2024. ápr 02.

Az életre kelt rajz

írta: Darius1
Az életre kelt rajz

 

 Mulata, vagyis a mulatt nagyon szép nő volt, de szoros kapcsolatban állt az ördöggel. A mexikói Córdoba - ban élt Vera Cruz városától nem messze, ahol nagyon jó kávét és  mangót termesztenek. Mulata, vagy ahogyan szólították , Soledad születésének körülményeiről  semmit nem tudtak az emberek. Senki nem tudott arról, hogy kik a szülei vagy honnan jött.   Az öregek viszont azt állították, hogy amikor ők még fiatalok voltak, a nő ugyanannyi éves volt, mint most és semmit nem öregedett. Tizennégy éves korában anyja megbetegedett. Ekkor az apa elküldte lányát gyógyszerért. Soledad elment ugyan, de gyógynövényekkel tért vissza, amelyekkel aztán meggyógyította anyját.

 

Soledad példás életmódot folytatott, mindenkinek segített, aki bajba jutott,  enni adott az éhezőknek,  viszont fekete mágiára tanította őket. Sokan nem tudták felfogni ennek veszélyét, ezért belesétáltak a csapdájába. Egyszerű és kopott ruhákban járt, de azok mindig tiszták voltak. Ugyanazon a napon és ugyanabban az órában különböző emberek látták őt más - más helyeken, egymástól távol. Néha a fővárosban volt, máskor  Córdoba- ban vagy Veracruz- ban. Látták repülni a levegőben, magasan a házak teteje fölött, fekete szeméből szikrák villantak. Állítólag minden este meglátogatta az ördög, mert éjszaka a szomszédai megfigyelték, hogy a háza szorosan zárt ajtóinak és ablakainak résein keresztül erős fény ragyogott. Tűz égett odabent, efelől nem volt semmi kétség.  Állandó társa egy farkas volt, amely több embert meggyilkolt, majd azok testrészeit elvitte a boszorkány házába, hogy pótolják a szükséges alapanyagot a fekete mágia különböző eljárásainál. Mulata ennek ellenére rendszeresen járt misékre, a megfelelő időben evett az úrvacsorából is, hogy hithű keresztény látszatát keltse. Sok férfi akarta őt, így volt amiből válogatnia. Vénlányok is jártak hozzá, akik férjet akartak maguknak vagy szegény nők, akik ékszerekre és szép ruhákra vágytak, hogy az alkirály udvarába kerülhessenek. A boszorkány megtette nekik ezt a szívességet, mivel tudta, hogy a pénz által bűnös életmódra térnek át. A mai napig fennmaradt a mondás: Nem vagyok a córdobai Mulata! Ezt válaszolta valaki annak, aki lehetetlen szívességet kért.

 

Egy napon azonban Soledad az inkvizíció fogságába került. Egyesek azt mondták, hogy az egyik szeretője jelentette fel, mert a nő szakított vele. Mások szerint az inkvizíció emberei azért fogták el, mert hallották róla, hogy  boszorkány. Amikor őrizetbe vették,  tíz aranyporral teli hordót találtak a házában. A jogerős ítélet értelmében tűz általi halál várt rá. A nő teste különös körülmények között magától regenerálódott röviddel a kínzások után, mintha soha nem korbácsolták, verték vagy égették volna meg. Állítólag levágott ujja visszanőtt a helyére.

Egy napon erős vihar tört ki, az inkvizítor pedig bement a boszorkány börtönébe, hogy bűnbánatra késztesse őt ismét. Azt vette észre, hogy a nő szénnel rajzolt valamit a börtön falára.  Az általa lerajzolt hajón  nem hiányzott egyetlen kötél, vitorla, vagy bármi más, amire egy hajónak szüksége van. Miközben az inkvizítor meglepetten nézte a hajót, Soledad felé fordult, aki furcsán nézett rá gonosz fekete szemével, majd megkérdezte: - Mi kell még ennek a hajónak ahhoz, hogy tökéletes legyen? A válasz így hangzott : -Te vagy az, akinek sok kell ahhoz, hogy tökéletessé válj és megtisztulj a bűneidtől! Ami pedig ezt a hajót illeti, éppen olyan tökéletes, mintha igazi lenne. Aztán a Mulata így szólt: – Az lesz, igazi!

 

Hirtelen a hajó vitorlái életre keltek, mintha erős szél fújta volna azokat. Majd az inkvizítor szeme láttára Soledad a hajóval együtt elvitorlázott a börtön falán. Eleinte lassan ment, majd egyre gyorsabban, mígnem a cella falának végéhez érve egyenesen a tömör kőbe és habarcsba hajózott. De miután a hajó eltűnt, Soledad egy ideig még mindig gonoszul nevetve állt a cella sarkában. A város kikötőjét a heves esőzések miatt aznap lezárták, egy hajó sem indulhatott útnak. Mégis többen látták azt, amint egy szokatlan hajó a nyílt tenger felé tart, egyenesen a hurrikán közepébe.

 hqdefault.jpg

Szólj hozzá

Amerika