Az agávé vagy maguey Közép - Amerika őslakos népeinek nemcsak táplálékforrást jelentett, hanem különböző rituálék  alapanyaga és a természetes gyógyászat fontos kelléke  is volt.  Kemény, tüskés leveleiből kötelet vagy ruházati szöveteket készítettek, a tüskés hegyek pedig kiváló varrótűnek bizonyultak.. A papok fülcimpájukat, nyelvüket vagy nemi szervüket szúrták ki a tövisekkel,  az összegyűjtött vért pedig felajánlották az isteneknek. A hagyományos gyógyászatban fertőtlenítő hatású borogatást használtak, amely maguey nedvből és sóból készült, ez kiválóan gyógyította a sebeket. A növény egyben a pulque forrása is. Az erjesztett nedvéből készült italt mezcal és tequila formájában desztillálják. Emellett a növényt fejsebek kezelésére is használták.

Az agávé  virága szolgáltatja a pulque nevű értékes alapanyagot. Az aztékok a tejes és savanyú, enyhén alkoholos italt nagy becsben tartották, szigorúan csak néhány kiválasztott fogyaszthatta, beleértve a papokat, a terhes nőket és az időseket. A papok úgy vélték, hogy az agávé elfogyasztása transzba esés által lehetővé teszi számukra, hogy közvetlenül kommunikáljanak az istenekkel.

Több legendával is magyarázzák az agávé eredetét. Amikor az általunk ismert univerzum létrejött, a fényfaló démonok vad és vérszomjas faja, a tzitzimime is kialakult.  Fényes fekete haj, karmokban végződő csontváz és vörös nyelv borította testüket. Azt mondták, hogy az élet kihullott hústalan női formáikból. Tágra nyílt csillagos szemük lehetővé tette számukra, hogy átlássanak a sötétségen. Ezek a démonok uralták az éjszakát,  ezért le kellett csillapítani őket valahogyan. Az ábrázolásokon olyan nyakláncokat viseltek, amelyen  levágott emberi kezek és szívek lógtak. A tzitzimim démonok sötétségbe burkolták a földet, de rituális vérontás fejében lehetővé tették, hogy a Nap felkeljen és áthaladjon az égen. Az aztékok azt hitték, hogy ha győz a sötétség, a Nap örökre eltűnik, a világ pedig emiatt megszűnik létezni. Fent a magas égben, a tzitzimime démonok lakhelyén egy fiatal leány,  Mayahuel élt fogságban. Nagymamája, Tzitzímitl démon  zárta be őt. Ehecatl, a szél és eső istene azonban egy este felemelkedett az éjszakai égboltra, hogy szembeszálljon a démonokkal, de ehelyett felfedezte Mayahuel rejtekhelyét. Mivel a lány nagyon szép volt, azonnal beleszeretett, majd meggyőzte őt, hogy tartson vele. Amikor Tzitzímitl rájött, hogy Mayahuel eltűnt, dühbe gurult. Megparancsolta szolgáinak, hogy keressék meg az unokáját. A szerelmes pár azonban  fák formáját vette magára , amelyek egymás mellett álltak úgy, hogy a szél hatására leveleik simogatták egymást. Az álca nagyon sokáig sikeresnek bizonyult , de végül Tzitzímitl megtalálta őket. Az ég elsötétedett a fekete felhőktől, amelyek nagy vihart, villámlást és mennydörgést eredményeztek. A démonok Mayahuel- re vetették magukat, aztán széttépték őt. Mindegyik démon elfogyasztott testéből egy- egy részt. Ehécatl sértetlen maradt, így később meg tudta bosszulni  Mayahuel halálát Tzitzímitl megölésével. Mivel iszonyatos bánat sújtotta őt kedvese nélkül, összegyűjtötte Mayahuel csontjait,  majd eltemette azokat egy mezőn. Amint könnyei lehulltak a száraz talajra, a maradványok rögtön átalakultak,  az első agávé lett belőlük. Ehécatl megkóstolta a növényből származó elixírt, ízlett neki, ezért úgy döntött, hogy megosztja alkotását az emberiséggel. 

Egy másik azték legenda összekapcsolja a pulque-t a folyók létrejöttével. A történet szerint Tlacuache, egy oposszum isten határozta meg a folyók irányának haladását. Miközben élelmet keresett, egy agavéba esett. Emberszerű kezével belevájt az egyik bőrszerű levelébe, hogy ki tudjon jutni a csapdából. Ekkor édes, mézes nedv szivárgott ki a vágásból, amit Tlacuache meg is ivott. Miután jóllakott, visszatért barlangjába. Otthon azonban nem maradt nyugta, minden percben folyton arra gondolt, hogy innia kell még abból az édes és finom folyadékból. Tlacuache-nak soha nem volt nehéz ételt találnia éles szimata folytán , ezért könnyen visszatalált a helyszínre.  Azt azonban nem tudta, hogy a nektár egyik napról a másikra megerjed és alkohol lesz belőle. Így az erszényes állat hamar berúgott. Botladozva, ide-oda dülöngélve sikerült csak sok idő után hazatalálnia. Bármely mexikói folyó, amely kanyarodik vagy nem egyenes vonalat követ, annak köszönhető, hogy Tlacuache pulque-t ivott. Miközben ittasan tervezte meg a folyók irányát,  nem tudott figyelni kellőképpen, ezért elkanyarodtak a helyükről.

Az azték mitológiában Patecatl volt a tizenhárom nap ura és a zömök, pszichedelikus peyote kaktusz  felfedezője. Egy este ő és Mayahuel (aki ebben a történetben a termékenység istennője), egymással közösültek,  ami szokatlan terhességet eredményezett. Hónapokkal később a büszke anya 400 nyulat szült. Mivel Mayahuel az agávé istennője volt, melleiből tej helyett pulque-t szoptak a nyulak. Így nem meglepő módon lerészegedtek már születésük után. A négyszáz nyúl mindegyike a részegség különböző szakaszait ábrázolja. A testvéreket Centzon Totochtin néven ismerték, akik az alkoholos befolyásoltság alatt elérhető mérgezés különbözõ fokait képviselték. Az egyik gyerek, Ometochtli azt a kezdeti bátorságot élénkítő állapotot képviseli, amely a részegeség után leghamarabb következik be. Ekkor a  beszélgetések során fontosabbnak érezzük magunkat,   mindenki vonzóbbá válik körülöttünk . Macuiltochtli vagy öt nyúl a túlzás isteneinek egyike volt, ami  egyenértékű azzal, hogy túlságosan sok ital elfogyasztása után másnap heves fejfájással ébred valaki. Az aztékok számára a végtelenség fogalma a négyszázas számnál kezdődött.

A  tequila nevű szeszes italt kizárólag a kék agávéból készítik . Fontos tudni, hogy a városi legendákkal ellentétben a tequilában nincsenek férgek, egyetlen  márka termékeiben sem található féreg az üveg alján. Valójában a tequila szigorú előállítása és palackozása tiltja az ilyesmit. Való igaz, hogy bizonyos mezcal italokat palackoztak gilisztával, a gusano-val , ami valójában egy pillangó hernyója. A mezcal gyártási előállításának javulásával azonban ez a gyakorlat fokozatosan feledésbe merült.