A fák régen az istenek lakóhelyei voltak. A falusi nép a környék legmagasabb fáját szentelte nekik -írja Plinius. A hárs faanyaga finom akusztikus tulajdonságokkal rendelkezik, ezért számos hangszer alapanyagaként használják az elektromos gitártól az ütős hangszerekig. Virágait ősidők óta nyugtatóként és álmatlanság ellen használták, mivel megnyugtatja a pszichét, csökkenti a stresszt és a szorongást, valamint elősegíti az alvást. A betakarítási idő megválasztása nagyon fontos, mert a hársfák körülbelül csak tíz napig virágoznak évente egyszer. Szedni akkor kell, amikor a virágok nem túl zártak, de nem is túl nyíltak,  a leveleket pedig ezzel egy időben szedjük le.

Antik mítoszokban

Az ókori görögöknél a hárs és a tölgy a házastársi szerelmet szimbolizálta.  Egy legenda szerint valamikor a nagyon távoli időkben Midász király szülőföldjén, a frígiai Tüana közelében Zeusz és Hermész próbára akarták tenni az embereket. Vándornak öltözve bekopogtak minden ajtón, de  senki nem fogadta őket. Egy rozoga, nádtetős kunyhóban élő házaspár azonban ajtót nyitott nekik, szeretettel fogadták az utazókat, szállást és ételt kínáltak nekik. Philemon és Baucis kezdetben nem tudták, hogy vendégeik valójában istenek, de amikor a boros korsó többször is magától megtelt, rájöttek az igazságra. Zeusz ezután megjutalmazta jótevőit, kunyhójukat szép templommá varázsolta, az idős házaspárt pedig hosszú élettel ajándékozta meg, a halál végül ugyanabban a percben fogja utolérni mindkettejüket. Halála után Philemon és Baucis nem Hádész sötét birodalmába jutottak, hanem két fává változtak:  tölgy- és hársfa lett testükből, amelyeknek gyökerei összenőttek a föld alatt. Frígia lakói koszorúkkal díszítették fel a két fát az eljövendő korszakokban. Egy másik görög legendában ugyancsak átváltozás során született meg az első hársfa: PhiIüra, Kheiron kentaur anyja változott át ilyen fává, miután fiát megszülte. Hérodotosz,  a híres történetíró is megemlíti a hársfát egyik művében. Eszerint a szkíták a hársfa levelét három részre osztva ujjaik köré fonták, majd ismét kibontották, hogy megtudják a jövőt.  Az enarei papokat állítólag a jóslás művészetére Aphrodité tanította meg. A ókori Rómában a lakomák alatt a vendégek a hársfa kérgéből készült  koszorúkat viseltek, hogy megelőzzék a lerészegedést.

Magyar hagyományokban

A magyar néphit is számos hársfát kapcsolt a történelem nagy alakjaihoz. Mátyás király, Zrínyi Miklós, Rákóczi Ferenc, József nádor egyaránt megpihent vagy sétált valamelyik híres hárs alatt, amelyek közül sok még ma is él. A XV. században a hársak voltak az első fák, amelyeket nem haszonszerzés céljából, hanem díszfaként ültettek. A több száz éves hársfa a Somogy megyei ötvöskónyi Czindery-kastályban található. A helyi lakók szerint a ma álló egyetlen hárs egyike annak a hétnek, amely egykor a hát vezér emlékét őrizve állt a faluban. Egy másik legenda szerint Koppány ültette, de azt is beszélik, hogy a tatárjárás idején IV. Béla is megpihent alatta menekülés közben. A Komárom melletti süttői hársat a néphit Rákóczi fájának tartja, a falubeliek elmondása szerint azonban a fejedelem nem járt itt, csak Vak Bottyán kuruc vezér és csapatai.  Amikor az 1500-as évek végén a törökök az Őrség területére értek, felégették  Szatta települést is.  A törökdúlás alatt a faluban elfogott embereket nyársba húzták. Erről tanúskodik a Nyárs-völgyének elnevezett hely is. A legenda szerint a törökök haragja elől egy gyermekével menekülő asszony letört hársfa ágát szúrta a földbe az utókor számára. A kis ágacska megtelt élettel, növekedett évszázadokon át.  Az önkormányzat 2001-ben a törökdúlás áldozatainak emlékére kopjafát állított a hársfa elé és a túlélés fájának nevezte el. Szatta település a Szombathelyről a franciaországi Tours felé vezető Szent Márton út egyik állomása. A zarándokút az öreg hársfa mellett halad el, a sokat látott fa az elfáradt gyalogosnak pihenőhelyet és nyugodt körülményeket biztosít az elmélkedéshez és az emlékezéshez. Óriási koronája nyáron megtelik virággal, így a  településen élők a téli hónapokban is élvezhetik a fa áldásait egy csésze  gyógyító  hársfatea mellett.

