Hogyan keletkezhet fény a semmiből sötét környezetben? Az lenne a logikus, ha a szemünk trükközne velünk. Néha azonban előfordul, hogy nem azt látjuk éppen, ami előttünk van és  a látomás valósággá válik.

Azar fáradtan érkezett meg szülei házába. Furcsa fény villant fel előtte, majd eltűnt. Azar nem tulajdonított neki nagy jelentőséget , átsétált a konyhát a szobától elválasztó szűk előtéren, aztán felkapcsolta a villanyt. Szorongása megszűnt, mert úgy érezte, hogy a fényben úszó szobában biztonságban van. De a fény ismét megjelent, talán egy nő alakja kezdett kirajzolódni, aki mozdulatlanul állt a szoba egyik sarkában. Miután ismét eltűnt, Azar sokáig azt hitte, hogy hallucinál. Közelebb ment a szoba sarkához, de nem volt ott semmi.

Hamar elaludt, mert nagyon kimerítette a közel négyszáz kilométeres út. Az ablakon beszűrődő fény és napsütés keltette fel reggel.  A padlótól a mennyezetig dobozok hevertek a földön, amelyekbe szülei holmijai voltak becsomagolva. Azar felkelt az ágyból, felvette magára nadrágját és az ujja alatti részen lyukas pólóját, majd kinyitotta az ablakot, hogy kiszellőztesse a házat. Ezután átment a konyhába, ahol szerencsére minden készülék működött. A hűtő zúgott ugyan, de üres volt, csupán egy darab sonka volt benne. Mivel nem volt más, ezt kellett ennie. - A bajnokok reggelije! - gondolta magában vidáman , hiszen ez is jobb a semminél. Miközben evett, valaki kopogott az ajtón. Azar azon gondolkodott, vajon az előző este a sarokban álló furcsa nő állhat-e éppen az ajtó túloldalán, miközben szája akaratlanul is nevetésre kényszerült. Az ajtón Delilah, a szomszédja lépett be. Azar jól ismerte őt, szüleinél korábban tett látogatásai során többször is találkoztak.

- Fáradj be kérlek. Köszönöm, hogy összepakoltad a cuccokat.

-  Mit akarsz csinálni velük? - kérdezte Delilah.

- Egyelőre még nem tudom. Bízom benne, hogy megtaláljuk őket és újra minden olyan lesz, mint régen.

Delilah leült a konyhaasztal egyik székére, aztán kipakolt a kosárból.

- Hoztam reggelit. Kávét, tojást és paradicsomot.

- Az nagyon jó, mert én nem hoztam magammal semmit.

- Ne aggódj! Tudom, hogy rossz passzban vagy, de ennek ellenére ne add fel a reményt. Lehet nem minden olyan, mint régen, de el kell fogadjuk az új körülményeket.- mondta Delilah, aztán feltette a tojást és a kávét főni. Ezután így szólt: - Nézd csak. A tojás forró vízben kemény lesz, viszont a paradicsom megpuhul. A kávé pedig csak ezután tudja igazán megmutatni azt a különleges erőt, ami benne van. Gondolom, érted mire célozok.

- Erre nem is gondoltam eddig. Remélem nekem is sikerül majd az, ami a tojásnak. Azt hiszem közrejátszanak ebben a kedvező körülmények is. Szükségem lesz valakinek a támogatására, valamint új barátokra.

- Majd én segítek ebben! Hiszen tudod, hogy rám mindenben számíthatsz. Itt leszek veled és bármikor átugrom hozzád a kisbabával, ha úgy kívánod.  De most igyál egy kis kávét és meséld el mi történt veled azóta.

- Nem igazán tudtam boldogulni a gazdaságban. Mintha minden összeesküdött volna ellenem. Habár mindig sok nő vett körül, nem sikerült komoly kapcsolatot kialakítanom egyikükkel sem. Valamiért gyűlöltem a városban élni. Most, hogy a szüleim üzlete megüresedett, úgy döntöttem ide költözöm, de ezt már te is tudod. Szükségem lenne még egy munkaerőre, mert nem tudok mindig ott lenni a pénztár előtt.

- Néhány órára beugorhatok naponta.

