Az ablak  tanulsága a következő : Ahogyan mi másokat látunk, az ablak tisztaságától függ. Koszos ablakon át a külső világ is torznak látszik. De rajtunk múlik az, hogy mennyire tisztítsuk meg jól annak üvegét.   Így van ez az élettel is. Légy óvatos mások megítélésével. Először nézzünk tükörbe és tisztítsuk meg saját ablakunkat.

Nora és férje, Abdul az első családok egyike volt, akik beköltöztek az új lakóparkba. A harmadik hétre minden elkészült, így már csak be kellett rendezkedniük új otthonukban. Abdul körülbelül  egy hónappal később vett észre valami furcsaságot a hálószobájuk ablakán. Egy fehér kör jelent meg az üveglapon, majd amikor közelebb ment,  hogy jobban szemügyre vegye azt, észrevette,  hogy függőlegesen és átlósan ez a kör  apró vízcseppekből állt. -Soha nem láttam még ilyet! -mondta egy alkalommal feleségének, aki nem tulajdonított nagy jelentőséget  a dolognak. Abdul maga ment el a műszaki cikkeket áruló boltba, ahol megvette a szükséges kellékeket. Másnap büszkén szemlélte eredményes munkáját, miután az ablak úgy nézett ki, mintha semmilyen sérülés nem érte volna felületét korábban. Azonban amikor este felmentek mindketten a hálószobájukba, a kör alakú vágás az ablak ugyanazon részén ismét megjelent. Abdul még jobban megvizsgálta az ábrát, ezúttal nyomokat próbált keresni körülötte. Semmilyen ésszerű magyarázatot nem talált arra nézve, mi okozhatta a rajta keletkezett karcolásokat.  Nora észrevette az aggodalom jeleit férje arcán, ezért gyengéden azt mondta neki: – Valószínűleg egy állat okozta. Végül is ez nem nagy ügy. Holnap újra megjavítod, közben pedig zárva tartjuk az ablakot, amikor nem vagyunk a szobában! 

Pár órával azután, hogy lefeküdtek aludni, egy gyenge zaj felébresztette Abdul-t. Mintha valaki a falba mélyesztette volna karmait. A pánik fokozódó érzése villant fel benne, ezért gyorsan felkapcsolta a villanyt. Amanda erre ébredt fel, majd álmosan pislogva megkérdezte férjét. – Miért kapcsoltad fel a villanyt? – Nem hallod?  Ismét karcolta valami a falat, amit már Nora is hallott. – Olyan, mintha valaki fát vésne a fal belsejében! Abdul óvatosan kikelt az ágyból, aztán ösztönösen a velük szemben álló ablak felé indult. Egy gyors mozdulattal kinyitotta azt, majd kinézett.  Senki nem volt odakinn a sötétben. A zaj azonban nem szűnt meg. Jól sejtették azt, hogy volt valami a fal belsejében.  Nora ekkor kezdett pánikba esni és sikoltozni. Abdul  szíve is hangosan vert a mellkasában,  jó harminc másodpercnyi csendet kellett beiktatnia, mielőtt újra megnyugodott. -Holnap fel fogom hívni az ingatlanost és meglátjuk mi a helyzet – talán egerek vannak a falban! Nora nyugtalanul feküdt az ágyában az éjszaka hátralévő óráiban. Az ágyban hánykolódott, megpróbált kényelmes helyet találni magának férje mellett, de nem sikerült. Lehunyta a szemét, ám ez fölöslegesnek bizonyult, mivel amúgy is túl sötét volt a szobában ahhoz, hogy bármit is  lásson. Tudta ő is a zt, hogy időbe telik, amíg a szem hozzászokik a sötétséghez.  Bizonyos idő után teste ellazult,  elméje kitisztult,  szervezete már készen állt a nagyon fontos pihenésre.  De amint kinyitotta szemét egy furcsa zaj miatt, elméje megtelt sötét gondolatokkal. Ezúttal kopogtak.

