Sárkányok vagy azok leszármazottjai valóban léteznek  Postojna mészkő  sziklái alatt, ahol a földalatti  folyókkal keresztezett barlangok felfedik az ellenálló élet csodáit.    Ez a Föld  biológiai szempontból legváltozatosabb barlangrendszere. 

A legendák szerint  a Júliai- Alpok hegyei között rejtőző Postojna- jégbarlangban  ismeretlen idők óta tűzsárkányok éltek. Bántalmazták a környék lakóit, fogságba ejtettek és megettek sok embert. Minden nap lehetett hallani ordításaikat  barlangból. A környék lakói állatokat vittek nekik, hogy csillapítsák éhségüket.  Postojna polgármestere próbált megoldást találni a sárkányok elpusztítására, de senki sem vállalkozott  a feladatra. Élt  a környéken egy bátorságáról híres pásztor, Jakub. A város lakói meghívták őt egyik este terített asztal mellé abban a reményben, hogy megszabadítja őket a csapásoktól. Jakub ezúttal sem mondott nemet, élete árán is elvállalta a küldetést. Jakub ezután azt mondta a városlakóknak, hogy öljék meg a város legnagyobb borjúját, belezzék ki, majd töltsék meg mésszel. (Postojna környéke karsztvidék, a víz gyakorta mossa ki a mészköves kőzeteket, maga a barlang is így alakult ki). Jakub elvitte  a borjút a sárkányok barlangjához, majd letette annak bejáratánál. Amikor az emberek meghallották a sárkány üvöltését, szinte mind elmenekültek a helyszínről Jakub-ot kivéve, aki csak a kedvező alkalomra várt. Az egyik sárkány hamarosan kidugta a fejét a barlang bejáratánál, mert megérezte a hús szagát. Jakub gyorsan felkapta a borjút és bedobta annak szájába.  A sárkány nem vette őt észre, jóllakottan leheveredett a fekhelyére. Nem sokkal később megszomjazott, lement hát  a barlang mélyén lévő tóhoz inni.  A mész a gyomrában víz hatására azon nyomban működésbe indult, belülről égette szét  a testét. Kint is lehetett hallani a kiáltásait, Jakub pedig ezeket hallva megkönnyebbülten felsóhajtott, mert tudta sikerült  a terve. Azonban nem minden sárkány nem pusztult el. Jakub csak egyikükkel tudott végezni. A többiek továbbra is kínozták és megtizedelték Postojna, Veliki Otok és a környékbeli falvak lakóit. Végül nem egy hős, hanem a természet vetett véget  a csapásoknak. Egy napon a Pivka-folyó annyira megáradt a hegyekben, hogy az összes sárkányt elpusztították vagy élve eltemették a  víz által kimosott leomló sziklák. De egy kis sárkány, akit Jami-nak hívtak, életben maradt. Mivel félénk volt nagyon, csak a gyerekek előtt mutatta meg magát. Ők viszont megijedtek tőle, ezért soha nem játszottak vele. Jami a magány fogságában depresszióba esett. A  Dobrovratnik, vagyis hosszú nyakú bogár, a barlangban élő endemikus faj maradt csupán egyetlen társasága. Általa megismerkedett  a barlang többi kis méretű lakosával is. Jami barátainak száma az állatok körében egyre növekedett, bizalmas baráti kapcsolat alakult ki közöttük.  A barlang lakói annyira megkedvelték őt, hogy rábízták a kincs őrzését is, amely ebben az esetben nem arany vagy egyéb drágakő, hanem gyöngyök voltak. Švigelj-nek, a gonosz törpének ugyanis régóta fájt a fogai a kincsekre, ha pedig az ő kezeibe kerülne ez a felbecsülhetetlen érték, biztosan rossz célokra használná. Jami örömmel elvállalta a feladatot, de egy napon sajnos nagyon sokáig aludt.  Švigelj kihasználta az alkalmat, odament a kincsekhez és elkezdte azokat bepakolni zsákba. Mivel nagyon sok gyöngy volt, nem tudta befejezni munkáját időben. Jami felébredt a zaj hatására, majd elkapta a törpét.   Švigelj mindent megtett annak érdekében, hogy fogva tartója elengedje őt, de erővel nem tudta volna felülmúlni őt, ezért  cselhez folyamodott. Megígérte Jami-nak, hogy ha szabadon engedi őt, akkor teljesíteni fogja egy kívánságát, ha az hatalmában áll. A sárkány hosszasan elgondolkodott. Új barátokat már szerzett magának, de mégis mindig arról ábrándozott, hogy az emberek között éljen.  Eloldozta  a törpét, aki kárörvendően mosolygott magában. Jami teste zsugorodni kezdett, végül annyira kicsi lett, mint egy hal. Bőre pontosan olyan színűvé vált, mint amilyen az embereknek van. Švigelj befejezte a kincsek rakodását,  de a gyöngyök átka lesújtott rá, ő pedig álló cseppkővé változott. Többé nem hallott róla senki. Jami örökre emberhez hasonlító hallá változott , amely a Postojna-barlang legsötétebb zugaiban él. Az emberek gyakran hallják azóta is kaparászó hangjait a mélyben.

A barlangi vak szalamandra azonban nem fél az emberektől. Rendhagyó módon akár évszázadokig is élhetnek annak ellenére, hogy csak hat-hét évente szaporodnak. Ezek a fajok más organizmusok bioelektromos mezőit is felismerhetik , így megtalálhatják fő zsákmányukat, a barlangi garnélarákot. Tudományos kísérletek azt mutatták ki, hogy a Föld mágneses mezőjével tájékozódnak. Bőrük fényérzékeny, ezért ha például egy fáklyát feléjük tartunk, rögtön elmenekülnek. David Attenborough híres brit tudós is tanulmányozta a barlangi vak szalamandrát, aki kiemelte az említetteken kívül azt is, hogy akár tíz évig is élhetnek táplálék nélkül.  A szlovének  mindig abban hittek, hogy ez a szalamandra sárkányok leszármazottja, ezért feltüntették az euró előtti egyik pénzérméjük hátoldalán is. Arról is beszélnek, hogy a szalamandrák fejlődésük során, amely sokkal hosszabb az emberénél, idővel sárkányokká válnak, majd visszavonulnak  a barlang rejtett föld alatti folyóiba. Sok biológus szerint genetikailag ez a faj áll legközelebb a sárkányokhoz.