- Sasha, segítesz epret szedni? - kérdezte a nagymama csengő hangján a konyhából. Sasha éppen az arcát mosta a fürdőszobában.

- Igen, nagymama! – válaszolta vidáman a fiú, és kiszaladt az udvarra. A reggeli nap sugarai már megvilágították a kis falu háztetőit. A tiszta reggeli levegő, a szép skarlátvörös rózsák és  petúniák megörvendeztették a fiú lelkét. A madarak szokásos reggeli koncertjüket vidáman adták elő. Minden boldognak látszott ezen a késő tavaszi májusi napon. Sasha a kertbe sietett, az eperágyásokhoz. A zöld, háromszög alakú  eperleveleket felemelve Sasha éberen figyelte a piros terméseket. Közben nagymamája is megérkezett. Nagyot termő, fajtiszta epreket ültetett, egy olyan fajtát, amelyet  II. Erzsébet királynőről neveztek el. Ez a fajta már májusban termést hozott. A kerti epernek más fajtái is voltak, mint például az Albion és a Kimberley, ám ezek csak később értek be.

– Tegnap este, amikor megnéztem az epreket, sok érett szemet láttam. Azt hiszem meg tudunk tölteni egy ötliteres vödröt.  – mondta boldogan Andrea nagymama unokájának.  

– Nagyi, kérlek, adj egy vödröt – kérte a fiú.

 A nagymama átnyújtott unokájának egy rózsaszín nyelű műanyag vödröt, majd a csirkeólhoz ment. A fiú gyorsan szétválasztotta kezével az eperbokrokat, azonban egy érett termést sem látott közöttük. Zöld és rózsaszín sok volt közöttük, de egyik sem volt piros.

- Nem értem – mondta magában a fiú. Már fél órája mászott négykézláb az ágyások között, térde csupa piszok lett. Végül egy üres vödörrel rohant be a házba.

- Nagyi,  nincs piros eper.

  A nagymama szemüvege még az orráról is lecsúszott a meglepő hír hallatán. Kiment a kertbe, hogy maga is átnézze az összes bokrot. Eközben Sasha  aggodalmas pillantásokat vetett a nagyanyjára. Körülbelül tíz perc múlva a nő felegyenesedett. A kezében három vékony eperszár volt.

– Valami nagyon furcsa dolog  történik – mondta elgondolkodva. — Az epret mindig sörétes pohárral szedjük. Ellenkező esetben gyorsan levet eresztene. Nem látok lábnyomokat sem. 

– Nagyi, ne légy ideges – mondta Sasha. – Már hat és fél éves vagyok, nagy és erős fiú. - Mindenképpen elkapom a tolvajt, és akkorát ütök rá egy fabottal, hogy elfelejti az utat a kertünk felé !– ígérte Sasha ünnepélyesen.

A nagymamának csak most jutott eszébe  hogy szomszédjával, Denise asszonyal el kellett mennie az erdőbe, hogy megkeressék a smaragdgyíkok varázslatos tojásait. Este az egész család összegyűlt vacsorázni, a nagymama krumplipürét és hússzeleteket tett az asztalra. A nagyapa figyelmesen hallgatta unokáját, aki a lehetséges epertolvajokról beszélt. 

 - Nincs érett eper,  de minden bokor a helyén van! 

– Voltak  nyomok az ágyások között? - kérdezte a nagyapa.

- Iván, az a helyzet, hogy alaposan átvizsgáltam az összes eperbokrot. Egy bokor sincs eltörve vagy megsérülve. Idegeneknek nyoma sem volt, így nem hiszem ember járt volna arra– válaszolta Andrea a férjének.

-  Sasha és én őrködni fogunk éjjel egészen addig, amíg el nem kapjuk a tolvajt! - mondta erre a nagyapa.

- Rendben. De siessetek, mert az összes eper pár napon belül meg fog érni –  mondta a nagymama sóhajtozva.

Két nap múlva Sasha unokatestvére, Sonia is meglátogatta nagyszüleit. Amikor este Sasha és Iván nagypapa együtt sakkoztak, a nagymama bevitte Sonia-t a házba.