- Tényleg? Az nagyon jó lenne. - mondta Azar, majd idegesen kapkodni kezdett, hogy leplezze örömét . Delilah ugyanis, mint nő és mint barát is egyaránt tetszett neki. -Viheted magaddal a babát, a hátsó részben el tudnád helyezni. Amúgy nagyon jó lett a kávé, majd egyszer elárulhatnád a titkát.

- Nincs túl hideg a raktárban hátul?

- Nem a földszinten van, nyugodj meg.  Ott csak olyan árukat tároltak a szüleim, amelyek nem igényeltek hűtést. Akár egy szoba, így is felfoghatod.

- Rendben, akkor ez esetben nincs semmi gond. A jó kávé titka pedig az, hogy ne főzd túl sokáig! - fűzte hozzá Delilah. -Amit a kávéfőző produkál, az soha nem az eredeti. 

Azar Delilah -ban egy olyan nőt ismert meg, akit annak ellenére, hogy megtépázott az élet, mindig talpra tudott állni. Magára maradt egy gyerekkel, mert volt élettársa egyszerűen eltűnt és még gyerektartást sem fizetett. A férfi külföldre ment, ahol feketén dolgozott, így nem volt mit tenni. Delilah azonban nem panaszkodott. Biztos volt abban, hogy egyedül is képes felnevelni egy gyereket. Most pedig a sors úgy hozta, hogy segítségre is talált Azar személyében, aki úgy megszerette a kislányát , mintha a sajátja lett volna. A bizalmi kapcsolat kettejük között fokozatosan kezdett kialakulni , soha nem érezték rosszul magukat egymás társaságában. Delilah egy napon azt is elmesélte, amit minden nő általában szégyellt bevallani: apja egy nap gyerekkorában megerőszakolta őt. Habár a nő megtette a feljelentést, a rendőrségen soha nem tudták bebizonyítani apja bűnösségét.

- Elképesztő, hogy mennyi energia van benned. Sikerüllt azt is elérned, hogy ne rágódjak folyton a szüleim eltűnésén, akik talán már nem is élnek. - mondta egyik alkalommal Azar, amikor elutaztak egy olyan városba, ahol korábban egyikük sem járt.

- Megtanultam azt, hogyan kell elfelejteni a múlt rossz emlékeit. Ebben csak azok ellentétei, a pozitív dolgok segíthetnek. - felelte Delilah. -Mint például te, nem is sejted mennyi örömet okoztál már nekem és a lányomnak ilyen rövid idő alatt.

- Áruld el nekem azt,  hogyan találsz mindenre megoldást? Hogyan tudsz ilyen könnyen felejteni? - kérdezett vissza Azar.

Delilah nem válaszolt rögtön. Éppen egy magaslaton voltak, ahonnan szép kilátás nyílt a városra. - A jelekből. Minden összefügg mindennel. Nehéz észrevenni, mivel sokszor ezek egymástól teljesen független dolgok.

- A szüleim most hol vannak szerinted ? Mit gondolsz erről? 

- Túl hosszú idő telt el azóta, sajnálom. Nem hagytak hátra végrendeletet, a pénzük is a bankban maradt. Mielőtt eltűntek volna, apád átjött hozzám. Darált húst hozott magával.

- Ennek van valami jelentősége?

- Szerintem igen. Illetve nem, már nem. Túl késő. - felelte szomorúan Delilah. - De hagyjuk ezt, inkább menjünk a szökőkúthoz és együnk egy fagyit. Még nem jártuk be a környéket, mindent akarok látni, mielőtt besötétedne.

Két év múlva Azar és Delilah már az esküvőjüket tervezték. Nagyon boldogak voltak egymással, maguk mögött hagyták a múlt rossz emlékeit, mert a közöttük kialakuló szerelem feledtette azokat. Akár egész nap  együtt lehettek, mivel Delilah Azar üzletében vállalt állást.  A kislány, Naomi is kezdett felnőni, lassan óvodás korba lépett. Delilah anyja gyakran meglátogatta őket, ekkor segített nekik a lány gondozásában. A nő örült annak, hogy lányát végre egy rendes ember mellett tudhatja, aki amellett, hogy felelősségteljes, a pozitív oldalát próbálja először észrevenni mindennek. Az esküvő után teljes lett a boldogságuk, a kölcsönös szerelem és az egymás iránti hűség immár összekovácsolta életüket.

