Gautama Buddhát sokféleképpen nevezték még életében is. Ő  volt Sakjamuni, vagyis a Szakják bölcse, de ennél is gyakrabban hívták Siddhartha-nak. Azt hiszik sokan, hogy a megvilágosodott már előzőleg több ezer vagy akár több millió életet élt különféle alakban. Mindez nem furcsa azokon a területeken, ahol a lélekvándorlásban mindenki hisz. Így a most következő életrajz csupán egy a sok közül, mégis a legfontosabb, mert Buddha ebben mutatkozott meg az emberek előtt a maga igazi valójában. Letekintett a Földre, hogy maga válassza ki jövendő és utolsó megszületésének helyét. Ezért úgy döntött, hogy előkelő hercegi családban fog megszületni. Kapilavastu tartományt választotta ki, ahol Suddhodhana király és Májá királyné uralkodott.  Májá hamarosan álmot látott, majd ébredés után arra kérte férjét, hogy ne közelítsen feléje szerelmi vággyal, mert az istenek fontos célra akarják felhasználni az ő testét. Májá királynő és férje pontosan tudták, hogy az asszonyt álmában megtermékenyítő fehér elefánt voltaképpen egy isteni esemény hírnöke. A legendák szerint már Buddha születése előtt ezer jel mutatta, milyen nagyszerű esemény következik. Csodák történtek mind az ezer világban, a siketek ismét hallottak, a bénák járni tudtak, a vakok újra láttak. A félretett hangszerek maguktól megszólaltak, új források törtek fel a föld mélyéből, a levegőbenpedig  mindenféle pompás illatok szálltak. Még állítólag a tenger is édesvízűvé vált.

 Buddha már anyja méhében elmélkedéssel töltötte az időt. A tizedik hónapban Májá útban szülei otthonához, útközben megszült a Lumbini ligetben. A legenda alapján ugyanabban a percben, de máshol látta meg a napvilágot későbbi felesége, legjobb barátja, kedvenc lova és lovásza is. Abban a percben hajtott ki a Bódhi nevű szent fügefa, amely alatt később elérte a megvilágosodás útját. A Himalájától a déli tengerekig mindenfelé eljutott a boldog hír, de sajnos egy szomorú esemény is történt, ugyanis pár nappal szülése után Májá királynőt az istenek magukhoz szólították. A bölcsek látták a kis Buddha testén a 32 jelet, amelyből arra a következtetésre jutottak, hogy a herceg csak akkor végezheti el igazi hivatását, ha nem királyként, hanem szerzetesként fog élni. Suddhodana ezt viszont szégyellnivalónak vélte. Megjósolták, hogy Siddhartha életét négy végzetes jel fogja kísérni. A palotában és az egész környékről katonák távolították el az efféléket, és vigyáztak arra, hogy nehogy a jelek egyike felbukkanjon. A gyermekkel közben különféle csodák történtek. Amikor véletlenül egy fa alatt hagyták, annak a fának az árnyéka nem követte a Nap mozgását, továbbra is hűvösben tartotta őt. Májá halála után annak nővére nevelte a kisfiút. Az apja három palotát is építtetett neki az évszakoknak megfelelően, hogy minden anyagi  örömöt megadhasson neki, ami csak módjában állt. Így telt el tizenhat év, mialatt a herceg látszólag csak szórakozott és sohasem tanult, ugyanis ő már tudott mindent. Suddhodhana versenyeket rendezett, melynek során a fiatal herceg birkózásban, lovaglásban és vívásban is legyőzte összes ellenfelét. Végül egy templomi, ősrégi íjat húzott fel, amelyet addig senki sem tudott felajzani. 

Siddhartha felesége Jasodhara lett, egy Devi nevű miniszter lánya. A palotában töltött évek, ahogyan a bölcsek is megjósolták, nem tartottak sokáig. Egy napon Siddhartha kocsikázni ment, amikor szembesült az első jellel öregember képében. Sandaka, a lovásza ekkor felvilágosította a herceget, hogy mindenki egyszer olyanná válik majd, mint az előttük álló öregember. Siddhartha miután ezt megtudta, közölte apjával, hogy brahmana, vagyis aszkéta bölcs akar lenni, mert csak ez élete egyetlen célja. Az apa megrémült, hogy mégsem világhódító hadvezér lesz fiából. Ám apja tiltásai ellenére később Siddhartha ismét kocsiba ült. Ezúttal az istenek egy beteget küldtek eléje, akinek visszataszító teste megrémítette a herceget. A lovász ekkor ismét felvilágosította őt arról, hogy az ilyen nyavalyák bizony valakinek a korai halálát is okozhatják. A harmadik jel nem volt más, mint egy halott, a negyedik pedig aszkéta formájában jelent meg előtte. Az utolsó jel során fogta fel Siddhartha, hogy a bráhmanok életmódja vezet el valakit a világosság felé, melynek során az ember megbékél mindennel. Ugyanezen a napon sok más dolog is történt: megszületett Siddhartha fia,  a herceget viszont ez sem tartotta vissza attól, hogy megszökjön a palotából. Útközben talákozott egy vándorral, aki faháncsruhát viselt. Vele cserélt öltözetet, de kapott tőle egy tűt is, amivel ruhát varrhat magának, egy szekercét, amellyel tűzifát vághat vagy házat építhet. Más remeték tanításaiból megtudta, hogy a boldogsághoz vezető úthoz öt állomást kell végigjárnia, amelyeknek alapja a szemlélődés. Hamarosan öt szerzetes csatlakozott hozzá, de a kísérő szellemek sem hagyták el őt, akik megpróbálták letéríteni a jó útról. Buddha ellenállt  a kísértésnek, hét évig élt az erdőben, keveset evett és sokat gondolkodott. A szüntelen gondolkodás során megértette, hogy nem ez a helyes út, nem az önsanyargatás által szabadulhat meg a nyomorúságtól. Megosztotta a tudását öt társával is, akiket arra biztatott, hogy hagyják el az erdőt. Társai nem értettek vele egyet, ezért hamarosan elváltak útjaik, Siddhartha így ezt követően egyedül folytatta útját. Egy fügefa alá ült le, ahol lótuszülésben gondolkodni kezdett. A legendák szerint, amíg ott ült, sok ezer istenség csapott össze. Régi kísérői ismét csábításoknak vetették alá. Ekkor mutatta meg magát legfőbb ellensége is, a halál és az érzékek démona, Mára.  A gonosz először egy hírnök képében tudatta Siddhartha-val, hogy Devadatta unokatestvére Kapilavastu-ban elfoglalta a trónját az ő családjától. Ezután heves esőt, sziklákat, hamut és sötétséget küldött, hogy elriasszon a fügefától  minden jó szándékú istent.  Elküldte három lányát, a szomjúságot, a vágyat és a gyönyört, hogy térítsék el céljától Siddhartha-t, de mindhiába.  Bármit is találtak ki a rossz szellemek, bárhogyan támadtak rá, Siddhartha erényei minden támadást visszavertek és  a herceg egyre mélyebb igazságokat értett meg. Azt is megértette, hogy a szenvedés azért áll fenn, mert ez a születéssel jár együtt. Az érzések által létrehozott képzeletből származnak az illúziók és a téveszmék, amelyek megmérgezik létünket. Minden tévedés vagy téveszme kiváltó oka a nem tudás. A végső ok tehát a tudatlanság, és ha ezt sikerül megszakítani, akkor megszakad a szenvedések egymást követő láncolata. Aki eléri a tudást, vagyis  a megvilágosodást, az megszünteti érzékszervei által közvetített illúzióit, a vágyakat, a születést és a halált. Siddhartha ekkortól vált megvilágosodottá, vagyis Buddhává. 

