Tell Vilmos Svájc leghíresebb legendás alakja, neki tulajdonítják a Svájci Államszövetség megalapítását is. Vannak azonban olyan elképzelések is, hogy nem létező személlyel állunk szemben és csak a legendákban fordul elő úgy, mint a szabadság védelmezője, aki harcol a zsarnokság ellen.

A történelemben talán nincs is kevésbé dokumentált eset a Svájci Államszövetség megalakulásánál.  Ennek oka részben a hiteles kortárs forrásanyagok szűkössége és  a hamis eseményleírások a krónikákban.  Tell Vilmos legendás alakja először abban a XV. századi svájci krónikában jelent meg, amelyet Sarnen Fehér Könyvének hívnak. Ebben úgy tűntetik fel a hőst, mint egy képzett íjászt, akit a Habsburgok arra kényszerítettek, hogy a saját fia fejére helyezett almát  nyilával keresztülszúrja. A történet a XIV. század elején bontakozik ki. Hermann Gessler, az Altdorf újonnan kinevezett osztrák végrehajtója egy oszlopot állíttat fel a falu központi téren, kalapját annak tetejére helyezve. Ezután elrendelte, hogy minden helyi városlakónak meg kell hajolnia a kalap előtt. Tell Vilmos, Uri kanton lakosa azonban nem tartotta tiszteletben Gessler parancsát. A végrehajtó felháborodott a lázadó magatartásért, majd kegyetlen feladatot eszelt ki annak érdekében, hogy példát mutasson és bosszút álljon rajta.  Elfogatta Walter-t, Vilmos fiát és egy almát tett a fejére, majd arra kényszerítette Vilmost, hogy találjon célba. Tell sikeresen teljesítette a feladatot, nyila az almát találta el és nem a fia testébe fúródott. Gessler nem örült ennek, forrongott a dühtől. Érvénytelenítette a kísérletet, ezért  Vilmosnak fel kellett húznia egy második nyilat. Ő azonban ezzel nem újból saját gyermekét, hanem a végrehajtót vette célba, de végül mégsem ölte meg.  Gessler ahelyett, hogy Vilmost megjutalmazta volna,  elrendelte letartóztatását Küssnacht börtönébe. A sorsnak azonban más tervei voltak. A Luzerni-tavon történő utazás során heves vihar tört ki, amely veszélyeztette a rabszállító hajó épségét. Gessler ekkor szabadon engedte Vilmost, hogy segítsen nekik a hajót partra juttatni, mivel ő képzett tengerész hírében is állott. Így is történt, mindannyian sikeresen partot értek. Tell Vilmos már tudva azt, hogy az osztrák szava semmit sem ér, elmenekült üldözői elől. Később csapdába ejtette és megölte a zsarnokot azzal a bizonyos második nyíllal, amelyet korábban is neki szánt. A gyilkosság fokozottabb ellenőrzést és büntető intézkedéseket hozott az osztrák hatóságok részéről, még inkább elnyomva a helyi lakosságot. A svájciak azonban, akiket  Tell Vilmos példamutatása egyre inkább ösztönözött az ellenállásra, harcba szálltak ellenük.  A Gessler halálától számított néhány éven belül megalakult a Svájci Államszövetség, vagyis a kantonok szövetsége. Az 1315-es morgarteni csata  egy kulcsfontosságú összecsapás lett, ahol a svájciak  nagy túlerővel szemben tudtak győzedelmeskedni. Tell Vilmossal nem tudni mi történt ezután,  mert nincs semmilyen történelmi bizonyíték, amely részletezné az életét Gessler meggyilkolása után. A vita témája továbbra is az, hogy aktívan részt vett-e a későbbi csatákban vagy a Svájci Államszövetség politikai létrehozásában. Vitathatatlan azonban a legenda örök hatása. Annak ellenére, hogy inkább fiktív  alaknak tekintik, van néhány bizonyíték arra, hogy Tell Vilmos valóban létezett. Az említett Sarnen Fehér könyve nem az egyetlen történelmi dokumentum, amely megemlíti őt. A Tellenlied, egy XVI. századi ballada szintén az ő történetét meséli el,  ez a műalkotás akkoriban széles körben népszerűvé vált  Svájcban. Ezen felül számos történelmi dokumentum említi a Tell Vilmos nevű embert, aki részt vett a korai svájci függetlenségi harcokban.  A mondabeli hős létezésének azonban egyik legjelesebb bizonyítéka a svájci művész, Ernst Stückelberg XVI. századi festménye, amelyről úgy gondolják, hogy egy korábbi elveszett festményen alapult.

Az 1653-as svájci parasztlázadás során a svájciak hittek abban, hogy megismétlik a sikeres győzelmet az osztrákok ellen. A nép köreiben kialakult egy legenda, amelynek értelmében a hős alszik egy hegyi barlangban valahol az Alpok jeges csúcsai között és arra vár, hogy vészterhes időkben visszatérjen hozzájuk.  A hős visszatérését szükség esetén már előre jelezték a Tellenlied-ben.  Tell  Vilmos első megszemélyesítői Hans Zemp, Kaspar Unternährer és Ueli Hasle lettek. A háború alatt számos fontos parasztkonferencián jelentek meg, szimbolizálva a jelenlegi lázadás folytonosságát a Habsburgokkal szembeni ellenállási mozgalommal.  Csapdáva csalva sikerült megsebesíteni Dullikert, a kihelyezett végrehajtót.  A  gyilkossági kísérletet széles körben elismerték és üdvözölték a paraszti lakosság köreiben, de hatása nem volt elegendő a lázadás újraindításához

A magyar kártyát más néven Tell-kártyának is nevezik. A hős alakja a makk felsőn jelenik meg.  A német eredetű kártya négy szimbóluma a négy társadalmi rendet jelképezte: a piros a papságot, a zöld a polgárságot, a makk a parasztságot, a tök (csengő) pedig a nemességet. Eleinte szenteket ábrázoltak és nagyméretűek voltak.  A karakterek állampolgársága miatt néha svájci kártyának hívják, de ezt a mintát Svájcban nem használják. Magyarországon és más kelet-európai országokban magyar kártyának nevezik, amely 32 lapból áll.