Az ókori egyiptomiak a kémiai műveletekhez, ahogyan minden más fontos tevékenységhez is, varázsigéket társítottak. Ha összevetjük a három tényt, hogy az egyiptomiak aranyérccel és más fémekkel foglalkoztak, mindezeket titokban tartották és mágikus jelleggel ruházták fel, közelebb kerülünk az alkímiához. Az egyiptomiak már i. e. 2900-ban bányásztak aranyat Núbiában. A kvarcból nyert értékes fémet kézi malomban őrölték, majd miután technikai ismereteik nagy mértékben fejlődésnek indultak, az aranyat finomították és szabványosították. A finomítás módszereit a papok titokban tartották. Zoszimosz szerint a fémek kitermelése révén az egész királyság gazdaságilag nagymértékű fejlődésnek indult, de csakis a papok gyakorolhatták ezt a hatalmat.

Stephanos görög történetíró szerint, aki az i. e.  VII. században élt, a kén és az ólom azonos jelentésű Ozirisszal. Ezt az istent, valamint annak hitvesét, Íziszt és a gonosz Tüphónt gyakran említik az alkímiai szövegek, legtöbbjük pedig Hermész Triszmegisztoszt, mint az alkimista filozófia megalkotóját nevezi meg. Hermész az a görög isten, aki a lelkeket az alvilágba vezeti, ő nyitja meg a születés és a halál kapuit. Ő felel a kereskedelemért, a a tudományokért és a pénzváltásért is, egyben az istenek hírnöke, aki közvetítő a három világ között. A Triszmegisztosz szó jelentése háromszor legnagyobb, aki valójában Egyiptom görög telepeseinek istensége. A Nagy Sándor által alapított Alexandria népességének nagy része szintén nem görög volt, viszont a legértelmesebbek ők voltak. Az egyiptomi vallás és a görög filozófia keveredése által, mely a két nép között folyamatos cserét eredményezett, a hellén eszmék voltak túlsúlyban, így jogosan beszélhetünk hellenizált Egyiptomról. A görögök könnyedén elfogadtak bármit, amit meg tudtak érteni, például az egyiptomi istenekben saját isteneiket ismerték fel. Hermészt Thot-tal azonosították, aki szerepében nagyrészt megfelelt  a görög istennel. Thot az alvilágban lejegyzi Ozirisz utasításait, amelyet az elhunyt tetteinek megítélése után hirdetnek ki. Hermész emberibbé vált, egyfajta mitikus királlyá alakult, aki 3 226 évig uralkodott és 36 525 könyvet írt a természet alapelveiről. Jamblikhos azonban lecsökkentette ezt a számot hőszezerre, Alexandriai Kelemen pedig negyvenkettőre. Thot-Hermésznek, a feltételezett szerzőnek tulajdonították a következetesen hermetikusnak nevezett tan megállapítását. Senki sem kételkedett a mitikus szerző hitelességében, akinek létezését Platón, Diodórosz, Tertullianus és Galenos is megereősítették. A Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított művekből azonban nem sok maradt fenn: mindössze tizennégy görög nyelvű szöveg és keresztény szerzők által megőrzött néhány töredék. Ezek a régi korszakot jellemző misztikus és filozofikus eszmékről tanúskodnak, amelyek a gnosztikus tanokra hasonlítanak. Legismertebb közülük a Poimandres, vagyis a jó pásztor, amelynek egyes részei nagyon hasonlítanak János evangéliumához és a Platón által írt Timaios-hoz. Ezeken az írásokon túl Hermész Triszmegisztosznak tulajdonítanak még néhány mágikus tanulmányt is, amelyeknek fő tárgya az asztrológia.

 Az alkimisták úgy tekintetek a hermetikus könyvekre, mint Hermész hagyatékára, melynek titkait azért rejtették allegóriákba, nehogy a bölcsesség avatatlanok kezébe kerüljön. A Hermésztől leggyakrabban idézett részlet olyan írás volt, amelyet egy smaragdtáblán találtak Hermész múmiájának kezében, egy rejtett gödörben, ahol teste feküdt, a legendák szerint a Kheopsz piramisban. A Smaragdtáblának nevezett írásban ez állt: Kétség nélkül valóságos és legigazabb, hogy ami fent van, az olyan, mint ami lent van, hogy az egyetlen csodáit előidézze. Ahogy minden dolog egyből ered, az egyetlen gondolata révén, úgy minden dolog ebből született átalakulás révén. Apja a Nap, anyja a Hold. A szél hordta hasában, a föld a dajkája. Ereje és hatalma korlátlan, amikor földdé alakul...így teremtődött a világ. Ebből esznek és bukkanak elő azok az átalakulások, amelyek eszközei itt vannak, ezért hívnak engem Hermész Triszmegisztosznak, aki a világ filozófiájának három részét birtokolja.

Ezekben a mondatokban az alkimisták az aranycsinálás különböző állomásaira ismertek, a mondatok kétértelműsége számtalan megfejtésre szolgált. A Smaragdtábla legkorábbi másolata (hacsak nem az eredeti), megtalálható az egyiptomi Thébában, egy névtelen varázsló sírjában, amelyet 1828-ban fedeztek fel. A Smaragdtáblán feltűnik egy mondat, amely kulcsa lehet több alkímiai elméletnek: Ezért minden homály elmenekül előled. Az alkimisták tudták, hogy az arany szép fényt áraszt.  A kemény, megdermedt anyagot életre kellett kelteni. Így az alapfémek arannyá változtatását más átváltozás is kísérte: az emberé. Az alkímiai folyamat hét lépcsője jelképezte a boldogsághoz vezető utat. Az alkimisták arra törekedtek, hogy egyesítsék a lelket és a szellemet az éggel. A tudományos eredmények ugyanis mind értéktelenek, ha nem társul hozzájuk a lélek nemesedése. Úgy gondolták, hogy a legtökéletesebb anyag az elpusztíthatatlan arany. Az ólom, a vas, a réz és más fémek a természet kudarcai. A smaragd a hagyományosan Hermészhez köthető kő, míg a higany a féme. A Mars a vörös kövekkel és a vassal, a Szaturnusz pedig a fekete kövekkel és az ólommal társul.

A XX. század elejéig a Smaragdtáblának csak latin változata volt ismert. Az első arab változatokat Holmyard angol történész és Julius Ruska német orientalista fedezte fel újra. Különféle ősi arab művekben találták meg, amelyek közül a legrégebbi változat egy, a IX. században keletkezett értekezés mellékleteként található, a Teremtés titkának könyve, arabul Kitab sirr al-Halika néven . Ez a szöveg Tüanai Apollóniosz fordításaként jelenik meg , arab nevén Balinus. Bár nem találtak görög kéziratot, minden bizonnyal létezett ilyen is.