A ködbe burkolt, legendákkal és rejtélyekkel teli Kilimandzsáró, más néven Afrika teteje, a világ minden szegletéből vonzza a turistákat. A szürke és sötét felhőkbe burkolt  5895 méter magas Kilimandzsáró az Egyenlítőtől mintegy 330 kilométerre délre található Tanzániában. Három különálló csúcsból áll: Kibo, Mawenzi és Shira. A helyiek  Isten büntetésének tekintik a fogyatkozó havat, mert túl sok ember próbálja megmászni napi szinten a hegyet. 

Nagyon sok történet és legenda központi témája a Kilimandzsáró. A lejtőin élő  chagga nép tagjai olyan törpékről beszélnek, akik nem nagyobbak az emberi gyermekeknél, és a hegy barlangjaiban, szakadékaiban élnek. A turisták által soha nem járt szakadékok környékén állítólag hegyi pigmeusok laknak, akik vadászó és a gyűjtögető életmódot folytatnak. Nagy termetű emberevő hegyi gorillák is élnek állítólag erre a hegy lejtőit körülvevő sűrű esőerdőben. A chagga nép legendáiban a Kilimandzsáró a teremtő székhelye, ő a hegyen keresztül vándorol ég és föld között. Ugyanakkor démonok lakhelye is, akik gyakran szárazságot okoznak azáltal, hogy felfalják a felhőket. Az őslakos népek nem Kilimandzsárónak nevezték a hegyet, hanem annak három csúcsát illették különböző nevekkel. A legmagasabbat Kipoo-nak vagy Kibo-nak, a legalacsonyabbat pedig Kimawense-nek vagy Mawenzi-nek hívták. A nem messze élő élő maszájok soha nem adtak nevet a hegynek, de a kenyai oldalon élő wakamba nép Kilima Jeu-nak és Kayolaa-nak nevezte el. Később a németek adták a Kilimandscharos nevet, bár senki sem tudja, hogy miért hívták így. Egyesek azzal érvelnek, hogy a chagga Kilemeiroiya kifejezés rossz kiejtése folytán jött létre a szó, ami azt jelenti, hogy könnyen mászható. Mások szerint a hegy jelenlegi nevét a  szuahéli nép adta, akik Kilima Njaro-nak, vagyis a karavánok hegyének nevezték. A Kilimandzsáró legkorábbi írásos említése a második századból származik, amikor egy görög földrajztudós, Ptolemaiosz az egyiptomi  Alexandria-ban az Oponén túli földről és a Rhapta-i nagy hóhegyről írt. Opone Szomália tengerparti része és Kenya északi partja, a Rhapta pedig a nagy szárazföld vagy a nagy kelet-afrikai árok, ahol a Kilimandzsáró is van. Afrika legmagasabb hegyét régen  a Nílus forrásának és a rejtélyek földjének is tartották, mivel csúcsait örök hó fedte. Ami a hegység különleges vonásait illeti, mint például a Mawenzi csipkézett tetejét, a chagga nép egyik legendája próbál magyarázatokat találni mindezekre.

Valamikor régen élt egy pásztor, aki a Kilimandzsáró aljában legeltette állatait. Egy napon az összes állatnak nyoma veszett. Mindenhol kereste azokat,  de nem talált rá egyikre sem. Az útjába eső  idős asszonytól kért segítséget, aki látott is a közelben egy nagy csordát.  A pásztor megtalált néhány jószágot, de a csordát már nem tudta összeterelni. Visszatért az öregasszonyhoz, hogy ismét  a segítségét kérje. A nő egy pálcát adott neki, majd így szólt hozzá: -Ezzel hajtsd a legnagyobb bikát magad előtt, a csorda pedig követni fog titeket! A pásztor fogta a botot, hajtani kezdte vele a legerősebb bikát, így az öregasszony tanácsait követve a csorda most már engedelmesen követte. Miközben új legelőkre terelte a jószágait,  két óriás elállta az útját és nem engedte tovább.  Kibo és Mawenzi szorosan egymás mellett álltak, hogy megakadályozzák a csorda szétszéledését. Így hát harmadszor is elment a férfi a kedves öregasszonyhoz, aki így szólt hozzá: -Ha segítesz felszántani a földemet, teljesítem az újabb kérésedet. Miután a pásztor felszántotta a nő földjét, az hálából egy csomag varázsport adott neki. A férfi ezután visszatért  Kibo-hoz és Mawenzi-hez,  akik még mindig fogva tartották a jószágokat, majd az öregasszony tanácsait megfogadva ráfújta a port Kibo- ra. Az óriások kővé változtak, a pásztor pedig át tudta hajtani marháit a két hegy között.

 A legendák szerint az első ember, aki feljutott a Kilimandzsáróra, I. Menelik etióp király volt. Menelik apja a legendákban Salamon, Izrael királya, anyja pedig Sába királynéja. Az i. e  X. században uralta az Axum Birodalmat a mai Észak-Etiópia területén. Amikor úgy érezte, hogy közeleg utolsó órája,  dél felé indult, a Kibo és a Mawenzi csúcsaihoz. 4500 méter magasságban elmondta követőinek, hogy királyként szeretne meghalni, ezért  ékszerekkel és kincsekkel együtt temessék el őt. Végül a Kibo tetején halt meg.  Ezután mindenki arról beszélt, hogy Menelik egyik utóda vissza fog térni a hegyre, felmászik  a Kibo-ra, ott pedig megtalálja a királyt és az ékszereit. Ezek között lesz Salamon király pecsétje,  valamint a varázsgyűrűje is, amellyel uralni lehet az egész Földet. Az abesszín keresztények olyan szilárdan hittek a legendában, hogy amikor 1926-ban Reusch tiszteletes (a Kilimandzsáró területét kutató misszionárius, aki később a Kelet-Afrikai Hegyklub elnöke lett) felért a csúcsra,  nem hitte el, hogy sikerrel járt, mivel nem találta ott a rég meghalt királyt és annak kincseit. 

A Kilimandzsáró sziklás lejtőin sok krátertó alakult ki az idők során. A legnagyobb és legmélyebb közülük a Chala- tó, amelynek vizét földalatti források táplálják. A taveta nép legendáiban találunk egy történetet, amely megmagyarázza a tó kialakulását. A távoli időkben két törzs uralta a Kilimandzsáró vidékét, a mneme és a hegylakók. Békében éltek egymással, konfliktusok és mindenféle nézeteltérés nélkül. Ünnepeiket is közösen tartották meg, így a betakarítás fesztiválját is. Ennek során egy éjszaka távolról jött idegen nő érkezett a hegylakók falujába, aki szállást kért tőlük. Mivel nem fogadták be, a nő kénytelen volt átmenni a mneme nép falujába. Ott szívesen fogadták, szállás mellett ételt is adtak neki. Reggel az asszony bevallotta, hogy ő valójában egy boszorkány. Elmesélte, hogy korábban egy falu az ő átka miatt semmisült meg a Simbi Nyaima régióban, mert az emberek nem fogadták be maguk közé. A boszorkány ezután megkérte a mneme nép tagjait, hogy egy időre hagyják el a falujukat. A közelgő katasztrófát nagyon rossz előjelek kísérték: a tücskök ciripelése abbamaradt,  a vadállatok elhagyták a helyet és a föld remegni kezdett. Miután a földrengés egyre erősebbé vált, a hegylakók házai sorban dőltek össze, por és füst sötétítette el a Napot, végül pedig az egész falut szó szerint elnyelte a föld. Senki sem élte túl a katasztrófát. A mélyedés pillanatok alatt feltöltődött vízzel, így létrejött egy mély tó, a Chala.