A Podkumk folyó partja mentén, a Kaukázus hegyei között elrejtve, régen egy nagy kabard település húzódott. Az ott élők közül leggazdagabb egy Inal Unarokov nevű ember volt, akinek sok földje, szarvasmarhája, lovai és egyéb állatai voltak. De hiába élt bőségben, betegség gyötörte. Gyomra nem tudta megemészteni a szilárd táplálékot, ezért csak kecsketejet ivott. Kedvenc állata egy nagy fehér, selymes szőrű kecske volt nagy szarvakkal,  Unarokov pedig csak az ő tejét itta meg. Azonban egy nap a kecske nagyon kevés tejet adott, és így ment ez egészen majdnem egy hétig. Az öreg magához hívatta a pásztort, aki az állatait legeltette. Megkérdezte tőle, hogy miért ad kevés tejet a kedvenc kecskéje. A pásztor így felelt:

- Valami kiszívja a tejét! De megtudom mi az, mert utána járok.

Így is lett, másnap a pásztor figyelni kezdte a kecskét. Délután, amikor a csorda az erdő szélén legelt, a pásztor észrevette, hogy a fehér kecske leválik a többitől és a bozótosba megy. Óvatosan követte az állatot egészen egy tisztásig, ahol földbe gyökerezett a lába a meglepetéstől. A galagonyabokor alatt újszülött kisfiú feküdt. A kecske odament hozzá, majd tőgyét közvetlenül a fiú szája fölé helyezte, aztán lefeküdt melléje. A baba szopni kezdte egészen addig, amíg a kecske kiugrott a bokrok közül és újból csatlakozott a csordához. A pásztor odament a fiúhoz, a karjába vette, estére pedig Unarokov házába vitte. Az öreg nagyon örült a nem várt vendégnek.

- Isten küldte hozzám. Mivel nincsenek fiaim, örökbe fogadom.

A kisfiúnak Mashuko lett a neve. Nevelőapja a szolgái közül kiválasztott egy nőt, aki felnevelte őt. Amikor nyolc éves lett, utasította az egyik szolgálatában álló lovast, hogy kezdje el a fiú tanítását a harcművészetekre. Mashuko az évek során így megtanulta a birkózás, az íjászat és a lovaglás művészetét.

A boldog időket azonban egyszer csak bánat váltotta fel. Mashuko - t tizenöt éves korában furcsa bűbáj kerítette hatalmába. Nem akart már nevelőapjával élni, majd egy nap elszökött otthonról. Épített egy kunyhót az erdő szélén, a napjait pedig vadászattal töltötte. Amint hajnalodott, felkapta az íjat és a tegezben tartott nyílvesszőket, aztán bement az erdőbe, amely a Podkumk bal partjánál kezdődött. Unarokov nem nyugodott bele fia elvesztésébe, ezért egy késő esti órában felkereste őt a kunyhójában.

  - Miért kerülöd az embereket ? Miért akarsz távol élni tőlem?

- Ne kérdezd, mert nem válaszolhatok erre.  Kérlek légy türelmes- felelte Mashuko.

Unarokov dühös lett, de eszébe jutottak a pap szavai, aki korábban arra intette őt, hogy ne avatkozzon bele a dolgokba. Viszont azt is látta fián, hogy amióta nem vele élt,  sápadt lett, lefogyott és nem akart beszélni senkivel. Még aznap éjjel magához hívatta egyik szolgáját, Aslambek- et, majd arra kérte őt, hogy kövesse Mashuko-t. Aslambek a fiú kunyhójához ment, aki már hajnali előtt elhagyta otthonát. Az erdőben szarvas, róka, hegyi kecske és mindenféle állat ugrott ki előtte a bokrokból, de ő meg sem próbálta lelőni azokat. Ehelyett egyre feljebb és feljebb ment a hegy felé. Végül egy tisztáshoz ért, amelyet szép és illatos virágok borítottak be. Itt állt talán negyed óráig is, egészen addig, amíg egy rózsaszín felhő jelent meg a legmagasabb hegyek mögött. A felhő ezt követően elszakadt a hegytől és a tisztás felé haladt. Rózsaszín köd ereszkedett le a helyre . Aslambek a bokrok között megbújva észrevett egy szép, átlátszó ruhákba öltözött nőt, akit körülvett ez a köd. Úgy állt Mashuko előtt, hogy lábai nem érintették a földet. Aslambek szívét megmagyarázhatatlan öröm járta át, miközben őt nézte. A nő viszont nem maradt ott sokáig, a rózsaszín köd fokozatosan felszívódott a tisztáson, majd felhő lett belőle ismét. Aslambek ezután hazatért, egyenesen gazdájához ment, akinek elmondott mindent.