Egy napon úgy döntöttek mindketten, hogy átalakítják a házukat, építenek hozzá egy előteret, valamint egy másik szobát a gyereknek. A ház falaira is ráfért volna egy kisebb felújítás. Azar annak érdekében, hogy otthon dolgozni tudjon, felvett egy ismerőst, aki a boltban addig helyettesítette őt. A munkálatokat egyedül kezdte el, mindent elő akart készíteni. Aznap vidáman ébredt, már hajnali hatkor talpon volt. Reggelit készített , majd feleségének leszakított egy rózsát a kertben lévő bokorról. Delilah örült a virágnak és a szokatlan reggelinek, mert eddig mindig az ő feladata volt a főzés. Vázába tette a virágot, azután hárman együtt elfogyasztották a reggelit. Delilah nem is sejtette azt, hogy amilyen jól indult ez a nap,  pont annyira vált rémálommá a végére. Délután hiába kereste a férjét, nem találta sehol sem őt ,mintha szó szerint a föld nyelte volna el.

Azar kábult állapotban tért magához, nem emlékezett semmire. Mintha kimaradt volna egy nap az életéből. Megdörzsölte kezével a szemeit, de semmit nem látott maga körül. Habár nyitva voltak a szemei, ugyanolyan sötét volt, mintha becsukta volna azokat. Sötétség és néma csend vette körül, mint egy sírban. Megvakult ! Felkelt a földről, majd tapogatózva haladt előre pár lépést. Furcsa módon légzési nehézségei nem adódtak, ezért Azar rögtön arra gondolt, hogy minden bizonnyal megvakult, nem pedig élve temették el. Ujjaival ismét a szemeit tapogatta, de azok sértetlenül a helyükön voltak. Egy szűk folyosón lehetett, mert miközben semmit nem látva haladt előre néhány lépést, mindig nekiütközött valaminek. Vadul ütögette a falat, Delilah nevét kiáltotta szüntelenül, miközben egész elméjét hatalmába kerítette a félelem. Új érzés volt számára ez, még soha nem félt ennyire. Most kezdte igazán megérteni azokat, akik előre tudták azt, hogy meg fognak halni. Ők , akik biztosak voltak abban, hogy nincs tovább, de mégis megtettek mindent azért, hogy megakadályozzák ezt. -Az nem lehet, hogy megvakultam - gondolta Azar. - Ha így lenne, miért nincs itt senki?  - De akkor hogyan kapok levegőt? Nem értem!