Kétségtelenül valaki az ablak üvegét ütötte. Ha valaki be akarna törni a házba, miért adna figyelmeztető hangot? Szörnyek pedig nem léteznek, így kétségtelenül  ismerősnek kell lennie vagy olyan személynek, aki éppen bajban van. De Nora attól is félt, hogy az ablak túloldalán majd  legnagyobb félelmeivel fog találkozni, konkrétan éppen azzal, aki furcsa jeleket rajzolt az üvegre. Csakúgy, mint előző alkalommal férje, most ő kelt ki az ágyból egymaga és ment az ablak irányába. Abdul felesége ordibálására ébredt fel, aki rémülten rohant vissza hozzá. -Mit láttál ?-kérdezte aggódva Abdul, miközben kiugrott az ágyból. -Láttam valakit az ablak üvegében, egy arcot! -De most a hang másmilyen volt, tisztán hallottam azt, hogy az üveget karcolja! -Hogyan nézett ki az arc, amit láttál ? Nora nehezen kapott levegőt, ezért nem tudott válaszolni. Ehelyett lement a földszintre, ahol a fürdőszoba felé vette az irányt. Abdul gyorsabb volt nála, félúton megállította őt. -Hogyan nézett ki az arc,  kinek az arca ? -Biztosan csak káprázott a szemem! -felelte Nora, majd belépett a fürdőszobába. Itt megmosta jól az arcát, aztán megtörölte. Abdul sejtette azt, hogy felesége eltitkol előle valamit, ezért tovább kérdezgette őt. Nora végül elmondta részletesen azt, amit látott: -Ismertem azt az arcot, mert azanyámé volt akkor, amikor megszült engem! Abdul nem akart hinni a fülének, közben fel-alá járt és gondolkodott. -Tehát azt akarod mondani, hogy anyád szelleme volt az, aki az ablaküvegre köröket rajzolt? -Nem állítok ilyesmit, én sem értem az egészet. Ha nincs az a jel az ablakon, amely önmagától újból kirajzolódik, valószínűleg álomnak hinném azt, amit nemrég láttam. Már magam sem tudom, hogy miben higyjek, teljesen össze vagyok zavarodva. Azt mondják, hogy  a halottak azért járnak vissza, hogy magukal vigyenek minket! Mégis valami azt súgja nekem, hogy ezúttal valami másról lehet szó, mintha közölni szeretne valamit azokkal a jelekkel velünk!  Abdul nem szólt semmit, csak csóválta a fejét. Már virradt, így hamarosan mennie kellett a munkahelyére, ezért nem is ment vissza a hálószába lefeküdni. Nora fáradtan ugyan, de elkészítette a  reggelit  neki, amit most a szokottnál kicsit korábban fogyasztottak el. Abdul nemsokára el is hagyta a házat, de nem tért vissza oda többé soha.

Nora délelőtt jobban szemügyre vette az ablakot, de ezúttal kintről. Az ablakon önmagától újjáéledő körök  a szobának egy bizonyos pontját vették körül, ami nem volt más, mint egy kép falon, amely az ő anyját ábrázolta. -Talán  ő akar valamit üzenni nekem!-gondolta magában . Délután azonban hiába várta haza férjét haza,  ő nem tért vissza a szokott időpontban. Felhívta a munkahelyét, ahol azt mondták neki, hogy minden rendben volt, délután kettőkor távozott onnan szokás szerint. Rokonait, ismerőseit is felhívta telefonon, de ők sem tudtak semmit. Nora nem tehetett mást egyelőre, várnia kellett és reménykednie abban, hogy Abdul hamarosan beállít az ajtón. Teltek-múltak a percek, már be is esteledett, de továbbra sem történt semmi. Miközben így várt feszülten és folyton az ablakon át bámult kifelé, valami nagyon különös történt. A szoba teljes sötétségbe borult, mivel az áram elment. Az áramkimaradások nem voltak ritkák a környéken, viszont kint az utcán minden lámpa égett. Nora első dolga az volt, hogy elővette a zseblámpát a szekrény fiókjából, aztán megnézte a biztosítékot, de az nem volt lekapcsolódva. Immár semmit nem értett az egészből. Valami egyéb probléma állhat fenn, meglehet meghibásodott az egyik vezeték. Az ablakra nézett, ekkor nyugtalanság kerítette hatalmába. Határozottan az volt az érzése, hogy figyelik őt. Hamarosan fényeket látott maga előtt.  Rémületében végigkúszott a padlón, majd megragadta a konyha kilincsét, lassan elfordította azt és besurrant a helyiségbe. Becsukta maga mögött az ajtót, hogy ne követhessék ezek a fények, de még mindig látta azokat az ajtó rése alatt. Hogy védje magát, elvett egy kést a pultról, aztán leült az egyik székre a konyha túlsó végében. Innen jól látta, hogy a fények intenzitása a másik szobában először csökken, majd teljesen kialszanak. Nora ezután megkönnyebült kissé, önkéntelenül is elmosolyodott.  Célja az volt, hogy kijusson a lakásból és a legközelebbi telefonfülkéből felhívja a villanyszerelőket. Egy éles csattanás azonban megtörte a csendet. Valami leesett a földre a hálószobában. Nora nem tudta legyőzni a kíváncsiságát, amely erősebbnek bizonyult félelménél is, ezért lassan elindult visszafelé. 