- Hurrá! – kiáltotta Sasha és Sonia egyszerre, majd rohantak egymást megölelni.  Mindenki versengett egymással, hogy elmondják Sonia-nak mi történt nemrég a kertben. Ezután a nagymama elmesélte, hogyan is keletkezett az első eper valamikor az idők kezdetén.

- A közel- keleti és görög legendák szerint az első eper egy újjászülető isten véréből nőtt, akit Adonisznak hívtak. Azóta az eper a tavasz és a feltámadás jelképe is egyben.

- Ahogyan a vér is a testünkben új életet, energiát ad nekünk. - állapította meg nagyon okosan Sonia.

- Pontosan. Ezért is van annyira jótékony hatással a szervezetünkre. De ha valaki napról- napra ellopja az összeset, ami a kertünkben nő, sajnos idén nem tudunk enni egy szemet sem.

- Éjjel tizenkettőtől kettőig én leszek az őr – mondta a nagyapa. - Két összecsukható széket helyezek el a ribizlibokrok között.

Hajnali kettő körül a nagymama felébresztette unokáit. Valamiért suttogva beszélt: - Vegyetek sötét ruhát és tornacipőt. Menjetek a kertbe, hogy lecseréljétek a nagypapát. Itt vannak ezek a  tölgyfa rudak is. Az is lehet, hogy szellemekkel fogtok találkozni. De nem szabad megijednetek tőlük, mert ti bátor gyerekek vagytok.

A gyerekek ezt követően csendben, zseblámpákkal a kezükben a kertbe siettek, ahol jagyapjuk éberen virrasztott.

– Amíg kint voltam, senki sem jött. Ne kapcsoljátok fel a lámpákat addig, amíg meg nem halljátok a tolvajt! Ezekkel a szavakkal búcsúzott el a nagypapa unokáitól, majd álmosan bement a házba.

 Sonya és Sasha halkan leültek a székekre, letették botjukat a földre, kioltották a zseblámpáikat, és némán nézték a csillagos májusi eget. Az ég sötétkék boltozatán fehér, sárga és vöröses csillagok villogtak. A közeli Nikola erdő fái sötétbe burkolóztak. Síri csend volt. A gyerekek egy kicsit elszunnyadtak a mozdulatlan táj és a feszült ébrenléti állapot következtében. Egy idő után Sonia megszólalt, mert valami halk suhanást hallott a közelben.

– Sasha, hallod? 

- Mit? –riadt fel álmából Sasha hirtelen, és kezébe vette a zseblámpát. Miután felkapcsolta, Sonia is követte a példáját. Felugrottak a székekből, a lámpákkal pedig megvilágították  az eperágyásokat. A botokkal ütni kezdték a bokrokat. Sonia felsikított abban a pillanatban, amikor egy éles dolog mély sebet ejtett a lábán. Sasha lehajolt, hogy megnézze unokatestvére lábát, aki a fájdalomtól vadul üvöltözni kezdett. Sasha keze csupa vér lett, amikor hozzáért a lány lábához. Sonia a házba rohant, ahol felkeltette nagyszüleit. Kis idő múlva Sasha is utána ment, majd elmondott mindent, amit látott.

 - Nemcsak egy tolvaj van, hanem hét!

Mindenki a kertbe rohant, hogy saját szemükkel is tanúi legyenek az eseményeknek. A sok lámpa fényétől az ágyások úgy néztek ki, mintha reflektorok világították volna meg azokat.  A fénytől megijedve a szürke tolvajok golyókká gömbölyödtek össze.  

- Szóval ezek lopták az eperünket! - mondta Iván nagyapa. - A sündisznók ínyencek.

Pár perc múlva a sünök gyorsan az erdő felé futottak, néhány a tüskéire ragadt eprekkel a hátán szedte a lábát meglepően gyorsan. Azóta Andrea nagymama mindig este szedte le az epret, unokái pedig segítettek neki.  A sünöknek két csészealjat hagytak a kertben, tele sütivel és tejjel, hogy ezentúl ne az epret egyék meg.