A falat körülötte mindkét oldalon érdes és nagy méretű kövek borították. De mint kiderült, nem mindenhol. Amikor hozzáért egy sima és csúszós felülethez, először visszarántotta a kezét. Ekkor még jobban megrémült és pár percig mozdulatlanul állt egy helyben. Végül bátorságot vett magán, aztán hirtelen mozdulattal ökölbe szorított kézzel rácsapott a csúszós felületre. Szilánkok csattanásai hallatszottak a földön, amelyek abban a pillanatban egy rövid ideig visszaadták számára a reményt.  Titkon azt remélte, hogy egy ablak üvegét sikerült összetörnie.  Ez így is volt, de az ablak keretje mögött nem volt más, csak szikla. Azar reménye gyorsan elszállt, még mindig fogalma sem volt arról, hol van éppen és hogyan kerülhetett ide. Mély levegőt vett, közben pedig próbálta megnyugtatni magát. Tovább kell mennie, lehetőleg minél gyorsabban, hogy kijusson erről az iszonyatos helyről. Mivel nem látott és nem is hallott semmit,  tapintása időközben tökéletesre fejlődött. Biztosra vette azt, hogy valamilyen elhagyatott aknában lehetett, amelynek falait kövekkel rakták ki. Egyszer csak koppanást hallott a közelben. Azar megtorpant, egy fél centit sem mert mozdulni. Ütésekre, harapásokra számított vagy valami olyan dologra, ami előjöhet bárhonnan és bármelyik pillanatban. Már felkészült a legrosszabbra is. Várt és várt, még a lélegzetét is visszafojtotta. De semmi nem történt. Az idő örökkévalóságnak tűnt számára. - Legalább a hallásommal nincs probléma - biztatta magát, majd ismét tett néhány lépést előre.  Nem sokkal később a homloka közepén furcsa bizsergést érzett, ami nem hagyta őt nyugodni. Ez a titokzatos energia erőt és bátorságot adott neki, így végül elhatározta, hogy bármi is fog történni, nem fog félni. Delilah jutott eszébe, aki annak idején legyőzött minden előtte álló akadályt. A nő most nem volt vele, de mégis bátorságot öntött a szívébe. Azar futni kezdett, jó pár métert haladt előre, de végül megbotlott egy kiálló sziklában és  a földre esett. Meglehet nem is egy elhagyatott bányában, hanem egy barlangban volt, ez megmagyarázná az egyenetlen talajt és a huzatot is.  Szőrös test simult a bőréhez, aztán valami beleharapott a lábába pontosan ott, ahol felhorzsolta a kemény szikla. Habár nem látott semmit, tudta merre kell nyúlnia. Éppen a nyakánál kapta el azt a valamit, ami ezután felsikított, majd elrohant. Azar viszont tudta, hogy nem ment el.  -Gyere csak, nem lesz könnyű dolgod! - kiáltotta neki. Az éles hang megijesztette a támadót, mert Azar hallotta távolodó lépteit oldalirányban. Pár percig mozdulatlanul ült a földön, aztán újabb döntésre jutott: - Talán ha követem, megtalálom a kijáratot. A másik irányba haladva végre fény csillant fel a távolban. Azar szívéről nagy teher esett le, hogy mégsem vakult meg.  Rohant előre a fény irányába, amely egyre nagyobb és nagyobb lett, ahogy közeledett feléje. Abban hitt, hogy végre megtalálta a barlang kijáratát.