Résnyire kinyitotta a hálószoba ajtaját, majd bevilágított a lámpájával. Az anyját ábrázoló kép esett le a földre, a padlón szétszóródtak az üvegkeret szilánkjai. Nora szétnézett, de nem látott senkit a sötét szobában eleinte.  Hirtelen valami nagyon gyorsan berepült  a szájába. Olyan érzés volt, mintha valaki lenyelne egy vékony madzagot. Ugyanebben a pillanatban kigyulladt a villanykörte is, így ismét fényben úszott  a helyiség. De Nora nem igazán figyelt erre, mivel nagyon rossz bőrben érezte magát.  Egy rövid pillanatra felvillant előtte egy iszonyú kép is. Mivel csak egy pillanatig látta, annyi maradt meg csupán emlékezetében, hogy egy női alak állt előtte, akinek nem voltak szemei.  Tántorogva a fürdőszobába vánszorgott, ahová épp időben jutott el, ugyanis kihányta az aznapi ebédet. Feje zúgott, mindeje ereje elhagyta. Soha nem érezte magát még ilyen rosszul. A massza, amit kihányt vörösre festette a mosdókagyló burkolatát. Valami masszív dolog emelkedett ki belőle, ami már nem élt. Egy nagy és vastag féreg teteme volt , amely nem tudni hogyan, de az ő gyomrába került valahogyan. Vagy éppen ott fejlődött ki. Nora először arra gondolt, hogy ennek a féregnek a tetemét kellett lenyelnie néhány pillanattal ezelőtt. Nora-t addig még soha nem tapasztalt éhség gyötörte. Olyan hangokat hallott, amelyeket korábban még soha nem érzékelt, a szokásos zajok pedig sokkal élesebben hatottak rá. Annak, ami testét irányította nem tudott ellenállni.  Húsra éhezett, ezért rögvest  vadásznia kellett. Testének átalakulása elkezdődött.

Nora a kertjében bújt meg egy bokor lombjai alatt és kitartóan várt. Amikor felbukkant a járdán az első arra járó préda, Nora rávetette magát. A húsbárddal, amelyet magával vitt több sebet ejtett a rosszkor rossz helyen járó idegen férfi nyakán, majd bevonszolta annak holttestét a bokorba. Ott mohón nagyobb húsdarabokat tépett ki a testből, hogy csillapíthassa éhségét.  Végül ösztönösen az összerágott testet magával cipelte a házuk alatti pincébe. Egy nagy követ a falban odébb tolt, amely valójában egy falba vájt üregrendszer bejáratát képezte. Otthagyta a férfi tetemét, aztán immár jóllakottan visszatért  a szobájába. A szoba padlóján ülő helyzetbe lökte magát, próbára téve stabilitását. Valami által tudta azt, hogy mi  fog következni. Felsegítette magát az ágyra, de véres nyomokat hagyott mindenen, amihez hozzáért.  Itt feküdt egy óra hosszat is, közben pedig álomba szenderült. Kintről azonban beszűrődtek az utca zajai, amelyek felriasztották őt álmából. A hangok és a hús szaga arra késztették őt, hogy újból vadászni induljon a sötétség leple alatt. Nora vagy inkább az, ami irányította őt még legalább két arra járó emberrel végzett aznap éjszaka. Miután felfalta a belső szerveiket, a holttesteket ezúttal is a pincébe vonszolta, aztán bevitte azokat az üregbe. Ott végül mindegyiknek kitépte a nyelvét és elásta azokat  a kertben. Azt azonban nem sejtette, hogy valaki figyelte őt.

