2024. feb 11.

Thetis és Peleus

írta: Darius1
Thetis és Peleus

Aiakosz két idősebbik fiának, Telamon-nak és Péleusz-nak Endeis volt az anyja. A legkisebb fiú, Phokos anyja viszont Psamathe, a néreida.  Ő volt Aiakosz kedvenc fia, mert kitűnően szerepelt a sportversenyeken, ezért másik két testvére sokszor irigykedett rá. A békesség kedvéért egy csoport élén kivándorolt Phokis-ba és ott is maradt. Aiakosz azonban talán amiatt, mert rá akarta hagyni szigete trónját, érte küldött egy követet. Telamon és Peleus elhatározták, hogy útközben megölik. Öttusa viadalra hívták ki Phokos-t, ahol Telamon leterítette őt látszólag véletlenül egy fejéhez vágott diszkosszal, majd Peleus egy fejszével végzett vele. Akárhogy történt is, Telamon és Peleus egyformán testvérgyilkosság bűnébe estek, ezért  a holttestet együtt rejtették el az erdőben, ahol végül Aiakosz találta meg. 

Telamon Salamis szigetére menekült, ahol Kykhreus uralkodott, aztán megüzente apjának, hogy ártatlan a gyilkosságban. Aiakosz válaszul megtiltotta azt, hogy Telamon Aigina szigetére menjen, de megengedte neki azt, hogy a tengeren bebizonyíthassa ártatlanságát. Telamon nem szeretett volna a parti hullámok között horgonyzó hajója ingadozó fedélzetéről beszélgetni, ezért bevitorlázott egy öbölbe, amelyet napjainkban Titkos Kikötőnek neveznek. Kőműveseket vitt a partra, hogy szónoki emelvény céljából építsenek neki egy gátat a tengerben. A kőművesek még hajnal előtt elkészültek a munkával. A tengerbe nyúló gát még ma is látható. Aiakosz nem hitte el Telamon ékesszóló védekezését, miszerint Phokos véletlen baleset áldozata lett, így aztán Telamon-nak vissza kellett térnie Salamis-ba, ahol elvette  a király leányát, Glauké-t és ő lett Kykhreus utóda. Kykhreus-t akkor választották Salamis királyává, amikor megölt egy kígyót és ezzel végett vetett a fenevad pusztításainak. Ivadékai közül életben hagyott egyet, de ez a kígyó is ugyanolyan pusztítást végzett, mint anyja. Odüsszeusz egyik társa, Eurylokhos űzte ki az országból. A kígyót Démeter istennő fogadta a szolgálatába  Eleusziszban. Kykhreus mindenesetre Salamis-t, a Kígyószigetet oltalmazó hősök egyike lett, ezért ott temették el. A híres szalamiszi győzelem alkalmával kígyó alakban jelent meg a görög hajók között. Felesége halála után Telamon az athéni király unokájához ment hozzá. Ő szülte neki Aias-t. De harmadszor is megnősült, amikor Laomedon fogságba esett leányát, Hészionét vette el.

Péleusz eközben Phtia királyának az udvarába menekült. Aktór fogadott fia, Eurytion megtisztította bűnétől, Aktór pedig hozzáadta leányát, Polymela-t, de neki ajándékozta királysága egyharmadát is. Később Eurytion, aki az ország másik harmada felett uralkodott, magával vitte Peleus-t a kalüdóni vadkanvadászatra, de ott Peleus véletlenül megölte a gerelyével, majd Iolkos-ba menekült. Ott ismét megtisztították bűnétől: ezúttal Akastos végezte el a szertartást. Az ő felesége, Kretheis azonban el akarta csábítani Peleus-t. Mivel visszautasította őt,  Kretheis hazugságokat mondott Polymela-nak, miszerint férje az ő leányát akarja elvenni. Polymela elhitte mindezt, majd felakasztotta magát. De Kretheis nem elégedett meg ennyivel: sírva elment Akastos-hoz és bevádolta nála Peleus-t. Mivel Akastos nem szívesen ölt volna meg egy olyan embert, akit ő tisztított meg a bűntől, kihívta vadászversenyre a Pélion hegyén. Az istenek megtudva ezt, megajándékozták Peleus-t egy varázskarddal, amelyet Daidalos kovácsolt.  Ez a kard legyőzhetetlenné tette tulajdonosát a csatákban, de a vadászatokon is biztosította számára a sikert. Peleus nagyon sok szarvast, medvét és vadkant ejtett el. De amikor elindult, hogy még többet leterítsen, Akastos szolgái kijelentették, hogy a zsákmány az ő gazdájuké. -Döntsék el a dolgot saját szájukkal az elejtett vadak! -kiáltotta Peleus, aki az állatok nyelvét kivágta, aztán elővette azokat egy zsákból. Az ünnepi lakomán Peleus mindenkinél többet evett, utána pedig mély álomba zuhant. Ekkor Akastos ellopta varázskardját, majd egy halom tehéntrágya alá rejtette. Amikor Peleus felébredt, ott találta magát elhagyatva és fegyvertelenül egy csomó kentaur mellett, akik majdnem megölték őt. De királyuk, Kheirón közbelépett és nemcsak életét mentette meg, hanem azt is kitalálta, hová rejtették el a kardját.

