1967-ben az ESSA-7 amerikai meteorológiai műhold szokatlan képeket küldött a Földre, ami zavart keltett a tudományos közösségekben. Az Északi-sarkvidéken készült képeken nagy kör alakú tér volt észlelhető. Ezeket a fényképeket hitelesnek találták, de származásuk kérdéses maradt. Számos elmélet létezik a jelenség magyarázatára. Egyes feltételezések szerint ez nem más, mint a fény és az árnyék által létrehozott optikai csalódás a bolygó felszínét érő napsugarak szöge miatt. Mások, akik támogatják az üreges Föld hipotézist, azt állítják, hogy ez a kép az alvilág bejáratát mutatja. Legtöbben azonban azt az álláspontot képviselik, hogy a lyuk nem más, mint egy örvény, amelynek szerepe és kialakulásának körülményei ismeretlenek.

Az  Észak-atlanti áramlat, amely a Golf-áramlat folytatása, egészen az Északi-sarkvidékig terjed. A sarkvidék felé történő furcsa irányvonalát általában a Föld forgásával magyarázzák. Azonban a Csendes-óceánból a Bering-szoroson keresztül hideg áramlat is jut a sarkvidéki medencébe. Ha mozgását a Föld forgása diktálná, akkor keletre kellene irányuljon, azonban a víz északnyugat felé, pontosan az Északi-sark felé folyik. A Jeges-tengerbe  három különböző módon áramlik a világtenger vize. A meleg víz fő áramlása az Atlanti-óceánból származik (évente háromszázezer köbméter),  a hideg  pedig a Csendes-óceánból (36 ezer köbméter), de a szibériai és alaszkai folyók is szállítanak évi négyezer köbmétert. A Feröer-Shetland csatornán azonban mindössze 63 ezer köbméter jut az Atlanti-óceánba. Ennek ellenére az óceán vízszintje stabil marad. Felmerül a kérdés, hová tűnik a felesleges víz?

A XX. század közepén Sztálin parancsára Alekszandr Kuznyecov parancsnoksága alatt elindították az Észak-2 titkos expedíciót. A csoportba olyan híres sarkkutatók kerültek, mint Pavel Gordienko és Mihail Somov. A felderítő útról szóló információk nem jutottak el a sajtóhoz, mert a dokumentumok titkosítását csak nyolc évvel az elkészülte után oldották fel. A dokumentumok szerint 1948-ban indultak a kutatók a Kotelny-szigetről az Északi-sark felé. A repülőút során az év ezen időszakához képest szokatlanul nagy mennyiségű folyékony vízmennyiségre lettek figyelmesek. Az Északi-sarkon a várt hideg helyett enyhe időjárás fogadta őket.  Még körül sem tudtak nézni rendesen, máris észrevették a mély repedést a jégen, amely gyorsan tágult. A veszélyt elsőként észlelő őr éberségének köszönhetően sikerült elkerülni a tragédiát, de így is a jég fogságába estek. A nagy méretű jégtábla hamarosan darabokra szakadt, az olvadékvíz pedig nagy patakok formájában ömlött a tengerbe. A nulla pont meghódítását jelképező vörös zászlós csúcs eltűnt a ködben. Valami hihetetlen dolog történt ezen a környéken. Elképesztő sebességgel mozgott a jég – emlékezett vissza Pavel Senko, a Föld mágneses mezejét kutató szakértő. Kezdetben az expedíció tagjaival együtt a jéglemez gyorsan dél felé haladt, azonban a későbbi mérések azt mutatták, hogy a mozgás iránya folyamatosan változott. Végül a sarkkutatók rájöttek, hogy valójában az Északi- sark körül sodródnak, és körülbelül kilenc tengeri mérföld átmérőjű köröket írnak le. Amikor egy fóka elúszott, sőt megpróbált kijutni a jégre, az erős áramlás sebessége megakadályozta ebben. A kutatók nagyon meglepődtek, mivel fókák elvileg nem élhetnek ilyen messzire a tengerparttól. A tudósok három napja sodródtak a jéghegy hátán, ezért már kezdték feladni a reményt, hogy valaha megmenekülhetnek. Szerencsére a sodródó jégtábla által leírt körök sugara fokozatosan csökkent, majd azt követően, hogy lehűlt az idő, az úszó jég körkörös mozgása is lelassult. A jégdarabok elkezdtek szorosan egymáshoz nyomódni, egyetlen monolittá egyesülve. A csodával határos módon megmenekült expedíció tagjai így visszatérhettek a repülőgéphez.

A XXI. század elején Margot Edwards, a Hawaii Egyetem földtani professzora, a Jeges-tenger fenekének térképét próbálta elkészíteni. Engedélyt kapott arra, hogy hozzáférhessen az amerikai haditengerészet titkos jelentéseihez azzal a feltétellel, hogy nem hozza nyilvánosságra az adatokat. Ezekből kiderült, hogy az 1970-es években egy amerikai tengeralattjáró próbálta felderíteni a tengerfenéket az Északi-sark közelében. A legénység állandó hangos zajt tapasztalt az óceán mélyéről, ahol egy ismeretlen erő, például egy nagyméretű örvény próbálta magához vonzani a hajót. A parancsnok a további kockázatok elkerülése érdekében a visszavonulás mellett döntött. - Azt hittük, hogy mindent tudunk bolygónk arculatáról, de mint kiderült, tévedtünk. -zárta a gondolatait Margot Edwards.

1998-ban Andrej Rozskov, a kiváló búvár expedíciót szervezett az Északi-sarkra. Mivel minden lehetséges módon felkészültek a sarki útra, Rozskov bízott a sikerben. Ötven évvel  az Észak-2 expedíció után a csapat megérkezett az örvényhez, amely akkor be volt fagyva.  Átfúrták a jeget, amely az elvárásoknak megfelelően itt nem volt vastag, majd Rozskov egyik társával lemerült a víz alá. A búvár soha többé nem tért vissza a felszínre. Társával ellentétben tovább merült, a műszerek szerint ötven méteres mélységig. Megpróbáltak segíteni rajta, de az erős áramlatok miatt kénytelenek voltak feladni a mentést. 

Ha valóban létezik a sarki örvény, amely a titkos aktákban szerepel, talán egyfajta szabályozó szerepe lehet, hogy megakadályozza az Északi-sarkon a jégtakaró túlzott terjedését és az újabb jégkorszak létrejöttét. Az Északi-sark közepén lévő lyuk továbbra is a modern tudomány egyik legnagyobb rejtélye. A különféle hipotézisek ellenére még mindig nincs végleges válasz arra, hogyan jöhetett létre ilyen képződmény. Talán a jövőbeli expedíciók és technológiai fejlesztések segítenek megoldani ezt a rejtélyt is, és fényt derítenek bolygónk sok más megmagyarázatlan jelenségére.