A fény, ami világított, azonban nem egy kijárat volt, hanem fáklya. Egy szűk helyen torz emberek zsúfolódtak össze, de néhány állati tetem is volt közöttük. Legtöbbjük már nem élt, az ő testük a bejáratnál rohadt. Azar- nak felfordult a gyomra, amikor meglátta őket. Lesoványodott, véres sebekkel borított emberek hevertek a földön mindenfelé vagy éppen hiányzott valamelyik testrészük. Az egyik nő, akinek letépték a bőrét az egyik karjáról,  megszólalt: - Most meg fogsz enni ? Azar nem tudott válaszolni semmit, mert sokkos állapotban volt. - Mi ez itt? A nő láthatóan nagyon megijedt, felvett egy véres húsdarabot a földről, aztán Azar felé nyújtotta. - Még nem büdös, ezt edd meg előbb. Majd hangnemet váltott :- Persze, hiszen nemrég érkeztél. Az újak soha nem éhesek. De majd meg fogod enni! - Inkább meghalok, minthogy embert egyek! A nő rekedt hangon felnevetett:  -Mindig ezt mondják. Én is ezt mondtam. -El kell mennünk innen! - kiáltotta Azar, de aztán visszafordult. - Hová akarnál menni innen ?  - kérdezte tőle egy férfi a sarokban, akinek teste még viszonylag jó állapotban volt. - Megkeresni a kijáratot!  -Nincs kijárat. Számtalanszor végigjártuk az alagutakat a sötétben. Van végpont minden irányban, de kijárat az nincs. Ha nem hiszed el, akkor menj és győződj meg róla magad. A patkánnyá alakult valami szét fog tépni majd téged! Azar leült a földre egy rövid ideig, de nem tudott nyugton maradni és újból talpra ugrott. Eszébe jutott az a szőrös tapintású állat, amely megtámadta őt a sötétben. - Nézd, most ott van kint! Ide ritkán jön be,  mert nem szereti a fényt. Azar a bejáratnál egy négy lábon járó, deformálódott embert látott, aki a halottak testéből evett. Egész testét, az arcát leszámítva végig szőr borította. Megnyúlt feje teljesen emberszerűnek tűnt, még haja is volt. - Nem próbáltátok megölni? - kérdezte Azar hirtelen. - Túl gyors és a sötétben otthonosan mozog . - válaszolta a nő. - Ti sem tudjátok, hogyan kerültetek ide ? - A fáklya miért van itt?  - Mi sem tudjuk ezekre a választ. Csak abban reménykedünk, hogy el fog engedni minket ! - Kicsoda, ez a patkány? - Miért engedne el bárkit is, ha egyszer megeszi őket? A nő felállt , majd a falat tapogatta ujjaival. Egy lyuk volt benne, ahonnan levegő szivárgott be. Ezután felvett egy éles sziklát a földről, aztán azzal ütni kezdte  a falat. Ekkor egy férfi, akit halottnak véltek, felkelt a földről, kivette a nő kezéből a követ, aztán  a sötétségbe dobta. Azar látta azt, hogy mondani is akart valamit, de nem tudott megszólalni. A nő közelebb ment hozzá: - Nem ezért vágta ki a nyelved, hanem amiatt, mert kiabáltál. Aztán újra  felvette a követ,  amely nem esett messzire a bejárattól, és verni kezdte ismét a falat. Azar odalépett hozzá, mert még mindig nem értett semmit. Levetette pólóját , majd bekötözte vele a nő karján lévő sebeket. Látta rajta, hogy félőrült állapotban az életéért küzd, és közben mindent megtesz annak érdekében, hogy kijusson. - Mi a neved ?  Én Azar vagyok. - Számít ez? - kérdezte a nő durván, de látva a férfi bizalmas tekintetét, végül lenyugodott. - A nevem Ethel. - Miért vannak ezek a mély lyukak a karodon ? - faggatta Azar egyre kitartóbban a nőt, aki ezúttal rögtön válaszolt is. - Mindig azért jön, hogy vért vigyen. Van nála egy üveg. A gyerekeket viszont már az első alkalommal feldarabolja. - Ne emlegesd, mert ide fog jönni! - kiáltott rá a nőre a férfi, aki a sarokban húzta meg magát.

