A zöldségbárány  Közép-Ázsia mitológiájának legendás élőlénye, amelyről azt hitték, hogy gyümölcseként juhokat növeszt, azok pedig köldökzsinórral kapcsolódnak a virághoz. Egyéb ismert nevei ugyanazt a mitológiai lényt takarják: szkíta bárány, barometz és tatár bárányfű. A középkori szövegek a zöldségbárány két fajtáját írták le:  az első  meztelen, újszülött bárányokat hozott létre hüvelyében, a másik pedig egy életnagyságú bárányt növesztett csontokkal, vérrel és hússal.

 Kttesias görög történész egyik művében azt írta az indiai fákról, amelyeknek gyümölcse a gyapjú, hogy az őslakosok ebből készítik ruháikat.  A zsidó legendákban  megemlítenek egy hasonló növény-állatot. Ez a Yeduah, amely a bárányhoz nagyban hasonlító  lény. Azok, akik Yeduah-ra mentek vadászni, csak úgy tudták  megszerezni  maguknak, ha nyilakkal  levágták a száráról. Miután ez megtörtént, az állat elpusztult,  annak csontjait pedig jóslásra használták vallási szertartáson. A legenda egy alternatív változata a jeduah-ról beszél, egy emberalakú növény-állatról, amely a köldökéhez erősített szárral kapcsolódik a földhöz. Azt hitték róla, hogy agresszív, megragad és megöl minden olyan élőlényt, amely túl közel merészkedik hozzá. A barometz-hez hasonlóan ez is meghal, miután levágják a száráról. 

Henry Lee  A zöldségbárány című művében úgy írja le a legendás bárányt, mint akiről azt hiszik, hogy egyszerre valódi állat és élő növény. Azt állítja, hogy a keleten élő népek körében ez a bárány egy növény gyümölcse, amely dinnyeszerű magvakból csírázik ki. Mások szerint  azonban a bárány a növény élő tagja, amely ha egyszer elválik tőle, elpusztul. A zöldségbáránynak olyan vére, csontja és húsa van, mint egy rendes báránynak. A köldökzsinór lefelé hajol, hogy lehetővé tegye számára a táplálék felvételét  a körülötte lévő fű leszedésével.  A bárány addig él, ameddig lesz mit ennie, de húsa így is ehető marad az emberek számára. Vére állítólag édes ízű, mint a méz. Gyapjúját a sztyeppék lakói  fejfedők és egyéb ruhadarabok készítésére használják. Az egyetlen húsevő állat, amely megeszi a zöldségbárányt az embereken kívül, a farkas.

Gustav Schlegel a Shui-yang, azaz Vízibárány és Agnus Scythicus, vagyis Szkíta bárány című művében a vízi bárány kínai legendáira mutat rá, amelyek inspirálták a tatár zöldségbárányt. A vízi bárányt is növénynek és állatnak tartották egyaránt, a létezéséről szóló történetek Perzsia közelében a leggyakoribbak.   Schlegel azt is leírja, hogy a bárány szarv nélkül születik, annak helyén pedig fehér göndör haj nő. Odorik ferences szerzetes sokat utazott Keleten, ahol elmondása szerint hallott a perzsa tökfélékről, amelyek érett állapotban kinyílnak és virágaik bárányszerű állatokat tartalmaznak.  A XVI. század közepén Herberstein-i Zsigmond, aki V. Károly császár nagykövete volt, sokkal részletesebben leírja a zöldségbárányt a Jegyzetek Oroszországról című művében. Mivel túl sok hiteles forrást talált, semmilyen szinten nem tudná kétségbe vonni a lény létezését, amely a Kaszpi-tenger, a Yaik (Urál) és a Volga folyók közötti területeken él. A normál bárányoktól eltérően  patái szőrből állnak. 

A zöldségbárány-mítosz egy hasonlóan fantasztikus teremtményt, a féregrák-libát szülte meg. A róla szóló legendákban és feljegyzésekben ezek a mocsári madarak fákon nőnek, majd az alattuk lévő vízbe hullanak. 1187-ben Giraldus Cambrensis wales-i lelkész azt állította, hogy saját szemével több mint ezer példány embrióját látta ezeknek a madaraknak, amelyek egy fadarabról  lógtak  fejjel lefelé kagylókba zárva. A folklórban úgy fordulnak elő, mint olyan libák, amelyek korhadt fákból születnek: a messzi északon ilyen fák anyagában egy féreg születik, amely később aztán libává fejlődik. Ez a liba csőrével ágakon lóg egészen addig, amíg elég erős lesz ahhoz, hogy repülni tudjon. A középkorban nagyböjt napjain a féregrák-libát, mint  nem állati eredetű táplálékot megehette bárki, de 1215-ben megváltozott  a helyzet. Ekkor III. Innocent pápa megtiltotta a féregrák-libák elfogyasztását, mert  szerinte úgy élnek és táplálkoznak, mint a kacsák, ezért ugyanúgy madaraknak számítanak.