Indra Aditi istennőnek hét fia született, akiket nagy becsben tartott. Miután megszületett a nyolcadik is Vivasvat néven, nem akarták befogadni maguk közé. Aditi nyolcadik fia ugyanis torz gyermekként született karok és lábak nélkül, testének magassága pedig megegyezett a szélességével. Az idősebb testvérek, mint például Mitra, Varuna és Bhaga folyton azt mondták, hogy ő nem olyan, mint testvérei, más természetű, mindez pedig rossz. Végül az istenek megoldották a problémát: Vivasvat testéről levágtak minden olyan részt, amely eltorzította testét. Nevét is megváltoztatták, innentől kezdve Surya lett, a napisten. Az istenek által levágott testdarabokból egy elefánt emelkedett ki.

Surya hamaroson házasságot kötött Tvashtar kovács lányával, Saranya-val. A Rigvéda szerint Tvashtar ügyes mesterember, aki számos eszközt készített, köztük Indra csavarját, Brihaspati fejszéjét, valamint az istenek poharát. Saranyu nem akart férjhez menni, de alá kellett vetnie magát apja akaratának. Ikreket szült, egy fiút és egy lányt, akiket Yama-nak és Yami-nak neveztek el. Saranyu a gyerekek születése után sem tudott beletörődni sorsába, hogy továbbra is Surya oldalán éljen. Létrehozott egy olyan nőt, aki kinézetére pontosan úgy nézett ki, mint ő.  Erre a nőre bízta gyermekei nevelését, ő maga pedig visszatért apja házába. De Tvashtar nem fogadta vissza lázadó lányát. Saranyu ezért tűzokádó kancává változott, majd ebben a formában elmenekült messze északra. Surya sokáig nem vette észre a cserét. Az alakmás fiút szült neki, akit Manu-nak neveztek el. Ez ugyanaz a Manu, akitől az indiai mitológia szerint a földön élő összes ember származik. Született egy Shani nevű fia is, aki csillagként emelkedett fel az égre és egy lánya is Tapati néven. Az alakmás azonban csak saját gyermekeit nevelte szeretetben, a Saranyu által szült ikreket folyton kínozta. Egy napon Yama elveszítette a türelmét és megfenyegette őt. Az alakmás vita közben dühében véletlenül elszólta magát: – Hogy merészeled megfenyegetni apád feleségét, azt a nőt, akit tisztelned kéne ! Yama ezután felkereste apját, majd elmondott neki mindent: - Az anyánk csak a kisebb testvéreinket szereti, engem és Yima-t nem. Nemrég megátkozott minket, ezért nem fogok rá anyaként tekinteni. Bocsásd meg a bűnömet, és védj meg az átkától! Surya így válaszolt Yama-nak: - A harag legyőzött, így megszegted az igazságosság törvényét, a dharma-t. Nincs olyan hatalom, amely el tudná hárítani az anya átkát.  Az ikrek testvére, Manu is hallotta ezt a beszélgetést, ezért elment  anyjához, hogy kérdőre vonja őt: -Miért nem lehetsz pártatlan a gyerekeiddel szemben? Egy anya nem átkozza el gyermekét valamilyen ostoba sértés miatt. Kétségtelen, hogy te nem Saranyu vagy, hanem az ő tükörképe és a neved Sanjiya, a reflexió.

