Létezett egyszer egy termékeny zöld terület a mai Arab-sivatagban,  amely kék tavak vizétől csillogott, bennünk vízilovak éltek  és szarvasok hancúroztak a parton a buja és magasba nyúló fák árnyékában. Aztán hirtelen valami szörnyűség történt, ami a zöld síkságokat kopár sivataggá változtatta. A fű és a  vadvirágok eltűntek, helyükre a perzselő homok lépett, amely fokozatosan kiirtotta az élet minden formáját, így ez a földet az Üres Negyed  vagy Senki Földje nevet kapta. A sivatag sok rejtélyt és titkot rejt a homokja alatt, amelyek közül a leghíresebb Ubar, az elveszett város, amelyet a sivatag Atlantiszának is neveznek.

 A Rub al-Khali a világ legnagyobb homoksivataga, amely az Arab-félsziget délnyugati részén található, és 650 000 négyzetkilométernyi területet fed le. Ez a sivatag négy országot érint: a Szaúd-Arábiai Királyságot, amely  határain belül a sivatag legnagyobb részének ad otthont, az Egyesült Arab Emirátusokat, az Ománi Szultánságot és a Jemeni Köztársaságot. Üres negyednek nevezik, mert szinte élettelen, éghajlati viszonyait tekintve a Föld egyik legzordabb helye.  Az egyetlen életforma ebben a sivatagban néhány növényből, pókokból, madarakból és kis rágcsálókból áll. Ami az embereket illeti, csak néhány nomád törzs él a sivatag peremén, de nem merészkednek belépni annak közepébe.

A sivatag nagysága évszázadokon át ismeretlen maradt, legendák és mítoszok övezték. 1932-ben azonban az angol Bertram Thomas vállalta az első dokumentált utat a sivatagon átkelve, melynek során tanulmányozta növényeit és a benne élő kis lényeket. Az utazás során Thomas először hallott Ubar, az elveszett város történetéről, miközben a sivatag szélén élő beduinok sátraiban vendégül látták. Bár Bertram megemlítette ezt a történetet a sivatagról szóló könyvében, valószínűleg nem vette komolyan. Ez a történet azonban lángra lobbantotta egy másik angol, John Philby brit hírszerző ügynök lelkesedését és kapzsiságát, aki 1932 óta számos felfedező utat tett, hogy Ubar után kutasson. Philby vagy más néven Abdullah sejk sajnos nem találta meg. az elveszett várost. Ehelyett valami fontosat fedezett fel: a homokdűnék között fehér mészkőrétegek nyomait látta, amelyek ősi víztestek lerakódásainak tűntek, és állatok csontvázmaradványait fedezte fel, köztük vízilófogakat. Ezek a fehér mészkőrétegek nem lehettek mások, mint az ókorban a sivatagban létező vizes tavak maradványai. Ezt a következtetést számos tudós és geológus megerősítette, akik a következő évtizedekben tanulmányozták a régiót. Ezenkívül a sivatag közepén felfedezett olaj is alátámasztotta ezt a hipotézist, mivel az a föld alá temetett szerves anyagok maradványaiból képződik. Az indiai esőerdőkhöz hasonló zöld területek, amelyek az Arab-félsziget földjét borították egykor, kopár sivatagokká változtak, így a lakosság nagy része észak felé vándorolt. Talán csak legendák maradtak fenn, mint bizonyítékok az Arab-félszigeten eltöltött életükről, amelyek a kihalt arab törzsekről, vagyis  az elpusztult arabokról szólnak.Természetesen ez csak egy hipotézis, mivel a tudósok között nézeteltérések vannak abban, hogy a nagy sémi vándorlások a mezopotámiai völgybe és a  törökországi Levante partjaira az Arab-félszigetről vagy más helyekről indultak volna el. S vitáktól függetlenül szinte mindenki egyetért abban, hogy az egyik leghíresebb kihalt ősi arab törzs vagy nép a Koránban említett 'Ad népe. Ők azzal dicsekedtek, hogy nincs náluk erősebb nép .  Az Üres Negyed déli részén, Hadramout-tól északra telepedtek el. Rendkívül gazdag és virágzó településeket hoztak létre, ami nemcsak mítosz. Vagyonuk nem az égből származott, hanem az arab tömjén (gumi) kereskedelme feletti ellenőrzésüknek köszönhetően, amelyet a sivatagon áthaladó kereskedelmi útvonalakon exportáltak Levanteba és Egyiptomba. Több nagy várost építettek, ezek közül talán a leghíresebb Ubar vagy , amelyet az ókori jemeni történelmi írások és a görög történészek is megerősítenek.

'Ad népe hirtelen eltűnt a föld színéről az i.e.IV. század körül,  virágzó városaik is eltűntek velük együtt. Csak legendás történetek maradtak hátra, amelyeket a történészek igazságalap nélküli mítoszoknak tartanak . Az 1980-as években történtek azonban kézzelfogható valósággá változtatták ezeket a mítoszokat. A műholdak észlelték az ősi karaván-útvonalakat, amelyek az Üres negyeden keresztül haladtak észak felé. Amikor a tudósok követték a délről az Omán felé vezető utat, egy kis oázishoz értek,  ahol egy ősi erőd maradványait pillantották meg. Kezdetben azt gondolták, hogy az erőd nemrégiben épült vagy csak több évszázaddal ezelőttre nyúlik vissza. Amikor azonban elkezdték feltárni a lelőhelyet, több ezer éves görög, római és egyiptomi kerámiákat, tégelyeket fedeztek fel. Ekkor kezdtek azon töprengeni, hogy vajon felfedezték-e Ubart, az elveszett várost. Az erőd falai vastagok, három méter magasak voltak, nyolc őrtoronnyal. Úgy tűnik, hogy  tragikus véget ért valamikor az első vagy második században. Alatta megsüllyedt a talaj, mivel  földalatti vízbarlangot borító mészkőrétegre épült, amelyet a lakók és a karavánok ivóvízként használtak. Előfordult azonban, hogy ebben a természetes tározóban lecsökkent a vízszint, amitől váratlanul beomlott a talaj az erőd alatt. A felfedezés jelentősége ellenére a legtöbb tudós ma nem hiszi el, hogy az erőd Ubar városának maradványai. Ehelyett azt sugallják, hogy ez csak a sivatagon áthaladó karavánok pihenőhelye volt,  Ad népének földje pedig több erődöt és várost tartalmazott, mint minden nagy civilizáció. De lehet a városok többsége még mindig több tonna sivatagi homok alá van eltemetve