- Igazat beszélsz? - kérdezte Unarokov.

- Mikor hazudtam neked?

- Igen, ez így van. Mindig igazat mondtál nekem, ezért elhiszem. De ki ez a nő? 

- Nem tudom. De az öregektől hallottam az erdei szellemekről.

- Én is hallottam róluk. Valamint azt is, hogy szeretik kínozni az embereket, de senki nem tud ellenállni nekik. Ez a nő pedig ki fogja szívni Mashuko - ból az életet. Mit tegyünk hát?

Aslambek megborzadt. - Talán létezik egy megoldás. A boszorkány, akinek neve Yezba, kapcsolatban áll a szellemekkel. 

Unarokov eleinte tiltakozott: - Te nem vagy elég idős ahhoz, hogy tudd kicsoda ő. Azt beszélik, hogy a hegyekben embereket tart fogva, akiknek a lelkét ellopta. Ha valaki rátalál egy ilyen ember testére, amely mozdulatlanul fekszik a földön, a halott beszél is hozzá. 

- Ez igaz, de a boszorkány aranyért cserébe mindenben segít bárkinek.

Unarokov végül beleegyeztek, majd átadott Aslambek- nek egy zacskó aranyat, aki késő este még aznap felkereste a boszorkány házát. A kunyhó magányosan állt a Podkumk -szikla felett. Aslambek -et kirázta a hideg, amikor megpillantotta a szanaszét heverő csontokat. A földből fekete iszap tört elő, amely körülvette az egész házat. Aslambek céltalanul nézett körbe, nem tudta merre menjen. Aztán egy idős nőt vett észre az egyik fa tövében, akinek a szeme úgy csillogott, mint a szén.

- Mit akarsz?

- Hogyan kerültél a fához, megbújtál mögötte?

- Mi van a kezedben ? - kérdezte az öregasszony.

- Itt a jutalmat! - mondta Aslambek, aztán átadta neki az aranyat.

- Gyere velem . - felelte Yezba, aztán bementek együtt a kunyhóba.

Aslambek először ki akart rohanni onnan, mert észrevett egy emberi fejet az asztalon békák és mindenféle állati testrészek mellett. 

- Nyugodj meg.  Ne fáraszd magad azzal, hogy elmondod miért jöttél. Én tudok olvasni azok gondolataiban, akik előttem állnak. Elmondom mit tegyél. Jól gondolod, hogy egy gonosz szellem az a nő. Ritkán látják az emberek, mert csak a tiszta lelkűeknek mutatja meg magát. Ha egyszer valaki meglátja, miatta elfelejti apját, anyját és önmagát is.

- Ez igaz, én is ugyanezt éreztem.

- Mashuko viszont beleszeretett.

- De hogyan szerethet valaki egy szellemet ?

- Könnyebben , mint hinnéd. Egy dolgot tehetsz csak. Követed ismét Mashuko-t a tisztásig, de előtte bekened magadat trágyával. Viszel a kunyhóm melletti forró iszapból, amit most adni fogok neked. Azt kell ráöntened mindkettőjükre. Az aranyat pedig nem kell nekem, legyen a tiéd. Helyette adj nekem néhány csepp vért! - mondta a boszorkány,  miközben egy kést adott Aslambek-nek.

Másnap Aslambek bekente testét trágyával és követte Mashuko-t a hegy felé. A tisztáson ismét megjelent a rózsaszín köd, majd abban az átlátszó ruhába öltözött női alak. Ezúttal Aslambek szívét nem járta át a boldogság érzése, mint korábban. Haragot érzett a nő iránt és furcsa módon Mashuko irányába is. Kiugrott a bokorból, majd az iszapot a nőre dobta. A szellem felkiáltott a fájdalomtól, a tisztást pedig véres köd borította be, ami aztán felhővé alakult. Nagyon gyorsan felemelkedett a levegőbe, végül eltűnt az Oskho- Makho (Elbrusz) mögött. Aslambek ezután Mashuko testére is akart dobni az iszapból, de a fiú megállította. Dulakodni kezdtek,  Aslambek kiejtette kezéből az iszapot, majd elterült a földön. Már nem érezte azt, hogy ártani akar társának.

- Miért ölted meg az anyámat?  - kérdezte Mashuko.

- Ő nem az anyád volt, hanem egy gonosz szellem.