Szláv hagyományokban

A szlávok körében a hárs mindig is nagyon fontos szerepet kapott, ezt pedig legjobban a települések, erdők és hegyek elnevezése bizonyítja. A templomok köré hársfákat ültettek, mert a parasztok azt hitték, hogy aki kivág egy hársfát, az eltéved az erdőben. A fehérorosz, a lengyel a litván és az ukrán nyelvben a július hónapot erről a fáról nevezték el: lipen, lipiec, liepa, lipen. Az oroszoknál is lipets a hársfavirágzás hónapja. Lipetsk vagy másnéven Hársváros Oroszország egyik legrégebbi városa, amelyet a német Lipcséhez és a lett Liepaja-hoz hasonlóan a hársfáról neveztek el. 

A hárslevelek szív alakúak, ezért a keleti és nyugati szlávok körében olyan emberi tulajdonságok megtestesítőjévé váltak, mint a szívélyesség és a jóakarat. Minden parasztcsalád a hársfa jól vágható törzséből  faragott kanalakat, poharakat, tálcákat és egyéb háztartási cikkeket, de cipőket is készítettek belőle.  A pajzsok világos hársfából készültek, amely megvédte a harcosokat az ellenséges lándzsáktól és szablyáktól. Az a hír járta, hogy a hársfába nem csaphat bele a villám, ezért gyakran ültették házak közelébe,  de az erdőben sem féltek az emberek meghúzódni alatta zivatarok idején. Magát a fát  a szerelem és a szépség istennőjével, Lada-val azonosították. A nagyon idős, terjedelmes  hársfák lombjai alatt a régi szlávok különböző ünnepségeket tartottak. A fa ágait különleges amulettként is használták. Hercegovinában esküvők alkalmával talizmánként hárságat tartottak az ifjú házasok feje fölé.  A hárslevél, a virágos hársfaág vagy a hárskoszorú az idők során Csehország nemzeti méltóságának szimbólumává vált. Ezenkívül számos kitüntetésén, állami pecséten, katonai egyenruhákon, városok címerein és bankjegyeken szerepelnek a hársfa különbőző részei. Az ukránok azzal magyarázzák a hársfa törzsén lévő kinövéseket, hogy a fa mindent magába szív, beleértve az átkokat is. A bulgáriai Lovcseszkij régióban a helyi legendák és a néphagyomány arról tudósítanak, hogy a Szentháromság vasárnapján az Urat elviszik és megfojtják, majd miután meghal,  visszatér a mennybe. A komkane nevű szertartás során reggelente az asszonyok hársfaágakkal a templomba mennek, ahol azokon térdelve imádkoznak. Miután a pap megáldotta az ágakat, kiviszik a temetőbe, ahol az elhunyt fejének helyén (az ustata fölött) hárslevéllel borítják be a sírt. A zöld ágakat vörösborral öntik le és gyertyát gyújtanak. Számos helyen, például Smochan faluban a nők a templomból kilépve földre helyezett hárságakon jártak. A több mint ötszáz éves Eminescu-hársfa  a romániai Iasi (Jászvásár) város egyik legfőbb nevezetessége. Mihai Eminescu költő a fa latt írta meg a legjobb műveit.

Észak-Kína

Észak-Kínában a Bodhi-fügefa (amely a hárshoz hasonlóan szintén szív alakú) helyettesítésére hársat használtak. Egy ilyen hársfa van a pekingi Tiltott Városban is, amelyet Li császárné ültetett.  A Csing- dinasztia Qianlong nevű császára két verset is írt a hársfáról: A Bodhi-fa költeménye és a Bodhi-fa éneke, amelyeket kőtáblákra faragtak.

Germán legendákban

A germán mitológiában a hárs a szerelem istennújéhez társul, akinek neve Freya. Jacob Grimm az egyik mondát elemezve arra  akövetkeztetésre jutott, hogy a hársfa az anyasághoz és a termékenységhez kötődik: Az első babát, akit a fából készült bölcsőben ringatnak, keresztül szúrják és megölik, majd eljön az üdvösség. Lényeges, hogy a német mondákban a megváltó eljövetelét a hársfa hajtásai szimbolizálják.  A Nibelung-énekben Siegfried a világfa (amely ez esetben hárs) tövében lévő sárkányt pusztítja el. Skandináviában a tündérek és az elfek kedvelt fájának számított, így ezek a lények gyakran jelentek meg alatta.  Éppen ezért is nem gondolták biztonságosnak az alatta történő alvást vagy tartózkodást naplementekor.