Azar ismét látta ugyanazt az alakot , akit évekkel korábban hazaköltözése első napján pillantott meg. Most azonban sokkal jobban kivehette az arcát, mivel csak pár lépésnyire volt tőle. Véres szemeit mintha cérnával varrták volna össze. Azar nyomást érzett a testén, amit korábban akkor tapasztalt, ha egy nagyméretű tárgy nehezedett a testére. Feje zúgott,  kapálódzott, de a szellem testén átsiklottak a kezei. Végül fájdalmat érzett a karján, amelyből vér fröcskölt minden irányba. A szellem belemélyesztette egyik éles karmát és addig ki nem vette a sebből, amíg félig meg nem telt a nála lévő üveg. Ezután a nőhöz lépett, majd tőle is vett vért. Azar ezalatt lebénult, valamilyen láthatatlan energia nem engedte, hogy megmozduljon. A szellem irányt váltott és végül a kivágott nyelvű emberhez ment. Nem láthatták, mit csinált vele. Végül  átment a falon és eltűnt.

Azar  teste lassan regenerálódni kezdett, végre meg tudott mozdulni. A sarokban ülő férfi, majd azt követően a nő is odakúszott a másik emberhez a friss vér láttán, aztán inni kezdték azt, hogy csillapíthassák szomjukat, mivel vízhez nem juthattak máshogyan. Azar ekkor vette észre, hogy a beszélni nem tudó ember arcán már nem volt bőr. - Azonnal el kell mennünk innen! - Hová? - kérdezett vissza a nő, miközben megtörölte a száját. - Ha nem megyünk el innen, úgy járunk, mint ő. Ha már nem lesz bennünk friss vér. Végeznünk kell először a patkánnyal, hogy kijuthassunk innen. Azar nagyon izgatott állapotba került, a történtek után már kezdte elveszíteni józan ítélőképességét.  Társai nem értettek vele egyet, mert tudták, hogy a barlang zsákutca minden irányban. Ha magukkal vinnék a fáklyát, kialudna. Ott, ahol most voltak, mindig égett, mert valami táplálta azt.  Azar ezután hirtelen ötlettől vezérelve kivonaszolta a halott férfit a sötétségbe. Leült az egyik sarokba, majd feszülten figyelte a bejáratot. Tudta, hogy ezúttal nem hibázhat. Körülbelül tíz perc múlva megjelent a patkányszerű fenevad is, aki lakmározni kezdett a friss húsból. Azar egy gyors mozdulattal megragadta a nyakánál fogva, mint azt korábban is tette, amikor még az alagútban járt teljes sötétségben. Dulakodás kezdődött, a patkány megpróbálta kikaparni Azar szemeit a karmaival, de a férfi erősebb volt nála. Csúszós teste azonban kisiklott a kezei közül, majd a patkányszerű szörny egyenesen a másik férfira vetette magát. Könnyen átharapta a torkát, mert a férfi a földön kuporgott. Ethel ezalatt kezében szorongatta az éles követ, ahogyan azt előre megbeszélték. Bele kellett volna döfnie a szörny testébe, de a meglepetéstől a nő egy ideig mozdulni sem tudott. Végül feltámadt benne a védekező ösztön, összeszedte minden erejét és a hegyes sziklával átszúrta a patkány testét. Azar ezután odalépett hozzá és így szólt: - Viszem a fáklyát, menjünk innen gyorsan. Ez a démon vagy akármi megpróbál minket itt tartani, de mi nem sétálhatunk bele a csapdájába. Miközben a barlangban a lehető leggyorsabban futottak céltalanul, a fáklya lángja egyre kisebb és kisebb lett. Mindketten kezdték feladni a reményt. Egy másik húsevő fenevad érzékelte, hogy a biztonságot jelentő fény hamarosan kialszik. Ez most nem egy patkány volt, hanem valami sokkal rosszabb, ami a földben fúrt járatain keresztül közlekedett.

 Delilah nem adta fel a keresést. Minden helyet felkutatott a környéken a legapróbb részletekig.  Bejárta az elhagyatott és lakatlan vidékeket is, hogy megtalálja a férjét. Arra nem is gondolt, hogy nagyon messze került így a megoldástól. Azar közelebb volt hozzá, mint azt hitte, ugyanis éppen alatta, a föld mélyén volt. Delilah azonban ismét a megérzéseire hagyatkozott. Megpróbálta összerakni a kirakós hiányzó darabjait. Visszaemlékezett arra, hogy mi történt pontosan férje eltűnésének napján. A jelekre , amelyek mindig előre jelzik azt, ami történni fog. Négy szót írt le a papírra: Reggel hat. A kő, amiből a ház fala épült volna.   Az ásó, amit legutoljára férje kezében látott és a rózsa, amit aznap tőle kapott. Azar tenyerén a jelek nem mutatták azt, hogy idő előtt meg fog halni. De ott volt a veszélyt jelentő kör is, ami megváltoztathatja a sors vonalát. Delilah egy ásóval a kezében kiment a kertbe, ahol alaposan szemügyre vette a rózsabokrot. Annak egyik tüskéje valamitől véres lett. Kiszedte gyökerestől a növényt a földből , majd ásni kezdett. Nagy kupac föld hevert előtte, de a várt siker, hogy talál valami jelet a föld alatt, ami alapján megtalálhatja eltűnt férjét, elmaradt. Az ásó nyele is kitörött, mert egy nagy sziklába erősen belevágta. Már épp menni készült, amikor furcsa zajra lett figyelmes. A szikla körül, pontosan ahol a rózsabokor nőtt korábban, beomlott a föld és egy mélyedés tárult a szeme elé. Kővel rakták ki a falait, akár egy kútnak,  viszont nem volt benne víz. Jól látszott az alja, talán hat- hét méterre lehetett a föld felszínétől. Delilah visszament a házba, hogy előkeresse a létrát, amelyet nagy nehezen sikerült kivonszolnia a kertbe. Lefagyott a meglepetéstől, amikor meglátta Azar- t és vele egy ismeretlen nőt, amint a földön hevertek. A kút oldalán lévő kijáraton át jutottak a felszínre. Delilah rögtön hívta a mentőket, akik elszállították a két válságos állapotban lévő beteget.

A kórházban Azar mindent elmondott feleségének, aki előre sejtette mit fog kérni tőle a férje. - Már összepakoltam mindent az autóba, ami nagyon fontos . Ismét elölről kell kezdenünk mindent valahol máshol, mert csak így lehetünk újra boldogok.