- Az anyámat átok sújtotta és csak a szeretet ereje szabadította volna fel ez alól. A hegy fogságában élt, mert ellopták a lelkét. Miért ölted meg ?

- Apád nagyon aggódott érted, ezért tanácsot kértünk a boszorkánytól.

- Éppen attól kértetek tanácsot, aki a vesztemet akarja. - mondta erre Mashuko, aztán elrohant. 

Három napig kutatta anyját az Elbrusz magas hegyén, végül megtalálta a testét egy barlangban. A test ezúttal nem szólt hozzá, mint korábban. Mashuko elégette, majd mikor a tűz kialudt, kiszedte belőle a csontokat, amelyek szénné váltak. Fából egy mozsárt készített, majd abban összetörte a csontokat és magával vitte a hegy tetejére. Az itt fújó erős szél magával sodorta a porszemeket négy különböző irányba az ég felé. Mashuko egy darabig bámult a semmibe, a felhők által körülvett hegyekre, az alatta elterülő tájra és a jeges földre, amely lábait már a csontig fogyasztotta. Ő azonban nem törődött a hideggel és a széllel. Nagyon szomorú volt,  már nem tudta visszatartani könnyeit.  Folyton anyja járt az eszében, akit nem láthat többé. Kudarcot vallott, nem sikerült teljesítenie azt, amit megígért neki. Így merült el gondolataiban, az utolsó reménye is elszállt. Leült egy fagyos szikla mellett és várta, hogy a fagy végezzen vele. Nem sokkal később az égből egy égő szikra esett le éppen mellette, amely Mashuko meglepetésére nem aludt ki a jégen. Közelebb ment hozzá, hogy jobban szemügyre vegye. A tűz még mindig égett és a kezén sem ejtett sebet, de még fájdalmat sem érzett, miután megérintette. Mashuko úgy érezte, hogy ez a tűz felgyújt valamit az ő szívében,  amit csak akkor tapasztalt, amikor korábban anyjával volt. Nem volt már szomorú,  boldogságot érzett csupán, mintha újjászületett volna. Ez a láng pedig behatolt a testébe, ezentúl ott égett benne örökre. Lement a hegyről gyors léptekkel, meg sem állt apja hazáig.

Unarokov nagyon örült, amikor fia úgy döntött, hogy vele fog élni ezután. Amióta rátalált és örökbe fogadta az árvát, valami folytán nem betegedett meg többé, bármilyen ételt képes volt megenni.

- Nem voltam elég türelmes. Úgy gondolom, hogy hibás vagyok abban, amiért nem találhattad meg az anyádat.

- Megtaláltam, ő már bennem él. De nehéz lenne ezt megértened. Sokan keresték az örökké égő lángot, de nem találták meg. Talán azért, mert nem jó helyen keresték. Az ugyanis a szívünkben van, az emlékek éltetik.

Mashuko másnap felkereste Yezba kunyhóját. A boszorkány nagyon meglepődött, amikor meglátta, mert azt hitte, hogy Aslambek végzett vele is. Kezébe iszapot vett a háza körül folyó forró sárból, amely buborékok formájában tört elő a földből. Mashuko-t azonban megvédte a benne élő tűz,  testében nem tett kárt az iszap, amely a földre esett, majd hirtelen lángra kapott. Yezba ezt látva bemenekült a kunyhóba, de azzal együtt égett meg. A ház és minden, ami körülötte volt elsüllyedt a sárban.

 1767-bena Chegem- szurdok mellett tömegesen haltak meg emberek furcsa betegségben. Azt beszélték, hogy a beszélő múmiák átka sújtotta őket. Az egyik pásztor föld alatti üregbe esett, ahol három ember romlatlan testét találta meg. Egy szerzetes, egy nő és egy lány feküdt ott. A lány ujján egy értékes aranygyűrű volt, amit a pásztor megpróbált lehúzni róla. De amikor hozzáért, a múmia megszólalt valamilyen érthetetlen nyelven. Azóta a falut és lakóit pár hónapig szerencsétlenség és halál sújtotta. Később a XX.  században kezdték el kivizsgálni az ügyet. Több helyen találtak olyan holttesteket barlangok mélyén, amelyeknek teste ép maradt. Gyorsan elszállították mindegyiket, de azóta nem lehetett hallani róluk semmit. A legendák szerint a múmiák azoknak az embereknek a maradványai, akik egykor a boszorkány hatalmába kerültek és ezáltal csapdába esett a lelkük. Mashuko - ról egy hegyet nevezték el, éppen azt, ahol anyjával találkozott a tisztáson. Többen látni vélik őt éjszaka megjelenni a ködben.