, mert a rendőrség mindent megtett azért, hogy semmilyen információ ne szivárogjon ki.  Néhány szomszéd azt mondta, hogy néha sikolyokat hallottak a házból. Valaki azt is állította, hogy egyszer hallotta a következőket: - Nyomorék lett a testem, ez a te hibád, mert Pripjatyban maradtál!  A törvényszéki elemzés szerint azonban a fiú testében nem volt benzin vagy más vegyület, amelyből azt gondolhatnánk, hogy spontán égés következtében halt meg.  

A rejtélyes jelenségek azonban csak ezután kezdődtek el Ovruch-ban.  Kísértetet láttak gyakran a templom körül, amely sikolyokat hallatott.  De a legkülönösebb az egészben az volt, hogy még eddig soha nem látták hajnali egy előtt és mindig akkor jelent meg, amikor senki sem volt a templom közelében sötét, holdtalan éjszakákon. Mintha nem akarta volna azt, hogy meglássák.  A beszámolók szerint ennek a kísértetnek abnormálisan hosszú ujjai voltak, fekete ruhába öltözött, deformált koponyája jól kivehető volt és egyik szeme nagyobbnak látszott a másiknál. Akiknek volt bátorságuk megközelíteni őt, azt látták, hogy a kísértet gyakran hosszú ideig elmerült  a gondolataiban, majd megfordult és hangosan üvöltött. Ezután szemei teljesen feketévé váltak, áttetsző teste pedig megtelt tűzzel. Sokak szerint ő ugyanannak a fiúnak a szelleme, aki a feltételezések szerint spontán égésben halt meg, mivel a furcsaságok az ő halála után kezdődtek el. Az Ovruch-tól nem messze fekvő faluban, Chudnov-ban a helyiek azt állítják, hogy  gyakran egy olyan szellem jár arra, amelynek a szája lángol. De a legijesztőbbek azok az üvöltések voltak, amelyeket ez a szörnyeteg hallatott megjelenésének idején. 

A közigazgatási egység központjában, Zsitomirban pár évvel később, 2014-ben  híressé vált egy továbbra is megmagyarázatlan eseménysorozat, amelynek megnevezése a sajtóban a tűzszellem néven került nyilvánosságra. Az eset nemcsak abban hasonlított az Ovruch-ban történtekhez, hogy  a kísértetet tűz kísérte, hanem abban is, hogy szintén egy hattagú család szenvedte végig annak körülményeit. Zsitomir központi részén tehát hatan laktak az ötödik emeleti kísértetjárta lakásban: a 67 éves Jurij  és felesége, Elena, lányuk és vejük, 14 éves unokájuk, valamint Jurij 92 éves anyja. Utóbbi lebénult, ezért külön szobát tartottak fenn neki. A rendhagyó események szó szerint egy héttel azután kezdődtek el, hogy Jurij nagymamája megérkezett  a házba 2013 októberében. Eleinte szokás szerint kopogások, furcsa hangok hallatszottak és a dolgok eltűntek. Aztán a poltergeist az aktív mozgások fázisába lépett: nehéz tárgyak  kezdtek lezuhanni mindenhonnan. Ezt követően az utolsó fázisban  spontán kigyulladt mindenféle tárgy. A  család hívta a tűzoltókat, de ők csak annyit tudtak nekik mondani, hogy értesítik az illetékeseket. A szakértők a tűz gondatlan kezelésének minősítették az esetet, de megjegyezték azt is, hogy nem értik hogyan és mitől keletkezhettek ezek a tüzek. Ezután Jurij két papot hívott, akik felszentelték a lakást. A tüzek egy ideig megszűntek, de hat nappal később ismét folytatódtak. A poltergeist tovább zaklatta a ház lakóit főleg éjszaka,  néha a semmiből víz ömlött az emberek fejére.   A lakásban a kijevi Cosmopoisk csoport elektromágneses mező és ionizáló sugárzás méréseket végzett, majd  oszcilloszkóp segítségével a kutatók megpróbálták összehasonlítani az összes családtag testének elektromos jellemzőit. Ezt a technikát korábban nem használták a gyakorlatban, így először itt Zsitomirban tesztelték le. Ezzel a módszerrel nagyon érdekes adatok születtek, de további elemzéseket igényeltek. Az összes rendellenes esemény összehasonlítása azt mutatta ki, hogy nem  a nagymama, hanem  a tizenöt éves unokája kapcsolódik valamilyen módon  az eseményekhez. Ő volt az, aki mindig észrevette a szekrények kigyulladását vagy leesését, a többiek pedig legtöbbször csak az eredményt figyelhették meg. Amikor a poltergeist aktiválódott, jól érezte magát, nem emelkedett a hőmérséklete és nem fájt a feje sem annak ellenére, hogy súlyos betegségben szenvedett.  A fiú azonban  nem volt hajlandó kapcsolatba lépni a csoporttal, ekkor mindig egy másik szobában húzta meg magát,  idegenekkel sem tartott semmilyen kapcsolatot és a házat soha nem hagyta el az iskolából való hazatérése után. A rokonok vallomása alapján egy képzeletbeli baráttal beszélt, aki arra próbálta rávenni őt, hogy ne szeresse családtagjait. Miután a család elköltözött, megszűnt minden furcsa körülmény. A lakosztályt azóta sem merte senki  kibérelni.