Az öt szerzetes, aki előzőleg elhagyta őt, elfogadták tanításait, akik Buddha első tanítványai lettek. Jelképük a többküllős kerék lett, amely Indiában már a buddhizmus előtt is vallási jelképnek számított. Suddhodhana is meghallotta hírét, hogy fia új eszméket hirdet, amelyekhez egyre többen csatlakoztak. Még halála előtt látni akarta őt, ezért nagy küldöttséget menesztett fiához. Buddha is szerette volna viszont látni apját, ezért nem késlekedett sokáig. A hatvan napig tartó gyaloglás során Kapilavasztu tartománya felé újabb és újabb híveket szerzett. A tolerancia fontosságára is felhívta hívei figyelmét. Az összes nagyobb vallás eleve kötelező érvényűnek tartja saját tanításait, vagyis a hívek tartsák magukat többre  a máshitűeknél és azokat megtérítsék. A Törvény hirdetője soha nem követelte senkitől, hogy fényűző módon fogadja őt. Szívesen leült egy pásztor kunyhója elé is. Kapilavasztuban Buddha a levegőbe emelkedett, a tömeg pedig döbbenten bámulta őt. Ezután illatos véresőt küldött a térségre, csakhogy a cseppek nem érintették azokat, akik nem rokonszenveztek a tanaival. Apja halála után Buddha visszatért Veluvana-ba, ahol az első buddhista kolostort megalapította. Dévadatta volt az, aki később sok bajt okozott a hívőknek. Ezek után Buddha teljes negyven évig vándorolt Indiában és szelídségével fegyverezte le azokat, akik nem értettek vele egyet. Dévadatta egyszer vad elefántot szabadított rá, de Buddha beszélni kezdett az állathoz és megszelidítette azt. A démonok is többször megkísértették, de ezúttal sem jártak sikerrel. Buddha nem hitt abban, hogy a Földön egyszer majd eljön a jóság birodalma, ugyanis annak tartós uralma a világban lehetetlen. Tudnunk kell azt is, hogy egyetlen írást sem hagyott hátra, tanait a Bihar államon belül beszélt magadhi nyelven terjesztette.

Ha hihetünk a legendáknak, Buddha az említetteken kívül még számtalan csodát tett. Az égre egy jól látható utat varázsolt, aztán maga is elindult rajta felfelé, miközben testéből színes lángokat és vizet bocsátott ki. Ezután Brahma és Indra isten között jelent meg. Lótuszvirágok hulltak le az égből minden szemlélődőd fejére, amelyekben egy kis Buddha szobrot találtak. Közben Dévadatta egy apagyilkos herceg bizalmába szegődött, majd együtt nekifogtak gonosz tervük megvalósításához. A terv egyszerűen az volt, hogy Buddhát meg kell ölni, ezért íjászokat béreltek fel. Amikor az íjászok közel kerültek a célponthoz, hallották annak szavait is, amely által mindannyian megszégyenülten letették a fegyvert. Dévadatta azonban nem adta fel, a kudarc csak feltüzelte harci kedvét és most már elszánta magát a gyilkosságra. Egy nap elrejtőzött annál a dombnál, ahol Buddha gyakran tartózkodott és hirdette tanításait. Egy előre kiszemelt nagy szikla legurított a dombról. Buddhára ezúttal is vigyáztak az istenek, mert a nagy szikla sok ezer darabra tört szét. A gonosz unokatestvér ezt követően átkozni kezdte Buddhát, azonban minden káromló szava után egyre mélyebbre süllyedt a földbe. Brahma nem szánta meg őt, ezért miután elnyelte a föld, egyenesen az alvilágba került. Buddha pedig tovább folytatta útját és hirdette a törvényt. Halála után csontjait hét edénybe helyezték különböző helyeken.