Sanjiya tartva attól, hogy lebukik, gyorsan elmenekült. Surya hamarosan meg is tudott mindent, ezért felkereste apósát, aki elmondta neki, hogy igazi felesége nemrég kanca alakjában eltűnt. A napisten ló alakját vette fel és elindult megkeresni feleségét, akit meg is talált egy távoli országban. Itt sikerült békés úton rendezniük a közöttük lévő nézeteltéréseket, ló alakban pedig ismét házastársak lettek. Ekkor születtek meg újabb gyermekeik, akik ismét ikrek lettek: Nasatya és Dasra, vagyis az Ashvin- ok. Ők az alkonyat és az Esthajnalcsillag istenei lettek. Közvetlenül hajnal előtt, amikor az éjszaka végén a fény harcol a sötétséggel, ők jelennek meg az istenek közül elsőként a hajnali égbolton szárnyas lovak által húzott arany szekéren. Egy verseny során az Ashvin-ok érték el elsőként a napot, Surya pedig felszállt a szekerükre és társuk lett az égi úton. Az Ashvin-ok a többi istennel ellentétben sokat törődnek a halandó emberekkel: megszabadítják őket mindenféle bajtól és szerencsétlenségtől bölcsességük és gyógyító erejük által. Hasonló módon mentették meg egykor Bhuyju-t, Tugra fiát, akit saját társai dobtak a tengerbe. Az Ashvin-ok három napon és három éjszakán át  repültek vele a tenger hullámai fölött, amíg partot nem értek. Surya fiatalabb gyermekei isteneknek születtek, de az idősebbek, Yama, Yami és Manu halandók voltak, hiszen apjuk  csak születésük után lett a napisten. Yama volt az első ember a földön, aki meghalt, így ő lett az elhunytak királya az alvilágban. Yami (Yamuna) nagyon szomorú lett, miután elveszítette ikertestvérét. Az istenek ezért létrehozták az éjszakát, amely két napot választ el egymástól, hogy Yami magához térjen és felfoghassa az idő múlását.

 Az alakmás fia, Manu egyszer kiment a folyópartra, amely közel esett lakásához. Itt szokás szerint leült a földre imádkozni. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a vízben valaki hozzá intézi szavait: – Manu, segíts! Én csak egy tehetetlen hal vagyok, aki ki van szolgáltatva a nagyobb halaknak és az olyan élőlényeknek, amelyek prédájukká akarnak tenni engem. Védj meg engem tőlük, jutalmad pedig valóban nagy lesz. Manu megsajnálta az apró halat. Óvatosan a kezébe vette, majd egy tócsába helyezte és megfogadta, hogy megvédi őt minden rá leselkedő veszélytől. Manu a hal minden igényét kielégítette, így az gyorsan növekedni kezdett. Olyan nagy lett, hogy Manu-nak át kellett vinnie a tócsából egy kisebb tóba. Egy év után már  a tóban sem fért el, ezért a Gangesz folyóban  engedte el. De a történetnek még nincs vége, mert nem sokkal később a hal ismét felbukkant és ezúttal is Manu segítségét kérte:  -Túl nagyra nőttem még ehhez a hatalmas folyóhoz képest is, ezért vezess kérlek az óceánhoz. Miután Manu nagy nehezen elszállította a halat az Indiai-óceán partjára, az beváltotta ígéretét:  -Eljött az idő, hogy mindent elmondjak neked. Én természetesen nem vagyok egy közönséges hal, hanem Visnu isten, a Trimurti egyik tagja. Siva úgy döntött nagy árvizet támaszt fel, hogy megtisztítsa a földet minden gonosztól. Mindenki el fog pusztulni rajtad és az isteneken kívül. Nagy bárkát kell építened és jó erős kötelet kell kötnöd annak orrára. Minden növényből gyűjts magot, azokat pedig vidd a bárkába. Én majd eljövök hozzád ismét, a fejemen lévő szarvról fogsz megismerni. A viharfelhők bizony gyülekezni kezdtek az égen és olyan viharok pusztítottak, amelyeket még nem látott senki. Manu beszállt bárkájába, amelyet egy idő után felemelt a víz. Amikor a hal ismét megjelent, Manu a bárkára erősített kötél végét hurokká formázta, majd a vízbe dobta. Vishnu ennek a misztikus lénynek a képében vontatta szájában Manu bárkáját a vizes pusztaságon, amíg a távolban fel nem tűntek a Himalája magas csúcsai. Matszja, a szarvas hal, Visnu első inkarnációja végül így búcsúzott el jótevőjétől: - Most a te feladatod lesz, hogy mindent újra teremts. Az én áldásommal hozz létre isteneket, embereket és démonokat, műveld meg a talajt, vesd el a magvakat, amelyeket korábban összeszedtél és alakíts át minden teremtményt ebben a világban. Az emberi faj tehát az indiai mitológia szerint Manutól származott, aki maga is ember volt.