Nora húga, Ilandra aggódott testvére miatt, aki előző nap még férje felől érdeklődött nála. Mivel többszöri próbálkozás után sem vette fel a telefont, elhatározta felkeresi testvérét az otthonában. De hiába  csöngetett a kapun, senki sem nyitott  ajtót neki. Már éppen menni készült, amikor meglátta a vérfoltokat  a járdán. Mobilját előkereste a táskájában, hogy tárcsázza a rendőrség számát. De ekkor nem várt dolog történt, ugyanis Nora felbukkant az ajtóban. -Tedd le  a telefont! Ilandra úgy tett, ahogyan mondták neki, visszatette telefonját a táskájába és követte nővérét a szobájába. Itt leültek az asztalhoz, majd Nora fagyosan megjegyezte: -Amint látod, velem minden rendben van! -Abdul eltűnését be fogom jelenteni a rendőrségen, amint lejár a három nap. Hiszen te is tudod, addig nem csinálnak semmit! Ilandra bólintott, de közben valami nyugtalanította őt. Romlott szagot érzett a lakásban: - Mi ez a bűz ? -A sok izgalom miatt kint felejtettem a húst és megrohadt! -válaszolta Nora, aztán kiment és visszatért egy darab megmosott hússal, hogy igazolja magát. Ilandra nem is sejtette azt, hogy az valójában emberi hús volt. -Nyissuk ki az ablakot, hogy menjen ki ez a szag! -mondta, aztán úgy tett, ahogyan előre megmondta. Miután kinyitotta, az ablak nekikocccant a falnak kissé, majd a különös kör alakú részen belül az üveg milliónyi darabjaiban hullott a padlóra, majd vízzé vált. Ilandra nagyot nézett, mert nem értette az egészet. Hogyan lehetséges az, hogy az üveg átváltozott vízzé ? Hiszen ő maga látta, hogy az ablak közepén lévő lyuk összetörött az ütődés következtében. Nora ebben  a pillanatban a földre esett, ahol elkezdett rángatózni. Nem sokkal később kiköpött egy füstölgő köpetszerű masszát, ami lábra kelt és az ablakon át távozott. Ilandra mivel nagyon megrémült, nem is látott mindent abból, ami ekkor történt. Így nem sokat tudott meg abból, ami ezután következett be. Kirohant az udvarra, de rémülete ellenére lelkiismeret és aggódás érzése gyötörte, mivel Nora még mindig  a házban volt. Lassú léptekkel, tétovázva visszafele indult, de egy kéz hátulról megállította őt. Ilandra még jobban megijedt, de amint hátra fordult megnyugodott. Abdul volt az, aki így szólt hozzá: -El kell mennünk innen, méghozzá a lehető leggyorsabban! 

Abdul Ilandra-t egy erdei házba vitte, ahol egy furcsa kinézetű öregember tartózkodott, aki nem mutatkozott be neki. Tőle tudta meg, hogy Nora lelkét ugyan sikerült megmenteniük, de sajnos őt magát nem, mert már túl késő volt. Az ő lelkét anyja mentette meg, aki kísértet formájában tisztító vizet rejtett el az ablak üvegei között. De mindebből az is következik, hogy időben fel kell ismernünk azt, ami veszélyt jelenthet számunkra, ugyanis nem minden az, aminek látszik.  Abdul elmagyarázta, hogy az öregember tanácsára tűnt el otthonról látszólag, de valójában mindvégig ott maradt, hogy figyelje felesége minden mozdulatát. Sajnos a gyilkosságokat nem tudta megakadályozni, mert Nora olyan gyorsan végzett azokkal, akiket megölt, akár egy vadállat. Ilandra-t immár biztonságban tudta, ezért indult is vissza azonnal a házába. Az öreg megpróbálta marasztalni őt, hogy ne menjen fejjel a falnak, de Abdul nem hallgatott rá annak ellenére sem, hogy hitelt adott minden szavának. Amire visszatért, a  rendőrség már egy bejelentés folytán felfedezte a házuk falában elrejtett holttesteket. Nora-t is holtan találtak meg, halálát az okozta, hogy valaki kitépte az összes szempilláját. Az esetet titkosították a sajtó előtt, mivel összefüggésbe hozták egy másik esettel , amikor egy Rashid nevű ember házának falában találtak széttépett holttesteket.  

Ilandra sokáig gyászolta testvérét. Egy napon meglátogatta az öreget, mert számtalan kérdés merült fel benne, amire nem talált választ. -Miért éppen ő?  Az öregember elgondolkodott ezen, mert maga sem tudott egyértelmű választ adni. -A gonosz könnyű prédának látta őt, mert nem rendelkezett elég akaraterővel. Eladta  lelkét neki valamikor. Az ablak, amit eléje tartottak hamisan mutatta neki a világot, ő pedig hitt neki.