Ezalatt Zeusz Peleus-t szemelte ki férjnek Thetis néreida  számára, akit ő maga is elvett volna, ha vissza nem riasztja a Moirák jóslata, hogy Thetis fia hatalmasabb lesz apjánál. De azért is haragudott rá, mert Thetis Hérával nem mert szembeszegülni és ennek értelmében egykor visszautasította közeledését. Zeusz megesküdött arra, hogy Thetis soha nem lesz halhatatlan felesége. Héra viszont elhatározta, hogy a legjobb halandóhoz adja hozzá Thetis-t. Valamennyi istent meghívta a legközelebbi holdtöltekor tartandó esküvőre, ugyanakkor elküldte hírnökét, Íriszt Kheirón barlangjába. Csakhogy Kheirón előre látta, hogy Thetis eleinte tiltakozni fog a házasság ellen. Ezért Peleus elbújt egy mirtuszbokor mögé egy thesszáliai sziget partján, ahová Thetis a delfin hátán meztelenül gyakran ellátogatott, hogy aludjon egyet ebéd után abban a barlangban, amelyet a mirtusz ágai félig eltakartak. Rögtön azután, hogy Thetis elaludt a barlangban, Peleus rávetette magát. Néma és heves küzdelem következett. Thetis először tűzzé, majd vízzé, oroszlánná és végül kígyóvá változott, de Peleus elszántan hozzátapadt. Még akkor sem engedte el, miután a néreida csúszós tintahallá változott és telefröcskölte őt tintával. Erről az alakmásáról kapta nevét a közelben lévő földnyelv, a Sepia-fok. Peleus megperzselődött, vizes lett, össze-vissza lett verve és szúrkálva, testét tinta borította be, de mégsem eresztette el Thetis-t, aki végül megadta magát és közösültek. Az esküvőt a Pélión-hegyen, Kheirón barlangja előtt tartották meg. Valamennyi isten elment oda, de sok kentaur is jelen volt fűkoszorúval a fejükön. Kheirón egy lándzsát ajándékozott Peleus-nak. Annak nyelét, amelyet a hegy csúcsán lévő kőrisfából vágtak ki, Athéné csiszolta fényesre, hegyét Héphaisztosz kovácsolta. Az istenek közös ajándéka egy aranypáncél volt, de Poszeidón ráadásként még adott nekik két halhatatlan lovat is, amelyek neve Balios és Xanthos lett. De Eriszt, a viszály istennőjét nem hívták meg az esküvőre. Bosszúból  elhatározta, hogy viszályt támaszt az istenek között.  Héra. Athéné és Aphrodité elé egy aranyalmát gurított. Peleus felvette azt, de zavarba jött a rajta lévő felirat láttán: A legszebbnek! Ez az alma lett később a trójai háború előidézője.

Peleus vagyonát Kheirón visszaadta, de az ajándékba kapott marhacsordák folytán még gazdagabb lett. Néhány marhát elküldött Phtia-ba engesztelésül azért, hogy véletlenül megölte ott Eurytion-t. Az ottaniak azonban nem fogadták el a kártalanítást, a jószágokat szabadon engedték a mezőn.  Szerencsés döntés volt, mert egy vérengző farkas, amelyet Psamathe küldött Peleus után, hogy bosszút álljon Phokos haláláért rajta, úgy telezabálta magát a gazdátlan marhákból, hogy utána mászni is alig tudott. Amikor Peleus és Thetis találkozott a farkassal, az megpróbált neki ugrani az előbbi torkának, de Thetis ezt megelőzően kővé változtatta. A követ még mai is mutogatják az országúton Lokris és Phokis között. Peleus később visszatért Iolkos-ba, ahol Zeusz adott neki egy sereg harcossá átváltoztatott hangyát. Ennek okán nevezték később Peleus-t a mürmidónok királyának. Egyedül foglalta el a várost, először Akastos-t ölte meg, aztán a gyáva Kretheis-t. A mürmidónok élén az asszony szétdarabolt holttestén át vonult be a városba. Thetis sorban elégette Peleus-tól született hat fiának halandó részeit, hogy magához hasonlóan halhatatlanná tegye őket, majd egyiket  a másik után felküldte az Olümposzra. A hetediket azonban sikerült Peleus-nak kitépnie a kezéből, amikor bokacsontját kivéve már egész testét halhatatlanná tette, vagyis rárakta a tűzre, aztán bedörzsölte ambróziával. Thetis megharagudott férjére emiatt, majd visszament a tengerbe. Fiát Achilles-nek nevezte el, mivel a gyerek soha nem érintette a mellét. Peleus később neki adta a nászajándékul kapott arany péncélt, a kőrisfa lándzsát és a két lovat. Ő maga viszont elveszítette a halhatatlanságot, amelyet Thetis ígért neki egykor.

thetis.png

Szólj hozzá

Görögország